Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-23 / 69. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2009. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ SZOLGÁLTATÁS HOROSZKÓP KOS (III. 21—IV. 20.). Ön ma sikerorientált. Bármit megvalósíthat, amit eltervez. Az önként felajánlott segítséget fogadja el. Csak azután kezdjen új feladatba, ha befejezte, amit elvállalt. BIKA (IV. 21—V. 20.). Ha problémával áll szemben, oldja meg azokat! Energiát kap a bolygóktól, ám csak akkor halad, ha egyedül dolgozhat. Nehezen tolerálja környezeté zavaró viselkedését. IKREK (V. 21-VI. 21). Munkájával inkább lassan haladjon, de céltudatosan építgesse jövőjét. Kedvesével ma kerülje a kényes témákat, különben vitába torkollik a beszélgetés. RÁK (VI. 22-VII. 22.). Egy új készülék, például egy számítógép örömteli órákat szerezhet, de bosszúságot is. Attól függ, mennyire ért hozzá. A Rák-jegyű egyik legkiválóbb tulajdonsága az elszántság. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Számítson rá, hogy hamarpsan változások következnek be az anyagi helyzetében. Kockázatos dologra vállalkozott, ám mivel pontosan kalkulált, sikerrel jár. SZŰZ (VIII.24-IX.23.). Rosszindulatú csipkelődés zavarja meg lelki egyensúlyát. A megjegyzéseket kár lenne készpénznek venni. Sajnos, vannak, akik az ilyen apró „örömökben” élik ki magukat. M ÉR LEG (IX. 24—X. 23.). Élénken részt vesz különböző csoporttevékenységekben. Szüksége van olyan emberek közelségére, akik Önhöz hasonlóan vélekednek az életről. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Anyagi helyzetét válságosnak érezheti. Bizonyos fajta zsarolásnak lehet kitéve, de mindezzel egyedül kell megbirkóznia. Az is lehet, hogy családtagjai inspirálják változtatásra. NYILAS (XI.23-XII.21.). Kicsit nyűgös és kedvetlen. Elégedetlen önmagával, helyzetével. Munkahelyi' gondjainak túl nagy jelentőséget tulajdonít. BAK (XII. 22-1.20.). Sok időt tölt ma elmélkedéssel és meg is találja a választ egy magánéleti kérdésre, ami már régóta foglalkoztatta. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Számos rutinfeladatot kell ma elvégeznie, melyeket folyton halogatott. A sikert ne csak várja, tegyen is érte! HALAK (II. 21-111.20j. Halakban a Hold, és Önnek komoly problémákat kell megoldania, melyek maximális koncentrálást igényelnek. VÍZÁLLÁS JELENTES A tisza tegnap Szolnoknál 493, Csongrádnál 532 centis volt. A dunán Budapestnél 375, Paks- nál 379, Bajánál 557, Mohácsnál 583 centis vízállást mértek. Szumóbajnok a Katonából kecskémét Pehelysúlyú robotharcosok a küzdőtéren Házilag épített robotok keltek birokra egymással szombaton a Gáspár Änd- rás-középiskolában Kecskeméten. Galambos Sándor A versenyt három elkötelezett informatikatanár szervezte: a házigazda Krett György, Fári János a Katona-gimnáziumból és Kiss Róbert a Bányaiból. Az ilyen szerkentyűk küzdelme hazánkban most kezd csak meghonosodni, külföldön azonban már komoly hagyományai vannak ezeknek a versenyeknek. Krett György, a verseny főszervezője elmondta: a Kecskemét Open Sumo Lego Robot címmel meghirdetett küzdelemben kizárólag középiskolások vehettek részt, saját készítésű robotjaikkal. ■ Egy méternél alig nagyobb a küzdőtér.- Minden robotot eredeti gyári alkatrészekből kell összeállítani. Az elemek ragasztása, szétvá- gása tilos - ismerteti a gépi szumó alapszabályait a házigazdák informatikatanára.- A „versenyzőknek” el kell férniük egy 30 centis négyzetben, súlyuk 909 grammnál nem lehet több. Magassági korlát nincs. Egy 122 centiméteres körben küzdenek egymással. A győztes az, amelyik harcképtelenné teszi a másikat, vagy letaszítja az ellenfelét a küzdőtérről. Veszít az a robot is, amelyiknek harc közben bármely alkatrésze leér a földre. A robotok birkózás közben csak a saját programjukTávirányítani nem ér! Minden robot önállóan győz vagy veszít. ► Képgaléria: BAON.HU ra hagyatkozhatnak, a távirányításuk tilos. A bajnokság legfiatalabb konstruktőre Kiss Máté, a Bányai Júlia Gimnázium ötödik osztályos tanulója volt. Versenyzőjét édesapja segítségével több mint két hónap alatt építette meg.- A legfontosabb szempont az volt, hogy erős, gyors és mozgékony legyen - mutatja szerkentyűjét a mérnökpalánta. - Először egy háromkerekűvel kísérleteztünk, aztán összeépítettünk egy tolólaposat. Végül mégis az emelős mellett döntöttünk.- A szumórobotok Szegeden megrendezett első országos bajnokságát Szabó Ádám nyerte. A Katona-gimnázium tanulója most erre a versenyre egy új masinát épített. Ebben már három motor van, de áttételeket nem tett bele. Ez a konstrukció azonban most csak a negyedik helyhez volt elegendő. A bajnokságot a csapatversenyben egyedül induló Kovács Endre (Katona József Gimnázium) nyerte, második helyen a Betlen Róbert, Marosvári Ferenc páros (Gáspár András Szakközépiskola), harmadikon a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum csapata végzett. RECEPTVERSENY Takács László küldte Bajáról: Fűszeres sertéscomb vele sült zöldségekkel hozzávalók: 80 dkg sertéscomb (egészben), 2 evőkanál Vegeta, 2 evőkanál mustár, 4 gerezd fokhagyma, 2 fej lilahagyma, 0,5 dl étolaj, 2 szál sárgarépa, 2 szál fehérrépa, 1 csokor petrezselyem. elkészítés: A combot 1,5 kanál Vegetával, a mustárral és a zúzott fokhagymával fűszerezzük, s egy éjszakán át a hűtőben pácoljuk, majd forró olajon minden oldalát megpirítjuk. A lilahagymát nagyobb cikkekre daraboljuk, a répákat vastagra szeleteljük és tepsibe tesszük és ízesítjük a maradék Vegetával és az aprított petrezselyemmel. Erre ráfektetjük a sertéscombot, meglocsoljuk a zsírjával, aláöntünk 2 dl vizet és fóliával letakarva 200 hőfokos sütőben puhára pároljuk. Ekkor levesszük a fóliát és pirosra sütjük. Tálaláskor a sült zöldségeket tányérra rendezzük és ráfektetjük a felszeletelt combot. Ismét várjuk olvasóink receptjeit A receptverseny első három helyezettje értékes ajándékot nyer. Csak azok pályázatát tudjuk elfogadni, akik megadják pontos címüket, telefonos elérhetőségüket is. Kérjük pályázóinkat, küldjenek magukról portréképet (300 dpi). Cím: Petőfi Népe szerkesztőség Kecskemét Széchenyi körút 29. email: izvadaszat@petofinepe.hu A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheti, és azokat a szerkesztőség stilizálhatja. A receptet lektorálták és elkészítették a Tanyacsárda étterem szakácsai Az étterem címe: 6050 Lajosmizse, Bene 625. * Asztalfoglalás: 76/356-010 B0R0NGÓS, ENYHE HÉTFŐ EWS KunszentmUdSS*1 11 3 °C Kiskört» Kalocsa Kecskénél v^3***c Kiskunfélegyháza 10°CV Kiskunhalas 4*C *s* Készíttette: Baja Jií&tlmás ZOT1GS 12 °C 3 x déli reggeli . hőmérséklet + déli felhőzet csütörtök 7 °C j Bács-Kiskun megyében ma erősen felhős idő lesz. Napközben időnként gyenge, este és az éjszaka második felében viszont sok eső esik. Élénk, gyakran erős nyugati szél fúj. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 11 fok köré emelkedik, kedd reggelre 3 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: kedden várhatóan északról felszakadozik, délen viszont tartja magát a felhőtakaró. A hét második felében tavaszi felmelegedésre van kilátás. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a gyenge eső vagy záporeső sokkal csúszósabbá teszi az utakat, mint egy kiadós eső, így nagyobb a közlekedés biztonságra gyakorolt negatív hatása is. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vfzhőmérséklet Duna 6-8 X Tisza 3-6 X Balaton 5 X Velencei-tó 6 X Fertő 5 X Tisza-tó 6 X Hójelentés Dachstein 0-450 cm Hintertuxer 40-335 cm Kaprun 220-420 cm LOTTOINFO ötös lottó A12. játékhét nyerőszámai: 20 • 44 • 52 • 74 • 85 Találat Darab Nyeremény 5 0 0 4 24 1931555 3 2224 22070 2 70576 1350 joker A szombaton kialakult számsor: 5 4 3 8 7 9 Találat Darab Nyeremény 6 0 0 5 5 1000 000 4 35 100 000 3 372 10 000 2 3497 1000 hatos lottó A tegnap kihúzott számok: íi • 32 • 40 • 41 • 42 • 45 Találat Darab Nyeremény 6 1 66255020 5 25 588935 4 2369 6215 3 41126 1255 KlPUSZTtT BEKÜLD TUDÁS, RÉGIESEN JÓZSEF ATTILA VERSE G HARÁNT SZÁRAZ. ANGOLUL ROMÁN FÉRFINÉV CSALIT l ▼ ANGOL MÉRTÉK ► ▼ ▼ SOVÁNY ÉDENI GYÜMÖLCS ► l MEGTERMETT FAFAJTA ► TRÍCIUM ÉS KÉN EZÉRT SKANDINÁV NÉP ► ? TURZÁS L ▼ ász ► HOLLAND AUTÓJEL ► T ORCA, ÁBRÁZAT ROCKEGYÜTTES É-OLASZ VÁROS ► ▼ ▼ HAMIS, TALMI r TEKERCS ► ▼ SÓGOR (TÁJSZÓ) RÓMAI 601 ► REDŐNYZÁR ► MA NAPKELTE 5.40-NYUGTA 18.01 HOLDKELTE 4.13-NYUGTA 14.39 EMŐKE napja emőke. Régi magyar személynév, jelentése: anyatejjel táplált újszülött. Védőszentje: a szeplőtlenül fogant Boldog- ságos Szűz. Virága: a papagájtulipán. EGYÉB NÉVNAPOK: Appia, Arvid, Balabán, Emese, Kartal, Ottó. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Mongrovejoi Turibiusz, Szent Öttó emlékezete, Emőke napja. A református és az evangélikus naptárban Emőke napja. A zsidó naptárban Ádár hónap 27. napja, napi igék. Katolikus: íz 65,17-21; Zs 29; In 4,43-54. Református: lKor 4,14-21. Péld 19. Evangélikus: 5Móz 8,2-10. Lk 20,41-47. Véradás Ma Soltvadkerten a művelődési házban 9 órától 12 őrig várják a véradókat. Programajánló kecskeméti tavaszi fesztivál Fenyő Miklós koncertje a kecskeméti Erdei Ferenc Kulturális Központban ma este hét órakor kezdődik. ■ Egy napon múlt a jutalom Tavaly ment nyugdíjba egyik olvasónk, aki korábban köz- alkalmazott volt. A munkáltatója néhány éve közhasznú társasággá alakult. A nyugdíjazásnál olvasónk kérte a negyvenéves jubileumi jutalmát, de különböző paragrafusokra hivatkozva a munkáltató ezt elutasította. Több oka is lehetett annak, hogy a jubileumi jutalmat nem kapta meg olvasónk. Levele alapján az egyik ok teljesen egyértelmű. A jubileumi jutalom akkor jár, ha a közalkalmazott a jogviszony megszűnésének időpontjában már nyugdíjasnak minősül. Ez az egyik feltétel, és ennek olvasónk semmiképp sem felelt meg, hiszen egy nappal hamarabb szűnt meg a közalkalmazotti jogviszonya, mint ahogy nyugdíjas lett, vagy egyáltalán lehetett volna. Ha pedig egy feltételnek nem felel meg, a többinek nincs is jelentősége. Valószínűleg a munkáltató is tisztában volt ezzel. Nem véletlenül szüntette meg hamarabb a jogviszonyát, hiszen ő is tudta, hogy olvasónk leghamarabb csak a következő naptól jogosult a nyugdíjra. LEVELÉT VÁRJUK: PETŐFI NÉPE - „SEGÍTÜNK” 6001 KECSKEMÉT, PF.: 76 E-MAIL: VALENTINA.TAKACS@AXELS.HU