Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-08 / 185. szám

4 BAJA PETŐFI NÉPE - 2009. AUGUSZTUS 8., SZOMBAT BÁCSKA Éjfélkor indul útjára a mezőny baja Szombaton éjszakai futást rendez a Petőfi-szige- ten a FuTeam. Élvezetes es­ti programot ígérnek a szervezők a kivilágított szi­geten; a mezőny éjfélkor startol az ifjúsági tábor elől. A táv 5,4 kilométer, azaz két kör. A futás helyett ke­rekezést vállaló kísérőket is örömmel fogadják a progra­mon. (K. T.) Öt méter fölé kerül, majd apad DUNA Árad a folyam. Miu­tán az elmúlt napokban majdnem három méterig csökkent a vízszint, meg­érkezett az újabb árhul­lám. így ismét eltűnnek a homokzátonyok, marad a fürdőzőknek a Sugovica strandja. Továbbra is in­gyenes a Kalap alatt meg­nyílt, eredetileg fizetős strand. A Duna vasárnap öt méter felett tetőzik. Má­ra 485, keddre pedig 434 centiméteres vízállást mu­tat a vízügyi előrejelzés a bajai szakaszon. A víz hő­mérséklete kifejezetten kellemes. Tegnap reggel Dunafóldvárnál 21,7, Bajá­nál 22,5, míg a mohácsi szakaszon 22,8 Celsius-fo- kot mértek. (G. Zs.) Várható vízállás (cm) I Város Ma Holnap Hétfő Kedd 1 D.földvár 219 185 128 84 Baja 485 522 493 434 Mohács 463 522 520 476, FORRÁS: ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT Rémre tekernek a bajai bringások baja Közel 60 kilométeres kerékpártúrára vállalkozva látogatnak a rémi kakas­fesztiválra a bajai termé­szetjárók. Baráth Andrásné vezetésével jövő szombaton reggel 8 órakor indulnak a Szentháromság térről és Bácsbokodot érintve kere­keznek Rémre. Hétfőig je­lentkezhetnek azok, akik enni is szeretnének a fesz­tiválon, ezt 800 forint befi­zetésével jelezhetik. Érdek­lődni a 20/449-9845-ös szá­mon lehet. (K.T.) További hírek a BAON.hll hírportálon Túl az utolsó tét nélküli úszáson hosszú katinka A vébén próbált úgy csinálni, mintha egy kisebb verseny lenne Aranyos történet: előbb az időt nézte, később rá­jött, hogy ő volt a leggyor­sabb a világon. Kubatovics Tamás Milyen érzés világbajnoknak lenni? Ezt a kérdést már néhány nap alatt megunta Hosszú Katin­ka, aki úgy érzi, az elmúlt napokban mindent megkérdez­tek már tőle. Egyebek mellett er­ről is beszélt tegnap délelőtt ha­zai pályán, a Halászparton össze­gyűlő helyi újságíróknak a világ­bajnok bajai úszó, akit este a Szentháromság téren köszöntöt­tek bravúros győzelme alkalmá­ból. Ott jelentették be, hogy egy gépkocsit kap használatra arra az időre, amíg itthon lesz. Ez csu­pán néhány nap, hiszen tíz nap múlva utazik vissza az Egyesült Államokba.- Amikor beértem, egy csőtől nem láttam az eredményjelzőt. Néztem a táblát, és nem láttam a nevem. Mondom: mi történt, nincs kinn a nevem! Nekem 4:29 volt a célom, most már elmon­dom. Az jutott eszembe, hogy az eredményem nincs 4:30-on be­lül és utána esett le, hogy ez egy világbajnokság és nyertem. Si­került elfeledtetni magammal, hogy ez egy vb! - idézte fel a múlt vasárnapi döntőt Hosszú Katinka. Révfy Zoltán megköszönte a családnak, az edzőknek, az egye­sületnek és a támogatóknak is az eredményt. - Bejött, amire