Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-30 / 151. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. JÚNIUS 30., KEDD GAZDASÁGI ABLAK Az idén nyolcadik alkalommal tartják meg a kézműves vásárt Az ellenőrök megint jönnek fogyasztóvédelem A próbavásárlók alkoholt, cigarettát vennének Üj belépőkkel gyarapodott a kamarai tagok létszáma A Hírős Hét Fesztivál keretén belül rendezik meg Kecskeméten a a VIII. Hagyományos Kárpát-medencei Kézműves Kiállítást és Vásárt augusztus 17-augusztus 23. között. Kamaránk várja azon kézművesek jelentkezését, akik művelői, folytatói és örökösei az ősi, méltán híres magyar kézműves mesterségeknek és hagyományoknak. A város központjában nemrég kialakított - az egykori Sajtóházzal szembeni kis téren - ad helyet az önkormányzat a kézműves mestereknek, egyesületeknek. Kamaránk nyolcadik alkalommal szervezi meg ezt a rangos eseményt, mely egybecseng a magyar kézművesség értékeinek, tárgyalkotó tevékenységének, hagyományainak, mesterségbeli tudásának és élni akarásának bemutatásával. A kézművesek csak saját készítésű, zsűrizett kézműves termékekkel jelentkezhetnek. További információkért Tóth Anitát érdemes keresni. Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000, Kecskemét Árpád krt. 4., Pf. 228 Tel.: 76/501-508, 70/702- 84-01 ■ Ki süti meg Kecskemét idei legjobb kenyerét? A Hírős Hét Fesztivál ideje alatt mindig kiemelt szerepet játszottak a gasztronómiai és élelmiszer-ipari rendezvények. A kamara Kecskemét megyei jogú várossal közösen - hagyományteremtő szándékkal - augusztus 18- 19-ére pékversenyt hirdet a helyi péküzemek és pékmesterek számára. A rendezvénnyel a mesterség művelői és hagyományai előtt szeretnénk tisztelegni, s várjuk a pékségek és mesterek jelentkezését, akik vállalják a megmérettetést. A közönség, illetve a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt kenyeret augusztus 20-án, az ünnepi szentmise után megszentelik^ egy évig viselheti a Kecskemét legjobb kenyere címet. További információ Tóth Anitától kérhető a 76/501-508-as telefonszámon. ■ A fórumon részt vevő vállalkozók ezúttal is - csakúgy, mint máskor - hallhattak új információkat Ha egy pultos vagy eladó nem biztos abban, hogy az alkoholt vagy a dohányt vevő vásárló nagykorú-e, akkor mindenképpen ellenőrizze a korát! Barta Zsolt Elegendő egy buszbérlet vagy egy diákigazolvány ahhoz, hogy kiderüljön: vajon nagykorú-e az a fiatal vevő, aki egy üveg sört vagy egy doboz cigarettát, esetleg egy szexlapot szeretne vásárolni. Azért fontos ezt tudni, mert ha egy ellenőrzés során valaki fiatalkorúnak ad el, akkor a fogyasztóvédelmi hatóság kíméletlenül megbünteti a céget. Egyebek mellett erről is szó esett a napokban a kamarában rendezett fogyasztóvédelmi fórumon. Dr. Horváth Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Dél-alföldi Regionális Felügyelőségének igazgatója arról is szólt, hogy egy-egy ilyen tájékoztató után a kereskedőkben, vendéglátókban tudatosul, hogy miként is szolgálhatják ki a fiatalokat. Békés megyében egy korábbi ellenőrzéskor a próbavásárlás során mindenkit megbüntettek. Egy ezután tartott fórum után azonban csak a vállalkozók negyede bukott meg. Az idén már háromszor kiemelten ellenőrizték a fiatalok kiszolgálását. Erre egyébként társadalmi igény is van, az iskolák, a szülők, az önkormányzatok kérik, hogy a hivatal gyakrabban végezzen próbavásárlásokat. Megjegyezte, hogy az ellenőröknek nem az a céljuk, hogy mindenáron büntessenek. Kisebb vétségek esetén figyelmeztetésben részesítik a vállalkozókat. Ha mégis büntetésre kerül sor, akkor bekérik az adott cégtől az éves mérleget. Amikor ezt áttekintik, részben ennek a függvényében dönt a hatóság arról, mekkora összeget is szabjanak ki a vétkezőre. Miért jár el a kamarai tájékoztatókra? kis Zoltán lajosmizsei cukrász: 1981 óta vagyok a szakmában, a jogszabályok nagy részét ismerem. Ugyanakkor bizonyos rendelkezések állandóan változnak. Ezeket csak akkor lehet figyelemmel kísérni, ha az ember részt vesz a kamarai tájékoztatókon. Tizennégy év óta vagyok magánvállalkozó. Azóta minden évben kaptunk ellenőrzést. Fel kell rá készülni. Horváth IMRE Kecskemét, Rigó vendéglő: - 1967 óta vagyok a szakmában, de azért fontosnak tartom, hogy egy-egy fogyasztó- védelmi fórumra eljárjak. Az ismereteket ugyanis fel kell frissítenünk. Most azt tapasztalom, hogy nem csak fogyasztó-, de vállalkozóbarát is lesz a hivatal. A jogszabályok igen bonyolultak, ezért fontos egy-egy ellenőrzés előtt a tájékoztatás. Az igazgatónő felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az ellenőrök nem adnak csekket, illetve pénzt sem fogadhatnak el. Ha valaki tartja a markát, akkor az csakis álellenőr lehet. Ez esetben azonnal jelentsék ezt a hatóság központjának. Majd hangsúlyozta: a nyári