Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-27 / 73. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. MÁRCIUS 27., PÉNTEK SPORT 15 Varázslatos magyarok? labdarúgás Két vb-selejtezőt játszik a Koeman-válogatott Erwin Koeman magyar szövetségi kapitány magyaráz Huszti Szabolcsnak (balról) és Gera Zoltánnak nnsmmm Zsoldos András: a végén „kizsugáznak” bennünket a nyolcból A hírek szerint az Univer Kecskemét-NTE Hegyvidék bajnoki kosármérkőzés előtt Zsoldos András kecskeméti edző azt ígérte játékosainak: ha az ellenfél 60 pontnál nem dob többet, ad négy szabadna­pot. Az eredmény 80-75 lett.- Akkor most éppen edzés­re menet értük el? - kér­deztük tegnap délután a szakembert.- Nem, ma nincs edzés. Próbáltam motiválni a társa­ságot a négynapos szabadság lehetőségével. Ám azt is lát­nom kellett, hogy a célt az szolgálja jobban, ha pihennek pár napot a kosarasaim.- A mérkőzés után azt mondta, hogy lesznek kö­vetkezményei a gyenge já­téknak. Milyenek?- Nem tudom még. Nem hagyom szó nélkül az esemé­nyeket, de nem akarok indu­latból cselekedni. Megnézem a mérkőzés felvételét, azután értékelem majd, hogy kinek mit kellett volna csinálnia és mit valósított meg ebből.- Az Univer szemszögéből tekintve a közvetlen vetély- társak eredményei rosszul alakultak szerdán.- A Zalaegerszegnek reme­gett a léc a Kaposvár ellen. Va­lószínűleg ők is a mi hibánk­ba estek: korán hitték azt, hogy már megvan a meccs.- A három hátralévő mér­kőzésből mennyi győzelem kell a nyolcba kerüléshez? .- Mindet szeretnénk meg­nyerni, de a két idegenbeliből legalább az egyiket hozni kell, mert „kizsugáznak” bennün­ket a rájátszásból - mondta Zsoldos András. ■ R. I. j L Zsoldos: megpróbált motiválni „Koeman varázslatos ma­gyarjai” címmel terjedel­mes interjút közölt teg­nap a Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség (UEFA) honlapja Erwin Koeman szövetségi kapitánnyal. Munkatársunktól „A kezdetekkor rengeteg negatív dolgot hallottam a csapatról és a játékosokról, de én csak a saját véleményemre adok. A futballis­tákról kiderült, hogy igenis rendkívül profik és motiváltak. Körülbelül 25 játékos közül vá­logathatok, nyilván jó lenne, ha többen lennének, de ők szeren­csére a legjobb bajnokságokban edződnek” - mondta a 47 éves holland szakember, aki tavaly májusban vette át a nemzeti csa­pat irányítását. „A játékosok kvalitása adott volt, az én feladatom főként az, hogy önbizalmat adjak nekik. Pozitív ember vagyok, próbálom kihasználni a csapat erősségeit” - tette hozzá Koeman. A magyarok az 1-es számú vb­selejtező csoportban szerepel­nek, jelenleg a másodikok: „Az egyik legnehezebb cso­portban szerepelünk Portugáliá­val, Svédországgal és Dániával, ráadásul az albánoknak is re­mek csapatuk van. Úgy gondo­lom, csak az utolsó fordulóban dől majd el a továbbjutás sorsa. Természetesen nem mi vagyunk a csoport favoritja, hiszen az el­lenfeleinknél olyan játékosok vannak, mint Cristiano Ronaldo vagy éppen Zlatan Ibrahimovic. Nekünk egymásért kell küzde- nünk. Úgy gondolom, ha a játé­kosaim kellő önbizalommal lép­Megyei rangadót játszik egy­mással szombaton a Kiskőrös és a P&P Kiskunfélegyháza NB I/B- s férficsapata.Milyen eredményt várnak a találkozótól? - ezt kér­deztük a két edzőtől. Rapi Róbert, aki korábban a félegyháziak edzőjeként dolgo­zott, de januártól a kiskőrösiek nek pályára, akkor bárkinek ko­moly nehézségeket okozhatnak" - mondta Koeman. A válogatott szombaton Albá­niában lép pályára, négy nappal később a Puskás Ferenc Stadi­onban látja vendégül Máltát. „Hat pontot szeretnék, de le­het, hogy szerdára ez csak négy lesz. A célunk, hogy a két mér­kőzés után továbbra is az első két hely valamelyikén álljunk. trénere, így vélekedett: - Tisztá­ban vagyunk azzal, hogy a Kis­kunfélegyháza erősebb csapat nálunk. Jól ismerem az ellenfél játékosait, felkészülünk belőlük. Tény, hogy Boda Péterrel és Bo­rislav Basariccsal még erőseb­bek lettek a jobb oldalon. Ezzel együtt játékosaim mindent meg­Nem kaphatunk ki Albániában, ez nagyon visszavetné a csapa­tot” - tette hozzá a szakember. A holland tréner elmondta: természetesen hatalmas tett len­ne, ha a válogatott kijutna a jövő évi világbajnokságra: „Ha meg­nézzük azt, honnan is indul­tunk, akkor a vb maga lenne a csoda. Hatalmas lökést adna az országnak, a szövetségnek és a hazai bajnokságnak egyaránt. tesznek azért, hogy itthon tart­sák mind a két pontot. Vagy leg­alább az egyiket. Pásztor Istvánnak, a kiskun- félegyháziak játékos edzőjének a legutóbbi, Fradi elleni bajno­kin négy centiméter hosszan fel­repedt a fejbőre, és az egyik fo­gából letört egy darab. Magyarország kis ország, ko­moly futballtradícióval, az em­berek elvárják, hogy a legjób­bakkal is felvegyük a versenyt.” A vb-selejtezők 1. csoportjának állása 1. Dánia 3 2 1 0 6-2 7 2. Magyarország 4 2 1 1 4-2 7 3. Albánia 5 1 3 1 3-2 6 4. Portugália 4 1 2 1 6-3 5 5. Svédország 3 1 2 2-1 5 6. Málta 5 0 1 4 0-11 1- Már jól vagyok - mondta teg­nap az edző. - A Kiskőrös jó erők­ből áll, Dunaújvárosból is igazol­tak fiatalokat, és a régi félegyházi együttesből náluk játszik Kovács László, Kovács Árpád, Dobos és Csermák is. Küzdelmes, hajtós, sérülésmentes mérkőzést és győ­zelmet várok. ■ Sz. T. Győzelemmel teszteltek, Dobó beállóst játszott kézilabda A bajnoki szüne­tet kihasználva Orosházán játszott előkészületi mérkő­zést a Budapest Bank Kecs­kemét KC férficsapata. A Skaliczki-gárda 42-37-re nyert. Játszott Marinko Ke- kezovics is, 7 gólt lőtt. Dobó Zsolt beállósként szerepelt, négyszer talált a hálóba. Mitrovics a belgák ellen védheti a bosnyák kaput labdarúgás - Romeo Mitro­vics, a Kecskeméti TE-Ereco élvonalbeli labdarúgó-csapa­tának bosnyák kapusa sze­repet kap a szombati és a szerdai a belgák ellen sorra kerülő vb-selejtezőkön - mondta Miroszlav Blazse- vics szövetségi kapitány. Kulcsjátékosai nélkül is kitűnő a Kalo-Méh KRC röplabda Izsákon 3:2-re nyert az ifjúsági válogatott ellen a Kalo-Méh Kecske­méti RC férfi röplabdacsa­pata. A tesztmérkőzésen Hoffart és Bagics sérülés miatt nem lépett pályára, Dorcsák Lajos pedig az el­lent erősítette. Jövő szerdán Kecskeméten mérkőzik meg a két gárda. Kecskeméti siker, bajai balsiker az első napon kosárlabda Tegnap két . jiégyes csoportban megkez­dődött a férfi junior orszá­gos döntő Törökbálinton. Az A csoportban az első napon az Univer Kecskemét 78-70-re verte az Albacomp gárdáját, a Bajai Bácska iz­galmas meccsen 80-78-ra kikapott a Debrecentől. Jövő szerdán temetik a fehérvári korongozót ocskay Gábor Április else­jén 15.30-kor, a.székesfe- hérvári Béla úti temetőben helyezik örök nyugalomra ifj. Ocskay Gábort, a ki­lencszeres bajnok, 187-sze- res válogatott csatárt, aki kedden, éjfél előtt hunyt el szívinfarktusban. Tegnap Székesfehérvár közgyűlése posztumusz díszpolgári cí­met adományozott a nép­szerű jégkorongozónak. Az edzők az ellenfél csapatát dicsérik kézilabda Sikerül-e pontot szereznie a Kiskőrösnek megyebeli riválisától? A bajnokot fogadják Halason hétvégi sportműsor Vásárhelyi maraton Kecskeméten Wolf edző abból főz, ami van vízipóló Szombaton meccs a ceglédi nyitott medencében Péntek ASZTALITENISZ Extra Liga férfimérkőzés: Cell- dömölk-Kiskunfélegyházi ASII., 17 órakor. NB III-as férfimérkőzés: Köszolg Kiskunhalas-Mezőtúr, 18 órakor. LABDARÚGÁS Edzőmérkőzés: Bajai LSE Kalo MÉH-Paks, 16 órakor. Szombat ASZTALITENISZ Extra Liga női mérkőzés: BSE- Akker Plus Soltvadkerti TE, 11 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Lajos- mizse-Mezőtúr, 10 órakor. NB III-as férfimérkőzés: Jászbe- rény-Lakitelek, 10 órakor. KÉZILABDA NB I-es női mérkőzés: Kiskun­halas NKSE Bravotel-Győr. Kis­kunhalas, városi sportcsarnok, 18 órakor. NB I/B-s férfimérkőzés: Kiskő­rös KSK-P&P Kiskunfélegyháza, 18 órakor. NB Il-es férfimérkőzések: Szar- vas-Kiskunmajsa, Törökszent- miklós-Kiskunhalas, Herceg- szántó-Mecseknádasd, Nagyka- nizsa-Kalocsa, 18 órakor. LABDARÚGÁS Vb-selejtező mérkőzés: Albá- nia-Magyarország, 20.30-kor. NB III. Alföld csoport: Izsák-Szol- noki Spartacus, 15.30-kor. Poli Farbe megye II., Észak: Vá- rosföld-Jakabszállás, 16 órakor. TÖMEGSPORT Vásárhelyi maraton, a 7. Fornetti futó körverseny egyik állomása, az olimpiai ötpróba futópróbája: Kecskemét, Petőfiváros, Vásár­helyi Pál Általános Iskola, 11 órától. A távok: 21 km, 10 km, 5 km, valamint iskolásoknak 1200 m, 600 m és 4x1200 méteres vál­tó. Nevezni a verseny előtt lehet az iskolánál. A hagyományos fu­tóverseny helyszínén ezúttal véradásra és vérnyomásmérés­re is sor kerül. VÍZILABDA OB I/B-s férfimérkőzés: Ceglédi VSE-HVSE Kecskemét. Cegléd, 15 órakor. OB Il-es férfimérkőzés: Szolnoki VSK-Kecskemét, 12.30-kor. ■ Három és fél hónap szünet után hétvégén folytatódik az OB I/B-s férfibajnokság. A HVSE szomba­ton Cegléden száll vízbe.- A kecskemétiek a nyolccsa­patos csoportban tíz forduló után a hatodik helyen állnak 8 ponttal. Reális ez?- A jelenlegi körülmények kö­zött ennyit tudunk - mondta Wolf Péter, a hírős városiak edzője.- A kapusom Pécsett tanul, egy másik játékosom a fővárosban, egy harmadik Szegeden. így jó, ha a pénteki edzésre teljes csapat. Egy felnőtt emberem jár minden­nap edzésre, a többiek meg ak­kor, amikor éppen tudnak. Van két kettős igazolású ifistám ­Wolf Péter: - Ma hány játékosom is tud edzésre jönni? Muth és Varga -, akiket csak a bajnokira enged el a Vasas és az UTE. A felnőtt mezőnyben 4-5 ser­dülővel pólózunk. Pénz nélkül nem lehet erősíteni, és a saját ne­velésű játékosokat megtartani se.- Az alapszakaszból még négy meccs van hátra. Ezek közül hány nyerhető?- A Szentes és a Békéscsaba el­leni két hazai. A Tipográfia ellen nincs esélyünk, az a gárda már biztos bent van a csoportban a leg­jobb 4 között, és a felsőházi ráját­szásra kerül. Szombaton Cegléd­re megyünk, a papírforma szerint az a meccs se nekünk áll, de meg­próbálunk a tudásunkhoz méltó­an szerepelni. Remélem, már ta- vasziasabb lesz az idő, mert Ceg­léden nyitott medencében kell játszani. ■ Sz. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom