Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-06 / 183. szám

14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2009. AUGUSZTUS 6., CSÜTÖRTÖK Nyert a remekül hajrázó KTE-Ereco labdarúgás A mérkőzés utolsó húsz percében tarthatatlannak bizonyultak a hazaiak A találkozó hosszabbításában Hegedűs Ádám tizenegyest harcolt ki, majd ő állt a labda mögé Is és biztosan lőtt a kapu bal oldalába Kecskeméti TE-Ereco - Vasas 4-3 (1-2) A KTE-Ereco 0-2-ről állt fel, majd jól hajrázva le­győzte a Vasast. Borbély Károly „Nincs nálunk lagzi hangulat!” - mondta Tomiszlav Szivics, a KTE- Ereco vezetőedzője a Vasas elleni mérkőzést megelőzően. Tény: nem indult a legfényesebben a hírős vá­rosiak szezonja. Két vereség a baj­nokságban, kettő a Ligakupában. Az a bizonyos hangulat tegnap es­te még tovább süllyedhetett a hírős városi lilák házatáján. 7 óra 10 perckor a béka fenekét verdeshet- te. 10 perc telt el ugyanis a Vasas elleni találkozóból és máris 2-0-ra vezettek a fővárosiak. Először Szűcs Péter, majd Kovács Gábor vette be a hazaiak kapuját. A vá­lasz a 16. percben érkezett: Koncz, Németh, Bertus volt a labda útja, majd Bertus balról a kapu elé ívelt, érkezett Veszelics és fekve, 6 mé­terről a bal sarokba lőtt, 1-2. In­nentől kezdve átvette a játék irá­nyítását a Kecskemét, a 26. perctől kezdve (ekkor áhította ki a játékve­zető Pillért, aki hátulról páros láb­bal belecsúszott Robsonba) pedig teljesen a kapuja elé szögezte a vendégeket.- Kettővel nyerünk - mondta a szünetben a mérkőzést a lelátóról figyelő Csordás Csaba, a KTE- Ereco csapatkapitánya. A második játékrész kezdetét látva nagyon úgy tűnt, hogy igaza lesz. A 47. percben Schindler bal LIGAKUPA, A-csoport, 3. fordu­ló. Kecskemét, 400 néző. Vezet­te: Király G. (Medovarszki, Viczián) KTE-Ereco: Lazareanu - Robson, Dvorschák (Nagy V, 58. perc), Koncz, Schindler ­Némedi (Bagi I., 52.), Csukics (Hegedűs Á., a szünetben) - Veszelics, Rakic, Bertus - Montvai. Edző: Tomiszlav Szivics Vasas: Bartos - Kincses (Lázok, 76.), Görgényi, Kovács G. (Villám, 46.), Pillér - B. Tóth (Divic, 62.), Pavicsevics (Dobrics, 46.), Bakos, Tandari - Szűcs P. (Laczkó, 46.), Mar­ton. Edző: Mészöly Géza Jó: Bertus, Koncz, Robson, Montvai, illetve Marton, Ba­kos, Divic. Kiállítva: Pillér a 26., Tandari a 90. percben. A csoport 3. fordulójának to­vábbi eredményei: MTK - Di­ósgyőr 1-1, Ferencváros - Nyíregyháza 4-0. oldalról ívelt a kapu elé, a hosszú­nál álló Veszelics visszafejelt Montvaihoz, aki 3 méterről a kapu közepébe kotorta a labdát, 2-2. Az egyenlítő találatot követően egyre nehezebben peregtek a percek, kissé leült a találkozó, a mécs utol­só negyedórája azonban forróra si­keredett. A 80. percben Bertus szögletét követően Bagi fejelt a ke­resztlécre, a védők röviden szaba­dítottak fel, az érkező Robson 14 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 3-2. A középkezdés után jött a Va­sas válasza: Robson kezezett a ti­zenhatoson belül, a megítélt bün­tetőt Divic értékesítette: jobbal a bal sarokba rúgta a labdát, 3-3. A KTE-Ereco hatalmas rohamba kez­dett. Ennek az áldozata lett Tanda­ri, aki a 90. percben csak leránta­ni tudta a kapura törő Montvait. A középpályás megmozdulását piros lappal „jutalmazta” a játékvezető. De a hatalmas rohamok áldozata lett az egész angyalföldi gárda. A 92. percben Hegedűst csak sza­bálytalanul tudták szerelni a bün­tetőterületen belül, tizenegyes! A sértett állt a labda mögé és jobbal a kapu bal sarkába lőtt, 4-3.- Az látszott, hogy nem va­gyunk a legjobb passzban, ráadá­sul szerencsénk sincs mostaná­ban. Ma is nagyon sok helyzetet ki­dolgoztunk és nagyon sokat ki­hagytunk. Annak viszont örülök, hogy az utolsó húsz percben na­gyon akart és hajtott a csapat. Ez ma győzelmet ért - mondta Szivics a lefújást követően.- ■ ___________WW_________________________itnm ________________ :■ >I‘.II.;'.,|;.| .. A Magyar Posta Zrt. Biztonsági Főigazgatósága BIZTONSÁGSZERVEZÉSI MUNKATÁRSAT keres Kecskemét vonzáskörzetéből. A munkakört betöltő feladatai: A biztonsági előírások betartásának ellenőrzése. Biztonsági vizsgálatok végrehajtása. Naprakészen vezeti a biztonsági ellenőrzésekkel és vizsgálatokkal összefüggő nyilvántartásokat. Az objektumok élőerős védelmével kapcsolatos feladatok ellátásának, a ki- és beléptetés rendjének szervezése és ellenőrzése területi illetékességgel. Biztonsági felkészítések tartása. A rendvédelmi és bűnmegelőzési célú társadalmi szervezetekkel területi szintű kapcsolattartás. Illetékességi területén elemzi és értékeli a biztonsági helyzetet, kidolgozza a biztonsági helyzet javítását célzó javaslatokat. Az alkalmazás feltételei: iskolai végzettség: • államilag elismert felsőfokú iskolai végzettség (egyetem, főiskola): szakmai ismeret, tapasztalat: • biztonsági, biztonságszervezői szakmai ismeretek, • átfogó felhasználói szintű számítástechnikai ismeret, • legalább 2 éves szakmai tapasztalat • a munkaköri tevékenységhez kapcsolódó folyamatok alapvető ismerete: a feladat ellátásához elvárt képességek: • jó kommunikációs és problémamegoldó készség. Előnyt jelent: • vizsgálatok terén szerzett tapasztalat, • B kategóriás jogosítvány. További információk: • A munkavégzés helye: Kecskemét. • Bérezés: megegyezés szerint. • A munkakör betölthető: a kiválasztást követően azonnal. • Jelentkezések beérkezési határideje: 2009. augusztus 20. A jelentkezés tartalmazzon: • szakmai önéletrajzot, • iskolai, tanfolyami végzettséget igazoló okiratok másolati példányait. A munkakörrel kapcsolatban további információt ad: • Albu Gyöngyi vezetőtámogató menedzser 06-30-771-7775 vagy 767-7087. Jelentkezési cím: Magyar Posta Zrt. Oktatási Központ, Kalocsai Katalin irodavezető Levél cím: Budapest 1540 e-mail cím: toborzas@posta.hu Magyar Posta www.posta.hu Következő körben a Debrecen labdarúgás A hajdúságiak várhatják a pénteki sorsolást A Debrecen hazai környezetben 0-0-ás félidőt követően 1 -0-ra nyert tegnap az észt Levadia Tallin ellen a labdarúgó Bajno­kok Ligája-selejtezőjének harma­dik fordulójában rendezett pár­harc visszavágóján, így kettős győzelemmel (2-0-ás összesítés­sel) jutott tovább. A találkozó egyetlen gólját Adamo Coulibaly szerezte a 70. percben. A magyar bajnok a következő körben már a BL főtáblájára jutásért küzdhet, ám legrosszabb esetben is az Eu­rópa Liga csoportkörében lesz ér­dekelt. A selejtező negyedik for­dulójának sorsolását az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni szék­házában tartják pénteken 12 óra­kor. A Debrecen az Oláh Gábor ut­cai stadionban, 9640 néző előtt a következő összeállításban lépett pályára: Polekszics - Bernáth (Dombi, 64. perc), Komlósi, Mé­száros N., Fodor M. Czvitkovics, Varga L, Kiss Z., Szakály P. - Rudolf (Szűcs L, 89.), Coulibaly (Oláh, 70.). Nagy iramú volt a találkozó el­ső félideje, amelyben mindkét együttes megpróbált támadófut- ballt játszani, a helyzetek azon­ban kimaradtak. A telt házas debreceni összecsapáson a haza­iak valamivel több veszélyes ak­ciót dolgoztak ki ebben a sza­kaszban, mint az észt bajnok. A második játékrészben hasonló tempóban futballoztak az együt­tesek, annyi különbséggel, hogy a 70. percben Szakály bal oldali betörését követően megszületett a hazai vezetés. A lelkes debrece­ni drukkerek már a 80. percben elkezdték ünnepelni kedvencei­ket (na és a vendégektől Malov kiállítását), akik megérdemelten jutottak a BL negyedik selejtező körébe.- A tét miatt nehéz meccsre számítottunk, a második félidőre elfáradt ellenfelünk - mondta a találkozó után Kiss Zoltán. ■ , Petőfi Népe£, Vállalkozói árusokatl keresünk o Petó'fi Népe, Vasárnapi Petőfi Népe, Tempó és színes lapok árusítására Bács megye terül étén I Bővebb információért kérjük, hívja ingyenes zöldszámunkat'. 80/480-756 Várjuk rövid bemutatkozó levelét az alábbi e-mail címen: radine@axels.hu ASZAV Petőfi Nepe Fellépnek: Maksa Zoltán, Felméri Péter, Szöllősy-Csák-Gergely Augusztus 8., szombat 21.00 óra A Petőfi Lapkiadó Kft. és az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ közös játékot hirdet: válaszolja meg kérdésünket, és a helyes választ 2009. augusztus 6. csütörtök, 16.00 óráig küldje vissza a hirdetes@petofinepe.hu e-mail címre. Mi a dumaszínház lényege (Stand-up comedy)? A megfejtést névvel, címmel, telefonszámmal együtt küldje el az e-mail címre! A tárgyba kérjük, írja be: JÁTÉK-UDVARSZÍNHÁZ. A helyes megfejtést beküldők között kisorsolunk 5 db páros belépőt az előadásra! Jegyek kaphatók: a Kulturális Központ jegypénz- /{‘(\\ tárában munkanapokon, 15-19 óra között, a Malom Központ információs pultjában, illetve az előadás előtt h\V/Wj 1 oraval a helyszínen. Betspochj: 2700 Ft kulturális es konferencia

Next

/
Oldalképek
Tartalom