ellenőrzések idején nagy figyelmet fordítanak az árjelzések feltüntetésére. A múlt héten húsz ellenőrük indult el Szegeden, s a boltokban ezeket vizsgálták mindenekelőtt. Hamarosan Bács-Kiskunban is ellenőriznek, majd a következő hetekben. Előadásában az igazgatónő kiemelte: az idegenforgalmi szezonban a próbavásárlások mindennaposak lesznek. Az őket nem érdekli, vajon milyen mérőeszközökkel mérik ki egy ital mennyiségét, csak arra figyelnek, hogy amit a vevő kifizetett, azt meg is kapja. Arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben egy vendéglátóhelyen szervizdíjat számol fel egy cég, akkor azt fel kell tüntetnie a számlán csakúgy, mint a fagylaltárusnak. Ha a fagyis különleges, csokis tölcsérben árusítja termékét, akkor a tölcsérnek az árát jeleznie kell. Május 20. és június 20. között az alábbi cégek, vállalkozók léptek be a szervezet tagjai közé. Balogh Roland Berano Hungary Kft. Felsőszentiván Kecskemét Czinkócziné Fodor Katalin Kiskunhalas Hőcserélő Kft. Kiskunfélegyháza Hosszú Völgy Kft. Kecskemét Korzó Bt. Kecskemét Agro-Fundum Kft. Katymár Ho-Noster Bt. Baja Koller Zoltán Baja Zászlós Borház France-Cars Bt. Kecskemét Csapi Andrea Soltvadkert Titaniusz 2006 Kft. Jánoshalma BabenyeczJános Kecel Kiváló diákokat és tanáraikat köszöntötték Átadták a Szakma Kiváló Tanulója díjakat az országos szakmunkásverseny díjazottjainak június 19-én a Parlamentben. Az MKIK által megrendezett Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjét, a Szakma Sztár Fesztivál elnevezésű rendezvényt április 22-24. között tartották Budapesten. Az ünnepségen a 25 szakma versenyében 1-3. helyezést elért tanulókat, felkészítő tanárukat, az iskolák igazgatóját Kiss Péter társadalompolitikai miniszter és Par- ragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte. ta ■ Gazdasági Ablak A Petőfi Népe és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiadványa Felelős kiadó dr. Tóth Miklós Főszerkesztő Szerdahelyi Csaba Szerkesztő: Barta Zsolt, Gaál lózsef, Sipos Zsolt Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem, Kecskemét A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvények lebonyolítására ajánlja klimatizált helyiségeit. gróf Széchenyi István konferenciaterem 80-100 fö részére Elnöki tárgyaló 30 fő részére Vállalkozói Klub 20 fő részére Oktatási Stúdió 60-80 fő részére Önállóan is bérelhető eszközök: hangosítás, projektor tolmácsberendezés, írásvetítő, laptop, Tv, videomagnó, előadói tábla, kiállítási para vámrendszer. Tel.: 76/501-500, 70/702-8404 Fax: 76/501-538 Érdeklődni: Várnagy Zoltán Rendezvények, állófogadások baráti összejövetelek céljára. 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Kinek, mikor, hogyan kell a termékdíjat megfizetnie? A környezetvédelmi termékdíj elszámolása, bevallása, megfizetése az elmúlt évben igen sok problémát okozott az érintett vállalkozásoknak. A változásokkal kapcsolatban kamarához is sok kérdés érkezik a témakörben. Ezért több tájékoztatót tart a szervezet, -meghívta a Vám- és Pénzügyőrség Regionális Ellenőrzési Központ szakembereit. A rendezvények időpontjai, helyszínei: július 2., csütörtök, Kecskemét, Árpád krt. 4., BKMKIK székháza Tel.: 76/501-509 július 6., hétfő, Baja, Szentháromság tér 5., Duna Szálló Tel: 79/520-400 július 7., kedd, Kiskunhalas, Kossuth L. u. 37/A Csipkeház Tel.: 77/428-493 JÚLIUS 8., SZERDA, Kalocsa, Szent István király út 36-38. művelődési központ Tel.: 78/566-220 Az előadásokra a jelzett telefonokon lehet jelentkezni. Vámos Szilvia, a Vám- és Pénzügyőrség Regionális Ellenőrzési Központ kecskeméti termékdíjalosztályának megbízott vezetője 9 órától tart ismertetőt a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos szabályozásról. ■ BÁCS-KISKUN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA CHAMBER OF COMMERCE AND INDUSTRY BACSKKKDN COUNTY p» A Széchenyi-hitelkártyával kedvezményes a kölcsön A vállalkozások megbízhatóságát jelképező Széchenyi-kártya nemzetközileg is elfogadott, MasterCard típusú üzleti bankkártya. Kedvezményes kamatozású, állami támogatásban részesített hitelkonstrukció. Segítségével a legalább már egy éve működő mikro-, kis- és közép- vállalkozások egyszerűsített eljárással, gyorsan juthatnak maximum 25 millió forint, szabadon felhasználható, a likviditási problémákat áthidaló hitelhez. A kamara ügyfélszolgálati irodáiban már hetedik éve működik Széchenyi-hitelkártya igénylésével kapcsolatos ügyintézés. Az alábbi helyeken fordulhat a BKMKIK munkatársaihoz: Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Árpád krt. 4. Tel.: 76/501-502, 501-503 Baja, Szentháromság tér 4. Tel.: 79/520-400 Kalocsa, Bátyai út 2. Tel.: 78/566-220 Kiskunhalas, Szilády Áron u. 5-7. Tel.: 77/428-493 (A konstrukció részletei megtalálhatók a www.kavosz.hu oldalon.) i