Petőfi Népe, 2009. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-19 / 42. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. FEBRUÁR 19., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Molesztálták a tanulókat bűnmegelőzés Kiállítás a CJ Ward Mária Leánygimnáziumban sm ■ Rendőrök tartanak osztá­lyonként bűnmegelőzési foglalkozásokat, előadáso­kat, és filmvetítéseket ezen a héten a kecskemé­ti CJ Ward Mária Leány- gimnáziumban. Noszlopy N. Miklós- A környék, ahol az iskolánk áll, nem a legbiztonságosabb ré­sze Kecskemétnek, ezért időről időre segítséget kellett kérjünk a rendőrségtől. Ráadásul az utób­bi napokban más, nem az isko­lánkhoz tartozó diákok többször is molesztálták a tanítványain­kat - adott tájékoztatást a bűn- megelőzési napok hátteréről Te­lek Péter Pál igazgató. Komolyabb bűncselekmény ugyan szerencsére nem történt, csak kisebb kötözködések, de mindezek alapján úgy döntöttek, hogy még szorosabb kapcsolatot alakítanak ki a kecskeméti rend­őrkapitánysággal. Az iskola különösen szeren­csés helyzetben van, mert egyik diákjuk édesanyja, Mecséri And­rea rendőr százados, a kecske­méti rendőrkapitányság bűn- megelőzési osztályának munka­társa, egyben a Ward Mária Le­ányiskola „iskolarendőre” is.- Kiállítást rendeztünk a bejárat­nál, ahol egyebek között a drog­veszélyre is felhívjuk a gyerekek figyelmét - tudtuk meg a rendőr századostól. - Az osztályonkénti foglalkozásokon pedig arra hív­juk fel a figyelmet, mire vigyáz­zanak, mire figyeljenek iskolába menet és jövet. Hogyan kerülhe­tik el a kellemetlenkedők vagy a bűnözők esetleges közeledését, provokációit, a tolvajlásokat - mondta el Mecséri Andrea. Az angolkisasszonyoknál bűnmegelőzési kiállítás nyílt, mely a drogveszélyre is felhívja a figyelmet A kecskeméti nem egy feljelentős típus kötelesség A járdatakarítást elmulasztók milliós cechet is kaphatnak Érsekhalma népzene szomba­ton délután három órakor a kö­zösségi házban rendezik a XVIII. népzenei találkát. A helyi nép­dalkor alakította ki, őrzi és ápol­ja a hagyományt. Verset mond Ábrahám Vivien hetedikes tanu­ló. Fellépők: Bokréta Asszonykó­rus (Bácsborsód), Danubia Cite- razenekar és Népdalkor (Tatahá­za), a mélykúti asszonykórus, a Mezei Virágok Népdalkor (Kalo­csa), valamint az érsekhalmi népdalkor. (T. G.) Hercegszántó véradás Az idei első véradó napon a megjelent 45 személy közül 43 adhatott vért. A levett vér mennyisége több mint tizenkilenc liter volt. A szer­vezők örültek, hogy a tavalyi hat új donor után most is köszönthet­tek két első véradót. (X G.) Jakabszállás fotók Homok ha­zám címmel tegnap fotókiállítást nyitottak az iskola aulájában. A kétszáznyi felvétel Tóth Sándor, a Petőfi Népe volt fotórovat-veze- tőjének munkáját dicséri. Egyko­ri kollégánk egyebek között be­mutatja a Duna-Tisza közén élő emberek homokkal való küzdel­mét, a tanyasi életet is. A temati­kus összeállításban a helybéli tisztes korú polgárok közül so­kan felismerhetik egykori önma­gukat. A két hétig nyitva tartó tárlat elvezeti a látogatót Matkó- pusztára, Orgoványra és Bugáé­ra is. (P. S.) Kecskemét kapu A bűnügyi je­lentésekben egyre gyakrabban szerepelnek ellopott elektromos kapunyitók. Egy ménteleki tanya kapuiról is leszerelt és elvitt vala­ki négy ilyen szerkezetet, a tulaj­donos kára ezúttal 600 ezer fo­rint. (M. Gy.) Kiskunfélegyháza pályázat a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület rajzpályázatot írt ki Móra Ferenc meséinek illusztrá­lására, a város nagycsoportos óvodásai részére. A pályamun­kák beadási határideje: február 28. (Sz. T.) Szentkirály tánc szombaton este nyolc órakor tartja a Szent- királyi Tánccsoport a hagyomá­nyos táncbemutatóját a torna- csarnokban. Az est folyamán kö­zel százötven táncos lép szín­padra, hogy bemutassa, mit ta­nult az elmúlt időszakban. Takácsné Kiss Márta legkisebb tanítványai még csak óvodások, a legidősebbek pedig már felnőt­tek. (Sz. T.) Kismilliószor megírtuk: a hóval nem csak az önkormányzatnak és a közútkezelőnek van dolga, minden ingatlantulajdonos köte­les eltakarítani a portája előtti járdaszakaszról. Vagy ha ezt sa­ját kezűleg nem tudja, legalább­is gondoskodnia kell arról, hogy járható legyen a ház előtt a gya­logút. Kecskeméten is önkor­mányzati rendelet kötelezi erre a polgárokat. Ha jogos feljelentés érkezik a városházára, akkor bír­ságol a város, aminek összege 30 ezer forintra rúghat. Természe­tesen ha kiderül, hogy a „felje­lentett” kórházban van, vagy el­utazott külföldre, akkor nincs büntetés. A kecskeméti polgár- mesteri hivatalnál tegnap érdek­lődésünkre azt mondták: igen rit­ka az ilyen feljelentés. A megyei egészségpénztárnak évente 20-30 olyan esete van, amikor fizetési meghagyást ad ki síkos utcán bekövetkezett baleset miatt. A címzettek között magán- személy és önkormányzat egy­aránt van. Az összeg akár milli­ós nagyságrendű is lehet attól függően, hogy mennyibe került a beteg kezelése. ■ K. GY./T. V. Gazdagéknál pénz nem számít örvendetes, hogy két év alatt harmadára csökkent az egészségügy potyautasainak száma. Ebből az ember arra következtet, hogy egyre töb­ben fizetnek járulékot. Pe­dig dehogy! A kettőnek - bármennyire abszurd is - semmi köze egymáshoz. Itt adminisztrációról van szó, és nem arról, hogy ténylege­sen mennyi pénz folyik be a kasszába. Annyira gazdagok vagyunk, hogy ez nem szá­mít. Azért furcsa, hogy az egészségbiztosítónak nincs rálátása a befizetett össze­gekre. Sőt semmi köze hoz­zá, hiszen évekkel ezelőtt iszonyatos pénzeket költött az állam arra, hogy az adó­hatóság és a tébé informati­kai rendszereit szétválassza, egyúttal a tébé-járulék-fize- tést áthelyezte az adóhiva­talhoz. Most úgy hírlik, hogy a kettőt megint össze­kötnék, újabb tetemes költ­ségen. ettől persze még minden marad a régiben. Továbbra is lesznek ilyen-olyan jogcí­mek, melyeken mindenki egyformán kapja az orvosi ellátást a vakbélműtéttől a szívátültetésig. Számoljunk: a lakosságnak több mint a fele - például a nyugdíjas, a tanuló, a gyesen lévő - eleve nem kell hogy járulékot fi­zessen. Ezzel nincs is sem­mi gond, így van rendjén. Ám ha a maradék sem fizet, és mégis jogosult az egész­ségügyi ellátásra, az maga a teljes csőd. Ilyen a világon nincs. Szidhatjuk mi a ma­gyar egészségügyet, de jó ha tudjuk: a világ legtöbb or­szágában - szép hazánkkal ellentétben - biztosítás nél­kül úgy elhajtják a kedves beteget, hogy csak úgy zö­rög. Elhárítják a közvetlen életveszélyt, aztán mehet is­ten hírével. mi. magyarok addig is nyil­vántartunk. így legfeljebb csak adminisztrációs hiba csúszhat be, de az legalább gyakran. Két év alatt közel harmadával csökkent a potyautasok száma egészségügy A szolgáltatásokat igénybe vevők 2-3 százalékánál derül ki, hogy rendezetlen a biztosításuk ► Folytatás az 1. oldalról Ha ez késve történik, és éppen azokban a napokban megy a fia­tal orvoshoz, akkor ott „piros lámpát kaphat”. Előfordul az is, hogy a munkáltató hibásan adja meg az adatokat az adóhivatal fe­lé (a rendszer ugyanis úgy műkö­dik, hogy az adóhivatalnál kell megtenni a bejelentést, és ők kül­dik tovább az egészségbiztosító­nak), így adminisztrációs hiba miatt szintén előfordulhat, hogy valaki nem szerepel a nyilván­tartásban. Ilyen esetekben azon­ban nem lehet potyautasokról bészélni, hiszen ez teljesen más, mint amikor valaki szándékosan kikerüli a járulékfizetést. Mint kiderült, a helyzet már nem olyan tragikus, mint 2007 áprilisában volt. Akkor országo­san egymillióra becsülték a po­tyautasok számát, mostanra ez nagyjá­ból 300 ezer. Kezdet­ben nagy cégeknél is előfordult, hogy dolgozóik jogviszonya rendezet­len volt. Ám ezek a munkáltatók a teljes alkalmazotti körre kér­tek egyeztetést. Ezt egyébként most is megtehetik. Jelenleg a különböző egészség- ügyi szolgáltatásokat igénybe ve­vők két-három százalékánál for­dul elő, hogy kiderül: rendezet­len az egészségbiztosításuk. En­nek azonban nincs különösebb következménye. A beteget nem A helyzet már nem olyan tragikus. küldhetik el, kötelező őt ellátni, és ugyanazokat a támogatott gyógyszereket is megkaphatja, mint bárki más. Az egészségügyi szolgáltatónak - te­hát orvosnak, kór­háznak - azonban kötelessége tájékoztatni a bete­get arról, hogy rendezetlen jog­viszonyt jelez a számítógépes rendszer, és ilyen esetben mi a beteg teendője. Elképzelhető, hogy csak adminisztrációs hibá­ról van szó. Ha valaki semmi­lyen más módon nem tud jogvi­szonyt teremteni, akkor marad a havi 4500 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kö­telezettség, amit az adóhivatal­nál kell intézni. Ha valaki sem­milyen formában nem rendezi helyzetét, az ellen az APEH járu­lékfizetéssel kapcsolatos vizsgá­latot indíthat. Molnár Barbara lapunknak el­mondta azt is, hogy ugyanakkor az egészségbiztosító nem vizs­gálhatja, hogy a jogviszony mö­gött van-e tényleges járulékfize­tés, mert az az adóhivatal felé tör­ténik. A hatályos jogszabályok alapján mindenki jogosult a tébé által finanszírozott ellátásokra. Ezek igénybevételének elenged­hetetlen feltétele, hogy mindenki esetében tisztázott legyen: mi­lyen jogviszony (munkavállaló, nyugdíjas, kiskorú stb.) alapján van jogosultsága. Hogyan látja az orvos és a gyógyszerész? dr. tankó andrásné, a kecske­méti Szent Benedek patika ve­zetője: - Nem jellemzőek a „po­tyautasok". Eddig csak néhány vásárlónknál jelzett a gép. Utóbb kiderült, hogy a legtöbb esetben csak adminisztrációs hiba történt az OEP rendszeré­ben. Nagyon kevés olyan eset fordult elő, amikor jogos volt a jelzés. (S. H.) dr. gaszner András házior- vos: - Az utóbbi időben jelentő­sen csökkent a „potyautasok” száma. Az előfordult már, hogy valaki itt, a rendelésen tudta meg, hogy egyetlen jogcímen sem szerepel a tb-nyilvántartás- ban. De az ilyen esetekben álta­lában valamilyen adminisztrá­ciós hiba van a történtek hátte­rében. (G. S.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom