Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-22 / 170. szám

14 INTERJÚ PETŐFI NÉPE - 2009. JÚLIUS 22., SZERDA Nálunk járt a mester a tanítványaival kte-ereco Szurkolói ankéttal egybekötött online interjú volt tegnap szerkesztőségünkben Szurkolói ankéttal egybekötött online interjú volt tegnap dél­után szerkesztőségünkben. Az NB I-es labdarúgó-bajnokságban az előző szezonban ötödik he­lyen végzett KTE-Ereco drukke­rei a helyszínen és a Baon.hu internetes portálon faggathatták a hírős városi lilák vezetőedző­jét, Tomiszlav Szivicset, vala­mint a futballisták közül Yan- nickot, Mitrovicsot, Némedit, Konczot, Farkast és Szavicsot. Az alábbiakban az ott elhangzottak­ból olvashatnak részleteket. „ZOLI MESTER!”: - Hogy látja az utánpótlásunkban a kapusok helyzetét? Ön szerint ki az, aki odakerülhet rövidesen az első csapathoz? t. sz.: - Javul az utánpótlás ka- _ puskérdés. Fischer Attila már | sokat fejlődött, és van 3-4 na- | gyón tehetséges fiatalunk is. 2 Tóth Sándor: - Tervezte a vé- J delem megerősítését. Sikerült? £ T. sz.: - Amit terveztem, az részben valósult meg. Az új játé­kosoknak még be kell illeszked­niük. Kell egy kis idő, hogy ösz- szeérjen a csapat. István: - Miért nem ment el Újpestre? • T. sz.: - Két év kemény mun­ka van a KTE-ben, nem éreztem kedvezőnek a pillanatot, hogy Újpestre menjek, és nem szab­hattam volna meg a feltételeket. Hosszú távra tervezek Kecske­méten. István: - Jobbnak látnám, ha fiatalokkal próbálkoznánk, olya­nokkal, alak nem valakiknek a valakijei... T. sz.: - Jó téma, két éve is be­széltünk már róla. Az én mun­kám nyitott könyv, sajnálom, ha azok, akik akár az interneten névtelenül mocskolódnak, nem jönnek el ilyen találkozókra. A Ligakupában csak tehetséges fi­atal gyerekek játszanak. Akik ki­használják a lehetőséget, marad­nak, akik nem, azok mennek. Attila: - Mi a cél a szombaton rajtoló bajnokságban? Két órán keresztül lehetett faggatni szerkesztőségünkben Tomiszlav Szivics vezetőedzőt és a vele érkező játékosokat. Vendégeinkre nem lehet panasz: jól állták a sarat. t. sz.: - Nagyon nehéz idő kö­vetkezik. Három nehéz meccs után ötször játszunk idegenben. Ha az első tízben maradunk, az jó, de ha új fiatalok kerülnek a csapatba, azt is sikerként kell el­könyvelni. „ATTILA27”: - Én a játékosoktól kérdezném, hogy hova várják a csapatot a bajnokságban? YANICK: - A 2-4. helyre, mit- rovics: - Jobbak leszünk, mint tavaly, némedl - A szerződése­met is úgy kötöttem, hogy dobo­gón kell végeznünk, koncz: - Minél jobban szeretnénk sze­repelni, majd a végén kiderül, ez mire elég. farkas: - Ha a ta­valyi helyet eggyel tudjuk javí­tani, már az is jó. szavics: - Örülnék, ha elsők lennénk, de ha az ötödik helyen végzünk is­mét, az is jó. „kte”: - Miért kell a kecske­méti utánpótlást tönkretenni ezekkel az idegen, semmivel sem jobb gyerekekkel? t. sz.: - A kérdező biztos egy sértődött gyerek apja. Jöjjön a pá­lyára a gyerekével, aki, ha jobb mint a mi játékosaink, akkor szét­szaggatom a diplomámat. „nbcee” - Tervezik-e a KTE és a labdarúgás népszerűsítését is­kolai előadások formájában? Véle­ményük szerint mely csapatok esélyesek a bajnoki címre? némedi: - A Debrecen min­denképpen esélyes, de bárki odaérhet a dobogóra, akár annak a legfelső fokára, szivics: - A KTE népszerűsítése kötezelő lesz, járják majd az iskolákat a csapat tagjai, némedi: - Jutalom, ha gyerekek közé mehetünk, és ott népszerűsíthetjük a labdarú­gást. „n’djodo”: - Mi az igazság a Todorovics-ügyben? t. sz.: - Rossz volt, hogy ki­ment az infó. Ő felhívott engem, elmondta, mennyit kínáltak Za­laegerszegen, és azt mondta, hogy ha ezt megkapja a KTE-től, akkor jön. Beszéltem az egyik tulajdonossal, Rózsa úrral, aki azt mondta, jöjjön. Felhívtam, és mondtam neki, hogy várjuk, de nem jött edzésre, majd kide­rült, hogy a ZTE megduplázta a pénzét. „robi": - Sajnos nagyon sokan pesszimisták, és azt mondják, hogy a második év a legnehe­zebb... farkas I.: - Nem hiszem, hogy a második év, vagy az első a ne­hezebb. Ha mindenki a maximu­mot nyújtja, idén is sikeresek le­szünk. „REDMILLER": - A kettósfogat- hajtó-világbajnokság alatt hol fog edzeni a csapat? Megfelelően sikerült-e az erősítés, vagy van még hiányposzt? Esetleges nem­zetközi szereplésre jogosító he­lyezés esetén lesz-e (pénzügyi, játékos) keret az indulásra? T. sz.: - Most tárgyalunk több helyen. A GAMF-on egész jó a pálya, a Granada is szóba jöhet. Sikerült az erősítés: Koller, Veszelics és Perak ott lehet a kezdőben, de számítok a fiata­lokra is. Nemzetközi szereplés­ről majd később beszéljünk. „nyilasi TIBOR”: - A városban az a hír járja, hogy az Ön által be­hozott szerb játékosok dupláját keresik (és euróbán), mint a hazai labdarúgók, holott a legtöbbjük a kispadon ül. Ön ezt megerősíti? T. sz.: - Azt kértem a tulajdo­nosoktól, Rózsa Páltól és Vérségi Jánostól, hogy hozza nyilvános­ságra a futballisták fizetését. Ak­kor nem lennének találgatások, és ha azt látnák a szurkolók, hogy a többet kereső játékos sé­tál a pályán, tudnák, hogy meny­nyiért sétál. Egyébként minden labdarúgó egyedül tárgyal a fize­téséről, én nem vagyok ott. „UD”: - Az NB 1. leggyengébb kapuspárosával nem kockázatos elindulni? T.sz.: - Nem tudom, kire gondol mint páros. Mitrovicsot az NB I. egyik legjobb kapusának tartom. istván: - Ha valaki próbajáték­ra akar jönni, hogyan teheti meg? t. sz.: - Ez egy nyitott klub, bárki jöhet, jelentkezhet, min­denkit megnézünk. Nem egy nap, hanem hosszabb időn ke­resztül, és akkor döntünk. „NUMBER9": - Mester, nem ér­zi úgy, hogy kevés a védekező felfogású játékos a középpályán­kon, és ezért nem elég stabil a védelmünk? Nem kellene eset­leg egy Némedi-Csukics előszű­rő a védelem elé? T. sz.: - Némedit nem is látni középpályán, ő egy remek védő. Csukics ma szabadlistára került. istván: - Norbi, mi a különb­ség az egyéb NB I-es csapatok és a KTE-Ereco között? némedi: - Újpesten még csak tátottám a számat, hogy milyen profi klub volt. Nyíregyháza egy kicsit jobban hasonlított a KTE-Erecóra. Mi egy kis klub vagyunk, de évről évre fejlő­dünk. Ezt igazolják az eredmé­nyeink is. AZ ONLINE INTERJÚT BŐVEBBEN A BAON.HU INTERNETES PORTÁLON OLVASHATJÁK. Szivics szerint mindegy, hogy milyen csapattal jön ma a Fradi Velimirovics - Kiss L, Bagi, Gyagya, Koszó - Perak, Alempijevics, Hegedűs - Florin, Dochita, Bertus. Várha­tóan ezt a kezdő csapatot kül­di ma este pályára Tomiszlav Szivics, a KTE-Ereco vezető­edzője az este fél hatkor kez­dődő Ferencváros elleni Liga­kupa-találkozón. Nem ez a kecskemétiek legerősebb együttese, holott azt hallani, hogy a Fradi a legjobb össze­állítású gárdájával érkezik a Széktói Stadionba.- Ezt én is hallottam - rea­gált Szivics. - De nem félünk a zöld-fehérektől. Mindegy, milyen csapattal jönnek, nyer­ni szeretnénk ellenük. Biztos vagyok benne, hogy ez a KTE- Ereco mindent megtesz a győ­zelemért, és élvezetes meccset láthatnak a szurkolók. Kíván­csian várom, hogy ez a több­ségében fiatalokból álló együttesem mire lesz képes. Biztos vagyok benne, hogy a Fradi számára okoznak nehéz perceket. Több szurkoló a helyszínre jött, személyesen is szeretett volna találkozni a játékosokkal és edzőjükkel Némedi úgy kötötte a szerződését, Koncz: „Szerepeljünk minél jobban, hogy a dobogón kell végezniük aztán meglátjuk, mire elég." Farkas: „Ha egyet javítunk a Yannick amondó, hogy a 2-4. helyezésünkön, akkor az jó lesz.” helyen végez a KTE-Ereco Mitrovics szerint jobb lesz a csapat, Szavics: „Jó lenne a bajnokság mint az előző bajnokságban végén az élen állni.” * \

Next

/
Oldalképek
Tartalom