Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-25 / 198. szám
12 PETŐFI NÉPE - 2009. AUGUSZTUS 25., KEDD KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYÁSZHÍR „Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH MÁTYÁS kecskeméti lakos, 79 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása augusztus 28-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR „Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ISTVÁN ny. rendőr alezredes, kecskeméti lakos, életének 90. évében elhunyt. Kívánsága szerint szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. EMLÉKEZÉS ifj. GYÖRFY KÁROLY életének 56. évében, autóbalesetben, tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halálának fél éves évfordulóján. Emlékeznek: lányai: Gyöngyi, Ági, unokái: Noel, Vivien. í KÖSZÖNET| Köszönetét mondunk mindazoknak, akik TENKE Á f LAJOSNÉ 1 Ftorváth Máriát ■ utolsó útjára elkísérték, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYÁSZHÍR GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KEREKES JÓZSEF volt épületburkoló kisiparos, kecskeméti lakos, 63 éves korában elhunyt. Búcsúztatása augusztus 28-án, 14 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „...Hiába hordok majd sírodra virágot, eltemettem Veled az egész világot." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Férjem, Édesapánk, Nagyapánk, Apósunk, TÖRTELI LÁSZLÓ fülöpjakabi lakos, életének 69. évében, 2009. augusztus 22-én, rövid, súlyos betegségben elhunyt. Utolsó útjára 2009. augusztus 26-án, délelőtt 10 órakor kísérjük a fülöpjakabi temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szerettünk, PÓLYÁK JÁNOS temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. EMLÉKEZÉS „Egy ajtó bezárul itt lenn, a földön, s egy ajtó kinyílik ott fenn, az égben. Drága emléked örökké szívünkben él." APRÓ ANIKÓ halálának 5. évfordulójára. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAR GÁBOR (Tari) kecskeméti lakos, 19 éves korában, tragikus hirtelenséggel, 2009. augusztus 3-án elhunyt. Temetése 2009. augusztus 27-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság térés a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/505-311, 76/506-818, Fax: 76/506-819. Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Kecskeméti Városgazdasági Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329, 30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi a 3. T. : 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád a 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MATÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852. LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTM1KLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház 78/482-763. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, MiklayJenő, 20/942-1025. A szavunkat adjuk! _______________________________________PCtOÍl NépC A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓI JÁRMŰ ADÁSVÉTEL, bizományos. www.kismobil.hu------------------------------------------------------------------------------->1041980* ELADÓ! Piros Yamaha Mint robogó csomagtartókkal, gyűjtőknek! 170-es, '80-as évi hanglemezek kotta füzetekkel. 20/485-1696.------------------------------------------------------------------------------->1045605* 8 MERCEDES Vito '97-es évj. 2 év műszakival, tgk., duplaajtós eladó. 20/55-00-164.-------------------------------------------------------------------------------*1045734* GÉPEK 8 F0RGÖB0R0NA 2,6 m-es eladó. 20/55- 00-164.-------------------------------------------------------------------------------*1045734* LAJTA 32 soros gabonavetőgép jó állapotban. 500 E Ft, 20/299-5962.------------------------------------------------------------------------------->1045569* LAKATOS, esztergályos szerszámok, gépek eladók. Telefon: 06-20/9858-935, 76/326- 403-------------------------------------------------------------------------------*1038679* MBP 6,51 pótkocsi magasítóval, 3 év műszakival: 600 E Ft, 20/299-5962.------------------------------------------------------------------------------->1045569* TZ4K kistraktor jó állapotban + kiegészítőkkel eladó: 450 E Ft, 30/2570-831.-------------------------------------------------------------------------------*1035779* ÁLLÁST KÍNÁL A KMI Kodály Iskolája balett szakos tanárt keres óraadónak. Érd.: Kecskemét, Dózsa György út 22. Tel.: 76/481-710, 76/508-821------------------------------------------------------------------------------->1045614* TANDÍJMENTES SZAKKÉPZÉS FELNŐTTEKNEK! A Csányi János Szakközépiskola Internetes alkalmazás-fejlesztő + multimédia fejlesztő képzést indít érettségivel rendelkezőknek! Két év alatt két szakma! Jelentkezési feltétel: ECDL tudásszint. m A hallgató a képzés után képes lesz 5 multimédiás kiadványok, DVD-k, 3 reklámfilmek, honlapok készítésére! 8 Érd.: Kmét, Nagykőrösi u. 12. Tel.: 76/504-498 www.csanyijanos.hu AUSZTRIAI munkalehetőségek mindenkinek! Akár nyelvismeret nélkül is! 06-20/356-1101, 06-30/281-1096.----------------------------------------.--------------------------------------*1045522* AU SZTRIAI munkalehetőségek mindenkinek! Hölgyeknek és Uraknak. Szakmunkák, segédmunkák, teljes lebonyolítással is! Szezonális jelleggel vagy hosszabb távon. Tel.: 06- 30/757-4650, www.eujobinfo.hu------------------------------------------------------------------------------->1042145* HATODIKOS kislány du-i tanulásához pedagógust keresünk szeptembertől. 20/34-44-333. .......— - ■ *1014243' Ke resünk 1 fő nem dohányzó nő dolgozót betanított munkára. Feltételek: 3&40 éves életkor, kecskeméti lakhely, jó fizikum. A munkaidő reggel 5 órakor kezdődik. Előny a dísznövénykertész tapasztalat vagy szakma. Érdeklődni a 20/9-523-927-es telefonon lehet..104570,* KERESKEDELMI cég menedzsere értékesítésre fiatalos munkatársakat keres napi 4-6 óra elfoglaltságra. Érd.: 06-20/973-5341.------------------------------------------------------------------------------*1044088* PÉ NZKERESET otthonról! www.fenyesjovo.com-------------------------------------------------------------------------------*1045348* ADÁSVÉTEL AKÁC tűzifa 8500 Ft szállítva. Telefon: 30/494-7031-------------------------------------------------------------------------------*1045721* FIGYELEM! Vastag akác és keményfa 10 000 Ft/m3-től kiszállítva. 30/318-9897.-------------------------------------------:-----------------------------------*1045670* TŰ ZIFA 11 000-14 000 Ft/m3, kuglizva is eladó szállítással. 06-30/2477-610. —--------------------------------------------------------------------------*1045702* TŰZIFA 8000 Ft/m3-töl eladó. Telefon: 30/213-9048.-------------------------------------------------------------------------------*1045705* TŰZIFA 8800 Ft/m-től szállítva. Telefon: 20/493-1916-------------------------------------------------------------------------------*1045671* 1 M3 műanyagtartályok eladók. 20/9-175- 491-------------------------------------------------------------------------------*1045602* 8 200 I vashordót, újakat keresek. 20/355- 06-92.------------------------------ *1045743* ÁLLAT NA POS- és előnevelt csirke! 20/9-415-540.-------------------------------------------------------------------------------*1045532* s SPÁNIEL kiskutyák eladók. 70/577-44-54.------------------------------------------------------------------------------*1045744* OK TATÁS A B0LVÁRY Security Kft. biztonsági őr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ 06022702 Tel.: 30/925-8127----------------------------------------------------------- *1020251* EGYETEMI, akkreditált, felsőfokú szakképzések, emelt szintű és középfokú szakképzések nappali és esti tagozaton érettségizettek részére. Kezdés Kiskunfélegyházán 2009. szeptember 11-én, Illetve 14-én. Érdeklődni: Szintézis Modern Tudományok Iskolája Szak- középiskola Kiskunfélegyháza, Nyíl u. 37. OM azonosító: 100540, telefon: 76/561-040, mobil: 20/424-85-88, e-mail cím: postmaster@szintezis.t-online.hu, honlap cím: www.szintezis.t-online.hu -1044592. GYÓGY és svédmasszőr OKJ-s képzés indul szeptember 18-án Kecskeméten. Gyakorlattal, jegyzettel 199.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/3777-797, www.2007kapos.hu--------------------------'--------------------------------------------------* 1041867 * GY ÓGYSZERKIADÓ szakasszisztens OKJ-s képzés indul szeptember 18-án Kecskeméten. Jegyzettel 185.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/3777-797, www.2007kapos.hu-------------------------------------------------------------------------------* 1041874* INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés indul szeptember 26-án Kecskeméten. Részletfizetéssel távoktatásban 66.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 70/209- 0541, www.2007kapos.hu-------------------------------------------------------------------------------* 1041877* KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ, ruházati, ill. élelmiszer eladó OKJ-s képzések indulnak szeptember 25-én Kecskeméten, 79.000 Ft-tól távoktatásban is. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/367-9217, www.2007kapos.hu---------------------------------------■--------------------------------------*1041883* KÉ Z-, lábápoló, műkörömépítő OKJ-s képzés indul szeptember 25-én Kecskeméten. Anyagokkal, eszközökkel 149.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/288-2092, www.2007kapos.hu-------------------------------------------------------------------------------*1041881* MUNKAVÉDELMI technikus és bolti eladó tanfolyamok indulnak szeptember hónapban! Öveges Képző Kft. Kecskemét, Rákóczi út 9. sz. Tel: 76/505-068, 76/485-466 AL-0338 Ny. sz.: 03-0029-06-------------------------------------------------------------------------------*1043328* SZOLGÁLTATÁS ABLAKSZIGETELÉS, fa nyüászáró gyártás, beszerelés. 70/590-7098, www.thermo-lak.hu *1039484. KÉNYEZTETŐ masszázs. 70/217-8823.---------------------------------------------------------------- *1041134* KŐ MŰVES munkát vállalunk! 30/9-06-11-44.-------------------------------------------------------------------------------*1044488* NIKI masszázs! 20/270-7791.-------------------------------------------------------------------------------*1041134* TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT szép, csinos, formás 38-as ismerkedne diszkrét környezetben. 06-30/876- 3797-------------------------------------------------------------------------------* 1045513* ADRI 21 éves ismerkedne. 70/665-1546.----------------------.-------------------------------------------------------*1045493* ÁP OLT, szexi lány ismerkedne. 30/5548-042.-------------------------------------------------------------------------------*1045398* ÁPOLT, 40-es Ági ismerkedne. 70/2336-430.-------------------------------------------------------------------------------*1045398* CSINOS, formás Nóri 38-as ismerkedne. 30/395-2268.-------------------------------------------------------------------------------*1045664* DUNDI ismerkedne Kméten. 30/945-1376.-------------------------------------------------------------------------------*1044656* ICA masszőrnő ismerkedne! 20/39-77-049.-------------------------------------------------------------------------------*1045265* IGÉNYES duci ismerkedne! 20/983-6473.--------------------------------------------------------------------------—*1045338* KECSKEMÉTEN 25-ös Jázmin ismerkedne. 06- 70/643-1925.-------------------------------------------------------------------------------*1045663* KECSKEMÉTI 25-ös Merd ismerkedne. 06- 30/638-5611. ........................................... *1045663* Ke dves nővérkék ismerkednének. 7Q/673-ó178.1045586.____________ KÜ LÖNLEGES érzések Adritól. 70/273-0750.---------*1045396' Kit ti masszőrhölgy ismerkedne. 30/262-1142.1M5586. KÜLÖNLEGESEN finom, érzéki, feltűnően szép nő ismerkedne. 30/848-3447.-------------------------------------------------------------------------------*1045394* MEGKAPHATOD amire vágysz. Hívj!20/280- 9067 *1045725* Réka masszőrhölgy Ismerkedne. 30/944-7095.,,045586.____________ PA RTNERKÖZVETÍTÉS fotóval. 06-70/531- 0290.------------------------------------------------------------------------------*1045736* SZ EXI ápolónőre vágysz? Hívj! 70/6613-900.-------------------------------------------------------------------------------**1045509* TÚLFŰTÖTT percek Vivivel. 20/580-4647.-------------------------------------------------------------------------------‘1045402* VÁGYAIDAT teljesítem. 70/207-2616.-------------------------------------------------------------------------------*1045401* 19 ÉVES Jenny várja partnerét. 30/589-3825-------------------------------------------------------------------------------*1004409* 32-ES fekete ismerkedne. 70/662-8615.-------------------------------------------------------------------------------*1042812* UTAZÁS EGER-KÖZELI olcsó szálláshely. 30/357-9855-------------------------------------------------------------------------------*1045737* VÁLLALKOZÁS AKKUMULÁTORT sz.fémet veszek: 20/543-8165!,1044386. ÜZEMANYAGKÚTON presszó bérleti joga kiadó. 20/9555-715 Kecskemét.-----------------------—----------------------------------------------------*1044216* AP RÓ-CSEPRŐ CSERÉPKÁLYHA, kandalló olcsón 30/300- 5089.----------■-------------------------------------------------------------------*1044516* HASZONGÉPJÁRMŰ KONTÉNERSZÁLLÍTÓ IFA tehergépkocsi, műszaki nélkül, 2 db konténerrel eladó. Érd.: 30/221-6274.-------------------------------------------------------------------------------*1043990* MEZŐGAZDASÁG B.H0RDÓK, prések, daráló eladó 20/9933- 421-------------------------------------------------------------------------------*1024976* BÜZA, kukorica eladó, 4000/q. 70/208- 1415.------------------------------------------------------ *1045494* ® CSERSZEGI fűszeres, kiváló minőségű és bianca szőlő Ménteleken augusztus végén szüretelve eladó. 30/215-89-52.------,-----------------------------------------------------------------------*1045364* SKB. 10 q minőségi lucernamag és 150 nagybálás búzaszalma eladó. Telefon: 30/416-4747.-------------------------------- *1046061* Lu cerna friss vetés, zöldvágásra 2010. évre eladó Kmét, Belsőnyírből. 2O/342-ő581..I044636. S TAKARMÁNYBÚZA eladó. 70/36-27-830.---------------------------------------------------------------------------—*1045742* TAVALYI kisbálás szalma eladó. 20/9175-491-------------------------------------------------------------------------------*1045602* Állás $ kényelmesen az internetről Állások Online önéletrajz Hírlevél Hírek és cikkek Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270, 80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.145 Ft; negyedévre: 6.435 Ft; félévre: 12.870 Ff; egy évre: 25.740 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyteleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.