Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-04 / 53. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2009. MÁRCIUS 4., SZERDA Negyvenhat partnert keres a posta jelenleg Bacs-Kiskunban A Magyar Posta tavaly október­ben hirdette meg a Postapartner Program harmadik ütemét, ami­nek keretében Bács-Kiskunban negyvenhat posta üzemeltetésé­re keresnek együttműködő part­nert. A hatályos jogszabályok­nak megfelelően a posta közbe­szerzési eljárás keretében vá­lasztja ki őket. A pályázat több szakaszból áll, annak lezárása, azaz a szerződéskötés a nyertes pályázókkal 2009 közepén vár­ható - tudta meg lapunk To- mecskó Tamástól, a Magyar Pos­ta Zrt. szóvivőjétől. A megyében ugyanakkor már működik hat postapartner: Ér­sekhalmán, Felsőlajoson, Kis­kunhalas-Sóstón, Kecskemét- Kadafalván, Kecskemét-Kato- natelepen és a kecskeméti Tescó- ban. Munkájukkal elégedett a Magyar Posta, és a társaság érte­sülése szerint az ügyfelek is azok. ■ K. Gy. Aláírásgyűjtés kezdődött a jobb közlekedésért Megkezdődött az aláírásgyűjtés kedden délután Szekszárdon, a vasútállomáson annak érdeké­ben, hogy a MÁV Start Zrt. állít­son vissza napi két közvetlen vo­natpárt Baja és a főváros között. Jelenleg ugyanis csak a tartítá- si időben és csak a vasárnap köz­lekedő'Sugovica IG a közvetlen összeköttetés. Más időpontban átszállás nélkül nem közelíthető meg Bajáról és az ugyanazon a vonalon lévő Szekszárdról a fő­város. A követelést kedden dél­után négy fldeszes országgyűlé­si képviselő: Horváth István (Szekszárd), Tóth Ferenc (Paks), Potápi Árpád (Bonyhád) és Zsigó Róbert (Baja) írta alá. Az össze­gyűlt aláírásokat levelükkel együtt megküldik a közlekedési miniszternek. ■ 1.1. Lesz-e több vonat Bajáról Pestre? Orgovány pártolja komédiásait színjátszó kör Rejtő Jenő művei nem könnyen nyerték el a közönség kegyét A nadrág - Nagy Lajos elbeszélésének orgoványl változatát hétfőn Is telt házban játszották Az orgoványi művelődési ház három napon át a ne­vetés otthona volt. Új dara­bokat vitt színre a hétvé­gén az orgoványi kulturá­lis egyesület. Miklay Jenő A fél falu színháznézőben volt Orgoványon három napig. Az összetartó közösség tagjai azt fi­gyelték, hogyan boldogulnak a művelődési házat és a világot je­lentő deszkákon a közülük va­lók. Orgoványon, ahol minden egy kicsit másképpen van, mint másutt, afféle népmozgalom eredményeként alakult ki a má­ra helyi színházi fesztiválra is képes színjátszó kör. írástudóra áhítoztak pár éve a községi ünnepségek szervezői. Kínos volt hallaniuk földijeiktől, hogy sablonosak, unalmasak a műsorok. Valami jó színdarab kéne, üzente nekik a publikum. Rendben van, de ki lenne, aki ír­ja és tanítja? Hát ki más, mint a költő? - hangzott a népi verdikt, mert mindenki biztos volt ab­ban, hogy Virágh Józsefet, az is­kola magyartanárát nem kell a színdarabok írására sokat un­szolni. Úgy is lett. A diákokkal megalakították a színjátszó cso­portot, tanár pedig azóta min­den szabad idejét színdarabok írásával, átköltésével tölti. A publikum megszerette a társu­latot, órával a függönyhúzás előtt szállingóznak az előadá­sokra, nehogy ülőhely nélkül maradjanak.- Az egész falu kíváncsisá­gát felcsigázta a színházunk. Egy idő után a felnőttek is köve­telték, hadd léphessenek be a társulatba, mert milyen dolog az, hogy csak a gyerekek játsz­hatnak színházat. Persze, nem szálltunk mi ettől a fellegekbe, tisztában voltunk azzal, hogy nemcsak az előadásoknak, de a szereposztásnak is szól a lelke­A drámapedagógus rendez, a magyartanár darabot ír GELLÉRT IMRÉNÉ ETELKA: - Azt szeretném, ha az egész család a színpadra lépne: anyák, apák, a gyermekek felszabadult játéká­ban megérzi a néző a mámort. A jelmezbe, karakterbe bújt em­berből előjön a jobbik énje. virágh József: - Többnyire át­veszünk ötleteket, megfűszere­zem azokat helyi vonatkozások­kal. Ez nagyon tetszik a nézők­nek, de nem nevezhetem kasz- szasikernek, mert nem szedünk belépődíjat. sedés. Ahol együtt játszik a re­formátus lelkész, a fogorvos, a doktorné, a kozmetikus meg az iskolaigazgató, az a színház csakis érdekes lehet. Igaz, a lel­kész úr később kilépett, hívei nem nagyon vették jó néven papjuk szórakozását. Jaj, pedig mennyire vigyáztunk mindig, le ne térdeljen valamelyik szerel­mes jelentben - sorolta a falu színháztörténetét Virágh József. A lelkes amatőr társulatot idővel mind több tanult ember szolgálta. Sokat lendített rajtuk Horváth Zsolt táncpedagógusi tudásával. A színjátszó kör fo­galommá vált, később ráépült a helyi kulturális egyesület.- Évente egy-két új darabbal jelentkezünk a rendezvényeken - folytatta Virágh József. - Szín­házi múltam nincs, inkább csak költője vagyok a szavaknak, de úgy érzem, a poétavéna már ki­száradt. Megalkotni egy-egy jel­lemet, típust, népszínművé for­málni a polgári komédiát, zené­re ültetni a cselekményt nos, ez talán a költészetnél is izgalma­sabb. Igazi orgoványi történe­tünk a Garabonciások, avagy a betyárok kincse még a Kun- szentmiklóshoz tartozás idejéből való. Elhoztuk a faluba toborzó kőrútján Kossuthot. Soha nem járt nálunk, de nem számít - az a fontos, hogy potyogtak a köny- nyek a nézőtéren. Aztán itt van Rejtő. Mindig megbukott a darab­jaival. A hétvégén előadtuk tőle a Hűtlen asszonyt. Nagyvárosi té­mából alkottunk népiesített egy­szerűt. Két órát nevettettünk.- Nevessünk csak, a nevelést pedig hagyjuk meg a nagy szín­házaknak. Tiszteljük, csodál­juk a Katona József Színházat, sokat tanulunk tőlük, de akar­juk vagy sem, játék közben mi is tanítunk - vette át a szót a színjátszó kör rendezője, Gel- lért Imréné Etelka drámapeda­gógus.- Amikor a gyerekek látják a szereposztásban tanulni neve­lőiket, szüleiket, annál jobb pél­daadást nem tudok elképzelni. Véd- és dacszövetség is a szín­pad: ismeretterjesztő, ízlést for­máló, történelmet megértető já­ték. Színházat játszani nehéz. Csak a színész tudja: egy csé­szét átvinni a színpadon óriási teljesítmény. Ezért teljesen ter­mészetes az, hogy a felnőttek ott gyerekekké fiatalodnak, és vár­ják a tapsot, a dicséretet. Ma a bajnoki cím megvédésére készülnek a zrínyisek diáksport Nemcsak a matematikai feladatok megoldásához kell a gyors észjárás, hanem a röplabdához is Ma rendezi a Belvárosi Óvoda és Általános Iskola Zrínyi Ilona Ál­talános Iskolája a IV. korcsopor­tos lányok megyei röplabda dön­tőjét. A múlt héten az iskola csa­pata városi bajnok lett. Ez adta az apropót egy kis beszélgetésre Szabó Antallal, az egységvezető­jével és Juhász Zoltán testnevelő­vel, a csapat edzőjével. A tanul­mányi versenyeken a zrínyis di­ákok évek óta nagyszerű ered­ményeket produkálnak.- Mióta vezető sportág Önök­nél a röplabda?- Iskolánkban 2004-ben éledt fel újra, és a lányok között rend­kívül nagy népszerűségre tett szert. A fiúk körében inkább a kosárlabda a befutó - mondta Ju­hász Zoltán.- Hány diáklány röplabdázik rendszeresen?- Három csoportban 72 lány sportol, hetente akár 5 edzésen is részt vesznek a gyerekek korosz­tálytól, tehetségtől és kitartástól függően, melyet a Kecskeméti Sportiskola támogat. A lányok lelkesedésére jellemző, hogy haj­landóak akár korán is kelni, hogy a tanítás megkezdése előtt regge­li edzésen vehessenek részt.- Milyen eredményekkel büsz­kélkedhet az iskola?- A tavalyi tanévben a III. és IV. korcsoportos csapatunk is vá­rosi bajnok lett, majd az utóbbi a megyei győzelmet is kiharcolta. A Magyar Röplabda Szövetség ál­tal szervezett gyermekbajnokság döntőjében az ország legjobb 4 csapata közé jutottunk. A fiata­labbak a Mini Kupán országos 3. helyezést értek el. A nyolcadiko­sok közül ketten már tagjai a ma­gyar serdülő-válogatottnak. Idén is hasonlóan szép helyezéseket szeretnének elérni a lányok.- Hogy lehet összeegyeztetni a magas szintű tanulmányi munkát a röplabdával? Lehet, hogy profilt vált az iskola?- Nem, nem vált profilt, hiszen a matematikához és a röplabdá­hoz is gyors észjárású gyerekek A zrínyis lányok röplabdacsapata a győzelemre készül kellenek! - veszi át a szót Szabó Antal intézményegység vezető. A hagyományosan erős természet- tudományi és idegen nyelvi kép­zést, a sikeres továbbtanulást biztosító oktatási rendszerünket fenntartjuk és továbbfejlesztjük.- Más iskolába járó lányok is a csapat tagjává válhatnak?- Az iskolán belüli nagyszámú érdeklődés miatt jelenleg csak zrínyis diákok vehetnek részt az edzéseken. De arra már volt pél­da, hogy egy elszánt diák pont a röplabda miatt iratkozott át a Zrí­nyibe. Természetesen nem zár­kózunk el attól, hogy a sportág iránt elhivatott gyerekek átjelent­kezzenek a mi iskolánkba. ▲

Next

/
Oldalképek
Tartalom