Petőfi Népe, 2009. május (64. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-21 / 118. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. MÁJUS 21, CSÜTÖRTÖK SPORT 15 fmi tehetségek az aranyért kosárlabda A kecskemétiek és a bajaiak is a bajnoki döntőben A házigazda kecskemétiek egyik kulcsjátékosa a center Dobos László (8), aki a rájátszásban már bemutatkozhatott a felnőtt-élvonalban is Száz éve fociznak Kiskőrösön, az ünnepi eseményre a Fradit is várjak Fennállásának századik évfordulóját ünnepli idén a kiskőrösi labdarúgás. A centenáriumi ünnepségen kiállítással és nosztalgiamérkőzéssel emlékeznek a régmúlt időkre. Tóth Sándor elnök szerint az eltelt idő alatt sok emlékezetes dolog történt. Érdekes volt, amikor a I. világháború után a csapat a kecskeméti bajnokságban szerepelt, és a játékosok lovas kocsival mentek a mérkőzésekre. A legnagyobb meccseket mindig a szomszéd település, Soltvadkert gárdájával vívták. Még 1961-ben történt, hogy a körösi Szentgyörgyi Alajos mindenkit kicselezve a gólvonal előtt megállította a labdát, majd spiccel a vadkerti hálóba lőtt. A centenáriumi ünnepséget vasárnap tartják: 15 órakor kiállítás nyílik a helyi művelődési központban, 100 éves a körösi foci címmel. Utána 16 órától a városi sporttelepen a helyi öregfiúk csapata mérkőzik a magyar öregfiúk válogatottal, 17.30-kor a megyei I. osztályban játszó labdarúgók vívják meg csatájukat a Ferencváros NB I-be visszajutott csapatával. ■ Forma- 1-es futam a monacói játszótéren E hétvégén rendezik a gazdagság és csillogás szinonimájaként számon tartott Forma-1-es Monacói Nagydíjat, amely soha nem hiányozhat a versenynaptárból. A legjelentősebb szponzorok mindig ott adnak találkozót partnereiknek, így különösen fontos a csapatoknak, hogy megmutassák: jó helyre adták a pénzüket. A tavalyi futamon, éppúgy mint 2007-ben, a McLaren tarolt, idén inkább a Brawn GP és a Red Bull autói esélyesek a győzelemre. A kacskaringós utcákban nincsenek kavicságyak, a szűk pálya miatt nincs hely a hi- bázásra. A Grand Hotel-kanyart 40 km/órás sebességgel veszik be a pilóták, míg a pálya leggyorsabb része, a híres alagút, ahol a sebesség akár a 300 km/órát is elérheti. A futam vasárnap 14 órakor rajtol, de az edzések már ma megkezdődnek. ■ Tizenhat éves korú kosarasok részvételével kezdődik el ma Kecskeméten a négynapos Máté- Ker országos kadét fiúk bajnoki döntője. '»'■ •' -;-------------------#----------Ra jtmar István ,w* & *" A házigazda Univer Kecskemét mellett kiharcolta a nyolccsapatos fináléba kerülés jogát a Bajai Bácska együttese is. A nagy érdeklődéssel várt torna ma 9 órakor az Univer-Nyíregyháza-mérA hátralévő négy fordulótól függetlenül az Orgovány csapata már megnyerte a megyei másod- osztály Északi csoportjának küzdelmeit, hiszen behozhatatlan előnnyel vezet a második helyezett Lakitelek előtt. Ez azt is jelenti, hogy a következő bajnoki idényben már a megyei élvonalkőzéssel kezdődik. A helyszín nem más, mint GAMF nem oly régen átadott korszerű sportcsarnoka. Mint Sörös Jenő, az országos döntő főszervezője elmondta: rendkívül jó a csarnok játéktere, a szövetség illetékesei a napokban hitelesítették, s akár NB j/B- s bajnoki mérkőzéseket is rendezhetnek az új létesítményben. A Messzi-csarnokból már ismert mobil nézőtéren félezren férnek el. Mellette, a régi tornateremben egyfajta szórakoztató centrumot alakítanak ki, ahol az éppen nem játszó kosarasok ban indulhatnak az orgoványi labdarúgók. Ám amint azt Vízteleki János edzőtől megtudtuk: mindez még sok mindentől függ. Elsősorban attól, hogy az önkormányzat vállalja-e a magasabb osztály finanszírozását. Amenyr nyiben igen, akkor történetében először a legmagasabb megyei pingpongozhatnak, szimulátorokon próbálhatják ki ügyességüket, és egyéb módon is lazíthatnak majd. Csütörtöktől szombatig a főiskolán játszanak a csapatok, a helyosztókat és az eredményhirdetést a Messzi-csarnokban rendezik. A Bajai Bácska a Debrecen, a a Szombathely és a Szeged társaságában az A csoportban, míg a Kecskemét a Nyíregyháza, a Pécs és az Újbuda ellen a B csoportban szerepel. Mind a két megyebeli együttesünknek jó esélye van csoportjában az első osztályban játszhat a csapat. Ettől függ az is, hogy az edző marad-e, vagy pedig veszi kalapját, és más csapatot választ. Nem titok, hogy Vízteleki tárgyalásokat folytat a Ladánybenével, a jelenlegi szakvezető Ozsváth Ferenc szerződése ugyanis a bajnokság végén lejár. Vízteleki Jákét hely valamelyikének megszerzésére. A bajaiaknál Cser- vék Csaba és Pálkerti Tamás a Böngyik, Braun, Hosztafi, Major, NagyD., Pálkerti G., Pintér, Pon- gó M., Szálas, Szeleczki, Szőke, Varga I. keretből válogathat. A Sugovica-partiak ma 15 órakor a Szeged ellen mutatkoznak be. A Dobos, Fábián, Faragó, Feigl, Horváth M., Hovorka, Király, Kiss L, Kovács B., Kovács S., Nagy D., Tóth B., Tóth M., Vrana M., Lovász keretből válogathat Szabó Mihály, a kecskemétiek edzője és segítője, Forray Gábor. nos azonban csak akkor vállalja a benei gárda irányítását, ha az orgoványiak nem élnek az őket megillető joggal, és az elkövetkezendő bajnokságban is csak a megye kettőbe neveznek. Ellenkező esetben a magasabb osztályban is Vízteleki János irányítja a csapatot. ■ Sz. T. A BL-döntöstől a német kupagyőzteshez igazolt kézilabda Herr Anita a Bajnokok Ligája döntőjében elbukó Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatától a német Oldenburghoz szerződött. A válogatott átlövő egy évre kötelezte el magát az idén Német Kupát nyert csapathoz, mely a bajnokságban az ötödik lett. Cavendish másodszor végzett az első helyen kerékpár A brit Mark Cavendish második szakaszgyőzelmét könyvelte el a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyen, miután a rendkívül szoros mezőnyhajrában a leggyorsabbnak bizonyult a tegnapi, 11. etapon. Összetettben továbbra is az olasz Danilo Di Luca vezeti a mezőnyt Tízezer brit drukker belépőjegy nélkül megelőzés Az FC Barcelona és a Manchester United jövő szerdai, római Bajnokok Ligája-döntőjére tízezer szigetországi szurkoló utazik el belépő nélkül. A rendezők félelmei nem ebből adódnak, hanem a korábbi, drámai következményekkel járó, angol-olasz szurkolói verekedések miatt. Két magyar elbúcsúzott, Szávay és Czink játszhat tenisz Marosi és Arn is kiesett a selejtező első fordulójában a francia nyílt bajnokságon, így csak Szávay és Czink játszhat majd a viadal 128-as főtábláján. BUNDESLIGA 1. 21. HÉT 1B. München (2.)-Stuttgart (3.) 1,2 2. Bielefeld (Iß.)-Hannover (11.) L x 3. Cottbus (17.)-Leverkusen (9.) x 4. E Frankfurt (13.)-Hamburg (6.) 2 5. Karlsruhe (18.)-Hertha (4.) 2 6.1. FC Köln (12.)-Bochum (14.) 1 7. Mönchengl. (15.)-Dortmund (5.) 2, x 8. Schalke (8.)-Hoffenheim (7.) 1 9. Wolfsburg (l)-Bremen (10.) 1 OLASZ A OSZTÁLY 10. Cagliari (9.)-lnter (1.) 1,2 11 Lecce (20.)-Fiorentina (4.) 2, x 12. Siena (14.)-Juventus (3.) 2 13. Torino (17.)-Genoa (5.) x +1: Milan (2.)-Roma (6.) x Már bajnoknak tekinthető az Orgovány megyei foci Az önkormányzat segítsége is kell a magasabb osztályhoz A szankiak dacból nem álltak ki a Kisszállás elleni bajnokin megyebeli sportolók a küzdőtéren Hazai fogatos nyerte a kunszállási versenyt, dobogós helyen a kalocsai tornászok LABDARÚGÁS Megyei III. osztály, Déli csoport: Újtelek-Dunapataj 2-3, Borota- Rém 5-0, Kunbaja-Homokmégy 2- 2, Foktő-Vaskút 2-1, Dunaszent- benedek-Uszód 1-2, Bátya-Öreg- csertő 1-3, Miske-Géderlak 2-5. Közép cs.: Fülöpjakab-Tázlár 5-5, Jánoshalma-Bócsa 5-3, Jászszent- lászló-Kiskunhalasi Spartacus 1- 2, Kötöny SC-Kecel Senior 3-4, Vadkert FC-Harkakötöny 0-6. A Szank-Kisszállás-mérkőzés elmaradt, mert a hazai csapat nem fogadta a vendégeket. Az ősszel ugyanis a kisszállás! mérkőzésen a szankiak igazolása eltűnt az öltözőből. Ezt sérelmezték a szankiak, újat is kellett készíteniük. Ezért most úgy döntöttek, hogy nem állnak ki a kisszállásiak ellen, amit be is jelentettek a szövetségnek. „Tettükért” a három pontot a kisszállásnak ítéli majd meg a fegyelmi bizottság. Ask-bau Észak: Lajosmizse-Tass 3-2, Fü- löpháza-Dunaegyháza 10-0, Ágas- egyháza-Helvéciai V. 3-1, Apostag- Szabadszállás 2-2, Soltszentimre- Miklósi GYFE 1-3, Kunadacs-Ti- szaug 4-2, Fülöpszállás-Kunba- racs 3-3. ASZTALITENISZ A megyei I. o. férfibajnokság végeredménye (14 forduló után): 1. Kalocsa I. 24 pont, 2. Akker Plus STE 24,3. Baja 1.22,4. Kiskunhalas II. 14, 5. Baja II. 11, 6. Duna- egyháza I. 10, 7. Kiskőrös 4, 8. Soltvadkert II. 3 ponttal. AII. osztályban a Kerekegyháza, a harmadikban a Baja III. csapata végzett az első helyen. LOVASSPORT Negyvennégy fogat állt rajthoz a III. Somogyi Kupa országos fogathajtóversenyen, Kunszálláson. A kettes fogatok B kategóriájában Somogyi László (Kunszállás) nyert, a 3. helyet Gergely János (Baja) szerezte meg. A négyeseknél Lázár Zoltán, Dobrovitz József, Bozsik József lett a sorrend. A vecsési második vb-válogatóra készülő ketteseknél Nyúl Zoltán nyert új összeállítású lovaival, de a szövetségi kapitány sem a kecskeméti hajtó, sem a vb-re pályázó többi versenyző teljesítményével nem volt megelégedve. KARATE Eredményesek voltak az E.GY.- SZ.E-Hosi karateklub bácsbokodi szakosztályának versenyzői a Pécsett megrendezett XV. Nemzetközi Shotokan-kupán. Czifra Rebeka kata 1. és kumite 2., Pestality Dóra kata 3. lett, míg Király Gábor, Kunyik Krisztián és Vavra Martin egyaránt második lett kumitében. SZABADIDŐSPORT Tizenkilenc évvel ezelőtt kötött testvérvárosi kapcsolatot Kecskemét Rüsselsheimmel. Az eltelt időszakban egyik évben a német sportolók mentek Kecskemétre, a másikban meg a hírős városiak utaztak Németországba. A legutóbbi rendezvényen, Rüssels- heimben, 11 sportágban mérték össze tudásukat a két ország képviselői. Összesítésben a kecskemétiek 12:10 arányban jobbnak bizonyultak, így egy évig őrizhetik a kupát. TORNA Jól szerepeltek a Kalocsai SE fiataljai a fővárosban rendezett gyermek korcsoportú csapatok fiú országos bajnokságán. A kezdőknél sorozatban 3. alkalommal szerezték meg a vidékbajnoki címet. Egyéniben Fábián Csongor nyert. A haladó gyerek korcsoporban - ahol a KSE először indított csapatot - is az elsők lettek, míg a serdülők bronzérmet szereztek. A haladók egyéni versenyét a kalocsai Matos Balázs nyerte. ÖKÖLVÍVÁS A Szlovákiában rendezett olimpiai reménységek versenyén Babos László (Kiskunhalas) nyert az 50 kg-os súlycsoportban, és őt választották a legtechnikásabb magyar öklözőnek. A halasi klub hét versenyzője ugyanekkor a Spartak Komarno vendégeként vett részt egy nemzetközi tornán. Közülük Takács Ákos, Váczi Richárd, Molnár Kornél és Papp László győzött súlycsoportjában. ■