Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-04 / 155. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. JÚLIUS 4„ SZOMBAT 13 HIRDETÉS Kellemes lakóhelyet, vonzó várost akarnak településfejlesztés A most elkezdődött beruházások is kihatnak a lakosság életkörülményeire Kerekegyháza tovább szépül. Egy nemrégen megnyert pályázati támogatás segítségével megkezdődött a városközpont átépítése. A Dél-Alföldi Operatív Program, Városi örökség megőrzése és korszerűsítése című pályázati kiírás keretein belül nyert az önkormányzat fejlesztésre 46 535 130 Ft támogatást, amelyhez saját erőként az összköltség 10%-át, azaz 5 170 570 Ft-ot kell biztosítania. A nyertes fejlesztési terv a „Kerekegyháza településképének javítása a városi identitás megőrzése érdekében” címet kapta. A már a megvalósulás útján járó program általános célja a településközpont arculatának kisléptékű szépítése, azon belül az épített és kulturális örökség, valamint a városhoz tartozás tudatának megőrzése, erősítése egyáltalán a település vonzerejének további növelése - mind a helybeliek, mind pedig a turisták megelégedésére. A tavaly elkészített és benyújtott pályázat pozitív elbírálásának eredményéről 2009. év elején értesült önkormányzat. A támogatási szerződés 2009.04.02- től lépett hatályba, így az önkormányzat illetékes munkatársai azonnal megkezdték a beruházás lebonyolításának előkészítését. Közbeszerzési eljárás keretein belül kiválasztották a kivitelező céget, aki az építési-felújítási munkálatokat elvégzi. Az építkezés során az alábbi, központi városrészek újulnak meg: helyre állítják a buszmegálló mögötti közpark, a művelődési ház előtti tér, a templom melletti járda, valamint a könyvtár és ifjúsági klub közvetlen környezetében található területeket, rendbe teszik a járdákat, a közterületi műalkotások környezetét, megújítják a növényzetet, köztéri bútorokat helyeznek ki, rekonstruálják a közvilágítási lámpatesteket. Mindezen felül - a pályázat keretein belül - beszereznek települést népszerűsítő marketing eszközöket is, például multimédiás CD-t, a település történetét bemutató könyvet és egyéb kisebb települést népszerűsítő eszközöket. Az önkormányzat jelenleg is több városfejlesztési feladat megvalósításán és előkészítésén dolgozik. E fejlesztések sok évre kiható haszna a kerekegyháziak életminőségének, a város infrastruktúrájának, a közszolgáltatások minőségének javulása, valamint a helyi gazdaság fejlődése. ▲ ■ A fejlesztés eredményét az augusztus 20-ai ünnepen avatják. A könyvtár épülete előtt hat beállásos - köztük egy akadálymentesítetett - parkolót építenek Kecskeméti együttes is fellép a bajai EFOTT fesztiválon 2009. július 14-19. A Petőfi-szigeten az Omega nyitja és a Tankcsapda zárja a régió legnagyobb hallgatói buliját Második alkalommal hallható majd a kecskeméti Nova Prospect zenekar az EFOTT-on. Míg tavaly egy kisebb színpad, addig idén a nagyszínpad műsorában szerepel az együttes, melynek stílusa egy fiatalos, energikus, modern elektronikus powerpop, avagy keménypop, drum and bass, jungle és hip-hop groove-okkal fűszerezve.- Nagyon várjuk a fellépést, örömmel vettük a nagyszínpadi felkérést - árulta el Pásztóy Balázs, az együttes basszusgitárosa. - Szombaton elsőként lépünk színpadra, bízunk benne, hogy a késő délutáni órákban is hatalmas közönség előtt játszhatunk. Koncertünket ajánljuk mindenkinek, aki nem ijed meg egy kis gitárzenétől, persze senki ne a ‘80-as évekbeli rockzenére gondoljon, hanem egy modernebb, több stílust átfogó magyar nyelvű pop-rock zenére! Eddig azt tapasztaltuk, hogy minden korosztály vevő a zenénkre, reméljük, így lesz ez Baján, az EFOTT-on is! - tette hozzá végül Balázs. A Nova Prospect-en túl számos ismert zenekar lép majd fel: ■ A bajaiak július 9-éig kedvezményesen válthatják meg a hetijegyet. A Nova Prospect együttes ezúttal a nagyszínpadon várja rajongóit tizenegy helyszínen, több mint 300 hazai fellépő garantálja a fesztiváli hangulatot! A fesztivált a több mint 45 éve méltán népszerű OMEGA együttes nyitja meg egy különleges show-val az első napon, július 15-én. Rajtuk kívül is hallható még a Tankcsapda, Quimby, Pál Utcai Fiúk, Kispál és a Borz, Ganxta Zolee, Deák Bili Blues Band, Ladánybene 27, Auróra, Unisex, Animal Cannibals, Korda György, Neo, Sub Bass Monster, Tátrai&Szűcs latin duó, Belga, Esti Kornél, Balkán Fanatik... Lesz Dumaszínház Kőhalmi Zoltánnal, Badár Sándorral, Aranyosi Péterrel és Kiss Ádámmal! A koncertek után jöhet az újabb „töltet”: Dévényi Tibi bácsi, DJ Sterbinszky, DJ Whiteboy... Az idei EFOTT-ot továbbá sport-, gasztro és turisztikai programok teszik teljessé, sőt aki egész hétre jegyet vált, az a július 10-13. között megrendezett méltán népszerű Bajai Halfőző Fesztiválon is részt vehet! ▲ SEFOTT csafc szabadon. <Ndaja július 14 19. Bővebb információ és a teljes program: www.efott.hu honlapon megtalálható GEPEK PIROS, fekete MTZ-82 körbálarakóval, 80-11- es pótkocsi papírok nélkül, RK-4 négydobos, Rába 245 egyben v. bontásra, MTZ-50 eladó. 20/375-66-19.----------------------------------------------------------------------*1037305" PÓT KOCSIT, tárcsát vásárolnék. 70/206- 9930-----------------------------------------------------------------------*1037338* »T25 friss műszakival eladó. 20/9615-549.-----------------------------------------------------------------------* 1037460»ÚJ Fámáról Z511-es kockabálázó eladó. 1,9 M Ft, 20/5500-164.-----------------------------------------------------------------------*1037483» 2 DB RK4-es fűkasza és 2 fejes IH eke eladó. 20/4476-016.-----------------------------------------------------------------------*1037251240 LE Fergusson, talajművelő eszközeivel, IH-6200 vetőgép, új 3,6-os gyári kombinátor eladó. 30/317-4433.-----------------------------------------------------------------------*1037362* ÁLLÁST KÍNÁL A BOLYAI János Gimnázium matematika-fizika vagy matematika-kémia szakos tanárt keres. Az állás elfoglalásának Ideje: 2009. augusztus 24. Bérezés: kjtszerint. Jelentkezési határidő: 2009. Július 30. Jelentkezni a bolyaij@freemail címen vagy postai úton lehet. -1037509A GITR Zrt. felvételt hirdet szervizszerelői munkakörbe Bács-Kiskun megye területére. Feltétel: mezőgazdasági gépszerelői végzettség, hasonló munkakörben szerzett gyakorlat, számítógépes ismeret. Előny: angol nyelvismeret. Fényképes, szakmai önéletrajzokat várjuk a szoke.gyula@gitr.hu email, vagy 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. címre.-----------------------------------------------------------------------*1037524BOLGÁRUL és/vagy angolul beszélő munkatársat keresünk. Jel.: keramimpex@gmail.com-----------------------------------------------------------------------*1037182EXKLUZÍV night club keres táncos és konzum- hölgyeket magas kereseti lehetőséggel. Kezdők jelentkezését is várjuk. 70/346-1704.----------------------------------------- *1037562* ^ Élelmiszeripari kft. keres ^ boltbeüzemelő munkatársakat jogosítvánnyal, saját autó használattal, jó kommunikációs készséggel. Feladatkör: meglévő bolthálózatban dolgozó munkatársak oktatása, segítése. Érd.: 2009.07.07-ig kézzel írott „ fényképes önéletrajzzal lehet § „Sütés" jeligére a ° ^ 6001 Kecskerúét Pf.; 110-re. A SZILVASZEDÉSRE munkaerőt keresünk kiskönyvvel. T: 20/569-5873 ÁLLÁST KERES NYUGDÍJAS, józan életű férfi heti 20-30 órás munkalehetőséget keresek. 20/9-679-922.----------------------------------------------------------------------*1037196* AD ÁSVÉTEL 8 DIÓT, dióbelet veszek. 70/6333-179.-------------------------------------------------------.---------------*1036960Új Amerigo ROBOGÓK 169 000 Ft-tól Garancia! Biztos szerviz, alkatrész! Agroker Áruház Kecskemét, Halasi út 29. 76/506-100 IZSÁK körzetében vályog tanya építőanyagát ingyen adom. 30/921-3606, 76/497-186. 07 --------------------------- - - J1037476* ÖN TÖZŐRENDSZER tervezés-kivitelezés-anyageladás AGROKER ÁRUHÁZ Kecskemét, Halasi út 29. Tel.: 76/506-100 » 3300 DB csornai cserép + kúp, Polka téglavörös eladó, áfa nélkül. Telefon: 20/924-65- 48.-----------------------------------------------------------------------*1036303* ÁLLAT BEAGLE kiskutyák eladó. Telefon: 06- 70/3322-976.-----------------------------------------------------------------------*1037507FIAS ló 5 éves kocsival, fiákerral vagy külön is eladó. 20/310-2001.-----------------------------------------------------------------------*1037523LOVAK eladók, terménycsere is érdekel. 30/9436-075.-----------------------------------------------------------------------*1037015* MAGYAR szürke bikák 400-600 kg eladók. 200-260 E Ft/db. 30/9688-998.-----------------------------------------------------------------------*1037405* NAGYTESTŰ, vágni való galambok és ugyanitt frissen műszakiztatott utánfutó eladó. Tel.: 76/712-884-----------------------------------------------------------------------* 1037123» PULI kölykök eladók. 70/9400-696.-----------------------------------------------------------------------*1037369STAFFORDSHIRE kiskutya eladó. 70/589- 3848.-------------------------------- >10374709 SZÜRKE MARHÁK, vörös és szőke mangalicák, szürke májlibák eladók. 30/9686-104.----------------------------------------------------------------------*1037489* »V ÁGÓTEHÉN és 2 hetes mt bika eladó. 20/3622-257.-----------------------------------------------------------------------*1037449* 1000 l-es új hidrofor víztartály eladó. 30/9436-075.-----------------------------------------------------------------------*10370158 2 ÉVES német juhász eladó 10E. 30/914- 3560-----------------------------------------------------------------------*1036997»3 HÓNAPOS kecskék eladók. 06-30/823- 7985.----------------------■------------------------------------------------>10374154 DB anyakecske és szarvatlan bak kénesé eladó vagy jó minőségű vágóbirkára cserélhető. 30/2296-139.-----------------------------------------------------------------------*1037515BÚTOR * 2 BAROKK ülőgarnitúra eladó. 20/956-0001.-----------------------------------------------------------------------*1037289TÁLALÓSZEKRÉNY keményfából, 120x200 cm, 2 éves újszerűén eladó. 45 E Ft, 20/375-6372-------------------------------------------------------------------—*1036024SZOLGÁLTATÁS ÁCSMUNKÁT vállalok! Tető- szerkezet készítése, tető felújítása anyagszállítással, rövid határidővel. 30/376-3168. .1035106RENDEZVÉNY 2009. JÚLIUS 7-én, 18 órakor előadást tart Ferenczy László természetgyógyász, életmód tréner. Helyszín: Kecskemét, Hunyadi János Általános Iskola Kandó Kálmán út 14. (Részvétel ingyenes.) .ím7i66. BÖRTÁRGYAK restaurálását, másolatok készítését, tervezését vállalja iparművész. 70/934- 3620. —-----—--------------------------------------------------------*1037150KÚ TFÚRÁS 4 féle csőátmérővel kedvező áron. Tel: 30/6367-983, 30/6375-430----------------------------------------------------------------------*1036046MA SSZÁZS, reflexológia! 30/647-3905.-----------------------------------------------------------------------*1035818ZUHANYKABIN gyártás egyedi és normál méretben immár 18 éve 5 év garanciával, ingyenes felméréssel. Tel: 20/45-44-552-----------------------------------------------------------------------*1034980* _____TÁRSKERESÉS_____ AB SZOLÚT szép, csinos, formás 36-os ismerkedne diszkrét környezetben. 06-30/876- 3797-----------------------------------------------------------------------* 1036100* ÁPOLÓNŐ várja hívásod! 20/281-27-36.-----------------------------------------------------------------------*1037544* ÁP OLT, csinos, kedves lány ismerkedne igényes környezetben. 20/355-5471.-----------------------------------------------------------------------*1037104ÁP OLT, szexi lány ismerkedne. Telefon: 30/5548-042.----------------------------------------------------------------------*1036293ÁP OLT, 40-es Ági ismerkedne. 70/2336-430.----------------------------------------------------------------------*1036292AR ANYOS csajszi ismerkedne. 20/280-9067.-----------------------------------------------------------------------*1037481* HUNCUT cicababák várnak. Telefon: 70/273- 0750.-----------------------------------------------------------------------*1037066* KÜLÖNLEGESEN finom, érzéki, feltűnően szép nő ismerkedne. 30/848-3447.-----------------------------------------------------------------------*1037067RENDEZETT körülmények között élő, nem dohányzó elvált, kecskeméti, 43 éves férfi tartós kapcsolatra társat keres 40 éves korig. 20/490-5021.----------------------------------------------------------------------*1037546SZÖSZ I csajszi kényeztetne. 70/246-4415.---------------------------------------------------------------------* 103721519 ÉVES Jenny várja partnerét. 30/589-3825----------------------------------------------------------------------*100440932 ÉVES csinos fekete várja hívásod. 70/662- 8615.-------------------------------------------------------.--------------*1036364* 40 /180 intelligens, rendezett életvitelű, független férfi vagyok. Barátnőm keresem fiatal lány, hölgy személyében. 30/867-8120 ——-----—----------------------------------------------------*103728460 ÉVES, igényes hölgy keresi tárást igényes, kecskeméti úr személyében. 30/227-6182.-----------------------------------------------------------------------* 1037102UTAZÁS AZ ÍROTTKŐ Naturpark része az Alpok-alján Bozsok, ahol a Rákóczi Vendégházban kellemes, összkomfortos szállás várja Önt egész évben. Érd.: 70/453-6888, 30/7474-165.----------------------------------------------------------------------* 1027576* EGERSZALÓK0N olcsó apartman kiadó. 36/474-232.---------—--------------------------------------------------------*1035914* HÉVÍZ Napsugár Szöv.-ben 2 szobás 2x2 hetes üdülőjog eladó. 420 E Ft, 30/477- 9186.----------------------------------------------------------------------*1037310VÁ LLALKOZÁS ROMÁNIÁBAN történő cégalapítást teljes körű ügyintézéssel vállalunk. 70/367-2450.-----------------------------------------------------------------------*1037530* _________VEGYES_________ »B ETONCSERÉP bontott, hullámos, 2500 db: 50 Ft/db és nagyméretű évszámos tégla 1868-tól eladó. 20/370-8858.---------:----------------------------------------------------------• 1037490* HU LLÁMPALA (160x100, 125x100) nagyon jó minőségben eladó. 06-30/518-1934.---------------------------------------------------------------------*1037384* BE FŐTTES ÜVEG 720 ml 59 Ft/db TETŐ 19 Ft/db Agroker Áruház Kecskemét, S Halasi út 29. Tel.: 76/506-100° TŰZIFA akció! Hasított bükk, kemény tűzifa 2100 Ff/kg házhoz szállítva. Kapható még vastag akác, vékony akác, hasítva Is. Kucsera Ttizép. Rendelhető: 06-20/9859-747, 06-76/498890. *1037117* MEZŐGAZDASÁG KÖRBÁLÁS búzaszalma eladó. Telefon: 30/559-2336.----------------------------------------------------------------------*1037537»Á RPA, kukorica eladó. Érdeklődni lehet: 30/6646-145.-----------------------------------------------------------------------*1037541* NAGYBÁNHEGYESI sajtüzem tejbeszállítokat keres, napi 3000 litertől. Érdeklődni lehet: popa@globonet.hu Fax: 68/526054 -1036263DUNSZT0LÁSRA és lekvárnak kajszibarack eladó Sükösdön, 100 Ft/kg. Telefon: 20/310- 8471.-----------------------------------------------------------------------*1037328* « KUKORICA eladó. 20/980-9877.-----------------------------------------------------------------------*10375318 NAGYBANI piacra Budapestre bérlet eladó, időarányosan. Érdeklődni lehet a 20/9549- 339-es telefonszámon.-----------;-------------------;-------------------------------------*1037528TR ITIKÁLÉ eladó Ágasegyháza és Kecskemét között 20/471-99-60.----------------------------------------------------------------------*10371528 ÚJ krumpli apró 15 Ft/kg. Telefon: 30/6646-145.-----------------------------------------------------------------------*1037541* 6 HA Zalagyöngye terméssel együtt eladó Kecskeméten. Érdeklődni lehet a 30/304- 2040-es telefonyámon.-----------------------------------------------------------------------*1036557-