legmerészebb álmainkban szá­mítottunk, Baja városának világ­bajnoka van. Ez óriási eredmény. Mindenki látta a hihetetlen ma­gabiztos győzelmet. Ez népsze­rűséget hozott a városnak is és mi bevallottan szeretünk a Katka által megszerzett népszerűség­ben lubickolni. A város megér­demli, hogy ilyen nagy bajnoka van. Itt a gyerekeknek szinte ter­mészetes, hogy lemennek a strandra és úsznak. Nyilván ez is benne van ebben a győzelemben - fogalmazott a polgármester, aki elmondta: a 400 méteres vegyest az úszószámok királynőjének tartja, mert minden úszásnem­ben jónak kell lenni és a táv a hossza miatt egy gyilkos szám, különösen a nőknél. Egerszegi Krisztina, Kovács Ágnes és Hosszú Katinka. Ők Pass Ferenc a római lelátón, Hosszú Katinka pedig a medencében nyújtott emlékezetes teljesítményt, de a korábbi évek munkáját sem lehet elfelejteni hárman mondhatják el maguk­ról az országban, hogy világbaj­nok úszónők. Ezzel a felsorolás­sal érzékeltette a győzelem érté­két Pass Ferenc, a bajnok bajai edzője. Kiemelte: a négyszáz ve­gyest ötödik úszásnemnek tekin­tik, annyira különbözik a többi számtól. **^*»1» Hosszú Katinka pedig öröm­mel idézte fel úszásait. - Kétszáz vegyesen szerettem volna dobo­góra állni, de iszonyatosan erős volt a mezőny. Ennek a bronz­Katinka szerint.... Ml A JOBB,... ...a víz vagy a pezsgő? Előbb a vte, utána a pezsgő. ...úszni vagy nyilatkozni? Úszni. ...Róma vagy Sugovica? Sugovica. ...spagetti vagy halászlé? Spagetti. ...érem vagy rekord? Ha van rekord, van érem is! nak nagyon örültem, mert majd­nem kitaktikáztam magam a döntőből. Az egyes pályát kap­tam, az volt a taktikám, hogy ki­úszom magam teljesen. Nem lát­tam az ellenfeleket, meglepőd­tem egy kicsit, amikor beértem és láttam, hogy bronzot nyertem, nagyon örültem az időnek is. Kétszáz pillangón az országos bajnoksághoz képest három má­sodpercet javultam, de kicsit túl­izgultam a döntőt. Lazán kerül­tem be, kicsit megijedtem attól,- Mit szeretne most legjobban csinálni?- Teljes mértékben pihenni. Nagyon nehéz mindenre időt szakítani, de próbálok megfe­lelni a feladatnak. hogy tényleg ilyen jó lennék? Az­tán nem úsztam meg azt, ami tel­jes mértékben bennem volt, jó pár tizeddel lehetett volna jobb. Négyszáz vegyesen könnyebb volt, bár nagyon féltem, hogy ne izguljak. Már majdnem minden­ki végzett, a versenyhangulat lanyhult, a melégftő medencé­ben például sokkal több volt a hely. Próbáltam úgy csinálni, mintha egy kisebb verseny len­ne. Csak magamra koncentrál­tam, nem néztem az ellenfeleket Nem gondoltam arra, hogy mel­lettem az olimpiai bajnok úszik, aki világcsúcstartó, másik olda­lamon pedig az olimpiai ezüstér­mes. Ilyenekre próbáltam nem figyelni! Amikor kimentem a medencetérbe, nem néztem a ka­merába, kijelzőre, lelátóra. A pá­lyámra koncentráltam és arra, hogy négy vegyest fogok úszni - mesélte. Kérdésünkre elmondta: ami­kor májusban új országos csú­csot úszott, akkor hitte el, hogy a világ élmezőnyébe tartozik. Négy másodpercre volt a világcsúcstól, pedig arra a versenyre nem ké­szült, és ellenfele sem volt. Az edzők, a csapattársak pedig elhi­tették vele, hogy nem érheti be mással, csak a győzelemmel. Ezzel nagyot változott az élete.- Ez volt az utolsó verseny, ahol teljes mértékben teher nél­kül úsztam. Most már rám mondják, hogy világbajnok va­gyok és elvárnak tőlem dolgokat. Pedig nem szeretnék ilyen súlyt magamra venni. Nem szeret­ném, hogy bármit elvárjanak tő­lem jövőre. Persze, továbbra is szeretnék jó eredményeket elér­ni - fogalmazott a további célok­ról óvatosan beszélő Hosszú Ka­tinka. Szigorú diétája kapcsán pedig elárulta, hogy a világbaj­nokságig nagyon figyelt táplál­kozására, de most másfél-két hé­tig egy kicsit elengedi magát. Igaz, nem sokáig, hiszen augusz­tus 19-én már az óceán túlsó partján kezd úszni. Addig azonban még bizonyára sokszor el kell mondania, hogy milyen érzés világbajnoknak lenni.- Erre nem tudtam frappán­sabbat kitalálni, mint azt, hogy nagyon örülök és boldog vagyok - mondta mosolyogva a tegnapi beszélgetésen. Örült és boldog­nak tűnt. VerSGnnyd zárult Bácsalmáson Immár másodszor rendezték meg az egykori rakétakllövőnél a horgásztábort. Az idei találkozón több mint félszáz gyermek vett részt, Szerbiából is érkeztek vendégek, a legfiatalabb pecás 6 éves volt. Utolsó nap versenyt rendeztek, ennek végeredménye: 1. Szűcs Károly (Mélykút), 2. Papp József (Bács­almás), 3. Sánta Krisztián (Mélykút). ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETTEK 2009. JÚLIUS 31. ÉS AUGUSZTUS 5. KÖZÖTT: Rácz Barbara (anyja neve: Illés Hajnalka) Bácsborsód, Bartos Luca (Hajdú Csilla) Baja, Tojzán Tímea (Solti Edina) Felsőszentiván, Nagy Tímea (Csima Anikó) Vaskút, Jágity Attila Milán (Szakái Tímea) Ba­ja, Magyar Emese (Márta Kata­lin) Mélykút. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK 2009. AU­GUSZTUS 1-JÉN: Dr. Kovács Kolos és Dr. Riesz Virág, Cserteg Richárd és Kiss- Torma Ágnes, Gohér Zsolt és Nagy Linda, Tóth Nándor és Ács Mónika, Varjú Kornél és Ritz Barbara. MEGHALTAK, 2009. JÚLIUS 31. ÉS AUGUSZTUS 5. KÖZÖTT ANYAKÖNY- VEZETTEK: Harangozó Ferenc (Baja), Kecskeméti Lászlóné Hordós Margit (Dunapataj), Szél Béláné Bognár Mária (Katy- már), Dudás Istvánná Aladits Klára (Nagybaracska), Varmu- zsa Vilmosné Farkas Erzsébet (Rém), Bartakovics Mihályné Csányi Mária (Baja), Márkus Jánosné Sziklás Ilona (Baja), Tolnai Györgyné Horváth Etel­ka (Baja), Németh Sándor (Ba­ja), Czimber Antalné Schadt Mária (Baja), Tüske Mihályné Farkas Katalin (Baja), Kiss Ist­vánná Horváth Erzsébet Gizel­la (Bátmonostor), Mózer István (Bácsalmás), Újvári Mihály (Baja), Balogh Erzsébet (Nagy­baracska), Markó József (Nagy­baracska), Müller János (Baja), Facskó Péter (Vaskút), Jagicza Pál (Sükösd), Szalma Pál (Sü- kösd). Sárkányok szállják meg a Sugovicát Ma 9 órától este 6-ig sárkányha­jó fieszta lesz a Sugovicán. A csapatok versengését a Halász­partról, a hídról, az ifjúsági tá­bor és kempingből kísérhetik figyelemmel a nézők. ■ HIRDETÉS 6500, Baja, Batthyány u. 18. SZEMVIZSGÁLAT Időpont kérése: 79/321-448

Next

/
Oldalképek
Tartalom