Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-22 / 144. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. JÚNIUS 22., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Hetven éve áll Isten hajléka csólyospálos A templomkert is megszépült a falu ünnepére A tegnapi szentmisén megemlékeztek a templomépítő ősökről és mindazokról, akik részesei voltak a munkának ■EXOSiSSI Birkák a síneken -elkészült a vádirat bösztörpuszta Őrizetlenül hagyta 800 állatból álló bir­kanyáját egy 57 éves fülöp- házi férfi a bösztörpusztai megállóhely közelében ta­valy decemberben. A birkák átmentek a síneken. A vonat közéjük hajtott, és 19 állatot halálra gázolt. A baleset kapcsán most a közlekedés biztonsága ellen gondatlan­ságból elkövetett vétség mi­att emelt vádat a kecskeméti ügyészség a juhász ellen. (Baon.hu) A terror áldozataira emlékeztek Patajon dunapataj Vasárnap az 1919-es vörösterror áldozata­inak gyásznapját, az emlék­év záró eseményét tartották a településen. Kilencven éve-innen indult ki a kom- mün elleni, Duna menti fel­kelés, amit véres megtorlás követett. Szamuely Tibor ve­zetésével 63 embert akasz­tottak fel, illetve lőttek le a hírhedt Lenin-fiúk. Erre emlékeznek a patajiak. Fe­kete Lajos kántortanító em­léktábláját avatták fel a Pe­tőfi Sándor utcai iskolánál, majd a közös temetőben a síremléket koszorúzták meg. (K. T.) Közmeghallgatás lesz e héten a városházán Kecskemét Közmeghallga­tást tart a város képviselő­testülete június 25-én, csü­törtökön 14 és 15 óra között a városházán. Az eseményre várják mindazokat a kecske­métieket, akik kérdést sze­retnének feltenni, vagy a vá­rossal kapcsolatos javaslata­ik vannak. (T. V.) Ismét a megszokott útvonalon jár a 12-es kecskémét Befejeződtek a Béke fasoron azok a munká­latok, amelyeket az öreg fák okozta balesetveszély elhárí­tása érdekében kellett elvé­gezni. így az út ideiglenes le­zárása is megszűnik. Mától a 12-es autóbusz ismét a Bé­ke fasoron, a megszokott út­vonalon közlekedik. (T. V.) @ további hírek: www.baon.hu Hét évtizede valósult meg Csólyos és Pálos puszta lakóinak álma, amikor 1939 júniusában felszen­telték a Jézus Szíve-temp- lomot. Tapodi Kálmán A katolikus templom építésére már 1910-ben gyűjtöttek, amikor ünnepnapokon még Majsáról jártak a papok „a pusztai hívők lelki szükségleteinek kielégíté­se céljából” - olvasható a temp­lom hetvenedik születésnapjára megjelent könyvben. Az első vi­lágháború azonban meghiúsítot­A Magyar Nemzeti Parkok He­tén a kecskeméti Természet Há­zába játékos foglalkozásokra várják a gyerekeket, Nagykőrö­sön pedig a Pálfája parkerdőbe ta a templomépítést, melynek ügye 1926-ban került ismét na­pirendre. A hívek adományai és Félegyháza kétezer pengős hozzájárulá­sa révén - mivel közigazgatásüag ak­koriban a település Kiskunfélegyházá­ról tartozott - elkez­dődhetett a templom építése 1938-ban. Tegnap a templombúcsú alkal­mából tartott szentmisén meg­emlékeztek a templomépítő ősökről s mindazokról, akik ré­szesei voltak annak a több éven át tartó munkának, melynek ré­vén mára kívül-belül megszé­túrára invitálják a természetba­rátokat. A Kiskunsági Nemzeti Park holnap kirándulást szervez Tőserdőbe, szerdán a Kolon-tó- hoz, szombaton fél 10-től pedig a pült a templom. A szertartást végző Finta József kalocsai atya megáldotta a templom történe­tét megörökítő könyvet, melyet dr. Fodor Ferenc, a sze­gedi Móra-múzeum muzeológusa állí­tott össze a telepü­lés hitéletéről.- A könyv megjelenését sokan támogatták dokumentumokkal és anyagilag is, a helyi képvise­lő-testület tagjai például a tiszte­letdíjukat ajánlották fel - mond­ta el a szerző, aki maga is pálosi születésű. A templombúcsúra megszé­pült a templomkert, új kerítést is kecskeméti Kápolna rétre és az arborétumba. A rendezvényso­rozat arra szolgál, hogy minél többen megismerjék természeti kincseinket, felhívják a figyel­A képgalériát keresse a . ON.IlU-n! állítottak. - Az önkormányzat tagjai 150 ezer forintot adtak össze a munkákra, mások kétke­zi munkájukkal segítettek, míg sok alapanyagot például a csa­varokat és a festéket is úgy aján­lották fel a felújításhoz - tudtuk meg Á. Fúrús János polgármes­tertől. „Lássuk úgy e templomot, hogy az apáink hitének élő em­lékműve, felelősségvállalásuk kőből-téglából épített, mégis ele­ven szimbóluma” - írja a könyv előszavában Sági Lajos plébá­nos, aki úgy véli, a saját múltunk ismerete és tisztelete erősítheti az életért érzett felelősséget, és megteremtheti a jövő reményét. met a tájak úgynevezett öko­turisztikai kihasználására. Ta­valy ilyenkor több mint egymilli- óan látogatták meg az ország nemzeti parkjait. ■ M. J. Jövőre se hagyjuk ki! „az elmúlt két órában leg­alább ezren jöttek be a ka­pun, köztük rengeteg gye­rek” - ezt szombat este nyolckor mondta a kecske­méti vadaspark bejáratánál álló biztonsági ember. családunk napok óta ké­szült a múzeumok éjszakai rendezvénysorozatára. A fi­am állította össze a progra­mot. A csemeték kérésére a vadasparkban kezdtük a lá­togatást. Ez volt az est gyer­mekprogramja. Kicsit fél­tem, hogy utódaink a múze­umokban esetleg unatkoz­nak majd, és a nyári zivatar elrontja a hangulatukat. Té­vedtem. Élvezték a látvá­nyosságokat. A tömeg szinte doppingolta őket, merthogy sok baráti családdal összefu­tottunk a szinte népünne­pélyt idéző forgatagban. A Bozsó Gyűjteménybe látoga­tók hangulatát feldobta a dzsesszegyüttes koncertje. Az Éjjeli baglyok és más Jó­madarak kiállítás nekem ugyan furcsának tűnt, de a lányomnak a madarakról készült gyermekalkotások és az élő baglyok nagy él­ményt jelentettek. a cifrapalotába késő este értünk, ott szinte tolongtak az emberek. Ahogy hallot­tam egy-két beszélgetést, sokan most voltak először a város talán legismertebb épületében, holott évek óta Kecskeméten élnek. A mű­velődési központ előtt a tűz- ugrást családom bátrabb tagjai kipróbálták, majd be­kukkantottunk a színház­ba. A kulisszák mögött nem sokat láttunk, úgy­hogy hazaindultunk. Nem tudom, hogy megdőlt-e a ta­valyi látogatórekord. Azt vi­szont tudom, hogy aki akarta, jól érezte magát ezen a rendezvényen. Kár, hogy a Múzeumok Éjszaká­ja egy évben csak egyszer van. Több olyan kiállításra elmentünk volna, ahová most nem jutottunk el. Ta­lán majd jövőre. Túrákat vezetnek a nemzeti parkokba öKOTumszTiKA A héten megismerhetjük hazánk természeti kincseit ■ A könyv megje­lenését sokan támogatták do­kumentumokkal és anyagilag is. Juniálison kapcsolódtak ki a rendőrök kecskémét A délelőtt tizenegy órai kezdésre legalább az eső elállt Nem kedvezett az időjárás teg­nap a Bács-Kiskun megyei rend­őröknek és családtagjaiknak. A kecskeméti Hotel Granadá­ban szervezett családi napon a nap nem sütött ki, de a délelőtt tizenegy órás kezdésre legalább az eső elállt. így a szabadtéri programokról sem kellett le­mondani. Volt lézerpisztoly-lövé- szet, KRESZ-totó, kerékpáros és motoros ügyességi verseny, biz- tonságiöv-szimulátor, streetball, a legkisebbeknek pedig arcfes­tés, ugrálóvár, elektromos dzsi­pek és motorok. A kora estig tartó rendezvényt nyereménysorsolás és a jakab- szállási repülőklub légi bemuta­tója zárta. ■ M. A. Az eső elállt, így a szabadtéri programokat is megtartották MEGÁLL AZ ESZ Elrontott szórakozás a kecskeméti főtéren Gurul a bunkó a verdájával Kecs­keméten. A lehúzott ablakokon ömlik ki a mélynyomókból a techno, máskora lakodalmas. Be­csorog az autó a lordok elé, a hangerőtől berezonálnak a föld­szinti üvegtáblák. A sofőr és uta­sai kukkolják a teraszon ülő lá­nyokat. Elaraszolnak a kiskörúti lámpáig, balra el a Piár felé, majd újabb kör. Volt nyári este - egyszer meg­számoltuk -, amikor egy autó ti­zenötször fordult. A vagány csá­vók tudják: lehet a főtéren bármi­lyen program, hömpölygő tömeg, ők ott a főszereplők. Ez a játék vagy tizenöt éve folyik. Az autók kipufogógázából már jó sokat le- tüdőztek az étterem és a presszó teraszán ülő vendégek. Ráadásul sokszor egész autókaraván lépe­get, kikandikálva belőle a sok kí­váncsi tekintet. Az elmúlt héten, a borváros és a KAFFalatt aztán érdekes dolog történt. Gurult a bunkó a ver- dával, a lehúzott ablakon ömlött ki a techno. A főtéri színpadon a Kormorán játszott. De jaj! Az út le van zárva! Kaff neki! Azt a meg­döbbent fejet látnia kellett volna mindenkinek, amikor tudatosult benne: felelőtlen emberek teljesen tönkretették az esti szórakozását. uM. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom