Petőfi Népe, 2009. augusztus (64. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-07 / 184. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. AUGUSZTUS 7., PÉNTEK SPORT A szerb élvonal előző szezonjának legponterősebb kosarasa érkezik Újabb légióssal bővült az élvo­nalbeli Kecskeméti KSE férfi ko­sárlabdacsapatának kerete. Si­került leigazolni a 35 éves szerb Zlatko Bolicsot. Sztojan Ivkovics szakmai igaz­gató: - Egy rutinos kosarast még mindenképpen akartam igazolni. Olyat, mint a pécsi csapatomban Alekszics volt, de őt elvitte a Szolnok. Végül az újvidéki Bo- licsra esett a választásom. A ket­tes-hármas poszton bevethető já­tékost személyesen is ismerem, nem a statisztikai mutatói alap­ján döntöttem mellette.- Természetesen nem a „víz- hordó" szerepét számon neki. Azt szeretném, ha az alatt a 15- 20 perc alatt, amit egy mécs­esén a pályán tölt, rutinjával lendítene a csapaton. Ő lehet az úgynevezett fontos kosarak szerzője. Ezzel összállt a teljes a keret, melyben négy légiós található. Augusztus 10-étől már mindegyikük Kecskemé­ten lesz, így gőzerővel készül­hetünk a bajnokságra. ■ A futsalcsapat nem nevezett a bajnokságra „Mindenképpen ott leszünk a bajnoki nyitányon” - nyilatko­zott a lapunknak két hete Bozsik István, az NB I-es Hírős Futsal Club SE alapítója, fő támogtója, mindenese. A helyzet mára meg­változott. Amint azt a futballber- kekben népszerű „Cucutól” megtudtuk, a kecskeméti csapat még nem nevezett az élvonalbe­li futsal bajnokságra.- Újoncként sikerült kiharcol­ni az NB I-ben maradást, ám hi­ába őriztük meg a tagságunkat, úgy néz ki, hogy nem tudunk in­dulni. Ugyanis az egyik támoga­tónk kiszállt, ezért nincs elég pénz a működtetésre. Pedig a ki­írás szerint ősztől még egy ifjú­sági csapatot is versenyeztet­nünk kell az NB II-ben. A termet az önkormányzat ingyen bizto­sítja, ott is jelezni kellene már, hogy mikor akarunk játszani. De így minek adjam le az igényt? - tárta szét a kezét Bozsik István. - Megpróbálunk a szövetséggel tárgyalni a tagság esetleges éves szüneteltetéséről. ■ Népes és erős mezőny lovassport Kecskeméten randevúzik a kettesfogathajtó-világ Ifjú Juhász László rövid bemutatót tartott tegnap a zánkai stadionban kiépített akadályhajtó pályán. A válogatott még egy hétig marad Zánkán. Két hete Zánkán edzőtá­boroznak a kettesfogat- hajtó-vb magyar indulói. Fintha Gábor szövetségi kapitány és csapata teg­nap ízelítőt tartott abból, ami reményeik szerint a kecskeméti versenyen is eredményre vezet. nyékén. A versenyre 23 nemzet 72 fogata nevezett, ez minden idők második legnépesebb mező­nye. Három nappal ezelőtti köz­lés szerint elővételben 3500 jegy kelt el. Összességében 60 ezer sportbarátot vár Kecskemét Hogy ez nem vágyálom, mi sem jelzi jobban, minthogy a verseny idejé­re a város 30 km-es körzetében minden szálláshely elfogyott. A vb után a Széktói Stadion gyep­szőnyegét újraépítik, korszerű ön­tözőberendezést is kialakítanak. Fintha Gábor szövetségi kapi­tány elmondta: nagy az elvárás a magyar indulókkal szemben, már az ezüstérem is nagy csalódást je­lentene az elmúlt sikerek fényé­ben. Pedig a várhatóan erős me­zőnyben még a bronzérmet is meg kellene becsülni. A csapatot augusztus 14-én nevezi meg a kapitány. A sajtótájékoztató után a ma­gyar indulók, köztük a 13 vi­lágbajnoki aranyéremmel ren­delkező Lázár-testvérek tartot­tak bemutatót akadály- és ma- ratonhajtásban. Ifjú Juhasz László nem szeretné megtippelni a vébé-helyezését Rajtmár István f A zánkai kikötő egyik éttermének teraszán tartott tegnap sajtótájé­koztatót az augusztus 19-én kez­dődő kecskeméti kettesfogathajtó- vb szervezőbizottsága. Mondok József elnök elmondta, minden a tervek szerint halad. Állnak a maratonpálya akadályai, az utób­bi esztendők legszínvonalasabb pályája épült a vízműdomb kör­A 23 éves ifjú Juhász László a magyar indulók legfiatalabbi- ka. A kiskunfélegyházi hajtó nem akármilyen örökséggel csap a lovak közé a kecskemé­ti vébén: édesapja két világbaj­noki érmet őriz.- Természetesen édesapám so­kat segít, elsősorban a szak­mai tanácsait fogadom meg. Idén a fábiánsebestyéni 3. hely a legjobb eredményem, később sokat bajlódtam a lo­vaimmal. Előbb egy lipicait szerettem volna betanítani, nem sikerült, hiába bíztam benne. Szilvásváradon nagyon jó díjhajtást követően a mara­tonban sérült meg az egyik társam, fel kellett adnom. A zánkai edzőtábor remek, rend­ben van a fogatom is. Ennek ellenére nem tippelnék a vébé- eredményemre. Igyekszem, az­tán meglátjuk, mire lesz elég - mondta az egyetlen megyebeli világbajnoki résztvevő. Ot vb-aranyérem a kajak-kenusok célja Öt aranyérem megszerzésének reményében kel útra a magyar kajak-kenu válogatott az év fő eseményére, a kanadai Dart- mouth-ban jövő csütörtöktől va­sárnapig sorra kerülő vébére. A 32 tagú csapat - benne 9 újonccal - két részletben, ma reg­gel, illetve vasárnap kel útra a ten­gerentúlra. A hajók már a hét ele­jén megérkeztek a helyszínre.- Végigjárva az edzőtáborokat, el­mondhatom: nem reménykedem a jó szereplésben, hanem várom azt - fogalmazott Storcz Botond szövetségi kapitány, akinek de­cemberi kinevezése után ez lesz az első vébéje ebben a minőségé­ben. Érdekesség, hogy elődje, An­gyal Zoltán is Randában debütált 12 évvel ezelőtt. A válogatottak közül Kovács Katalin és Janics Natasa indul a legtöbb számban - ötben. ■ APRÓM SZOLGÁLTATÁS Kitti érzéki masszázsa. 30/262­1142..10U134. LAZÍTÓ-NYUGTATŐ masszázs. 30/490-5111.-------------------------------------------------------------------------------*1041890’ MASSZÁZS, reflexológia! 30/647-3905. .....................................................*1040030’ Mó nika élménymasszázsa. 70/673-6178..,043134. NIKI masszázs! 20/270-7791.------ ---------------------------------------------------—.--------------*1041134’ NY ÍLÁSZÁRÓK, árnyékolók minőségi szerelése, cseréje. 30/224-3650. Ferenczablak Bt. ■1043142’ Réka egyedi masszázsa. 30/944- 7095. ’1043134’ SALÉTR0M0S, nedves házak szigetelése 3 fé­le módon, www.vizesfal.hu 70/364-9917.-----------------------------—---------------------------------------------*1015838’ SV ÉD masszázs! 70/344-6299.-------------------------------------------------------------------------------*1041969’ SZOBAFESTÉST vállalok Kméten. 20/271- 2353.-------------------------------------------------------------------------------*1043105’ TÉRBURKOLÁST vállalok. 70/512-7905.-------------------------------------------------------------------------------*1043140’ a TÉRKÖVEZÉST, hasított kőrakást olcsón vállalok. 30/238-1011.-------------------------------------------------------------------------------*1043155’ ÜZ LETASSZONYOK, igényes hölgyek, figyelem! Személyre szabott sminktanácsadást, annak gyakorlati elsajátításának oktatását vállalom. Tel.: 30/916-3479-------------------------------------------------------------------------------*1042813­TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT szép, csinos, formás, 38-as ismer­kedne diszkrét környezetben. 30/876-3797.-------------------------------------------------------------------------------»1042105* ADRI 21 éves ismerkedne. 70/665-1546.------------------------------------------------------------------------------»1042220* ÁP OLT férfiakkal ismerkednék. 20/488-1370.-------------------------------------------------------------------------------*1043199’ ÁPOLT szexi lány ismerkedne. 30/5548-042.-----------------------------------------------------------------------------*1042907’ ÁP OLT 40-es Ági ismerkedne. 70/2336-430.-----------------------------------------------------------------------------*1042907’ BAJÁN u krán származású hölgy ismerkedne. 30/8700-268.--------------------------------------------------------;----------------------*1042882’ BELEVALÓ 48-as ismerkedne. 20/575-8106.-----------------------------------—■--------------------------------------*1043200’ DU NDI ismerkedne Kecskeméten. 30/945- 1376.--------------------------------------------------—-------------------------*1042197’ FR ANCIATANÁRNŐ ismerkedne. 06-20/280- 9067.-------——-------------------------------------------------------------*1042910’ HÁ ZASTÁRSNAK keres 70-es özvegy, nyugdíjas férfi hasonló hölgyet Kecskemét közeléből. íij! Válaszolok. Jelige: "Csak levélre"------------------------------------------,------------------------------------*1042943’ KE TTESBEN Te meg Én! 06-70/207-2616.-------------------------------------------------------------------------------*1042872’ KÜLÖNLEGES érzések Adritól. 70/273-0750.-------------------------------------------------------------------------------*1042889* KÜLÖNLEGESEN finom, érzéki, feltűnően szép nő ismerkedne. 30/848-3447.-------------------------------------------------------------------------------»1042895* NEM találsz vonzóbbat! 06-20/357-1697.-------------------------------------------------------------------------------»1042872* SZEX I tanárnőre vágysz? Hívj! 30/3085-564. *1042128’ Társam keresem, molett kedvelő, 38-45 éves korig. 40 éves hölgy vagyok. 3O/538-ó841..1043094. TRANSZI fiú ismerkedne Kméten. 70/227- 4571-------------------------------------------------------------------------------*1042196* VONZÓ Vivi vár! 06-20/580-4647.-----------------------------------------------------------------------------»1042872* 19 ÉVES Jenny várja partnerét. 30/589-3825-------------------------------------------------------------------------------»1004409* 32-ES fekete ismerkedne. 70/662-8615.-------------------------------------------------------------------------------*1042812* 39/173/75 jól szituált, káros szenvedélyektől mentes férfi keres csinos, vékony hölgyet, 28- 38 éves korig. 30/201-47-82.-------------------------------------------------------------------------------*1021242’ 40 ÉVES hölgy ismerkedne. Telefon: 06- 30/945-1720.-------------------------------------------------------------------------------*1043148’ 50-ES férfi társat keres. 30/433-6953.-------------------------------------------------------------------------------11043017* VÁLLALKOZÁS ROMÁNIÁBAN nagy kapacitású modern beton­gyárunk van kiszolgáló gépparkkal. Multicéggé kívánjuk fejleszteni az igen nagy volumenű megrendelések teljesíthetősége érdekében. Negyedik cégtársként 50 M Ft-tal rendelkező befektetőt keresünk. 30/566-7340, mail cím: pannonbetonsrl@gmail.com ________ RO MÁNIÁBAN történő cégalapítást teljes körű ügyintézéssel vállalunk. 70/367-2450. —-----------------------------------------------------------------------*1042886’ VEGYES LEMEZ garázsajtó eladó. 76/323-676. Várom olyan egyedülálló, 65-70 éves, egyszerű asszony jelentke­zését, áld egyszerű háztartásom­ba segítségemre lenne. Többit a helyszínen: Kecskemét, Irinyi u. 24. Miklovics Ferenc.1G)3Mr «1 DB 1 karos kávéfőző darálóval, szivattyú­val, vízlágyítóval és 1 db mobil sörcsapoló kompletten eladó. 06-70/944-1989. APRÓ-CSEPRŐ CSERÉPKÁLYHA, kandalló olcsón 30/300- 5089.----------------------------------------------------------------­--------------*1037376’ ME ZŐGAZDASÁG «CSERSZEGI fűszeres szőlő Tiszakécskén aug. közepén szüretelve eladó. 30/9254-249. ——---------------------------------------------------------------------*1041887’ DOBKOSÁR töröhenger felújítás. 