Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-03 / 180. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2009. AUGUSZTUS 3., HÉTFŐ A nyugdíjasokat próbálják meg átverni a trükkös tolvajok Kalocsán Kukának nézik a kutakat környezetszennyezés Nehéz megfogni a szabálysértőket A szabadságharc nagy költőjére emlékeztek Félegyházán is A kalocsai rendőrkapitányság felhívást adott ki, amely elsősorban az idősekhez szól. Erre azért volt szükség, mert az utóbbi időben jelentősen elszaporodtak a besurranásos lopások, az elmúlt két hétben négy ilyen eset is történt - tudtuk meg Répási Tamásné kalocsai rendőrségi szóvivőtől.- Az elkövetők mindig a leggyengébb ellenállást keresve követik el tetteiket, ezért főleg gyermekeket, nőket, egyedül élő, védekezésre képtelen időseket támadnak meg. A most előtérbe került bűnelkövetők a már régebben is megismert ■ Az elmúlt hetekben négy trükkös lopás is történt Kalocsán és környékén. módon, hivatalos és közügyeket ellátó személynek álcázva jelennek meg a házaknál. Általában valamilyen ürüggyel pénzvisszafizetést ígérnek, és nagy címletű bankjegy felváltására kérik az idős embereket. Ezenkívül gyakori még, hogy kereskedő, házaló tevékenységet színlelve, esetleg rosszullét- re hivatkozva próbálnak bejutni kiszemeltjük lakásába. Az ilyen trükkös lopások megelőzésére ezért a kapu és ház ajtaja lehetőség szerint egész nap legyen zárva, javasolja a felhívás. A lakossági szolgáltató munkatársai minden esetben fényképes igazolványnyal kell, hogy rendelkezzenek, ezt alaposan tekintsék meg, mielőtt beengedik a lakásba az állítólag illetékes személyt - olvasható a kalocsai rendőrkapitányság által kiadott hirdetményben. A valódi közfeladatot ellátó személyek már nem szedhetnek készpénzt, és nem is visznek házhoz. Nagyobb mennyiségű készpénzt ne tartsanak otthon! ■ Bódi Renáta V GYORSSZAVAZAS rj Ön beenged-e bármilyen indokkal idegeneket a lakásába? Szavazzon honlapunkon ^ / ma 16 óráig: BA0N.hu A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. Orosz Béláné: - Igazi tanyasi ember nem tenne kútba szemetet! Fülöpszállás környékén ásott kutakba dugdossák szemetüket a tanyán víkendező falusiak, városiak. Miklay Jenő Lángos József permetezni akarta az Ugri dűlőben fekvő szőlőjét, de a kámvás kútját csontszárazra aszalta a nyár. Víz helyett talált viszont a mélyben jókora rakás szemetet: reklám- szatyrokba gyömöszölt PET-pa- lackokat, konzervesdobozokat meg amit csak el lehet képzelni hétvégi piknik hagyatékaként. Lángoséknak ugyanis semmi kétségük afelől, hogy a közeli portáról hordták meg a kutat. A szomszédék ugyanis nem igazi tanyasi emberek, csak kirándulni járnak oda. Orosz Béláné, Lángos József testvére éjszakai műszakból buszozott haza pihenni, de előbb kikísért a ma már csak foszlányokban létező Ugri szőlőhegyre, mert látni kell: ott még ilyen csúfság nem esett.- Álmomban se jött volna elő, hogy valakik kútba öntik a piszkukat. Igaz, régóta nem iszunk belőle. Lám, ki is száradt, de akkor is gyalázatos dolog kutat használni szeméttárolónak. Sejtjük, kik lehettek, de bizonyítani nem tudjuk. A hatósághoz nem mentünk, biztosan azt mondanák, akárki lehetett, nem tudnak mit tenni - sorolta felháborodva Orosz Béláné. Aki ismeri az Ugri dűlőnek azt a részét, tudja: akárki nem jár arrafelé. A műútról több száz méteren traktorkerék vájta hepehupa vezet a kútig. A káváját jó kétemberes súlyos betonkorong fedi, bele ne essék állat vagy kisgyerek. Kénytelen az ember az átellenben piknikezőkre gondolni, de kínos lenne szóvá tenni előttük. Ha ők tették, úgyis letagadnák, és török átok telepedne a szomszédságra. Ha meg annyiban marad a dolog, azzal csak vérszemet kapnak a szemetelők. Orosz Béláné szerint Fülöpszállás külterületein egyre több borsot törnek a tanyasiak orra alá a kiránduló városiak, de még a falubeliek is. Pedig reszkír út szélére kivágni a lommal töltött zsákot. A községházára futnak is időnként a bejelentések: valaki itt vagy ott lógatta ki a batyut, nézzen csak körmére a hatóság! Biztonságosabb eltüntetni a motyót a legközelebbi, ásott kútba... Simon László községi jegyző hivatalból minden esetben ajánlja a szemetelőkkel szemben a hatósági bejelentést, függetlenül attól, van-e rájuk bizonyíték vagy nincs. Ha ugyanis valamely hivatalos ember fedezi fel a szántónk végében a negyedik szomszéd összeszakadt pamlagát, könnyen lehet, hogy mi kapjuk érte a bírságot. A törvény alapvetően a környezetvédelmet követeli meg az objektív felelősség elve szerint, méghozzá azonnali hatállyal - citálta a jogszabály lényegét a jegyző. Tehát amikor nem lehet megnevezni a szabálysértőt, az ingatlan - esetünkben a kút - tulajdonosának kötelessége felszámolni a szennyezést, vagy vállalni a költségeit. Majd amikor kiderül a környezetszennyező kiléte, élhet vele szemben jogorvoslattal. A jegyző is elismerte: a valóságban a sok, kisebb súlyú környezetvédelmi kihágásnál elég nehéz a szabálysértőket megfogni, főleg azért, mert mozgékonyak, autóval járnak. Nem a szerény életű tanyasiak közül valók. ■ Kínos lenne szóvá tenni a piknikezők előtt a kútba dobált szemét ügyét. | A város több helyszínén is meg- J emlékeztek Petőfi Sándor halá-, Iának 160. évfordulójáról Kiskunfélegyházán. Először a költő Blaha Lujza téren lévő mellszobrát koszorúz- ták meg, majd a Langaléta Garabonciások katonai toborzó játékát láthatták az érdeklődők. Hívó szavukra megjelentek a lovas huszárok is, akikkel - és a hozzájuk csatlakozókkal - együtt vonultak végig a Kossuth utcán, egészen a Kiskun Múzeumig. Ott megnézhették | az Ilyen tavasz csak egy volt éle- | temben című kiállítást. A városi ünnepség este hét órakor kezdődött a Petőfi téren. A szabadságharcos költő szobrát a pártok és civilszervezetek képviselői is megkoszorúzták. Köszöntőt mondott Rausch Sándor, a Bács-Kiskun j Megyei Közgyűlés alelnöke, aki elmondta, hogy Bányai Gábor több fiatallal, köztük kiskunfélegyházival Is, ebben az időben Segesvárra utazott. A megyei közgyűlés elnöke be- | szédet mondott azon a helyen, j ahol a költő, a csatában életét vesztette. A Petőfi-emlékévet Ficsór József polgármester zárta le. Dr. Hermann Róbert történész Pe- | tőfi nagyságát emelte ki ünnepi beszédében. Este a Móra Ferenc Művelődési Központban a Félegyházi Táncszínház mutatta be Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága című látványos előadását. ■ Petőfi Sándor szobra Állatvédők és rendőrök mentettek meg egy ebet A kecskeméti Állatvédelmi Őrszolgálat munkatársai lakossági bejelentés alapján egy, a Ceglédi úton lévő elhagyatott ház körül szaladgáló, étlen-szomjan lévő kutyát találtak a napokban. Az őrszolgálat munkatársai rendőri intézkedést kértek. Varga Zsolt századost, a kecskeméti rendőrkapitányság közrendvédelmi osztály vezetőjét hívták telefonon, aki azonnal intézkedett. Az állat ekkor már a főútvonalon kóborolt, majd amikor az őrszolgálat munkatársai és a járőrök megpróbálták megfogni, elszaladt. A rendőrök és az őrszolgálat szakemberei a kutya nyomába eredt, és némi kergetőzés után a rendőröknek sikerült megfogniuk. A rémült kutya akár balesetet is okozhatott volna az úton, ám a hatékony segítségnyújtásnak köszönhetően sem emberéletben, sem pedig anyagiakban nem keletkezett kár. A szabadságon lévő, mégis az őrszolgálat rendelkezésére álló Varga Zsolt százados és a helyszínen segítséget nyújtó két rendőr (Mizere Kriszüán főtörzsőrmester és Bancsik György törzsőrmester) példamutató munkája és együttműködése ismét bebizonyította, hogy nem csak papíron létezik szövetség az állatvédők és a rendőrök között, hanem a szavakat komoly tettek is követik. ■ Hőségben hűsítő Kiskunfélegyházán, a városháza melletti ivókútnál naponta többen is oltják szomjukat. A gyerekek azonban nem érik fel a kutat. így jól jön egy kis segítség a nagypapától, aki felemeli az unokáját, hogy inni tudjon a folyamatosan folyó vízből. A nagypapák már csak ilye- t nek: segítenek az unokájuknak, ha szükség van rá. Ittasan sodorta el a gyalogost, majd elhajtott Ittas járművezetés és segítség- nyújtás elmulasztása a vád egy 30 éves férfi ellen, aki még márciusban ütött el egy gyalogost Soltvadkert központjában. A kecskeméti ügyészség által nemrég elkészített vádirat szerint a soltvadkerti férfi enyhén alkoholos állapotban vezetett a baleset idején, március 28-án éjjel fél 1-kor. A Kossuth Lajos utcán Kiskőrös felől közeledett Soltvadkert központja felé, előtte balról jobbra gyalogosok álltak meg az úttest közepén lévő járdaszigeten. A vádlott nem mérte fel jól a helyzetet, ráhajtott a forgalom elől elzárt területre, részben át is tért a szemközti oldalra, ám mikor észlelte a járdasziget szintkülönbségét, jobbra rántotta a kormányt, hogy elkerülje a ráhaj- tást. A váratlan manőverek következtében elsodorta az egyik gyalogost, aki az ütközés miatt az útra esett, de szerencsére csak könnyű sérüléseket szenvedett. Erről azonban a vétkes sofőr nem győződött meg. A balesetet követően nem állt meg azonnal, hanem behajtott a körforgalomba, és Kiskunhalas irányába indult. Csak száz méter megtételét követően fordult meg, ekkor egy szemtanú feltartóztatta. A férfi ügyében a kecskeméti ügyészség a bírósági tárgyalás mellőzését, illetve pénzbüntetést és a járművezetéstől való eltiltást indítványozta. ■ H. I.