Petőfi Népe, 2009. május (64. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-11 / 109. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. MÁJUS 11., HÉTFŐ SPORT 13 Rangadóhoz méltó játékot mutattak labdarúgás akker tüzép megyei i. Egy „kezezéssel” volt csak jobb a Kiskőrös A két szomszéd település párharca mindig nagy csatát ígér. Még akkor is, ha olyan nagy különbség van a csapatok között a táblázaton, mint most. A nézők is kíváncsiak voltak a párharcra, mert ezúttal is sokan mentek ki a stadionba. Szentirmay Tamás A vendégek arra panaszkodtak, hogy „vékony” a kispadjuk. Öt játékosuk hiányzott a kezdő csapatból, ennek ellenére Újvári Gábor edző azt mondta, hogy nem feltartott kézzel futnak ki a pályára. Szlovák Lászlón, a hazaiak mesterén látszott az idegesség. Tartott tőle, hogy az akasztóiak felszívják magukat ellenük. Az első nagy helyzetet a vendégek hagyták ki: Supka Bálint lövése a kapufáról vágódott vissza. A másik oldalon Aszódi hagyott ki egy ordító helyzetet. Percről percre 2. perc-. Supka R. bal oldali beadását Supka B. kapásból a felső kapufára lőtte. 38. perc: Kapu előtti kavarodás után a labda Lehota kezére pattant, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Füleki a bal alsó sarokba vágta, HO. 48. perc: Füleki jobb oldali szabadrúgását Fekete fejjel csúsztatta a kapuba, 2-0. 54. perc: Antal jó labdát adott Nagy F.-nek, aki két védőnél is gyorsabbnak bizonyult, és Mlin- kó mellett a kapuba lőtt, 2-1. Akker Tüzép megye 1. osztály 1. Soltvadkert 23 15 3 5 43-17 48 2. Kunszállás 24 14 5 5 51-26 47 3. Kiskőrös 23 12 9 2 41-20 45 4. Kalocsa 23 12 6 5 48-28 42 5.Ladánybene 23 11 8 4 47-32 41 6. Harta 24 11 6 7 57-38 39 7. Tompa 23 12 3 8 40-28 39 8. Kiskunhalas 23 10 4 9 45-36 34 9. Solt 24 9 5 10 35-38 32 10. Bácsalmás 23 7 7 9 25-33 28 11. Kerekegyháza23 6 4 13 28-44 22 12. Dusnok 23 5 6 12 26-55 21 13. Akasztó 24 4 5 15 36-53 17 14. N.nádudvar 23 4 4 15 33-60 16 15. Tiszakécske 24 4 3 17 23-70 15 Szabadnapos: Kalocsa. A Solttól jogosulatlan játék miatt 1 pont levonva. Ezt követően is mindkét oldalon maradtak ki lehetőségek. A kiskőrösiek egy vétlen kezezés miatt büntetőhöz jutottak, amit értékesítettek is. Szünet után ismét eredményesek voltak a hazaiak, és a kétgólos előny megnyugtatta őket. Az akasztóiak azonban nem adták fel, Nagy találatával szépítettek. Ekkor felcsillant a remény, talán egyenlíthetnek is. Nagyobb sebességre kapcsoltak, de a hazai védelem jól állta a rohamokat. A vendégek főleg Nagy Ferenc gyorsaságát próbálták kihasználni, de a csatár második gólja nem jött össze, mert kecsegtető helyzetben, nagy igyekezetében elhagyta a labdát. A két csapat küzdelmes játékot produkált. A kiskőrösiek egy tizenegyessel jobbak voltak, de a mezőnyben az akasztóiak egyenrangú partnerek tudtak lenni. A látottak alapján nem lehetett volna megmondani, hogy melyik csapat áll előrébb a táblázaton. Ez pedig az akasztóiakat dicséri. Mestermérleg szlovák László: - Küzdelmes mérkőzésen értékes három pontot szereztünk. Többet támadtunk, de kissé fásultan játszottunk. Talán a nagy meleg nyomta rá a bélyegét a teljesítményünkre. Csak a három pontnak örülhetünk. újvári Gábor: - Legalább egy pontot megérdemeltünk volna. Véleményem szerint a tizenegyesnél nem a kéz kereste a labdát. Fia nincs az a büntető, akkor biztos, hogy döntetlen lett volna az eredmény. JAKO Szrenkó Istvánt (balra), az akasztóiak középpályását Somlyai Péter próbálja megakadályozni a kapura törésben Lázasan nem focizott nem jött ki a hazaiak játékosa, Pál István a második félidőre. A fiatal 18 éves játékos, rosz- szullétre panaszkodott. Még a hangosbemondó is bemondta, hogy az édesapját sürgősen várják az öltözőbe. Sokan megijedtek, mi lehet a játékossal. Szerencsére nem lett komolyabb baja, bár magas volt a láza. Lehet, hogy a napokban lezajlott írásbeli érettségivel járó idegesség, vagy a hirtelen jött nagy meleg is közrejátszott a rosszullétében. A labdarúgót elvitték orvosi vizsgálatra. Tiszakécske - Kunszállás 0-2 (0-0) Tiszakécske: Kunszállás: Terjéki Tapodi Forgó Sáfrány (Bagi G.) Ország Kass (Lukács) (Horváth) Bagi I. Mérész(Kiss) Kőműves Habony Tóthi Edző: Szatmári János Csíkos Zs. Juhász (Teljék) Kádár (Kertész) Fekete Borbás Vincze (Cseh) Bertus Koleszárik Pataki (Szabói) Lapsánszki (PöszmetT.) PöszmetZs. Edző: Kertész Gábor Tiszakécske, 150 néző. Vezette: Pocsai (Minda, Hegyi). Gól: Szabó,Vincze. Sárga lap: Tapodi, Ország, Kőműves, ill. Lapsánszki. Kitűnt: Bagi L, Ország, Forgó, ill. Borbás,Pataki, Vincze, Koleszárik. Ifjúsági eredmény: 1-1. Tompa-Solt 6-2(1-11 Tompa: ___________ Zs embery Bálind Pálfi (Lukács) Kovács Mezedi Kiss Kosa (Béleczki) Szabó (Fenyvesi) Horváth (Szilvási) Tumbas (Maravic) Varga Solt: Bíta Márics Berényi Nagy Tóthi. Salamon Unyi Tóth A. Török(Szente) Turcsik (Sallai) Vajda Edző: Edző: Zorán Kuntics Boldoczki Sándor Tompa, 200 néző. Vezette: Kovács (Hegyi, Minda). Gól: Kovács, Mezedi, Kiss, Szabó, Tumbas, Varga, ill. Török, Sallai. Sárga lap: Mezedi, Varga, ill. Tóth A.,Turcsik,Vajda. Kitűnt: Varga, Kosa, Bálind, ill. Török, Márics. Ifjúsági eredmény: 4-0. Kiskörös-Akasztó 2-1 (1-0) Kiskörös: Mlirrkó Aszódi (Siszler) Mokrickij • Fekete Somlyai Rózsa Pál (Suba) Sárközi (Kriskó) Tóth G. (Rideg) Füleki Markó Edző: Szlovák László Akasztó: Németh Zs. Németh Á. (Tóthi) Lehota Szrenkó Meggyes NagyF. Antal Supka S. Supka B. Supka R. Czirok Edző: Újvári Gábor Kiskőrös, 500 néző. Vezette: Tamás R. (Vén, Tóth L). Gól: Füleki, Fekete, ill. Nagy F. Sárga lap: Lehota, Szrenkó, Supka R. Kitűnt: Füleki, Fekete, Markó, ill. Meggyes, Szrenkó, Czirok. Ifjúsági eredmény 2-0. Harta - Kiskunhalas 2-1 (0-0) Harta: Kiskunhalas: Badó Cs. Kovács Czigler Szakács Bálint Rencár Ispán (Gutman) Mészáros Ivancsán Csáki Szabadi Ábrahám Duzmath Ficsor Lázár Kárász Csehi Balkó Lisztmaier Pajlovics ifj. Csehi Szűcs Edző: Edző: Sümegi József Czifrák András Harta, 200 néző. Vezette: Rácz (Tóth, Kosár). Gól: Duzmath, ifj.Csehi, ill. Ábrahám. Kitűnt: Duzmath, Ifj. Csehi. Czigler, ill. Pajlovics, Balkó, Ábrahám. Ifjúsági eredmény: 2-4. Soltvadkert - N.nádudvar 2-1 (0-0) Soltvadkert Nemesnádudvar: Hatvani László N. Korsós (László Á.) Török (Tóth R.) Kovács G. Kirchner Barta Hirsch Báló Szamosi Harsányi Szarka Vinter B. (Kossá) Kelemen Vinter Z. (Erdélyi) Gillich Melcher (Szahler) Holczimmer Kertész (Galántai) Sziegl Fazekas (Gaál) Keszthelyi Edző: Edző: Kis Péter Gojtán István Soltvadkert, 200 néző. Vezette: Eke (Szőllősi, Csákó). Gól: Hirsch, Holczimmer, ill. Keszthelyi. Sárga lap: Gaál, Török, Kelemen, Hirsch, ill. Kovács, Kertész, Sziegl. Kitűnt: Gillich, Kelemen, Holczimmer, ill. Kovács, Barta, Harsányi. Ifjúsági eredmény: 2-1. Dusnok - Ladánybene 1-2 (0-0) Dusnok: Ladánybene: Bakula Nagy Kristály Mészáros Bogárdi (Borbély) Barna (Kislőrincz) Mihálokvics 1. Homyák (Kemenes) Bierer Guttyán Hencz Nagy N. (Ozsváth) Maros (Berberovics) András Simonits Virág Sátrán (Óbéri) Kenesei (Ordasi) Kiss Miskei MihalikZs. (Jagicza) Dóka D. Edző: Játékos, edző: Horváth Péter Ozsváth Ferenc Dusnok, 150 néző. Vezette: Apró (Filus, Bánáti). Gól: Simonits, ill. Ozsváth, Homyák. Kitűnt: Kiss, Simonits, Bierer, ill. Barna, Homyák, Guttyán. Ifjúsági eredmény: 1-0. Kiss mesterhármasa a KTE „fakó” magabiztos győzelme labdarúgó nb in. alföld csoport Hatalmas zakóba szaladt bele az Izsák a Hódmezővásárhely vendégeként FC DABAS - KECSKEMÉTI TE II. 1-4 (0-1) Dabas, 300 néző. Vezette: Gyekiczki. KTE II: Fischer - Pénzváltó, Pelicsics, Urbán, Borsos - Balog M., Kiss L. (Tölgyesi) - Menyhárt, Hegedűs Á., Nagy A. (Visinka) - Kormos (Bertus). Edző: Szabó István Kiállítva: Pelicsics két sárga lap után a 70. percben. A15. percben Kiss László végzett el szabadrúgást a balösszekötő helyéről, a kaputól 22 méterre, és mesterien csavarta a labdát a jobb alsó sarokba. A 47. percben pedig 25 méterről lőtt a bal sarokba, majd az „i”-re, azaz a mesterhármasra az 54. percben tette fel a pontot: a jobbösz- szekötő helyéről a bal felsőbe tekerte a labdát, 0-3. A 74. percben büntetőből egyenlítettek a hazaiak (1-3), míg a találatok sorát Balog Marcell 7 méterről szerzett gólja zárta a 84. percben. Végig támadó szellemben játszott a hazai csapat, ami kifejezetten kedvezett a szervezetten védekező és kontrákra építő Kecskemétnek. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-IZSÁK 7-0 (2-0) Vásárhely, 400 néző. V: Bathó. Izsák: Jelen - Szabó P., Valkai, Ferenc (Parti), Pap, Dürgő, Hleba (Kovács A.), Kovács Zs., Bakos T., Juhász Gy. (Nagy V.), Balog. Edző: Gréczi Gábor. Gólszerzők: Kis K. (4), Varga M. (2), Rácz. Minden csapatrészükben jobbak voltak a hazaiak, csak éppen az első félidőben még a helyzetek értékesítésében akadtak pontatlanságok. A szünet után pedig nem volt kegyelem. Az 51. percben már a negyedik gólját jegyző (klasszikus mesternégyes) Kis Krisztián vezérletével összeroppan- tották a hazaiak ellenfelüket. Az izsákiak örülhettek, hogy hét kapott góllal megúszták, mert a különbség nem túlzott. Kitűnt: Kis K., Bakos, Antal, Mucsi, Varga M., ill. senki. OROSHÁZA- KISKUNFÉLEGYHÁZA 4-1 (2-0) Orosháza, 200 néző. V: Fülöp. Kiskunfélegyházi HTK: Borbély - Ujváry (Nemes), Cseke, Valkovics, Vidéki, Szabó A. (Rostás), Péntek, Keller, Tóth L, Drozdik, Katona (Szalai). Edző: Czéh László. 12. perc: Tóth I. közelről a kapusba lőtte a labdát, a kipattanót Katona fejjel próbálta a hálóba juttatni, de a hazai kapus bravúrral védett. 38. p.: egy bal oldali beadás után Juhász 5 méterről per- dített a hálóba, 1 -0. 44. p.: Búza 16 méteres lövése után a labda a kapuban kötött ki, 2-0. 73. p.: jobb oldali beadást követően Búza közelről bólintott a léc alá, 3-0. 85. p.: jobbról beívelt szöglet után Kerepeczki 10 méterről fejelt a kapuba, 4-0. 91. p.: Ujváry lövésébe Kerekes a lóoson belül kézzel belekapott. A 11-est Tóth I. értékesítette, 4-1. Az első hazai gólig kiegyenlített játék folyt. Ekkor egy védelmi hiba miatt előnyhöz jutott az Orosháza. Szünet után több helyzete is volt a félegyháziaknak, de ezek kimaradtak. A harmadik gól egy 60 méteres indítás után esett, amit alaposan elnéztek a vendégjátékosok. Ez el is döntötte a meccset. Kitűnt: Búza, Kerpeczki, ill. Vidéki, Valkovics. Eredmények: Gyula-Monor 3- 5, Érd-Újbuda 2-1, Budafok- Algyő 0-1, Tisza Volán-Szolnoki Spartacus 0-1, Jászapáti-Bp. Honvéd II. 1-4. Hét közben lejátszott, a 17. fordulóból elhalasztott meccs: Algyő-Gyula 1 -0. Labdarúgó NB III. Alföld csoport 1. Szolnoki Sp. 25 16 5 4 50-25 53 2. Honvéd II. 25 15 5 5 62-23 50 3. KTE II. 25 16 2 7 63-29 50 4. Algyő 25 15 5 5 50-26 50 5. Hódmezővh. 25 14 4 7 48-32 46 6. Budafok 25 14 3 8 37-23 45 7. Érdi VSE 25 13 3 9 36-27 42 8. Orosháza 25 11 6 8 51-41 39 9. Gyula 25 10 3 12 45-44 33 10. Dabas 25 8 6 11 42-48 30 11. Monori SE 25 9 2 14 36-59 29 12. Tisza Volán 25 7 4 14 31-45 25 13. Újbuda TC 25 7 4 14 38-65 25 14. Izsák 25 7 2 16 29-52 23 15. Kkfházi HTK 25 5 3 17 21-59 18 16. Jászapáti 25 2 5 18 14-55 11