Petőfi Népe, 2009. április (64. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-10 / 85. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. ÁPRILIS 10., PÉNTEK SPORT 13 Revansra készül a „Zete” kosárlabda Az IMver szombaton megkezdi a nyugati hadjáratát DeAndre Haynes a januári meccsen 35 pontot szórt a Zalaegerszegnek, most a csapatjáték sikerében hisz inmHiHEEI Kész a bajai csapat terve, már csak végre kell hajtani Kiesési rangadót nyert Száz­halombattán, és helyet cserélt vetélytársával a Bajai LSE Kalo-MÉH az előző forduló­ban. A labdarúgó NB II. Nyu­gati csoportjában, holnap 16.30-tól a kilencedik Felcsú- tot fogadják a kék-sárgák. Ősszel 1-1 volt az eredmény.- Most aláírná a döntetlent?- kérdeztük nagy tamástól, aki bajnokin első ízben ül a bajai kispadon.- Nem. Semmi esetre sem. Játékosaim képességei és hozzáállása alapján bizakodó vagyok. Azzal pedig nem fog­lalkozom, hogy ellenfelünk milyen szériában van.- Mit jelent a csapatnak a battai győzelem?- Már a Pécs elleni bajnoki egyes szakaszaiban, illetve a Paks elleni edzőmérkőzés nagy részében is látni lehe­tett az előrelépést. Ebbe a sor­ba illeszkedik a battai siker.- Amikor Bajára érkezett, kijelentette: be kell húzni a hazai meccseket!- Ma is így látom. Picit na­gyobb akaratra, koncentráci­óra kellett ösztönözni a játé­kosokat, akik fogadókészek voltak az újdonságokra.- Tudja, hogyan lehet le­győzni a Felcsútot?- Persze. Egész héten erre készülünk. Határozottan kell fellépnünk és agresszíven vé­gigjátszani azt, amit eltervez­tünk. Akkor sem szabad szét­esni, ha esetleg hátrányba ke­rülünk. Hiszek a munkában és a fiúkban. Tudják teljesíte­ni ezt a feladatot. ■ K. T. Idegenben a Zalaeger­szeg, majd a Sopron, zá­rásként hazai pályán a Paks. Az Univer Kecske­mét férficsapatának nyolc nap alatt kell lejátszania a sorsdöntő meccseket Rajtmár István Szombaton 18.30-kor az eger- szegi csarnokban kezdi meg nyugati hadjáratát Zsoldos And­rás edző „hadserege”. Négy nap­pal később a Sopron következik és az előzetes haditerv szerint a két csatából egyet mindenkép­pen nyerni kell a legjobb nyolc közé kerülés érdekében. Talán a legjobb lenne mindjárt az elején letudni azt az egyet...- Annak, hogy nyolc nap alatt játszunk három mérkőzést, nincs különösebb jelentősége, hiszen mások is így vannnak ez­zel. Kétszer utazunk idegenbe, és az egyiket meg kell nyernünk, hogy rájátszást érő helyen vé­gezzünk. A Sopron elleni a fon- | tosabb, de ez nem azt jelenti, | hogy kikaphatunk Zalaegersze- § gén! - mondta Zsoldos edző. | Január elején az Univer 95-69 £ (18-27,31-17,29-10,17-15)-re le­győzte a „Zetét”. Akkor a csapat legjobbja 35/6-os dobásmutató­val DeAndre Haynes volt.- Bár a sok dobott kosaram egyéni játékot sejtet, korántsem én nyertem meg a meccset, ha­nem a csapat tett ki magáért. Na­gyon jó mérkőzés volt a januári, várhatóan mosUsem lesz más­ként. Ha ezúttal is igazi csapat­Érdekes eredmények születtek a labdarúgó Bajnokok Ligája ne­gyeddöntőinek hét közi első mérkőzésein. A Barcelona gála­előadást tartva fantasztikus tá­madósora, Messi, Eto’o és Henry góljaival 4-0-ra nyert a Bayern München ellen. Jürgen Klins­ként tudunk küzdeni, akkor lesz eredmény. Mindannyian tudjuk, hogy nagyon fontos mérkőzések következnek, bízom magunk­ban, az edzőnkben és a szurko­lókban - mondta Haynes, aki bár még járt kezelésre az Álba el­leni sérülése miatt, de nem ha­gyott ki edzést a múlt héten. mann, a bajorok edzője szerint a párharc el is dőlt, így nekik már csak a Bundesliga megnyerésé­re kell koncentrálniuk. A Liver­pool ellen pályafutása első gólja­it szerezte a Chelsea színeiben Branislav Ivanovic, aki könnyen lehet, hogy eldöntötte a párhar­Louis Hinnant, az egerszegiek irányítója 13 pontot szórt január­ban: - Az első találkozón nagyon megvertek minket, most készen kell állnunk a revansra. Hatal­mas meccs lesz, bebizonyítjuk, hogy helyünk van a nyolc között! A holnapi meccset a Földházi, Hegedűs, Makovsky trió vezeti. cot. Az első gólt még a hazaiak játékosa, Torres lőtte, majd a szerb két alkalommal is szöglet után volt eredményes. Az i-re a pontot Drogba tette fel egy szép kontra végén (1-3). A címvédő Manchester United előny nélkül utazik Portugáliá­Férfi kosárlabda NB I. Besöpört 1-9. helyek állása 1. Albacomp 23 18 5 2060-1802 0.891 2. Pécs 23 17 6 1871-1615 0.870 3. Atomerőmű 23 16 7 1935-1732 0.848 4. Falco 23 15 8 2118-1947 0.826 5. Dombóvár 23 14 9 1899-1820 0.804 6.ZTE 23 14 9 1980-1911 0.804 7. Univer 23 14 9 1830-1738 0.804 8. Sopron 23 13 10 1961-1879 0.783 9. Szolnok 23 13 10 1718-1743 0.783 ba, a jövő heti visszavágóra mi­után a párharc első mérkőzésén csupán 2-2-t ért el a Porto ellen. A negyedik angol csapat, az Arsenal ennél előnyösebb hely­zetből várhatja a Villarreal elle­ni visszavágót, hiszen 1-1-et ját­szott idegenben. ■ HÍRSÁV Hamarosan új játékos vezeti a világranglistát tenisz Az orosz Dinara Szafina váltja az amerikai Serena Williamst a női teni­szezők világranglistájának élén. A 22 éves játékos hi­vatalosan április 20-án ül a trónra, amikor a női profi­kat tömörítő WTA közzéte­szi az új rangsort. Előrelé­pését elsősorban annak kö­szönheti, hogy Williams szerdán már a nyitókörben kiesett a Marbellán zajló, salakpályás viadalon. A lányok Szegeden, a fiúk Pesten játszanak vízilabda Újabb forduló lesz szombaton az OB I/B-ben. A Villanó Fókák női csapata Szegeden 10 órakor a Bánki VSE-vel, 13.45-kor a Debre­cennel mérkőzik. A HVSE férfiegyüttese a budapesti Tüzér utcai uszodában 17 órakor kezd a Tipo VSC el­len. A kecskeméti fedettben 9 órától 15.30-ig gyerekbaj­noki mérkőzések zajlanak. A szövetség elismerte a szakemberek munkáját DÍJAZÁS A sportágban évek óta dolgozó szakembereket tüntetett ki a megyei szövet­ség. Bács-Kiskun Megye Lab­darúgásáért díjban részesült: Szalai László, a tompái, Ki­rály Sándor, a nagybaracs­kai, Kóbor József, a hajósi, Straub János, a bajaszent- istváni egyesület elnöke, Ig- nácz József, a kiskunhalasi játékvezetői csoport vezetője, Mészáros János kecskeméti, Máté László kunbaracsi edző és Faragó Mihály, a nyárlő­rinci ifjúságiak trénere. A kecskeméti hölgyek legyőzték a Sopront! kosárlabda Nagy bravúrt hajtott végre a Kecskeméti KC női csapata, amely teg­nap a rájátszás első mérkő­zésén idegenben győzte le az MKB-Euroleasing Sopron II. együttesét. Az NB I/B Nyuga­ti csoportjának bajnokát 70- 66 (15-18,13-15, 22-17, 20- 16)-ra verték a kecskemétiek. Már a római döntő felé menetel a Barca bajnokok ligája Az esélytelenebb csapat nyerte az angol „belharcot” HÉTVÉGÉ A SPORTPÁLYÁKON Péntek asztalitenisz Extra Liga női mérkőzés: Kecskeméti Sparta- cus-Tolna. Kecskemét, Hunyadi tér 2., 17 órakor. gokart Országos bajnokság, első futam: Kecskemét, kart- ring. Szabadedzés ma és holnap is 8-18 óráig. Szombat asztalitenisz NB I-es férfimér- kőzés: Kecskeméti Spartacus- Szolnoki Tisza SE, 11 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Lajos- mizsei AC-Siketek SC, 10 órakor. Férfimérkőzés: Kiskunfélegyhá­zi ASI IL-Cegléd II., 15 órakor. kézilabda NB I/B-s férfimérkő­zés: Kiskőrös-Orosháza, 18 óra. NB Il-es férfimérkőzés: Nagyka- nizsa-Hercegszántó, 17 órakor. Hírős regionális férfibajnokság: Delfin KC ifi-Csávoly, 11 órakor. Bölcske-Mistál KK, 14 órakor. Dávod-Soltvadkert, Dunaföldvár- Kiskunfélegyháza, 16 órakor. Megyei női bajnokság: Nemes- nádudvar-Vaskút, 15 óra. Csávoly­Kerekegyháza, Kisszállás-Auto- team Kiskunhalas, 16 óra. Mizse KC-Kiskunfélegyháza, 17 óra. KOSÁRLABDA NB I. A-CSOportOS férfimérkőzés: Zalaegerszeg- Univer Kecskemét, 18.30-kor. NB I. B-csoportos női rájátszás az 1-10. helyért: Nagykanizsa- Kiskunfélegyházi KC, 17 órakor. LABDARÚGÁS NB II. Nyugati cso­port: Bajai LSE Kalo MÉH- Felcsút, 16.30-kor. NB III. Alföld csoport: Érd-KTE II., 16.30-kor. Akker Tüzép megyei I. osztály: Kiskunhalas-Solt, 16.30-kor. Poli Farbe megye II., Észak: Vá- rosföld-Bugac, Pálmonostora- Kiskunfélegyházi V., Ballószög- Jakabszállás, Kunfehértó-Nyár- lőrinc, Orgovány-Csólyospálos, Tabdi-Helvécia SE, 16.30. Stadler megye II., Dél: Felső­szen tiván-Érsekcsanád, Baja- szentistván-Szeremle, Sükösd- Bácsborsód, 16.30-kor. Ask-bau megye III., Észak: Mik­lósi GYFE-Szabadszállás, Lajos- mizse-Apostag, 16.30-kor. ■ HIRDETÉS Egyetemes gázszolgáltatás Égáz-Dégáz Folytonos változásban is szilárdan őrizzük értékeinket. FEDEZZÜK FEL ÚJRA AZ ENERGIÁT További kérdéseivel forduljon bizalommal ügyfélszol­gálati munkatársainkhoz, hívja a 06 40 824 825-ós telefonszámon call centerünket (munkanapokon 07-19 óra között hívható), illetve látogasson el honlapunkra a www.egaz-degaz.hu címen

Next

/
Oldalképek
Tartalom