Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-15 / 191. szám

2009. augusztus 15. Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 5 Ml ÚJSÁG? Bőfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban DR. PAÁL ELEMÉRNÉ várjuk a Széchenyi krt 29. szám alatt! Tel.: 80/480-756 SZABAD IDŐBEN Szobrai szerte Európában megtalálhatók Gitárokra vadászik, Dániá­ban villanypásztorral birkó­zott. A paprikás krumplit ki nem állhatja. Lakatos Pál szobrászművész Szatmárnémetin nőtt fel.- Hatodikos koromban elha­tároztam, hogy képzőművész leszek. Először csak rajzolgat- tam, aztán farikcsálni és agya­gozni kezdtem. Két évet járt a Kölcsey Ferenc líceumba, majd felvételizett a művészeti szakközépiskolába. Pechje volt: az érettségi után csak négy év múlva indult szob­rász szak a Kolozsvári egyete­men.- Plakáttervezőnek álltam, festményekről készítettünk rep­rodukciókat öregek napközi ott­honai részére. Aztán behívták katonának.- Aknavetős voltam, két évig cipeltem egy 82-es talpát. Lőni sosem lőttünk vele, használha­tatlan roncs volt. A laktanya négyszáz kilométerre volt a szü­lővárosomtól, párszor tudtam csak hazamenni. A kimenőkön inkább vettem egy üveg lengyel vodkát és megnéztem valami­lyen kiállítást a környéken. Évfolyamelsőként végezte a képzőművészeti egyetem szob­rász szakát. Marasztalták, mégsem lett professzor.- Hazamentem Szatmárné­metibe, ahol a Kölcsey-szobor elkészítésére kértek fel. Több ezren voltunk 1991 augusztusá­ban az avatásán, a magyar him­nuszt énekeltük. Annyira azért tud gitározni, hogy idegenek előtt ne játsszon A felesége révén került Kecs­kemétre. A fiatal tanárnő Er­délyben kirándult, közben beté­vedt a Kolozsvári egyetemre.- A polgári esküvőnket Szat­márnémetiben, az egyházi szertartást a ceglédi református templomban tartottuk. A lá­nyunk 18 éves, a fiunk 15. Tizenhét éve a Kandó-szak- középiskola művészeti osztá­lyában tanít szobrászatot és raj­zot. Pár napja jött meg Dániá­ból, már Walesben van. Amióta átköltöztem Magyarországra, fél Európát bejártam. Szeretem Olaszor­szágot, Dániát, hat évig tanítot­tam nyaranta egy barátom mű­helyében Svájcban. Az élete az iskola és a katona­telepi műhelye közt zajlik. Este tíz körül szokott hazaérni.- Kevéske szabad időmben szeretek főzőcskézni, egészen jó salátákat készítek. Ettem már csigát és polipot is, a paprikás krumplit viszont nem szeretem. Ősi dzsesszgitárokat gyűjt- Az elsőt egy fickó hátáról vettem le, úgy vitte, mint egy la­pátot. Azóta vadászom a gitáro­kat, az interneten is szoktam li­citálni rájuk. Házimunkára önként sosem jelentkezik, de az otthoni ki­sebb javításokra kapható.- A szobraimat magam ön­töm és hegesztem, egy zár nem tud kifogni rajtam. Komo­lyabb balesetem munka köz­ben még nem volt, de pár hete Dániában megrázó dolog tör­tént: szemerkélő esőben meg­fogtam egy drótkerítést - vil­lanypásztor volt. g. s. SZOLGÁLTATÓHÁZ TS'KÜ'VŐI ‘M.'EQJÜVÓXl Napoleon ‘91 Kft. 6000 Kecskemét .. Vörösmarty u. 1. Tel.: 76/506-048 Tel/Fax: 76/327-820 E-mail: nleon@t-online.hu Kínálatunkat bővítettük, egyedi készítésű meghívókkal is! Személyre szabottan, csak Önöknek! FÉNYMÁSOLÁS A/O-IG SPIRÁLOZÁS - LAMINÁLÁS • HŐKÖTÉS Színes fénymásolás A/3-ig DIGITÁLIS NYOMTATÁS LEVÉLPAPÍROK, BORÍTÉKFELÜLNYOMÁS, PROSPEKTUSOK, PLAKÁTOK Napoleon '91 Kft, 6000 Kecskemét, Vörösmarty u. 1. Tel: 76/506-048,418-700 Tel/Fax: 76/327-820 E-mail: nleon@t-online.hu 1074443 KINCSES PLUSZ ZÁLOGHÁZ és ÉKSZERÜZLET segítség a mindennapok gondjaira! Kecskemét, Aradi vértanúk tere 2. Tel.: 76/489-460, 70/4087-476 Nyitva: H-P: 8-17-ig, Sz.: 8-12-ig| MINDEN SZEMÉLYAUTÓHOZ AZ ÖSSZES ALKATRÉSZ SZŰRŐTŐL A FÉKBETÉTIG A LEGJOBB ÁRON! TEGYE PRÓBÁRA ÜZLETÜNKET Kecskemét, Tesco Talfája út 1. • Tel.: 76/482-811, 20/364-4453 I- Suzuki Swift olajcsere akció 5190 Ft-tól- szűrő 400 Ft/db- levegőszűrő 550 Ft/db- benzinszűrő 990 Ft/db-olaj 15W40 3250 Ft/5 I- félszintetikus olaj 4000 Ft/5 I Kecskemét, Tesco Talfája út 1. „ Tel.: 76/482-811, 20/364-4453 1 TAXI HÍVÓSZÁM 444444 KECSKEMÉTEN Gyűjtő keres megvételre: régi pecsétnyomókat, régi pénzeket, papírpénzeket, régi képeslapokat, régi sportérmeket, kitüntetéseket, papírrégiséget, részvényeket. Egész gyűjteményt is vásárolok! Kecskemét, Ceglédi út 74. 8 8.01-16.”° óráig. I Tel.: 76/506-156, 06-20/573-25-99 Kőműves, festő, burkoló, víz-, csatorna-, fűtés-, villanyszerelő, bádogos- tetőfedőmunkák, utólagos hőszigetelés. Tel.: 76/486-618 Hőszigetelt üveg méretre gyártása, beépítése. Üvegszekrények, polcok, tükrök méretre vágása, csiszolása, fúrása. Nagy választékban kaphatók: sík-, katedrái-, drót üvegek Hívásra házhoz megyek! Faragó Tibor Kecskemét, Vízmű u. 34. s Tel.: 76/495-384 AKCIÓS GUMIABRONCSOK L—2223 i ■nvAiji.ot’ I [§ ~| valamint minden gumiabroncs beszerzése és szerelése. Bács-Wheel Kft. Kmét, Halasi út 16/B. g 76/506-945 Ismét nyitva! RÁDI BENZINKÚT Kecskemét, Széchenyi krt. 1. Nyitva: H-P: 7-18 Szó: 7-12 Kedvező árak! Gyors, udvarias kiszolgálásig A Sciennet hálózat tagja vagyunk! AUTÓ UlCSHUZflT Q Készítünk 100 féle minőségi anyagból méretpontos üléshuzatot. ívül gyári minőségű német gumiszőnyegek, textilszönyegek, akár egyedi hímzéssel is, szélterelők kaphatók. flnnnrtini Suzuki és Opel típusokra akció 10% kedvezményt adunk. Xenon szett Szuper üléshuzot, • Kecskemét. Izsáki út 31. S Tel.: 76/493-238 uiuiui.szuperuleshuzot.hu Könyvelőiroda Aktual XXI. Kft. Kmét, Klapka u. 10/B fszt. 11. Tel.: 76/415-971, 20/93-77-088, e-mail: aktual@vivamail.hu Kft.-k, bt.-k, .egyéni vállalkozók teljes körű __* könyvelését, 1 rüg yintézését vállalja, visszamenőleg is. Festeni-hőszigetelni szeretne? Hívjon! Régi és új épületek-házak külső-belső festését, gipszkartonozását, hőszigetelését, 7 színezését vállalom. ;> Garanciával! Festés-Mázolás Tapétázás-Hőszigetelés díszítő festés Telefon: I 06-30/9981-142. I SZONYEGCSARNOK! Padlószőnyegek, futószőnyegek, kész szőnyegek, PVC-k, műfüvek! Mindig változó kínálattal és kedvező árakkal várjuk kedves vásárlóinkat Kecskeméten, a Ceglédi úton, a volt Holland Szönyegáruház hely én. Tel.: 76/412-599 . Nyitva tartás: 5 H-P: 8-17.30, Szó: 8-12.30 1 AKCIÓS NiV/Á>RiI GUMIABRONCSOK A’GÉÍi- É-S A'IrEEETínT’K N'AG>Y V/ÁlEA'SZiT.