30/9475- 672 —-------------------------------------------—------------------ *1040605’ FŰ SZERPAPRIKA: nyers csöves, édes, erős, kis- és nagy tételben eladó. 30/983-8507.----------- ----------------------------------------------------------------*1043054’ INF RAVÖRÖS gabona-béltartalom gyorsvizsgá­lat a Kertészeti Főiskolai Karon. Búza, árpa, kukorica, olajosok. Tel.: 06-20/355-48-32 www.kfk.hu--------------------------------------------------------------------------------*1033674’ IRSAI O livér és Muscat Ottonel szőlőt keresek felvásárlásra orgoványi átvétellel. 30/9436-953.-----------------— ----------------------------------------------*1042999’ «K ISBÁLÁS szalma és tritikálé eladó. 20/568-9330.--------------------------------------■-------------‘--------------------------*1043055’ KO RPA 650 Ft/zsák eladó. 20/7716-423.-------------------------------------------------------------------------------*1043038’ « KORPA eladó. 650 Ft/zsák. 30/653-8681.------------------------------------------------------------------------------*1043072’ KU KORICA eladó. 30/2702-332.-------------------------------------------------------------------------------*1042239’ TAVALYI kisbálás búzaszalma eladó. 06- 20/9175-491.--------------------—:-----------------------------------------------------*1043167’ «1 ,60-AS körbálában jó minőségű lucerna­széna eladó. 30/417-5338.-------------------------------------------------------------------------------*1043059* «560 rrfes fóliaváz 5/4-es csőből fűtési rendszerrel eladó, külön is. 70/539-6234.-------------------------------------------------------------------------------»1043051* IHEZOZOHI Ma lép tatamira az ifjúsági vébén cselgáncs Hetvenöt ország versenyzőinek a részvételé­vel Budapesten megkezdő­dött az ifjúsági vb. A me­gyebeli színeket képviselő Horváth Zoltán (66 kg) ma versenyez. Súlycsoportjá­ban 44 dzsudoka indul, köztük az idei Eb-győztes orosz is. A KJC versenyzője egy kirgiz fiú ellen kezd. A Vásárhely nyerte az edzőmérkőzést FELKÉSZÜLÉS A Kiskunhalas NKSE Bravotel NB I-es női kézilabdacsapata hazai pá­lyán előkészületi meccset játszott a szintén élvonalbe­li Hódmezővásárhellyel. A találkozót a Csongrád me­gyei gárda nyerte 33-30-ra. Az országos főtábla első fordulója következik labdarúgás Magyar Kupa meccseket rendeznek vasár­nap, ahol már az országos fő­tábla 2. fordulójába jutás a tét. A megyebeli csapatok pá­rosítása: Tótkomlós (Békés m. II. o.) - Ladánybene, Szajk (Baranya m. ÜL o.) - Kalocsa, Tisza Volán (NB ül.) - KTE H, Harkakötöny - Algyő (NB Hl.), Csanytelek (Csongrád m. DL o.) - Harta. Kezdés 17 órakor. A válogatott csatár csapatot váltott LABDARÚGÁS Az IpSWÍCh Townnál folytatja pályafutá­sát PRiSKiN tamás, a szintén angol másodosztályú Wat­ford magyar válogatottja. A 22 éves támadó játékjoga 1,7 millió fontért cserél gaz­dát. Ha az átigazolást hiva­talosan is bejelentik, ő lesz a negyedik legdrágább ma­gyar futballista. 13 Görög, svájci, izraeli, bolgár, dán ellenfel jöhet A görög Olimpiakosz Pireusz, a svájci Zürich, a bolgár Levszki Szófia, a dán FC Köbenhavn vagy az izraeli Maccabi Haifa együttese lehet a Debrecen kö­vetkező ellenfele a BL főtáblára jutásért. A hajdúsági labdarúgó­csapat kettős győzelemmel jutott túl az észt Tallin gárdáján és be­került a BL 4., utolsó selejtező körébe. A sorsolást ma délben tartják az UEFA nyoni székházá­ban. A párharcok győztesei a BL főtáblájára jutnak, míg a veszte­sek az Európa Liga csoportküz­delmeibe kapcsolódnak be. A Löki már eddig 2,1 millió eurót keresett. A BL-csoportkör elérése esetén minimum 7,1 mil­lió euróval számolhat. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom