Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-08 / 185. szám

2009. AUGUSZTUS 8., SZOMBAT ELETMOD Nevetéssel legyőzhetik a bajok-gondok jó közérzet Lelki kínra, testi bajra gyógyszer, módszer: kacagjon naponta négyszer! Egészségesebb, boldo­gabb és szebb, aki sokat nevet. Szakemberek ajánlják nevelési segéd­eszközként, de gyógy­módként is. Nagy Tünde Egy jóízű kacagás sok mindent megold! Nevetéskor ugyanis har­móniába kerül a test, a gondolat és a lélek. Kikapcsol a tudat, így nem adhat rossz utasítást az agy Gondold meg, és igyál..., ám ne csak kánikulában! Naponta átlagosan 2,4 liternyi fo­lyadék (víz) távozik a szerveze­tünkből - verejtékezés, légzés, kiválasztás és emésztés révén. Napi folyadékszükségletünk ugyanennyi, hiszen folyadékház­tartásunknak egyensúlyban kell lennie. A folyadékigény felét szi­lárd táplálékokkal (mert folyadé­kot is tartalmaznak), másik felét folyadék (víz, tea, tej stb.) formá­jában vesszük maguhkhoz. Sportolás, intenzív fizikai megterhelés közben sok folyadé­kot, ásványi anyagot és nyom­elemet vesztünk. Már néhány százalék veszteség is szükséges­sé teszi a pótlást, máskülönben izomgörcs, hányinger is fellép­het, és nő a fáradékonyság. Ha „kiszáradunk”, agresszí­vebbek leszünk, szédülünk, re­meg a lábunk, gyengeséget ér­zünk, fáj a fejünk. Az orvosok napi 2-3 liter folyadékfogyasz­tást javasolnak, függetlenül év­szaktól, hőmérséklettől, fizikai aktivitástól és a levegő nedves­ségtartalmától. Ha nem iszunk eleget, a szer­vezet a vízben gazdag, laza kötő­szövetből vonja el a folyadékot. Bőrünk 60-70 százalékát víz al­kotja, s a bőrön keresztül min­dennap elveszítjük testünk folya­dékmennyiségének mintegy har­madát. A szépség és az egészség megőrzéséhez is elengedhetetlen a bőséges folyadékbevitel. ■ Vigyázzunk a vízre! FÖLDÜNKÖN MÁR ma is sok helyütt a tiszta víz előállítá­sa okozza a legnagyobb gon­dot. Tippek, hogy miként spóroljunk a drága kincsből. 1. Figyelje a vízmérő órát, hogy tisztában legyen: mivel mennyi vizet fogyaszt. 2. A régi típusú WC-knél egy ürítéssel akár 15-20 liter víz is elfolyhat! 3. Zuhanyozzon inkább, s ne kádban ßrödjön. Takaréko­sabb szappanozás közben elzárni a vizet. 4. Pohárral, és ne folyó víz­zel mosson fogat. Többliter­nyi víz lehet a különbség! 5. A mosogatógépet, mosógé­pet csak akkor indítsa be, ha megtelt! a testnek, a szervezet a termé­szet törvényei szerint működhet - ezért a mosolyterápia a leg­ősibb gyógymódok egyike. Egy kisgyermek arca, szeme szinte mindig nevet. Aztán ké­sőbb nevelés, szocializáció címén egyre jobban lehervad, mert le- hervasztják a mosolyát. A nyuga­ti kultúrák szinte betáplálják az emberekbe a szorongást. A ha­lál, szeretteinek, anyagi javainak elvesztése pallosként csüng mil­liók feje felett. Sok betegség alap­ja ez a félelem, az úgynevezett rossz stressz. A valós vagy vélt vészhelyzet görcsbe rántja a tes­tet, forgalmi dugó, üvöltő főnök, hisztíző gyerek, mogorva társ - és rögtön megváltozik a kerin­gés, az anyagcsere. A stressz­reakció néha szükséges, ám rom­bol, ha napjában tucatszor keríti hatalmába a testet. Ezt orvosolhatja az egyszerű, házi mosolyterápia: helyreállít­hatja a biztonságérzetet, az önbi­zalmat, megszabadíthat a rette­gésektől. Egy hatalmas hahota szinte átmossa a szervezetet. Tu­dományos mérések szerint ne­vetéskor a test izmai elernyed- nek, ami javítja a vérellátást, sza­bályozza a légzést, a szívverést, ez serkenti az immunrendszer működését. Endorfin (a hipotala- muszban termelődő fájdalom- csillapító hatású vegyület) és szerotonin (ingerületátvivő bio­gén) hormonok termelődnek, a stresszhormonok aránya pedig csökken. Hosszú nevetéskor még a felső légúti fertőzésektől védő antigénszint is növekszik! A szétfutó, nevetéskor „dolgozó” mimikái izmok pedig serkentik a bőr vérellátását, megakadá­lyozva az idő előtti öregedést és a ráncokat. A MOSOLYTERÁPIA EGYIK ELEME: elalvás előtt az ágyban pár per­cig mosolyogni egyedül, minden ok nélkül. Másik módszer: ella­zult testtel, résnyire nyitott száj­jal pihenni, közben valamelyik jó tulajdonságunkra gondoljunk, és azt minden hozzáfűzött gon­dolat, minősítés nélkül tizenegy­szer magunkban ismételjük el. Alvászavarra is kitűnő! AiDI tájékoztató uiHuunn Edénykészlet, 6 részes* nemesacél (18/10). üvegfedővel, öntött szendvicstalppal a gyors hőfelvételért és, hőtartásért, minden tűzhelytípushoz (indukciós tűzhelyekhez is) használható • lábos, 0 24 cm, 19 990 n 19990 Ft/készlet AZ IDEÁLIS KEZDŐKÉSZLET Gyermek fürdőköpeny* 100 % pamutból, vidám Disney-figurákkal, különböző hímzett minták és modellek m méret: 98-152 /garnitúra Ft I« 999 Gyermek swwgamitúrá alsónemű garnitúra* 100 % pamut, Snoopy figurákkal, különböző modellek méret: 92 -152 l 0 zs* / .