ÉKBW«* Ilifi S/igjna-MafkerÍKft.* Autóalkatrész-, Gumij?z*aküzlet Kmét, Szent M£u^25?*7. V (vollPusklnW) lei.-: -76/4lW845 v AUTÓALKATRÉSZEK NAGY VÁLASZTÉKBAN! — alkatrészek — karosszériaelemek — akkumulátorok — kenőolajok — autóápolási és felszerelési cikkek. Szigma-Marker Kft. Autóalkatrész szaküzlet Kecskemét, Szent M. (Puskin) u. 25-27. Telelőn: 74/413-845 Autójavító Kft. Szolgáltatásaink: Minden típusú szervizmunka, műszaki vizsgára (előkészítés és vizsgáztatás). Kecskemét, Kurucz krt. 22. 76/480-837, 30/9439-178 Nyitva: H-P: 6.00-16.00 óráig Társasház­kezelés profi módon, könyveléssel, igény esetén gondnoki szolgálattal, takarítással. Elizka Bt. Tel.: 76/486-618 m LAKATOS IPARI ÉS KOVÁCSOLTVAS MUNKÁT VÁLLALOK: Fémszerkezetek, lépcsők, nyílászárók, garázsok stb. Tel.: 06-30/418-2323 KARTYAVETES TITKOKKAL Előző életek. Keressen! I Segít ebben TAROT kártyám útmutatást adni. SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS! 76/494-392,06-30/532-5804. SUZUKI SWIFT BONTOTT ÉS ÚJ ALKATRÉSZEK ADÁSVÉTELE! www.slv-car.hu Nyitva tartás telefonos egyeztetés alapján. 30/943-99-22 | Kecskemét Énekes u. 130.1 ff @03 „HÍRŐS AUTÓÜVEG KERESKEDÉS AUTOUVEG-forgalmazás és -beszerelés. Saint-Gobain Sekurit minőségű autóüvegek foralmazása. Helyszíni CASCO-s kárfelvétel! Kecskemét, Halasi út 29. (Agroker területe) 76/495-323, 30/471 -4078, 20/353-7180 BAKOS IMRE TEHERFUVAROZÓ *- Önrakodós billencs 5 tonnáig Konténerszállítás . •& *■ Szennyvízszállítás | Kmét, Klebelsberg Kunó u. 32. Tel.: 06-30/968-63-74; 76/413-572 DUGULÁS­ELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, ünnepnapokon is! Időpont-egyeztetéssel. Takarítás, szőnyegtisztítás, sírkő és egyéb kőfelületek tisztítása. Panelházak szellőző csöveinek tisztítása előzetes egyeztetéssel. KAMERÁS LEFOLYÓCSŐ-ELLENŐRZÉS Ablonczy Sándor § Tel.: 76/321 939; 30/9 433 381 1 *|0IW Mi* 30%-os kedvezménnyel ■=> ereszcsatornázás, bádogozás. Érdeklődni: este 6-tól 76/441-610, 5 vagy 06-20/9231-719. 1 VIZSGÁLTASSON VELEM! HELYSZÍNI EREDETISÉG­VIZSGÁLAT, díjmentes kiszállással! Átírási ügyintézés. Tel.: 06-20/279-5687, s 06-20/260-568 I Kecskemét, Kaszap u. 13. szám alatt 5 lakásos társasház épül őszi kezdéssel 52-77 m2 alapterülettel Lakások leköthetőek: ORBÁN BAU KFT. Kecskemét, Holló u. 20. www.orbanbau.hu „ 06-30/6847-245 GEPJARMU­EREDETISÉG­VIZSGÁLAT Díjmentes helyszíni kiszállással! Tel.: 06-20/983-28-13 Kmét, Mindszenti krt. 2. s Tel./fax: 76/418-214 1 gppi DON PULI PIZZA d SZOLGALAT Frissen sütött pizzák 590 Ft-tól, 3 méretben! Házhoz szállítás Kecskeméten mindennap 11-23 óráig! in 76/717-075 l iAiww.donpuli.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom