Petőfi Népe, 2009. június (64. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-09 / 133. szám

PETŐFI NEPE - 2009. JUNIUS 9., KEDD nan Afganisztán A katonai hivatás a világban létező gonosz megfékezésére kell, hogy szolgáljon. Erősíteni kell a reményt, hogy mindannyian hazatérünk. / / LELKÉSZ PISZTOLLYAL AZ OLDALÁN A kecskeméti Hankóczi Gergely (38) azon kevés re­formátus lelkészek egyike, aki katonai egyenruhát s oldalán pisztolytáskát hord. Nem véletlenül, hisz Afganisztánban, a magyar PRT (Tartományi Újjáépíté­si Csoport) Pol-i-Khumri táborában szolgál az 59. Szentgyörgyi Dezső Repü­lőbázis tábori lelkésze. Bán lános- Vagyunk néhányan itt a tábor­ban a légierőtől, mondhatni, mi viszünk némi színt a szárazföldi­ek népes csapatába. Jómagam egyébként a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat lelkészeként szolgálok, immár nyolcadik esz­tendeje. Azelőtt civil lelkészként dolgoztam Kunszentmiklóson, Ágasegyházán, majd Kecskemé­ten. Egy ideig ment is együtt a kettő, a civil és a katonai szolgá­lat, de azután egy kormányzati döntés következtében választa­nom kellett. Én ezt választottam.- Idekint, Afganisztánban sok katona tart igényt lelki vigasz­ra, egyházi segítségre? m iA katonák jó része meg van keresztelve. Főképp azok számí­tanak rám persze, akik vidéken nőttek fel, s ahol az egyházi kö­zösségekben való részvétel sok­kal erőteljesebb volt. De úgy lá­tom, a többi srác is alapvetően nyitott. Ideérkezésem után nem sokkal már hárman kerestek meg azzal, hogy szeretnének megkeresztelkedni. Ez egyfajta bizalmi viszonyt is feltételez. Akiknek nincs felekezeti elköte­lezettségük, azok számára első­sorban a lelkész személye szá­mít. Hajói megvannak mondjuk a katolikus lelkésszel, akkor ka­tolikusok lesznek, ha a reformá­tussal, vagy evangélikussal jön­nek ki, akkor az ő vallásukat kö­vetik.- Nem gondoltam volna, hogy a katonák közül sokan itt kint, az idegen környezetben talál­ják meg magukban a készte­tést arra, hogy megkeresztel- kedjenek...- Pedig ez valahol érthető. Van olyan bibliaórás katonám, aki­vel szimpla beszélgetésből jutot­tunk el oda, hogy a csoport meg­határozó személyisége lett. Nem­rég ő jelentette be, hogy odaha­za, családi körben szeretne meg­keresztelkedni. Úgy látja jónak, hogy a szülei is ott legyenek éle­te eme fontos eseményén. Nem ő az egyetlen, aki itt, kint találja meg lelkében az utat. Itt nálunk a helyi szokások miatt a péntek a vasárnap, amikor istentiszte­letet tarthatunk. Ezeken tizen­nyolc fő a résztvevők átlaga. Nagypénteken huszonheten jöt­tek, húsvétvasárnap negyvenhe­tén. Az eddigi missziós tapaszta­lataim alapján ez nagyon szép szám. Különben jópofa csapat ez, nem olyan srácokok, akik el­utasítják a vallást csak azért, mert nem ismerik. Jönnek, ér­deklődnek, nyitottak. Amikor pedig azt tapasztalják, hogy nem egyházias, malasztos nyelven beszélek velük, hanem a hétköz­Hankóczi Gergely a szabadságra indulóktól köszön el napi módon, akkor még nyitot- tabbak lesznek. Erről sokan azt gondolhatják, hogy káros komp­romisszumokat kötök, pedig nem így van. Én itt is ugyan­olyan szigorúan tartom magam református vallásomhoz és az evangélium tanításaihoz, mint odahaza. Csakhogy egy idős, nyugalmazott lelkész barátom­tól azt tanultam, hogy gyakran a szép és cirkalmas szavak mögött álnokság lakozik.- Az mégis elgondolkodtató, hogy valaki itt, távol a hazától, családtól találja meg magában az igényt az evangéliumi üze­net befogadására. Miért van ez?- Sokak otthoni, hétköznapi életében nincs meg a lehetőség, hogy találkozzon velünk. Része­sei a taposómalomnak. Bemen­nek a munkahelyre, dolgoznak, aztán hazamennek, és a hátra­maradt idejük is a megszokott napirend szerint telik a család­jukkal, barátnőjükkel. Minden­kinek megvan a megszokott me­netrendje. Ebbe az életbe, ha ele­ve nem volt részese az egyházi háttér, nem jut el az evangélium. A fiúk nem jutnak hozzá, és nincs is igényük, hogy keressék. Ráadásul a szektákon kívül a ha­gyományos, történelmi egyhá­zak a közelmúltig nem erőltet­ték különösebben a missziói te­vékenységet - ez egyfajta önkri­tika is a múltra vonatkozóan.- Istentiszteleten kívül milyen „foglalkozásokat" kínál a kato­náknak?- Péntekenként délelőtt tart­juk az istentiszteletet, hétfőn­ként reggel bibliaóra van, illetve nemrég beindítottunk egy szer­dánként működő filmklubot. Minden alkalommal megnézünk egy filmet, és utána lelki szem­szögből kezdjük el vizsgálni a lá­tottakat. De itt nem „Napfivér, Holdnővér” típusú alkotásokra kell gondolni! Az első elemzett filmünk a „Ponyvaregény” volt, azután az „Alkonyatiül pirkada­tig”, majd a „Halálsoron”, a „Re­mény rabjai” következett, most pedig a „Forrest Gump” jön, Magyar segély- csomag érkezik IPol-i Khumri [egyik iskolájába Magyar Humvee, páncélozott terepjáró jár­őrre készül az afganisz­táni Baghlan tartomány úttalan útjain Megvizsgáljuk ezen alkotásokon keresztül, hogy a Szentírás ér­tékrendje szempontjából hogyan magyarázhatók a szereplők cse­lekedetei, motivációi. A „Ponyva- regénnyel” például azért kezd­tem, mert ugyan sokan szeretik azt a filmet, de tartok tőle, nem tudják, miről szól. A „Ponyvare­gény” a megtérésről szól. Arról, hogy ha valaki bűnös emberként találkozik Isten kegyelmével, fel­ismeri, vált, akkor túléli. Aki nem ismeri fel, nem vált, az nem éli túl. Vagy említhetném az „Al­konyatiéi pirkadatig” című fil­met is, ahol szintén a hitről van szó. Ki menekül meg? Aki tud váltani, és a legerősebben hisz. Tarantino filmjeiben ez gyakori, és visszatérő motívum. Igazából ezeken a filmklubokon nekem csak el kell kezdenem a beszél­getést, mert a srácok mindig ha­mar felveszik a fonalat.- A táboron kívül is akad fel­adata?- Próbálkoztunk korábban az­zal, hogy egy-egy épület-átadá­Magyar katona felügyeli az új afgán hadsereg kiképzését a Kaylahgay-i [bázison gyar-amerikai tábort) avattuk, akkor az ottani parancsnok hí­vott engem. Ő úgy állt ehhez a kérdéshez egyébként, mint Pin­tér Zoltán dandártábornok úr odahaza, Kecskeméten, hogy „ha már egy embernek jobb lett attól, hogy ott voltál, és beszélgettél ve­lük, akkor már megérte!”- Pisztolytáskát, benne pisz­tolyt hord. Ha szükséges len­ne, használná?- Igen. A tízparancsolat ere­deti héber szövegében sem az szerepel egyszerűen, hogy Ne ölj!, hanem, hogy ne légy gyil­kos! Vagyis az emberi élet előre megfontolt szándékú, aljas in­dokból elkövetett kioltásának ti­lalmát helyezi előtérbe az ősi szöveg. A Biblia szerint Isten Az új afgán hadsereg nemrég kiképzett katonája Baghlan tarto­mány egyik falujában szíve szerint való király volt Dá­vid. Róla viszont tudjuk, hogy rengeteg csatában ellenségei­nek százait hányta kardélre. Természetesen mi nem ezért va­gyunk itt, Afganisztánban. De ha mondjuk egy konvojunkat megtámadnák, s nekem aközött kellene választanom, hogy meg- húzom-e a ravaszt, s lelövök-e egyet támadóink közül, vagy pe­dig hagyom, hogy a bajtársaim közül haljon meg valaki, akkor én bizony meg fogom húzni azt a ravaszt, gondolkodás nélkül. Egy ízben, amikor Keresztelő Já­nos keresztelte a megtérőket, akkor néhány katona megkér­dezte tőle, hogy most már mit te­gyenek, hogyan egyeztethető össze a hivatásuk a keresztény tanítással? És Keresztelő János nem azt mondta, hogy tegyétek le a fegyvereiteket, menjetek el helyette szűcsnek, ácsnak, ta­kácsnak, hanem azt mondta, hogy ne erőszakoskodjatok sen­kivel, vagyis ne éljetek vissza a hatalmatokkal, a fegyverrel, és elégedjetek meg a zsoldotokkal. son, melyet mi segítettünk felújí­tani, kijavítani, megépíteni, én is ott lehetnék, és mondanék egy áldást. Megkérdeztük az afgán tolmácsot is, hogy mit szólnának szerinte a helybéliek ehhez. Azt felelte, hogy ez jó volna, mert az afgánok megvetik azt, aki hitet­len. Ők sokkal inkább elfogad­ják a keresztény embert, mint a hitetlent. Előttünk a hollandok így is csinálták: a tábori lelkész kapcsolatot ápolt a mollahokkal - természetesen azokkal, akik eleve szimpatizáltak a PRT-vel. De az parancsnokfüggő is, hogy hová enged, hová nem. Amikor az OMLT-t (az afgán katonák ki­képzésére létrehozott közös ma­A katonai hivatás a világban lé­tező gonosz megfékezésére kell, hogy szolgáljon.- Néhány héttel ezelőtt rálőt­tek az egyik magyar járőrre. Úgy tudom, volt, aki az ön se­gítségét, lelki támaszát kérte, kereste az eset után...- Igen, ez így van. A helyzet az, hogy elég sokat találkozom, és civil életemben is sokat talál­koztam a halállal. Azt gondolom, hogy teljesen mindegy, hogy a halál, a veszedelem milyen kör­nyezetben les rád. Halálos beteg­nek lenni, egy baleset áldozatá­nak lenni, és úgy szembe nézni a közelgő halállal, az pontosan ugyanazt jelenti, mint itt élni, itt szembenézni a veszedelemmel. Ami a rálövést illeti, az az igaz­ság, hogy sokan úgy tudják, hogy a tábori lelkészt a parancs­nok természetszerűen bevonja az úgynevezett kríziskezelésbe. Sajnos ez nem így van. A PRT4- ben, ahol a két magyar tűzsze­rész fiú hősi halált halt, az én ke­resztkomám és legjobb barátom, Mészáros Laci volt itt kint tábo­ri lelkész. Ő nagyszerűen együtt tudott működni a pszichológus­sal, aki maga is sokra becsülte a lelkész segítségét, sőt, el is járt bibliaórákra egy ideig. Tudom, ez mindig egy kicsit kényes té­ma. Szerencsére azon srácok kö­zött, akik átélték azt a bizonyos támadást, akadtak bibliaórása­im is. Őket különös módon meg­erősítették az átéltek, mert azt látták, hogy Isten tényleg vigyáz rájuk. Az egyik legcinikusabb, legvagányabb, legnagyobb du- májú srác, egy géppuskás, visszatérve csak annyit mondott: Hát, atyám, velünk volt az Úr. És akkor nyoma sem volt a ciniz­musnak a hangjában. Nem tele­pedtem rá a srácokra. Nem fag­gattam őket, hogy mondják el, mi történt. Egyszerűen ott vol­tam mellettük, és megadtam azt a lehetőséget, hogy beszéljenek róla.- Gondolom, arra is fel kell készíteni a fiúkat, hogy hábo­rúban minden megtörténhet...- Természetesen. Erről is so­kat beszélgetünk. Emlékszem, hogy az én Laci barátom, amikor hazajött, akkor a szomorúsággal küszködve mondta, hogy nem tudta megtartani a katonáknak tett ígéretét, miszerint mindany- nyian hazamennek. Erre azt fe­leltem neki, hogy Laci: egyrészt megtartottad az ígéreted, hisz mindannyian hazatértetek, azok is, akik már csak lélekben van­nak velünk, közöttünk. Másrészt pedig ez nem a te kezedben van. Szóval sokat kell erről is beszél­ni, igen. Arról, hogy az egy re­ménység, hogy mindannyian ha­zatérünk. De nem bizonyosság. Csak reménység.- Önt kik várják odahaza?- Szép és okos feleségem (kamaszkoromban nem voltam biztos benne, hogy létezik ez a kombináció) és a lányom, Zsófi, aki a Református Kollégiumba jár. A feleségem már jelezte, hogy nem árt, ha hazatérek mi­hamarabb, mert lányunk a prepubertás korában már érzi a szigorú apai jelenlét hiányát. Na­gyon várjuk már az iskolaszüne­tet. Zsófi különben erős egyéni­ség. Évekkel ezelőtt, a nagyobb lányunk halála után egy kedves gyermekpszichológus ismerő­sünk sokat beszélgetett vele, és ő mondta, hogy Zsófi, aki akkor ötéves volt, egy tízéves gyermek értelmével rendelkezik.- Mit üzen Kecskemétre, Bács- Kiskunba a barátainak, a hí­veknek?- Azt, hogy kitartás, mert ősz­szel, a borfesztiválon szeretnék velük leülni az asztalhoz a főtér­re, és elmesélni, hogy mekkora hősök voltunk itt, Afganisztán­ban. A reptéren a katonák pedig „reszkessenek”, mert jövök!

Next

/
Oldalképek
Tartalom