£8 íU499n I jflH AA99 Ft/db /darab i Füzet A4 F* kockás* 32 lapos 1A9 Ft/db KÜLÖNBÖZŐ MINTÁK Cme aiaA Sport vagy 1 f»W Ft kormányoz­^ , 4Ä ható sártcány* 1-yi!gy2-zsinóros,avitc j v .. Áll nAi1r,reKr\I "3 _ C Dnai ifnr a vitorla strapád . nylonból. 3-5 Beaufort szélerőssa 2-5 Beaufort szélerősségig C0né 12 «*99« Gyermek sport-/ '2mfupi' szabadidőcipő* kényelmes illeszkedés, csúszásbiztos talppal, különböző modellek, méret: 24 -35 ' impidjmpi Kisgyermek szabadidőruha* magas pamuttartalommal, egyes modellek cipzáros és kapucnis felsőrésszel méret: 62 - 104 \\V /garnitúra 1999« /pár Gyermek « 700 n papucs vagy ■ » w w " szandál* 1799 Ft/pár 1 bőrbarát belső bélés, valódi bőrrel borított, % anatómiai kialakítású fedőtalp. rugalmas parafa talprész. különböző modellek méret: 25 - 36 1999 ft/garnitura megtalálja az ■ OlfIXBÖl rtJFAl** * gidj-hungary.hu n** ' táiékoztatóiban vagy» www.aiu „„.he.«*«"«!'1'"013'*1“" --------­/da rab #sjpira|- 149 fi füzet AA ■ kockás* 60 lapos csssnn Füzet A5 vonalas* 32 lapos /darab Spirálfüzet AA vonalas* 60 lapos 149 fi /darab 39« 1 6E2E3 Füzet A5 IOh kockás* 32 lapos 39 Ft/db- -. ■ V, /darab Fi Füzet AA vonalas* 69Ft/db 32lapos Iskolai 3 999Ft hátizsák szett, J 3 részes* hátizsák (méret: kb. 44 x 34 x 15 cm), hozzá illő tolltartó és cipőzsák ‘ Vízfesték­készlet* 24 cserélhető festék­koronggal, ecsettel és fehér temperával (7.5 ml) Körzőkészlet, 9 részes* egyszerűen állítható körző 2 szárral, radír, nyomósirón. stb. ^/készlet ___L_ 1499Ft 1A99 Ft/készlet 4 999Ft A 999 Ft/db Számológép* • TI-30 XII Solar: 2-soros kijelző vagy • TI-5018 SV: 12-számjegyes kijelző /darab Ajka • Baja • Balatonlrllc • Bonyhád • Buda kául . Budaörs • Budapest. X. kar. • Budapest, XVI. kar. • Cegléd • Dabas • Debrecen lx Dunafötdvár • Dunaharautl • Dunaújváros • Esrtergom • ÚJI Érti Budafoki út 6. • Pót ■ Gárdony • Gyula ■ Hajdúböszörmény Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely • lászberóny • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely Kiskunhalas • Klsvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3« • Paks • Pápa • Pécs • Pillscsaba • siklós • Siófok Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg Nyári nyitva tartás 06.01-től - 08.31-ig Balatonlelle, Gárdony, Keszthely. Siófok Mosolyenergia-recept KÉNYELMESEN ELHELYEZKED­VE képzeljünk el egy energia- forrást magunk előtt egy mé­terrel. Lazuljunk el, a két szemöldök közti ponton ke­resztül mágnesként vonzzuk magunkba a mosolyenergiát. Lassan, egymás után simo­gassuk végig belső szervein­ket, s hagyjuk szabadon ke­ringeni szervezetünkben. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD _________AUTÓ & MOTOR SZ ERDA LAKBERENDEZÉS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK _____ÍNYENCSÉGEK ►S ZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Okos étkezéssel a csontritkulás ellen Magyarországon egymil­lió embert érint a csontrit­kulás. A betegség megelő­zésében legfontosabb a kal­cium (tejtermékek, szardí­nia, brokkoli, sárgarépa, káposzta, mogyoró), amely­nek beépüléséhez azonban D-vitaminra is szükség van (gabonafélékben található). Fontos a testmozgás is. Brad Pitt két élete: kommandós és családapa ^ A SZÓRAKOZÁS GARANTÁLVA! Ivr^ét’ LEHET, HOGY ő Hollywood legszexisebb férfisztárja, mégis mindig ugyanazt vá­laszolja a „Mi a legfonto­sabb az életében?” kérdés­re: „A családom és a motor­jaim”. A hatgyerekes csa­ládapa legutóbb náciskal- poló kommandóssá válto­zott Quentin Tarantino új filmjében, a Becstelen bri- gantykban - olvasható a TVR-H ÉTBEN. Evolúció kontra teremtett világ DARWIN FAJOK EREDETE cí­mű műve 150 éve jelent meg. Egy amerikai kuta­tásban a megkérdezettek­nek csupán harmada val­lotta, hogy az élet véletlen mutációk révén fejlődött ki. 52 százalék szerint „az élet kialakulását egy intelli­gens terv irányította”!

Next

/
Oldalképek
Tartalom