Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-17 / 140. szám

6 PETŐFI NÉPE - 2009. JÚNIUS 17., SZERDA OKTATÁS / DOBBANTÓ-PROGRAM Segítik a munka világába való átlépést dobbantÓ'Program Bács-Kiskun megye két középiskolájában is bevezetik az új képzési formát A hátrányos helyzetű, ta­nulási és magatartásbeli problémákkal küzdők munka világára való fel­készítésére már számos program született. Most szeptemberben indul be a Dobbantó, mely minden eddiginél átfogóbb, komp­lettebb. Bács-Kiskun megyében is egyre több olyan diák van, aki tanulá­si vagy magatartási problémák­kal küzd, kudarcok sora érte őt és végzettség nélkül került ki az iskolapadból, sokszor hat vagy nyolc általánossal. így kevés az esélye arra, hogy boldoguljon a munkaerőpiacon. A problémára már évek óta keresik a megol­dást, ennek eredményeképp fel­zárkóztatásukra szakképzést elő­készítő kilencedik évfolyamokat indítottak több szakiskolában is, így a Kecskeméti Műszaki Szak­képző Iskola, Speciális Szakisko­A Dobbantó-program helyszíne Kecskeméten egy teljesen új épület lesz. A tanműhelyek szomszédságában egy régi épületet újítanak fel erre a célra. A munkálatok jelenleg is tartanak. la és Kollégium intézményegysé­gen belül a Gáspár András-kö- zépiskolában, illetve a Kiskunfél­egyházi Középiskola, Szakisko­la, Speciális Szakiskola és Kollé­gium Kossuth Lajos Tagintézmé­nyében. A most szeptemberben induló Kiemelkedési lehetőséget biztosítanak a diákoknak A Fogyatékos Személyek Esély- egyenlőségéért Közalapítvány Dobbantó-programja az Okta­tási és Kulturális Ali­fásból korábban lemorzsoló­dott, tanulási nehézségekkel küzdő diákoknak és az őket befogadó szakiskoláknak nisztérium támogatásá­val jött létre. A 2008-tól 2010-ig tartó fejlesztés célja az, hogy kiemelkedési le­hetőséget biztosítson az okta­oo Dobbantó egyaránt. A Dobbantó mentorainak iránymuta­tása nyomán a tanárok diákjaikat egyéni szükséglete­iknek megfelelően fejlesztik. . új Dobbantó-program azonban már ennél is több: az intézmé­nyeknek is segít felkészülni a speciális szakértelmet igénylő feladatokra. Olyan pedagógiai program kidolgozásában és meg­valósításában nyújt segítséget, mellyel az iskolai kudarcokat át­élt fiatalok tanulási sikereket ér­hetnek el, szakmát szerezhetnek és boldogulhatnak tanulmányaik befejezését követően. Az Európai Unió és Magyaror­szág szakemberei számára egy­aránt fontos, hogy az oktatásból lemorzsolódók aránya csökken­jen. Ennek elősegítéséhez járul hozzá a Dobbantó-program az­zal, hogy személyre szabott szakmai és anyagi támogatást nyújt a szakiskolák számára. Az országban 15 iskolát választot­tak ki pályázat útján a program bevezetésére, többek között Bács-Kiskun megyében a Gás­pár Andrást, illetve a Kossuth Lajos-tagintézményt, ahol a ki­lencedik évfolyamon zajló felzár­kóztatás mellett speciális szakis­kolai képzés is folyik évek óta. Az intézmények­ben dolgozó tanárok közül nagy arányban vannak azok, akik már értékes szakmai tapasztalattal ren­delkeznek a tanulási zavarokkal rendelkező diákok oktatásában. A Dobbantó-program koordiná­torának Kecskeméten Nyíriné Fejszés Tóth Editet, míg Kiskun­félegyházán Seres Katalint vá­lasztották meg. A normál tan­rendtől eltérő, modulrendsze­rű oktatásban vesznek részt a diákok. Az oktatás modul rendszerben zajlik majd, melynek keretében a normál tanrendtől eltérően nem 45 perces órákon kell ülniük a di­ákoknak. Minden héten három napig a kompetenciák fejlesztése lesz a cél: a tananyagban az írás, olvasás, számolás, mé­rés erősítése mellett idegen nyelv, termékis­meret és tájékozódás a világban is szerepel. A tanár munkáját gyógy­pedagógus