Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-31 / 203. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. AUGUSZTUS 31, HÉTFŐ SPORT 13 Töretlen a bizalom a vezetőedző iránt labdarúgás A KTE-Ereco kapusát, Romeo Mitrovicsot mentő szállította a kórházba Ismét vereséget szenvedett a KTE-Ereco, ebben a szezonban már negyedszer. A bizalom azonban töretlen a csapat vezetőedzője, Tomiszlav Szivics iránt. Borbély Károly A Pápára elutazó kecskeméti drukkerek nem felejtették el, hogy Tomiszlav Szivicsnek, a KTE-Ereco vezetőedzőjének épp a szombati meccs napján van a születésnapja: méretes drapériával köszöntötték a 43 éves szakembert. A születésnapról a hírős városi labdarúgók sem feledkeztek meg, a legjobb ajándékot - a győzelmet - azonban nem tudták átnyújtani mesterüknek. Mint ahogy egy évvel ez előtt sem. Akkor az Újpest pályáján szenvedtek 4-3-as vereséget, hétvégén pedig Pápán 2-0-st. A két meccset azonban nem lehet egy napon említeni. A Megyeri úton ugyanis kétszer állt fel a padlóról a Kecskemét - 2-O-ról lett 2-2, majd 3-2-ről 3-3 -, míg a Veszprém megyei alakulat otthonában egyszer sem. A 74. percben a tizenhatos jobb sarkánál Robson kezére pattant a labda, a játékvezető tizenegyest Ítélt. Majd konzultált az asszisztensével, és szabadrúgásra módosította a büntetőt. A labda mögé Heffler Norbert állt, és ballal a jobb felső sarokba csavarta a labdát, 1-0. Ekkor már Goran Perak (labdával) a Pápa elleni találkozón nem bizonyította, hogy helye van a Kecskeméti TE-Ereco kezdő tizenegyében nem Mitrovics állt a kecskeméti kapuban, hanem Lazareanu. A bosnyák hálóőrt ugyanis a félidő hajrájában le kellett cserélni, mert az egyik kapu előtti kavarodásnál fejbe rúgták, és felszakadt a bőr a jobb szeme felett. Mitrovicsot mentő vitte a pápai kórházba, ahol összevarrták a sebét. Csak ezután tudhatta meg, hogy társai kétgólos vereséget szenvedtek. A 88. percben ugyanis Tóth Gábor is betalált: Bárányos lövését követően piszkált bele a labdába, ami a kapu közepébe vágódott, 2-0.- Egy nagyon küzdelmes, haj- tós mérkőzés után vagyunk, amelyen csapatom száz százalékot nyújtott. Igazi élethalálharc folyt a pályán, mindkét gárdának nagyon kellett volna a győzelem - mondta a találkozót követően Tomiszlav Szivics, akinek csapata az eddigi hat bajnokiból csak kettőt nyert meg, négyet elveszített.- Töretlenül bízunk a vezetőedzőben. Már régebben is mondtam, hogy ő lesz az utolsó, akit elküldünk az együttestől. Nem hiszem, hogy aki két éven keresztül kiválóan felkészítette a társaságot, az hirtelen elfelejtette a szakmát - vélekedett Rózsa Pál, a KTE-Ereco egyik tulajdonosa, majd így folytatta: - A héten leülünk a csapattal, és elemezzük a történteket, próbáljuk megkeresni a helyes utat. Ha úgy látjuk, hogy a büntetés segít, akkor büntetünk. Bár úgy gondolom, büntetésnek bőven elég ez a sok vereség. Lombard Pápa - KTE-Ereco 2-0 (0-0) NB l-ES LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG, 6. forduló. Pápa, 2000 néző. Vezette: Farkas A. (Kelemen A., Butkai). PÁPA: Szűcs L. - Nagy S., Tóth G., Farkas A., Rajnay- Varga G. (Orosz, 62. perc), Gyömbér, Heffler N. - Bárányos (Béres, 91.) - Rebryk (Gránát, 85.), Báli. Vezetőedző: Véber György. KTE-ERECO: Mitrovics (Lazare- anu, 37.)-Robson (Veszelics, 85.), Koszó, Koller, Farkas I. - Némedi - Alempijevics, Perak (Montvai, 62.) - Csordás, Litsingi, Yannick. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics. további eredmények: Debrecen- Nyíregyháza 3-1, Kaposvár-Fe- rencváros 0-0, Diósgyőr-Vasas 0-1, MTK-Paks 1-1, Videoton- ZTE1-2, Újpest-Szombathely 3-1, Győr-Honvéd 2-0. Labdarúgó NB 1. l.MTK 6 4 2 0 10-5 14 2. Videoton 6 4 0 2 16-11 12 3. Újpest 6 3 2 1 9-7 11 4. Győr 6 3 1 2 7-4 10 5. Debrecen 4 3 0 1 7-3 9 6. Pápa 6 3 0 3 6-4 9 7. Vasas 6 3 0 3 9-15 9 8. Nyíregyháza 6 2 2 2 11-8 8 9. Kaposvár 6 2 2 2 8-6 8 10. Paks 6 2 2 2 7-7 8 11. Ferencváros 6 1 3 2 8-8 6 12. Diósgyőr 6 2 0 4 9-10 6 13. KTE-Ereco 6 2 0 4 12-16 6 14.ZTE 5 2 0 3 5-10 6 15. Bp.Honvéd 5 1 1 3 5-8 4 16. Haladás 6 1 1 4 8-15 4 Megújult épületben kezdődhet az oktatás Baján és Halason bács-szakma zrt. Európai uniós támogatással csúcstechnológiát alkalmaznak a szakképzésben A bajai Jelky András Általános Művelődési Központ felújított tanműhelyépülete Új, korszerű körülmények között kezdik a tanévet a leendő szakmunkások a Bács-Szakma Zrt. két intézményében. A 13 fenntartó 20 intézményét magában foglaló Területi Integrált Szakképző Központ a „TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések” című pályázaton elnyert, csaknem 890 millió forint vissza nem térítendő támogatás felhasználásával a versenyképes szaktudás feltételeit teremti meg ezzel a bajai Jelky András ÁMK és a kiskun- halasi Bács-Kiskun Megyei Ön- kormányzat Vári Szabó István Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban. Augusztus 26-án mindkét helyszínen megkezdődött a műszaki átadás, így szeptember elsején zavartalanul elindulhat a tanítás. A bajai intézmény - a faipari képzés központjaként - az ács-állványozó, illetve bútorasztalos képzés bázisa. Mint azt Welch ner Antal igazgató elmondta, a többmint 210 millió forint értékű épület felújítást követően jelentős eszközbeszerzésre is sor kerül a projekt keretében. Az építőipari kivitelezés 70 nap alatt, feszített tempóban készült el. A megújult épületekbe a következő hónapokban 173 millió forint értékben érkeznek új eszközök, köztük a legkorszerűbb faipari gépek. Mindez a XXI. század színvonalát teremti meg az oktatás feltételrendszerében. A fejlesztés 100-120 bútor- asztalos, illetve bútoripari technikus tanulót érint közvetlenül, de - mivel a tervek szerint a megye más intézményeiből is érkeznek majd kiegészítő képzésre fiatalok - ennél lényegesen nagyobb számban lesznek azok, akik korszerű körülmények között versenyképes tudást szerezhetnek a megújult intézményben.- Az országos statisztikák szerint az utóbbi tíz évben kimagasló eredményeket értek el tanulóink az országos versenyeken. Végzőseinket szívesen alkalmazzák a cégek, vállalkozások Baján és környékén, így beiskolázási nehézségeink sincsenek - hangsúlyozza az igazgató. A szakmunkás osztály idén 28, a technikusi pedig 16 fővel indul. A kiskunhalasi Vári Szabó István Szakközépiskolában - amely a TISZK-en belül az építőipari képzés központja - 168 millió forint értékben újultak meg a műhelyek, amit hamarosan 63 millió forintnyi eszköz- beszerzés követ. Papp Gyula tagintézmény vezető helyettes a felújítás tervezője és műszaki ellenőre, ugyanakkor - az intézményben folyó gyakorlati szakképzés irányítójaként -■ annak használója is. A szakember elmondta, hogy a régi, korszerűtlen, rossz hőszigetelésű épületet a fémvázig lebontották, és újat építettek. Megújult a 780 négyzetméteres építőipari és a 720 négyzetméteres ács-állványozó és asztalos tanműhely is. Valamennyi gyakorlóterem mellé értékelő helyiséget alakítottak ki, új öltözők, zuhanyzók épültek, a műhelyek ipari padló burkolatot kaptak. Kiírták a közbeszerzési pályázatot az eszközbeszerzésre, így hamarosan több csúcstechnológiát képviselő gép is a tanulók rendelkezésére áll. A burkoló műhelybe egy vízsugárral működő, számítógép vezérelt kőzetdaraboló érkezik. Az önjáró, hidraulikus, akkumulátoros kosaras emelőt a kőművesek, a burkolok és a villanyszerelők egyaránt tudják majd használni. Igényes munkák kivitelezésére alkalmas a profi zártrendszerű festőkamra, a hőkamera segítségével pedig az épületek hőtechnikai térképének elkészítése válik lehetővé. A csomagban szerepel még helymeghatá- rozásos szintező műszer, utánfutóra csomagolható állványkészlet, födém- és pillér zsalukészlet, parketta felújításhoz gépsor, és egy költségvetés készítő szoftver is. A fejlesztések mintegy 200 diákot érintenek. Ezek az eszközök már valóban a csúcstechnológiát képviselik, aminek a megismerése és alkalmazása tanulóink számára óriási lépéselőnyt jelent - mondja Papp Gyula. - A meglévő eszközeinket kiegészítve versenyképes, a munkaerő piacon értékes szaktudás megszerzésének alapjai teremtődnek meg ezzel. Az eszközbeszerzés ajánlati felhívása hozzáférhető az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítésében, a ted.europa.eu honlapon, HU-Kecskemét: Szerszámgépek (2009/S 161234000) címmel. ▲ A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinan-. szírozásával valósul meg. ■ Versenyképes, a munkaerőpiacon értékes szaktudás alapjait teremtik meg.