Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-08 / 185. szám
2009. augusztus 8. 3 Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29., Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 OLÁHNÉ CSÓKÁS ANDREA Bélg^ulladásból gyógyulás természetes segítséggel Gyötrelmekkel, fájdalmakkal teli életet élt négy éven keresztül a kiskunfélegyházi Vasné Rádi Anna. Krónikus, fekélyes vastagbélgyulladásban szenvedett, melyből végül a kecskeméti Bio-Spában talált kiutat. Közel egy éve tünetmentes. Ismét teljes életet élhet, végre foglalkozni tud két kisfiával és szerető férjével.- Hogyan emlékszik vissza: mi váltotta ki a betegséget?- 2004 júniusában született meg a kisfiam, majd azt követően szeptemberben minden előzmény nélkül véres lett a székletem. Mindeközben a szülés utáni stresszben szenvedtem, nem bírtam enni, és hasmenésem volt. Azonnal orvoshoz mentem, de a székletvizsgálat semmit nem mutatott ki. Következett a gasztroenterológia, ahol tükrözéssel megállapították, hogy fekélyes vastagbélgyulladásom (Colitis ulcerosa) van teljes szakaszon. Míg mindez ki nem derült addig nem kaptam semmilyen gyógyszert, továbbra is véres és váladékos volt a székletem. Majd miután megszületett a diagnózis, kúpot kaptam, gyulladáscsökkentőt, melynek hatására a panaszok csökkentek, nem vérzett, ugyanakkor szédültem, fogyni kezdtem és nem bírtam enni,, Gyógyszerek, néfkül minden súlyos panaszom újra megjelent.- Csak a gyógyszerekben látta a gyógyulás lehetőségét?- Elkeseredésemben megfogadtam egy kiskunfélegyházi barátom javaslatát, aki javasolta, hogy keressem fel a helyi Naturaboltot, ez 2005 májusában történt. Az ott ajánlott gyógyhatású készítmények hatására több hónapra javult az állapotom, végre együtt tudtam élni a betegségemmel, és ismét vállalhattunk gyereket. 2006 tavaszán, a második kisfiámmal hatodik hónapos terhes voltam, amikor ismét előjött a betegség.- Mi történt ekkor?- Visszagondolni is szörnyű: végbélen keresztül tükröztek, szteroidokat kaptam, és instil- lálásra jártam, azaz a végbélen keresztül juttatták be a gyógyszeres oldatot. A kezelés alatt két órán keresztül kellett fekve maradnom. A kúpokat folyamatosan használtam, és diétáznom kellett. Aztán szülés után minden kezdődött elölről: görcsölt a hasam, fájdalmaim voltak, véres, gennyes váladékos, hasme- néses székletem volt, 20 percenként. Még boltba sem tudtam lemenni, a gyerekekre sem tudtam odafigyelni türelemmel, szerencsére férjem, édesanyám és az anyósom mindenben segített. Lelkileg nagyon kikészültem ettől. A betegségem gyakorlatilag lehetetlenné tette a normális mindennapi életemet, de még a háztartási munkában is akadályozott.- Milyen kezeléseket kapott a kisfia megszületése után? ÓRIÁSI 20 40%OS ÁRZUHANÁS augusztus végéig ' ANYAJEGYSZŰRÉS DERMOSZKÓPPAL 1 KOLMHlDROTERÁPtA 5 alkalmas bérlet • KOLOHHIDROTERÁPIA10 alkalmas bérlet 1 AKUPUNKTÚRA első alkalom > AKUPUNKTÚRA kezelés (alkalmanként) 9200 Ft helyett 6900 Ft 30100 Ft helyett 19 900 Ft 55 200 Ft helyett 37 900 Ft 8 000 Ft helyek 6 900 Ft 4 000 Ft helyett 3 490 Ft (Kolon- és Akupunktúrabérlet vásárlása esetén a konzultáció ingyenes) • NYAK-, VÁLL> HÁTMASSZÁZS 2490 Ft helyett 1490 Ft, 5 alk. bérlet 6990 Ft • egésztest-masszázs 3990 Ft helyett 2990 Ft, 5 alkalmas bérlet 13 990 Ft • FOGÁSZAT - barázdazárás (gyerekeknek) 4500 Ft helyett 3490 Ft • FOGÁSZAT - ÁLLAPOTFELMÉRÉS szerdánként INGYENES • FOGÁSZAT - FOGKÓELTÁVOŰTÁS (állcsontonként) csütönökön FÉL ÁRON • EMLŐULTRAHANG 8000 Ft helyett 6900 Ft ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK! További akciók: www. biospa. hu- 2006 júliusában Szegeden egy kiizmát írtak fel, mely egy sós oldatba tett tabletta, melyet éjszakára kellett feljuttatni a végbélbe. Egész éjszaka hasonfekve, mozdulatlanul kellett volna feküdnöm. Mindezt két kicsi gyerek mellett! Mindehhez párosult még, hogy a szülészeti sebem is vérzett, fájt. Nemcsak a betegség fájdalma, tünetei, hanem a kezelések is korlátozták életemet. A kiizmát 2 hónapon keresztül minden éjszaka használtam, de nem segített semmit, ráadásul a vizsgálatok szerint a vastagbél fal teljesen elvékonyodott.- Hogyan tudta a ké kisgyermeket ellátni?- Szinte sehogy, mint említettem már a család végig ott állt mellettem, és maximálisan segítettek. A betegség miatt 45 kilóra lefogytam, ami csont és bőr vékonyság, figyelembe véve, hogy 180 cm a magasságom. Gyenge voltam, folyamatos hányinger, émelygés kerülgetett, és rettentő könnyen elfáradtam. Sehova nem mertem elmenni, hiszen nem tudtam tartani a székletemet. Ráadásul Szegeden a doktornő közölte velem: minden tavasszal és ősszel előjön majd a betegség, ez ellen nem tudok mit tenni.- Hogyan jutott el a kecskeméti Bio-Spába?- Egy rokonom ajánlotta, hogy keressem fel Tamasi doktort. Úgy éreztem, vesztenivalóm nincs, 2008 áprilisában találkoztunk először. Elmeséltem a négy és féléves szenvedésem történetét, vittem minden orvosi papíromat. A doktor úr nagyon kedves volt, sokat beszélgettünk. Elsőként Voll-tesztet végzett, ami a szervek - bélrendszer, máj, gyomor - energiáját mérte fel. A doktor úr természetes készítmények szedését javasolta, elsősorban bélflóra támogatókat, gyógy- teákat és homeopátiás készítményeket. Mindezek mellett biorezonancia kezeléseket kaptam, mely serkenti a beteg öngyógyító, önszabályozó folyamatait, ezáltal visszavezeti azt az egészséges működéshez. Tamasi doktor javasolta még azt is, hogy AZ ORVOS VÁLASZOL Anna végre nyugodtan kirándulhat gyermekeivel menjek el egy vele együttműködő pszichológushoz is, mert a betegségemnek komoly lelki háttere is lehet. Kiskunfélegyházán dr. Kissné Svábi Ildikót választottam, ő is nagyon sokat segített.- Mikor érezte először a kezelés jótékony hatását?- Két hónap után 2008 kora nyarán a tüneteim kezdtek alábbhagyni, a hatodik hónap végére, októberre pedig teljesen jól éreztem magam. Hihetetlenül jó érzés volt, ismét a régi lehettem. Ilyen hosszú ideig még sosem voltam jól, mindössze 2-3 hónapig tartottak a jóléteim, most viszont már lassan egy éve tünetmentes vagyok, és a székletem is normális. Az étkezési szokásaimon változtatnom kellett, kerülnöm kell a csípős, erősen fűszeres, puffasztó ételeket, a birkát, marhát, sertést nem szabad ennem. Amit szabad, az a hal és baromfi, zöldség és gyümölcs. A doktor úr még abban is tanácsot adott, hogy az ételeket mi módon kell elkészítenem. Azóta is jól vagyok, és örömmel mondom: ma már 62 kiló vagyok, és nagyon boldog családanya, és szerető feleség! Hálás vagyok, hogy visszakaphattam életminőségemet és jókedvemet.- Kontrollra kell járnia?- Igen, ezek a kontroll vizsgálatok úgynevezett megelőző vizsgálatok, s azt mutatják, hogy a szervezetem egyensúlyi állapota jobb, mint a kezelés megkezdése előtt, de még további javulásra van szükség, hogy a ki- újulást minél alaposabban megelőzhessük. Jelenleg is szedek még vitaminokat és bélflóra erősítőt. Nagyon boldog vagyok, hogy megtaláltam a szakszerű természetgyógyászati kezelésekkel azt az alternatívát, illetve kiegészítést, amivel tartósan, hatékonyan javult az állapotom, a szokásos gyógyszerek nélkül! ▲ (O-n py hí#-* \ \úhl BIO-SPA MELISSA EGÉSZSÉG- ÉS WELLNESSKÖZPONT Kecskemét, Piaristák tere 7. (A rendelőintézet könyvtár felőli oldaán.) Nyitva: hétfőtől péntekig 8-tól 20-ig Időpont-egyeztetés: 20/971-27-72, 76/322-884 web: www.biospa.hu • e-mail: biospa@biospa.hu Saját vér terápia a természetes segítség Többféle allergiával küszködök: parlagfű, por, gyakran vannak csalánkiütéseim, és időnként az ajkam bedagad. Újabb és újabb típusú gyógyszert kapok, de igazán nem segít. Van-e erre hatékony természetes megoldás?- Az allergiás kórképek egyik nagyon hatékony természetes gyógymódja a saját vér terápia, legyen az szénanátha, bőrallergia, táplálékallergia. Ez a módszer az immunrendszer túlműködését a saját vér izomba való visszajuttatásával szabályozza. A kezelés ideje alatt a beteg vénájából kb. 2 ml vért leveszünk, amit a farizomba visszainjekciózunk. Nyolc injekciót javaslunk, illetve a tünetek erősségétől függően ez lehet több is. Az injekciók gyakorisága heti 1-től akár heti 3-4-ig is emelhető. Mellékhatása nincs, mivel a szervezetbe saját anyagot juttatunk vissza. Nagyon hatékony módszer, már akár 2 alkalom után érezhető a tünetek javulása. A betegség súlyosságától függőül a kúra 1-2 hónapon belül ismételhető. —A saját vér terápia ajánlott, mint kiegészítő kezelés még asztmára, krónikus felsőlégúti fertőzésekre, anyagcsere zavarokra (köszvény, cukorbetegség), egyes máj- és vesebetegségekre. Dr. Hadházi Annamária Kérdését ön is felteheti postai úton vagy e-mailben: Bio-Spa Melissa Egészség- és Wellnessközpont Kecskemét, Piaristák tere 7. e-mail: biospa@biospa.hu Legyen szebb az álma már ma! Hanyattfekvés helyett inkább az oldalára feküdjön! Akár párja szuszogása vagy szobatársa horkantásai idegesítik, vagy csak nyugodtan szeretne éjszakánként aludni, az alábbi tippek segítségével már ma jobban aludhat. 1. Próbáljon más pózban elaludni, hanyattfekvés helyett inkább az oldalára feküdjön! Válasszon keményebb vagy több párnát, hogy a feje magasabban legyen alvás közben! Az ember ugyanis akkor kezd horkolni, ha a nyelve elzárja a levegő útját. 2. Figyeljen oda a súlyára - a horkolást a túlsúly is okozhatja. A túlsúlyos embereknek több szövetük van a nyaka körül, ami csökkenti a légutak szabad terét, így növelve a horkolás lehetőségét. A súlygyarapodás miatt olyanok is horkolóssá válnak, akiknek párja fiatalabb korukban nem panaszkodott erre. Ha veszít a súlyából, szabadon lélegezhet, így idővel megszűnik a horkolás is. 3. Tisztítsa ki az orrlégutait, inhaláljon, használjon horkolás-gátló tapaszokat. Próbáljon ki gyógynövény készítményeket a horkolás csökkentésére! 4. A halkabb éjszakák érdekében mellőzze az alkoholfogyasztást és az altatótablettákat! Ezek hatására megváltozhat légzése, így még azok is horkolni kezdhetnek, akik egyébként nem szoktak. Ugyancsak érdemes mértékkel vacsorázni, mert a túlzott jólla- kás is horkolásra serkent. 5. Konzultáljon orvosával, kérdezze meg véleményét más módszerekről is! A leghatásosabb zsírégető ételek Ha fogyni szeretnénk, nem feltétlenül kell alapjaiban megváltoztatni az étrendünket. Már az is sokat számít, ha gyakrabban és nagyobb arányban fogyasztunk zsírégető ételeket. A zsírégető ételek között is a citrusfélék, azaz a narancs, a grépfrút, a citrom és a lime a leghatékonyabbak. Válasszuk azt, amelyik a legközelebb áll hozzánk, vagy - a változatosság jegyében - fogyasszuk őket felváltva! A citrom és a lime erőteljesen savanyú íze sokakat elrettenthet. Szerencsére nem muszáj megenni őket: elég, ha a kifacsart levőket fogyasztjuk el, étkezés előtt körülbelül fél órával. Ügyeljünk arra, hogy a citromlé ne érintkezzen a fogzománccal, mivel hosszabb távon károsítja azt! A legjobb, ha szívószálat használunk. Citromlé helyett választhatjuk az almaecetet is - közel olyan jó zsírégető, és valamivel kevésbé savanyú. Étkezések előtt fél órával fogyasszunk el belőle egy- egy evőkanálnyit, két-három deciliter vízzel elkeverve! Az almaecet salátaöntetek alapanyaga is lehet. A népi bölcsesség szerint naponta egy alma az orvost távol tartja. Ez a közkedvelt gyümölcs túl azon, hogy egészséges, a héjában lévő pektinnek köszönhetően mobilizálja a zsírt és gyorsítja az emésztést. A főétkezések előtt fél órával érdemes egy- egy almát elfogyasztanunk. így intenzívebben fejtheti ki áldásos hatását, ráadásul teltségér- zetet is kelt, azaz az aktuális főétkezés során kevesebb ételt veszünk majd magunkhoz. Jól számít, ha ránk számít! |i Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet „Kis-diák-hitel” Max 150 000 Ft, iskolakezdési célra általános vagy középiskolás gyermeket nevelők részére. 2009. szeptember 30 ig igényelhető. Éves kamatláb 12,5% Kezelési költség nélkül. THM: 13,24% GARANTÁLT KAMAT fél és egyéves lekötésnél 1 éves lekötésű betétek kamata 11% Féléves lekötésű betétek kamata 10,5% Feltételek: Elhelyezhető legkisebb összeg: 10.000.000 Ft A lekötött betét kamata a mindenkori Jegybanki alapkamat +2,5%, ill. 2%. 1 éves lekötésű betétek kamata 10,6% Féléves lekötésű betétek kamata 10,1% Feltételek: Elhelyezhető legkisebb összeg: 2.000.000 Ft A lekötött betét kamata a mindenkori Jegybanki alapkamat +2,1%, ill. 1,6%. Lekötés nélküli betétek kamata 10% Feltételek: Elhelyezhető legkisebb összeg: 10 000 000 Ft A Takarékszövetkezet preferált további szolgáltatásai „Szimmetria hitel" lakossági számlákhoz. Vállalkozásoknak költségtakarékos hitelkeret és Széchenyi Kártya « hitel. | Bankkártya magánszemélyeknek és vállalkozásoknak. A Takarékszövetkezet várja a régi és új Ügyfeleit kirendeltségein és központjában: Kecskemét, Trombita u. 6. (76/500 150), Nagykőrös, Szabadság tér 6. (53/550-150), Ágasegyháza (76/571-010), Ballószög (76/573 020), Bugac. (76/575 020), Helvécia (76/579 030), Izsák (76/568 000), Jakabszállás (76/581 808), Orgovány (76/591 529) Számoljon velünk!