segíti. A ne­gyedik napon a munka világával ismerkedhetnek a tanu­lók. A szakoktatók maguk mutat­ják be saját szakmájukat, illetve pályaorientációs tanárok egy még szélesebb palettát nyújtanak majd az iskolában nem oktatott szakmákról. Az ötödik napon munkahelyi tapasztalatokra tesz­nek szert az iskolák tanműhelye­iben, az ott lévő szakoktatók - a tanárokhoz hasonlóan - nagyon komoly szakmái tréningen vesz­nek részt. A Dobbantó-program nagy elő­nye még, hogy átjárhatóságot biz­tosít a felzárkóztató programra, illetve több helyről és végzettség­gel is érkezhetnek a diákok, il­letve tanulmányaikat tovább is folytathatják. Tantestületi döntés alapján 15 évesen mehetnek 9. vagy 10. évfolyamra; 16-21 éve­sen 11. évfolyamra, ahol olyan szakmákat sajátíthatnak el, me­lyek nyolc osztályos végzettség­hez kötöttek; valamint jelentkez­hetnek felnőttképzésre és termé­szetesen választhatják az azon­nal munkába állást is. A Bíznak a sikeres képzésben Kecskemét A reintegráció terén már bizonyítottak Igazodnak a képességeikhez Kiskunfélegyháza A felzárkóztatás terén is eredményesek Az iskolában minden feltétel adott a program beindításához A Gáspár András-középiskolá- ban már évek óta zajlanak olyan hátrányos helyzetűeket segítő képzések, melyeknek köszönhe­tően a tanulóknak esélyük nyí­lik arra, hogy sikeres életpályát alakítsanak ki.- A Dobbantó pályázat célsze­mélyei a fokozottan nehéz hely­zetben lévő tanulók, akiknek aránya vélhetően sokkal na­gyobb az iskolánkba bekerülő diákok között, mint amennyit ér­vényes szakértői véleménnyel alá tudunk támasztani - tudtuk meg Leviczky Chilitől, a KEMU igazgatójától, mely egységhez a Gáspár is tartozik. - A fiatalok és szüleik - attól félve, hogy nem kerülhet be gyermekük a kívánt szakképző iskolába - kevéssé motiváltak a meglévő tanulási nehézségek jelzésére. Gyakori az is, hogy ilyen irányú vizsgála­tot a tanulóval kapcsolatban még nem végeztek, vagy a szakértői vélemény érvényessége már le­járt. így hiába derül ki a fiatalról már az első néhány hónapban, hogy éveken át várhatóan buká­sok sorozatát kell majd megél­nie, kiszűrésükre és támogató segítésükre jelenlegi iskola- struktúránk jó hatásfokkal, de csak szűk keretek között és kis létszámban alkalmas. A Gáspár Intézményegység- ben ötödik éve indul két reintegrációs osztály, mely pon­tosan az előbb emlí­tett problémára nyújt segítséget. Ebben a képzési formában el­sősorban nem a a spe­ciális nevelési igényű tanulók vesznek részt, hanem többsé­gében a tanulási ne­hézség vagy beilleszkedési prob­lémák miatt kisodródó fiatalok. Nekik elsősorban a szakmatanu­lás bemeneti kompetenciáinak megszerzéséhez nyújtanak tá­mogatást kiscsoportos fejlesztés formájában. - A Dobbantó vi­szont pontosan a speciális neve­lésre szoruló diákoknak, azaz a gyakran nehéz sorsú, frusztrált, szorongásokkal küzdő, iskolai kudarcokat speciális nevelési igényük miatt a jelenlegi iskola- rendszerben napi szinten elszen­vedő és ezért a társadalomban marginalizált helyzetbe jutó fia­taloknak lesz hatékony.- Reményeink szerint ez az egyéni fejlesztést lehetővé tevő oktatási forma sike­res lesz, segíti a gye­reket az egyéni életút tervezésben és jó ala­pokat is biztosít majd hozzá. Célunk, hogy a 14-22 éves, tanulá­si, speciális nevelési igény, alulszociali- záltság és egyéb nehézségek mi­att lemorzsolódó vagy várhatóan lemorzsolódó fiatalokat integrál­juk vagy visszaintegráljuk a szakképzést elkezdő és azt befe­jező, majd sikeresen munkába álló tanulók közé - tette hozzá Levlczy Cirill. A Hiányszakmákból is jók erősségeik közé tartozik az, hogy sok hiányszakmát oktat­nak. Jó az együttműködésük a Munkaügyi Központtal, a tér­ség munkáltatóival, stabil munkakapcsolatot tartanak fent a KETISZK-kel, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttoktatási Intézettel. A hiányszakmákban végzőseik elhelyezkedése telje­sen biztosított, de a többi szak­ma esetében országos szinten is jó a tanulóik elhelyezkedése. A Dobbantó-programban a Gás­pár András-középiskola mellett a Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kossuth Lajos Tag- intézménye is részt vesz, ahol már évek óta folynak reintegrált és felzárkóztató képzések, me­lyek elősegítik a hátrányos hely­zetű diákok hatékony oktatását, képességeik kibontakoztatását.- Szakiskolai tanulóink között többen a társadalom hátrányos helyzetű rétegeiből érkeznek, akiknek szocializációs hátránya­ik, tanulási és magatartási prob­lémáik miatt speciális gondozás­ra van szükségük - mondta Ágoston Tibor intézményvezető.- A probléma kezelésére már több kísérletet tettünk az elmúlt években. Az Országos Közokta­tatási Intézet támogatásával be­kapcsolódtunk a „második esély iskolája” elnevezésű fejlesztés­be, és részt vettünk a Szakisko­lai Fejlesztési Programban (SZFP). Ebben a tanévben indult el intézményünkben a Hátrá­nyos Helyzetűek Reintegrációját (HHR) előirányzó projekt, illet­ve a hátrányos helyzetűek felzár­kóztatását segítő Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Program- hangsúlyozta Ágoston Tibor.- A 9. évfolyamon kiemelt fi­gyelmet fordítunk a tanulás taní­tására, a szövegértés fejlesztésé­re és a közösségépítésre, vala­mint arra, hogy a gyerekek siker­élményekhez jussanak - tette hozzá Seres Katalin projektveze­tő. - Célunk az, hogy diákjaink megkapják azt a tudást és moti­vációt egyéni képességeik kibon­takoztatására, amely meghatá­rozza jövőjüket. Minőségi okta­tással kívánjuk segíteni a nálunk tanulók továbblépési lehetősége­it, így intézményünk pedagógiai gyakorlatának fejlesztése fontos az iskolánk számára. Ezért is pá­lyáztunk a Dobbantó programra, hiszen ennek keretében olyan új technikákat, módszertani fejlesz­téseket, jó gyakorlatokat tanul­hatunk'meg és vehetünk át, me­lyek hozzájárulnak az intéz­ményben zajló oktató és nevelő­munka minőségi fejlesztéséhez. A modulrendszerben működő oktatáshoz a tárgyi feltételek adottak, a kollégiumon belül. Az elmélet az épületben, a gyakorla­Egyéni tanrend A program igazodik a diákok képességeihez, a tanárok rugalmas, egyéni tanulási szükségleteik és életpálya­aspirációik alapján alakítják majd a tanrendet. ti képzések pedig a tanműhe­lyekben valósulnak meg. Az is­kolában gépész-, építő-, fa-, köny- nyűipari-, szolgáltatás-, közleke­dés-, kereskedelmi-marketing, valamint humán szakmacsoport működik. A dobbantós diákok forgószínpadszerűen ismerked­hetnek majd meg a különböző szakmákkal, illetve ezeken kívül a kecskeméti Gáspár és egy fővá­rosi partneriskola szakmáit is bemutatják majd számukra, hogy a későbbiekben eldönthes- sék, az élet mely területén dol­goznának szívesen. A korábbi felzárkóztató programok tapasz­talata azt mutatja, hogy zömé­ben az építőipart és a gépészeti szakmákat választják a tanulók.- Összességében elmondha­tom: a korábbi programok terén jók a tapasztalataink, vannak si­kereink, s bízunk benne, hogy a Dobbantó is segít abban, hogy még kevesebben morzsolód­janak le, és minél többen kapja­nak új esélyt a segítségünkkel - mondta végül Ágoston Tibor. A A Gáspár András középiskolában a tárgyi feltételek is kiemelkedőek ■ A tantestület nyitott az újra: sok olyan prog­ramban részt vesznek, mellyel a diákok ered­ményei javulnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom