Petőfi Népe, 2009. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-02 / 153. szám
14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2009. JÚLIUS 2.. CSÜTÖRTÖK Három ország nyolc csapata vesz részt a hokiligában Nagyon erősít az Orgovány labdarúgás Szinte teljesen átalakul a másodosztályt nyert gárda Hiába maradt bent, mégis alacsonyabb osztályban indul a Kiskőrös KSK A Magyar és a Román Jégkorong Szövetség, valamint az olajipari cég közötti tegnapi megállapodás értelmében a következő szezonban is a Mól lesz a névadó szponzora a nyolccsapatos jégkorongligának. Érdekesség, hogy a sorozatban három ország együttese szerepel. A szeptember 11-én kezdődő 2009/10-es szezonban az Újpest, a Dunaújvárosi Acélbikák, az FTC, a Vasas Stars, a Miskolci Jegesmedvék, valamint a román SC Csíkszereda és Brassó, illetve a szlovák Losonc alkotja a mezőnyt. A nemzetközi versenysorozat kétfordulós alapszakaszában pénteken és vasárnap játszanak majd egymás ellen a résztvevők. Az alapszakasz január 17-éig tart, utána január 23. és 24. között kerül sor az elődöntőre, valamint a döntőre. ■ Brazil bajnok lett Antonio Jefferson, a volt Univer-sztár Jefferson: bajnok a Flamengóval Két éve az Univerrel még a magyar bajnokság rájátszása sem jött össze annak az Antonio Jef- fersonnak, aki az idén már bajnoki címet ünnepelhetett Brazíliában. Az erőcsatár a Flamengóval ért fel a csúcsra, miután öt meccsen múlta felül 3-2-re az Universo BRB gárdáját, és így megvédte bajnoki címét. A döntő találkozót 7ó-68-ra nyerte a Flamengo, a sikerből az Európában több évig légióskodó Marcelo Machado 27 ponttal vette ki a részét, míg az ex-kecskeméti Jefferson 16 egységig jutott. ■ Csernik Csaba (labdával) azon kevesek közé tartozik, aki biztosan marad a megyei II. osztály Északi csoportját megnyert orgoványi együttesben Magabiztosan, 75 pontot gyűjtve nyerte az Orgovány a Bács Kiskun megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Északi csoportját. A gárda edzőjével, Vízteleki Jánossal beszélgettünk. Borbély Károly- Vállalják a megyei I. osztályt?- Már be is neveztünk. Elsőként a megyei csapatok közül.- Érthető, hogy nem gondolkodtak sokat, hiszen már a bajnoki rajtnál kijelentették: az I. osztály a cél. Mikor érezte, hogy a finisbe értek?- Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de a 7., 8. forduló környékén. Ugyanakkor az első meccstől kezdve biztos voltam abban, hogy az élen végzünk. Ismertem a mezőnyt, és tudtam: sokkal jobb és szebb futballt játszottunk a vetélytársa- inknál.- A bajnokság vége előtt négy fordulóval már bajnoknak tekinthetők voltak. Nehezebben lehetett motiválni a társaságot?- Sokkal. Csalódott is voltam, amikor fegyelmezetlenül futballozott a társaság, és vereség lett a vége. Mert nekünk a biztos első hely tudatában is győzelemre kellett volna játszanunk.- Anyagilag sokba kerül az osztályváltás?- Nem kerül sokkal többe, mint a megye II. Ráadásul sikerült egy főszponzort találnunk - akinek a neve egyelőre még nem publikus -, tehát nem lesznek anyagi gondjaink.- Várható erősítés?- Teljesen új csapatot építünk. Vízteleki János, az Orgovány edzője- Ez meglepő. Nem szokás bajnokságot nyert együttest szélnek ereszteni.- Megye Il-es szinten nagyon jók voltunk, de egy osztállyal feljebb már nem biztos, hogy azok lennénk. Több játékost azért nem tarthatunk meg, mert nem tudja vállalni a megye I-gyel járó pluszterheket: a heti háromszori kötelező edzést, a felkészülési meccseket. Van, akire az utazás, pontosabban a vele járó költségek miatt nem gazdaságos a továbbiakban is igényt tartanunk.- Ki az, aki marad?- Beke Sebastian, Csernik Csaba és Csernik István maradása biztos, Pécsik Zsolttal és Fejes Balázzsal még tárgyalunk.- A gárda és egyben a csoport gólkirálya, Szalai Boldizsár is megy?- A vállalkozása miatt ő sem tudja vállalni a kötelező edzésszámot. Az egyik legjobb barátom, sokat beszélgetek vele, azt mondja, hogy egy kicsit bele is fásult már a három és fél év orgoványi játékba, váltania kell. Ausztriába készül alacsonyabb osztályba. Ha összejön neki, akkor a mi edzéseinket látogatja.- Kik érkeznek?- A szintén bajnokságot nyert ifinkből Tóth István és Szabovik György. A kiskunfélegyházi Honvédből Katona Balázs, Lénárt Máté, Szabó Attila, Keller Zoltán, Péntek József, az Izsáki Sárfehértől Szabó Péter, Kovács Zsolt, Pap Szabolcs és Valkai Tamás. Tisza- kécskéről Forgó János, Ladánybe- néről pedig Barna Csaba. A csapat körül dolgozó stábban is lesznek változások: az eddigi segítőm, Gyurik József mellé jön Fekete József Félegyházáról, az ificsapat kispadján pedig Szűcs József veszi át a helyemet.- Szép lista. Már az NB Ill-ra készülnek?- Nem. De akkor sem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy a kiesés elkerülése a célunk. Szeretném, ha odaérnénk az 1-6. hely valamelyikére. Új csapatot építünk, össze kell szokniuk a játékosoknak. Célirányosan, posztokra igazoltunk, nem szeretném, ha pofozógépek lennénk a megyei I. osztályban. A Kiskőrös KSK férfi kézilabdacsapata a 8. helyet szerezte meg az NB I/B Keleti csoportjában. Az együttes szerepléséről Rapi Róbert edző nyilatkozott, aki januártól májusig ült a körösi kispadon:- A csapat tavaszi teljesítményét pozitívan értékelem - mondta Rapi edző. - Az elvárás a biztos bentmaradás volt, amit már a bajnokság vége előtt néhány fordulóval teljesítettünk. Hazai pályán több olyan mécsesünk akadt, ahol kifejezetten jó játékkal nálunk erősebb csapatokat - a Békést, az Orosházát vagy a Dabast - győztünk le. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a szélső Vass Péter, az irányító Horváth András, az átlövő Csermák Gábor és a beálló Kovács Árpád nyújtotta. A kiskőrösi csapatban egy remek közösséget ismertem meg. Még ha ilyen rövid ideig is, de jó volt velük együtt dolgozni. * * * A folytatásról Harangozó Péter, az együttes technikai vezetője a következőket mondta: - A csoportban messze a Kiskőrös volt a legalacsonyabb költségvetésű klub. Három év NB bűkben való eredményes szereplés után azonban visszaléptünk ettől az osztálytól, és az NB II-be adtuk be a nevezésünket. Az elnökség tagjai közül Vass Gyula és Szentgyörgyi János a napokban lemondott. Ők voltak felelősek a működés anyagi hátterének a megteremtéséért. Ráadásul mindkettőjük fia játszott is az együttesben, akikre valószínű a továbbiakban nem számíthatunk.- A csapattagokat megkérdezve, a város vezetőségének véleményét kikérve, a helyzetet racionálisan értékelve úgy döntöttünk, hogy egy osztállyal lejebb folytatjuk. A jövőben inkább az eddig háttérbe szorult kiskőrösi kézilabdázóknak adunk játéklehetőséget. ■ Sz. E. FÉRFI KÉZILABDA NB |/B KELET ■ VÉGEREDMÉNY 1. FTC 19 2 1 742-564 40 2. Kiskunfélegyháza 14 2 6 608-541 30 3. Orosháza 13 2 7 657-600 28 4. Miskolc 12 4 6 658-600 28 5. Dabas 12 3 7 625-603 27 6. Békés 11 2 9 627-643 24 7. Balassagyarmat 9 2 11 657-659 20 8. Kiskörös 7 3 12 548-617 17 9. Nyíregyháza 8 1 13 570-648 17 10.TiszaV.ll. 4 5 13 535-602 13 11. Ózd 4 3 15 573-649 11 12. Makó 4 1 17 555-629 9 HIRDETÉS Melyik az ön kedvenc kirándulóhelye? F FF NYEREMENYJATEK Ismét játszani hívjuk a baon.hu látogatóit. Most a megye kirándulóhelyeit szeretnénk feltérképezni, olvasóink segítségével. Fényképet várunk arról, hogy ön hol tölti el legszívesebben a hétvégét, vagy akár egy kellemes délutánt. A fotón lehet család, kutya, gyerek, baráti társaság, vagy csak a hely maga, de az mindenképpen látszódjon, hol készült a felvétel! A helyszínnek pedig nem a ismertsége a fontos, hanem, hogy kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas legyen. így az egyszerű erdei tűzrakóhely is remek egy jó szalonnasütéshez, de a vízparti kikapcsolódás, vagy pecázás Is fontos része lehet a nyárnak. BAON.hU Természetesen a nagyobb létesítményeket, strandokat, szállodákat sem zárjuk ki a vetélkedésből, nekünk csak az a fontos, hogy önnek tetszett a hely, és szeretné megmutatni másoknak is. A játékra egy fotó elküldésével lehet jelentkezni, de ahhoz, hogy mások is megtudhassák, a versenyző hol is járt, a hely pontos leírása nagyon fontos. Kérünk telefonszámot is a jelentkezőktől, hogy a játék végén értesíthessük a nyerteseket. A fődíj egy négyszemélyes fonott piknikkosár, ezen kívül kisorsolunk 5 darab szintén négyszemélyes piknikhátizsákot. A játékot a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat támogatásával szerveztük meg. ▲