Petőfi Népe, 2009. május (64. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-13 / 111. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. MÁJUS 13., SZERDA KEGYELET / APRÓHIRDETÉS gyászhír „Megállt egy nemes szív, mely értünk dobogott, s pihen a két áldott kéz, mely értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁRI LÁSZLÓ JÓZSEF a lajosmizsei „szeszfőzdés Laci bácsi" életének 84. életévében, 2009. május 7-én, váratlanul elhunyt. Szerettünket 2009. május 15-én, pénteken 10.00 órakor kísérjük utolsó útjára a jakabszállási temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. I Minden külön értesítés helyett. „Nem fáj már a lélek, sem a test, szeretteim, Isten veletek.“ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KELŐ-GERE SÁNDOR kecskeméti lakos 58 éves korában örök álomba szenderült. Temetése május 15-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló családJ GYÁSZHÍR „Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, távozásod, míg élünk, örökké fáj.“ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, DINNYÉS JÁNOS kecskemét-matkói lakos, életének 74. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2009. május 15-én, 10.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését \ kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHÍR ■ GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GULYÁS SÁNDORNÉ Szilvási Petronella kerekegyházi lakos, életének 80. évében elhunyt. Temetése 2009. május 14-én, 16.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család. „Búcsú, mit nem mondtál ki nekünk, elmaradt, hisz még élni akartál e földi kín alatt. Meghalni oly korán miért siettél, mikor úgy szerettünk, s Te is úgy szerettél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÖLDI PÁL életének 50. évében elment. Utolsó útjára 2009. május 14 -én, 14.00 órakor kísérjük a kecskeméti Köztemetőbe. A gyászoló család. GYASZHIR Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy NAGY JÁNOS Kecskemét, Eszperantó u. 14. szám alatti lakos 84 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2009. május 15-én, 10.30 órakor lesz a kecskeméti református temetőben. ff ff A gyászoló család. GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN KECSKEMÉT. Széchenyi krt. 29 T.: 76/S18-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/506-818, 76/505-311, Fax: 76/506-819, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Kecskeméti Városgazdasági Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329,30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA. Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS. Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA. GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z.u. 28. MÁTÉTELKE. Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS. Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852 LAJ0SMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. T1SZAKÉCSKE. Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. BAJA. Árvád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS. Oltványi a. 1. Juhász Jenő, 79/343-761. NAGYKŐRÖS. Miklav Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT. Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ff ff SARCA MlHALYNE Tercsi Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. A hirdetések szövegét és képanyagét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal apróiSStések INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/77-37-305.---------------->_--------------------------------------->1028221:. ÉP ÍTŐANYAGOK www.akker-plus.hu-------------------------------------------------------------->1022353­HA INGATLAN, akkor STOP: www.stopingatlancenter.hu »Kecskemét belvárosában elsősorban a szalagházban vásárolnék 2 szoba+étkezös vi­szonylag jó állapotú lakást. 30/2974-230.--------------------------------------------------------------*1028421* KE CSKEMÉT, belvárosi 55 m2 III. em-i lakás eladó, 9,5 M Ft. 30/353-42-74.---------------- »1028475* KE CSKEMÉT központjában sürgősen eladó III. emelet+tetőtéri lakás, garázzsal liftes házban. 70/336-5087.-------------------------------------------------------------->1028414* KE CSKEMÉT, Szeleifalu, Mérleg u. 97. szám alatti sorházi lakás eladó. Ár: 20 M Ft. Tel.: 30/303-4273.---------------- *1027685* KE CSKEMÉTEN tehermentes, erkélyes, felújí­tott lakás garázzsal együtt is eladó, kedvező áron máj 31-ig. Tel.: 30/362-9137---------------------------------------------------------—>1025977­KE REKEGYHÁZÁN családi ház eladó. Érd: 20/5652-714. Ár: 12 M Ft.-------------------------------------------------------------->1028403* KMÉTEN belvárosban, Őz u.- ban gyönyörű 82,5 m2-es lakás sürgősen eladó. 20/410-8139. LAJOSMIZSÉN 35 m2 lakóház, 1142 m2 telek­kel (2 db belterületi telek), 5,2 M Ft eladó. 20/20-48-675--------------------------------------------------------------*1028486* MÉLYKÚTON az 55. főút mellett 2000-ben épült családi sorház eladó, vagy kecskeméti lakásra cserélhető. 30/9731-777--------------------------------------------------------------*1028411* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.-------------------------------------------------------------*1027216* »S zelídi tónál partközeli téglaépítésű ház 165 n-öl telekkel eladó. 70/215-8416.--------------------------------------------------------------*1028521* ÚR IHEGYBEN 800 m2-es telek sürgősen eladó garázzsal, kész alappal, betonúttól 200 m-re. Érd: 30/3899-213.--------------------------------------------------------------* 1028416* BÉ RLEMÉNY KISKUNHALASON a belváros­ban, a sétálóutcában bejáratott hiteliroda teljes berendezés­sel, működő infrastruktúrával, bérleti joggal eladó. Érd.: 20/460-4434 .I027356. ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT, Akadémia krt.-on liftes házban, 1+2 félszobás bútorozott lakás hosszú távra kiadó. 20/928-9349. Kínálati ár: 40 E Ft/hó + rezsi + 2 hó kaució.--------------------------------------------------------------»1028528* KMÉTEN kertes ház kiadó. 30/424-6960.--------------------------------------------------------------*1028525* SZÉCHENYIVÁROSI1 szobás, bútorozott lakás kiadó: 30 Ft/hó+rezsi. 20/987-3459.-------------------------------------------------------------->1027112* JÁ RMŰ ADÁS-VÉTEL, bizományos. www.kismobil.hu-------------------------------------------------------------->1026233* AUTÓBÉRLÉS! 30/2181-483.--------------------------------------------------------------*1024928* EL ADÓ Wartburg 1.3-as 33 E km-rel, 2 év mű­szaki. 290 E Ft. 9 új gumival. 20/5935-138--------------------------------------------------------------*1028468* TOYOTA Hilux 3 éves. 30/219-6867-------------------------------------------------------:------»1028426* GÉ PEK »Daewoo targonca (B+G) eladó. 30/943- 4318--------------------------------------------------------------*1028483* 8 MTZ-80, pótkocsi 3,5 billenős, 16 hl szőlő­permetező, SPC 6 soros eladó. 20/3458-952-------------------------------------------------------------->1028517* 8 Paprikaszedőgép eladó. 30/395-4211. —----------------------------------------------------------»1028493* RÁ BA 15. újszerű eladó. 20/5375-135--------------------------------------------------------------*1028509* RK 185 fűkasza ‘94-es eladó. 30/681-6743.--------------------------------------------------------------»1027565* 165-185 fűkasza 130 E Ft/db. 30/681-6743.--------------------------------------------------------------"1027565* 2 DB Pannónia blokk 28 E. Ft, GAZ 3 sebessé- ges váltó 8 E Ft eladó. 70/9672-775-------------------------------------------------------------->1028384* 8 440 l-es függesztett ventilátoros permete­ző, 4 soros palántázó, 2-es eke eladó. 30/513-7230.--------------------------------------------------------------*1028446* ÁLLÁST KÍNÁL "pályázati felhívás* A Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője jogi egyetemi vagy igazgatásszervező végzettségű ösztöndíjas foglalkoztatott munkatársat keres- a Kecskeméti Kirendeltség Felügyeleti és Igazgatási Monitoring Osztályára (6000 Kecskemét, Deák. F. tér 3.). A pályázat benyújtásának határideje: 2009. május 31. Részletes információk: www.darkh.hu! \/ A LAKITELEKI Tősfürdő szakképzett úszómes­tert keres azonnali kezdéssel. Érdeklődni: 20/454-7937-------------------------------------------------------------->1028494* CSALÁN0SI Csárda gyakorlattal rendelkező pultosnőt keres azonnali belépéssel. Jelent­kezni: 70/613-5775.--------------------------------------------------------------*1027680* DI SZKRÉT munkához barátnőt keresek. 20/243-3378.-----------------------------------,--------------------------*1028380* LA DÁNYBENEI SÜTI ÜZEMÜNKBE SÜTEMÉNYGYARTÁSRA PÉKET FELVESZÜNK. Érdeklődni: 30/249-2433,^, KECSKEMÉTI cég keres önálló munkavégzésre képes kereskedelmi asszisztenst. Angol és/vagy német nyelvtudás, terhelhetőség, erős stressztűrő képesség, önállóság, kecske­méti lakhely. Érd: work.kecskemet@gmail.com----------------;---------------------------------------------»1028524* KECSKEMÉTI motorfelújító gépműhelybe olyan gyakorlott autószerelőt keresünk, aki helybéli és munkáját önállóan képes végezni. Ha van gyakorlata az autómotor szerelésben, az előnyt jelent. Önéletrajzot az info@kolben.hu címre küldjön.-------------------------------------------------------------->1028515* KE CSKEMÉTI motorfelújító gépműhelybe olyan forgácsolót keresünk, aki helybeli, szereti az egyedi összetett munkákat, és nem gond szá­mára az eddig nem végzett munkák gyors el­sajátítása. Önéletrajzot az info@kolben.hu címre küldjön.-------------------------------------------------------------->1028515* KÖ ZÉP-MAGYARORSZÁGI 4*-os wellness hotel azonnali belépéssel szakácsot felvesz. Érdek­lődni munkaidőben a 70/941-08-84-es tele­fonszámon.--------------------------------------------------------------*1028532* LAJOSMIZSEI Shell töltőállomásokra keresünk megbízható kútkezelőket bolti- és gyorsétter­mi eladókat. 20/571-9583.-------------------------------------------------------------»1028378* MU NKATÁRSAKAT keresek minden település­ről. Érd: 30/9389-259, 30/4088-761.-------------------------------------------------------------->1028392* OTTHONI dolgozókat keresünk, borítékolási munkára. A munkaidő kötetlen. Kereseti lehe­tőség: 95 000 Ft/hó. Kérje ingyenes, részletes tájékoztatónkat bizalommal, válaszborítékot mellékelve. Express Work Europa, 1144 Bp, Remény utca 34-36.-------------------------------------------------------------->1027318* 8 S zarvasmarhák mellé állatgondozót kere­sek. 20/573-9535.--------------------------------------------------------------*1028383* 30-AS, nyitott hölgynek munkát kínálok. 06- 70/633-1399.--------------------------------------------------------------*1028440* ÁLLÁST KERES TAKARÍTÁST, betegápolást, ebédhordást stb. keresek Kecskeméten. 20/2283-354.--------------------------------------------------------------*1028480* _______ADÁSVÉTEL_______ AK CIÓS akác tűzifa, 9 E Ft/m3.30/494-7031--------------------------------------------------------------*1028504* AKCIÓS tűzifa 9000 Ft/m3-től. 20/312-5502--------------------------------------------------------------*1028501* 8 Keltetőgépet és dobfelszerelést keresek. 30/225-80-58-----------------------------------------------------------*1028492* KÖ ZÉPMÉRETŰ Zepteres Bioptron lámpa el­adó. 20/2283-354.--------------------------------------------------------------*1028480* 0P0P 424-es lemezkazán jótállással, féláron eladó. 30/490-6815.--------------------------------------------------------------*1028482* 15 féle minőségi FŰNYÍRÓTRAKTOR Akciós árak, házhoz-szállítás, biztos szerviz Agroker Áruház Kecskemét, Halasi út 29. 76/506-100 8 Szobakerékpárt vennék! 20/9-615-549. —-----------------------------------------------------------*1028407* TŰ ZIFA olcsón szállítva eladó. 30/332-5208--------------------------------------------------------------* 1025113* HU SQVARNA MOTOROS FŰKASZÁK már 43 900 Ft-tól. § Agroker Áruház Kecskemét, Halasi út 29. 76/506-100 __________ÁLLAT__________ FEHÉR nagytestű tyúk 1200 Ft/db-tól és fehér nagytestű kakas 1500 Ft/db-tól eladó. 30/418-9024, 20/5439-238--------------------------------------------------------------*1028381* HF GYENGEFIAS bikaborjával eladó. Érd.: 06- 30/579-09-73. — ----------------------------------------------------*1028423* HŰ SJELLEGŰ malacok és hízók eladók. 20/310-8471--------------------------------------------------------------»1028431* KI S és nagy vadkacsák eladók. 30/482-2583.--------------------------------------------- *1027535* »Suffolk és Merino birkák eladók.76/371- 081 — ----------------------------------------------*1028436* SZ ÜRKE heréit ló 12 éves eladó. Telefon: 77/440-201--------------------------------------------------------------*1028435* »Vágóbirka eladó. 06-20/3528-821.--------------------------------------------------------------*1028441* »Választási malacok eladók. Telefon: 30/402-8015.--------------------------------------------------------------*1028418* »VEMHES pej ló 1 hónapos csikójával, ko­csiba és mezőgazdasági munkára kiváló el­adó. 30/430-0457, 76/495-538.--------------------------------------------------------------*1027533* OKTATÁS MASSZŐRKÉPZÉS (bizonyítványt adó) Kecske­méten, május végén. Test, talp, fogyasztó, cellulit, thai, indiai. TRendENERGY Oktatási Bt. 20/976-2111--------------------------------------------------------------*1027531* ÁLLÁSNÉLKÜLI és a közeljövőben állásnélküli­vé váló pedagógusoknak, egészségügyi dolgo­zóknak és volt közalkalmazottaknak ingyenes ECDL + angol középfokú nyelvtanfolyam indul Kecskeméten állami támogatással. Előzetes nyelvtudás és számítástechnikai ismeret nem szükséges. Vidékieknek 90%-os útiköltség­térítés. Jelentkezés: 70/60-90-250 Nysz.:14- 0002-06--------------------------------------------------------------*1026713* TÁ RSASHÁZKEZELŐ tanfolyam indult május 7- én! Még várjuk a jelentkezésüket! Részletfize­tési kedvezmény! Tel.: 76/505-068, 76/485- 466 AL-0338, Ny. sz.: 03-0029-06--------------------------------------------------------------*1027615* _____SZOLGÁLTATÁS_____ AZ IGAZI tantrikus masszázs. 30/941-7460.-------------------------------------------------------------->1027499* KŐ MŰVES munkát vállalunk. 30/3949-857.------------------------------------------ *1027327* MA SSZÁZS és alakformálás. 30/647-3905.--------------------------------------------------------------*1015807* AN DI új, különleges masszá­zsa. 30/372-3604 .1028510. PALATETÖK bontás nélküli felújítása Gerard pillekönnyű tetőcsaláddal. Szigetelés, festés, mosás. Akár 50 év garanciával. Tel.: 30/204- 2144--------------------------------------------------------------»1020258* CSILLA bővített masszázsa. 30/944-7095. -1028510* KŐMŰVES munkát vállal: kis és nagy munkákat. Kémény és tetőjavításokat, építkezést, ja­vítást, átalakítást, hőszigete­lést, referencia munkával. 30/716-0292. .102838B. InnovEco Kft. kecskeméti székhelyű fűtéstechnikai kft. keres munkatársat épületgépész-mérnök/technikus munkakörbe. Feladat: ■ Fűtéskorszerűsítési projektek teljes körű koordinálása. ■ Kapcsolattartás az alvállalkozókkal, beszállítókkal és a tervezőkkel. ■ Munkafolyamatok koordinálása és ellenőrzése. ■ Alvállalkozók elszámoltatása. ■ Árajánlatok, helyszíni felmérések készítése. Elvárások: ■ Felsőfokú szakirányú végzettség vagy épületgépész technikusi végzettség. ■ 3 éves releváns szakmai tapasztalat. ■ Épületgépész kivitelezésben - elsősorban fűtéstechnika és gázellátás - szerzett gyakorlat. ■ Határozottság. ■ önálló munkavégzés. ■ Felhasználói szintű számítógépes ismeretek. ■ B kategóriás jogosítvány. Előnyt jelent: ■ Épületgépész tervezői jogosultság. ■ Műszaki ellenőri végzettség, gyakorlat. ■ BAUSOFT programok ismerete. ■ AUTOCAD ismerete. A jelentkezéseket a horvath.jozsef@caminus.hu e-mail címre, vagy postán a 6000 Kecskemét, Izzó utca 2. alá várjuk. Érdeklődni a 30/406-14-05 telefonszámon lehet. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.145 Ft; negyedévre: 6.435 Ft; félévre: 12.870 Ft; egy évre: 25.740 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom