Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-29 / 176. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2009. JÚLIUS 29., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Bekeményített a labdarúgó-szövetség FUTBALLHULiGANizMus Az Újpest büntetése miatt a kecskeméti szurkolók sem láthatják a meccset Zárt kapuk mögött játszik vasárnap a Megyeri úton a KTE-Ereco. A házigazda Újpestet büntette így a szövetség. A mérkőzések biztonságáért felelős szakemberek szerint ha­sonlóan szigorú bünteté­seket már jóval korábban is megérdemelt volna több egyesület. Galambos Sándor- A zárt mérkőzés elrendelése az egyik legsúlyosabb büntetés. A stadionon belüli súlyos és visszatérő rendbontás esetén alkalmazható - mondja Kabók József rendezvénybiztosítási szakértő. - Amennyiben a csa­pat a következő nyílt mérkőzé­sein ismét hasonló botrány for­dul elő, elrendelhetik, hogy a következő hazai mérkőzésüket otthonuktól száz kilométeres tá­volságon kívül játsszák. Ennél már csak egy súlyosabb bünte­tés létezik: a bajnokságból tör­ténő kizárás. Hazánkban a korábbi években ritkán alkalmazták ezeket a sú­lyos büntetéseket. Pedig a sport- rendezvények biztosításáért fe­lelős szakértők szerint már rég­óta szükség lett volna a komo­lyabb fegyelmi felelősségre vo­násra.- Vasárnap, a Megyeri úton a mérkőzés hivatalos résztvevőin kívül senki más nem tartózkod­hat majd a stadionban. Csak azok lehetnek ott, akiknek a ne­ve szerepel a jegyzőkönyvben: a játékosok, az edzők, a csapatve­zetők, az orvosok, a sportlétesít­ményt kiszolgáló személyzet és a mérkőzésre akkreditált újság­írók. Biztonsági szempontból a sportrendezvények három kate­góriába sorolhatók.- Az országos sportági szak­Egy focimeccsen könnyen elszabadulnak az indulatok a lelátókon szövetségek közül elsőként az MLSZ alkotta meg saját bizton­sági szabályzatát - ihutatja a szakértő. - Ebben szerepel, hogy egy adott mérkőzés milyen biz­tonsági minősítést kapott. Ettől és a várható nézőszámtól függ, hogy a mérkőzésen mennyi ren­dezőnek keil kötelezően a stadi­onban szolgálatot teljesítenie. Alap fokozatban harmincöt, fo­kozott biztonsági fokozatú mér­kőzéseken nyolcvan, kiemelt biztonsági fokozatú mérkőzése­ken pedig minimum száz rende­ző jelenléte szükséges. A normál mérkőzéseken a sportlétesítmé­nyek belső rendjét a rendezők kötelesek biztosítani. A második fokozatba soroltak esetén vi­szont a házigazda sportszerve­zetnek, az esetleges rendbontók megfékezésére szerződést kell kötnie a rendőrséggel. Ilyenkor a rendőrök térítés ellenében van­nak jelen az adott sportesemé­nyen. Amennyiben viszont az önkormányzati minisztérium sportrendezvényeket biztonsági szempontból minősítő szakértői bizottsága kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzésnek minő­síti a rangadót, akkor a rendőr­ség közpénzen látja el a felada­tát - a biztonsági szolgálat embe­rei mellett. Egy-egy sportesemény rende­zőire nagy felelősség hárul, zárt A második könyv a sportrendezvényekről kabók József a megyei va­gyonvédelmi kamara elnöke, rendezvénybiztosítási szakértő. Az MLSZ biztonsági bizottsá­gának tagja. Alapító tagja a sportrendezvényeket minősítő szakértői bizottságának. Ellen­őrként rendszeresen látogatja a legmagasabb osztályú és a nemzetközi labdarúgó- és kézi­labda-mérkőzéseket. Tapaszta­latait két tankönyvben foglalta össze. A második - a Sport- rendezvények biztosítása a gyakorlatban című - pár hete jelent mqg. területen a megbízójuk képvise­letében járnak el. A belépésnél tételes ruházat- és csomagátvizsgálást végez­het, indokolt esetben megtilt­hatja egyes személyek belépé­sét, a közbiztonságra veszélyes eszközök birtoklása, viselése esetén köteles értesíteni a rend­őrséget.- Bizonyos fokú kényszerítő eszközt is alkalmazhat: az önma­gáról megfeledkezett szurkolót akár ki is vezetheti a stadionból. Tapasztalataim szerint azonban a szervezők és a biztonsági cé­gek nem minden esetben fordí­tanak kellő figyelmet a rend- fenntartók felkészítésére. Több­ször előfordult például, hogy a biztonsági őrök használtak olyan eszközöket, amelyek bevi­telét pont nekik kellett volna megakadályozniuk. A vasárnapi mérkőzés házi­gazdáját, az Újpestet három ha­zai zárt kapus mérkőzéssel bün­tette a szövetség. A botrány a Soproni Ligában, a Fehérvár el­leni mérkőzésen következett be. A hazai csapat szurkolói nehe­zen tudták feldolgozni csapatuk 2-1-es vereségét, és a találkozó lefújását követően egy nagyobb csoport rohant be a pályára. A rendezők megpróbálták vissza­tartani az ultrákat, de nem tud­ták megfékezni a tömeget. A bal­hénak végül a rohamrendőrök vetettek véget. A mérkőzés lefú­jása után a hazai rendezők vet­ték át az irányítást: szó szerint kiverték a szektorukból a fehér­vári drukkereket. Egyikük a pá­lyán még egy fehérvári játékost is megütött ököllel.- A rend fenntartásával meg­bízott cég alkalmazottainak nem volt megfelelő szakmai végzett­ségük a feladat ellátására. Egy olyan „biztonsági ember” verte meg Andicsot, akinek pont az el­lenkező lett volna a feladata: megvédeni a játékost - összegzi a tanulságokat Kabók József. GYENES KAROSSZÉRIA SZERVIZ Bármely típusú gépjármű karosszéria-, kipufogó- és műanyagjavítása, valamint fényezése. Teljes körű biztosítási ügyintézés! | Kecskemét, Felsőcsalános 64. Tel.: 30/9-559-088, 76/701-343 Már csak 1 nap... Emlékszik? A vesződségmentes fűtéshez járó kedvezményeinket, kuponjainkat már csak holnapig igényelheti! Fűtés gáz, szén és fa nélkül, egyetlen gombnyomásra. Hívjon még ma: 76/416-470! I079338 Nyílászárók egyedi megoldásokra is scHWEiKER-PESTi kft. Saját gyártású ablakok, ajtók versenyképes árakon Építkezéskor, felújításkor egyik legfontosabb döntés, hogy mi­lyen nyílászárót választunk, hi­szen az épület hőszigetelésének minőségét nagyban befolyásolja. Kecskeméten, a Schweiker- Pesti Kft. telephelyén immár 13. éve gyárt és forgalmaz alumíni­um és műanyag nyílászárókat cé­Függönyfalak Cégek számára vállalják az alumínium nyílászárók és függönyfalak gyártását hőhidas vagy hőhídmentes Metra és Schüco profilból. gek és magánszemélyek részé­re. Áruválasztékában - legújabb piaci igényeknek és elvárások­nak megfelelően - ablakok, bejá­rati ajtók, redőnyök, teraszajtók, üvegportálok egyaránt helyet kaptak, melyek között már meg­találhatók a legújabb 8 kamrás, 3 rétegű üveggel ellátott nyílászá­rók is. Műanyag profilkínálatának bemutatását kezdhetnénk a né­met Véka 5 kamrás szerkezetek­kel, illetve a Schüco 5, 6, illetve 8 kamrás változatokkal, melyek az argon gázzal töltött - Ug=l,l KW/m2 hőszigetelő értékű - kétrétegű üvegen kívül már ren­delhetők - Ug=0,76 KW/m2 hő­szigetelő értékkel rendelkező - 3 rétegű üveggel is. Színek terén is bőséges az ajánlat, hiszen a szer­kezetek Siegenia alapbiztonsági vasalattal fehér alapszínen túl többféle, egy-, illetve kétoldali fó­liázott fautánzatú, illetve más színekben is kérhetők, felár elle­nében. Biztonság terén szintén kivá­lóak a műnyag nyílászárók: az ajtók készülhetnek 5 pontos zár­ral, MAB1SZ minősítésű 3 pon­tos zárral, valamint megrendel­hetők még magasabb biztonsági fokozattal rendelkező zárszerke­zettel. Végezetül a Schweiker-Pesti cég áruválasztékát az általuk gyártott és forgalmazott redő­nyök három típusa teszi teljessé, melyeket műanyag vagy alumí­nium lamellával ajánlják. Mind­ezek mellett megtalálhatóak még fix szúnyoghálók, mobil szúnyoghálók és párkányok is kínálatukban. A neves cég teljes körű szol­gáltatást nyújt, így a gyártáson túl a felméréstől egészen a be­építésig állnak új és régi meg­rendelőink rendelkezésére, a SCHWEIKER-PESTI KFT. Kecskemét, Korhánközi út 10/A Tel.: 76/508-552 Fax: 414-006 e-mail: schwpest@t-online.hu www.schweiker-pesti.hu Fűtéskorszerűsítés? Fűtés-rásegítés? Melegvíz-előállítás napenergiával? Az állam által 2009.08.01-től 35%-ban támogatott, megújuló energiafelhasználást ösztönző pályázatát elkészítjük, és kivitelezzük elképzelését! Hívjon, míg a 1,5 milliárdos vissza nem térítendő, országos 1 támogatási keret ki nem merül! Segítünk! 76/416-470 mm6 A Duna-Tisza köze családi napilapja Az Ön szerelője Én vagyok! Kedvezményes hirdetési lehetőség szerdánként a Petőfi Népében A Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. új, kedvezményes hirdetési lehetőséget kínál szerelők, mesteremberek, javítással foglalkozó szakemberek részére - otthon, a ház körül, lakáson kívül és belül. Keresse hirdetési tanácsadóinkat! A SZAVUNKAT ADJUK Két díj a megyébe a kézművesek seregszemléjéről Holnap 14 órakor nyílik meg Bu­dapesten, a városligeti Vajdahu- nyadvárban egy kettős című kiál­lítás (Magyar Kézművesség - 2009, valamint Magyar Regék és Mondák Kézműves Szemmel), melyet augusztus 23-áig lehet majd megtekinteni a Mezőgaz­dasági Múzeumban. Kétszázhat­van hazai és határokon túli ma­gyar alkotó csaknem 500, termé­szetes alapanyagokból készült remekét tekinthetik meg az ér­deklődők. A seregszemlén 50-nél több kézműves mesterség képvi­selői - például csipkeverők, fa­szobrászok, fazekasok, nemeze- lők, gyékényfonók, bőrművesek, bútorfestők, íjkészítők, selyem­festők, ékszerkészítők, mézeska- lácsosok, tojásfestők, ötvösök stb. - mutatkoznak be. Az Aranyfo­kos és a Kristály Kézműves Ván­dordíjról a kiállító alkotók sza­vaznak. A hazai kulturális élet „csúcsszervei” több mint 40 kéz­művest részesítenek elismerés­ben. A megyéből díjat vehet át a hartai bútorfestő házaspár, Schneider Péter és felesége, vala­mint Vass János bajai pintér (ká­dár). ■ A. T. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom