Petőfi Népe, 2009. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-11 / 35. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2009. FEBRUÁR 11, SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Nagymamáink receptjeire vadászik Ács Imre, a kecskeméti Szé- chenyi-vendéglátóiskola gasztronómia tanára is tagja lett Dravetzky Balázs, a Ma­gyar Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Múzeum 2003- ban váratlanul elhunyt igaz­gatója emlékére alapított asz­taltársaságnak. Balázs mes­ter-díjjal tüntették ki.- Kik kaphatják meg ezt a rangos szakmai elismerést?- Odaítéléséről az alapít­vány kuratóriuma dönt, évente négy személyt tüntet­nek ki. Olyanokat, akik sokat tettek a rég volt magyar kony­haművészet és vendéglátás hagyományainak ápolása, megőrzése és bemutatása ér­dekében.- Mióta gyűjti nagymamá­ink receptjeit?- Középiskolás korom óta. Több száz kötetes régi sza­kácskönyv-gyűjteményem legérdekesebb példányait ki­állításokon is bemutatom. Az első ilyen kiállításomat pont Dravetzky Balázs nyitotta meg. A már feledésbe merült recepteket tanórákon megbe­széljük, tanulóink rendszere­sen részt vesznek a hagyo­mányőrző versenyeken. Húsz éve pedig minden nyáron re­ceptgyűjtő körútra megyünk Erdélybe, régi magyar ételek után kutatunk. TTOi I- I.- I! X )i)- Mit lehet még tenni a ha­gyományos magyaros ízek;, megmentése érdekében?- A már feledésbe merült magyar fűszereket kutatom. Szeretném, ha a szakácstanu­lók egy bemutatókertben is­merhetnék meg ezeket a növé­nyeket. ■ Galambos Sándor Ács Imre, a gasztronómia mestere Közös sírhely névsorral kecskémét A kis katolikus temető napjai meg vannak számlálva A Kecskeméti Köztemető­ben jelenleg 2500-3000 körülire tehető azoknak a sírhelyeknek a száma, me­lyek felett lejárt a rokonok rendelkezési joga. Bajáki Zsanett Augusztus elsejéig jelentkezhet­nek azok, akik újravásárolnák a családi nyughelyeket. Ma már egy internetes sírhelykereső program is segíti a tájékozódást a temetőkben.- Sajnos eddig nagyon keve­sen jelezték ügyfélszolgálatun­kon, hogy továbbra is gondos­kodni szeretnének elhunytjaik végső nyugalmáról - mondta el lapunknak Herczeg Anikó, a Városgazdasági Kft. munkatár­sa. - A törvények egy év türel­mi időt biztosítanak minden családnak a sírhelyek újraváltá- sára, amit a Városgazdasági Kft. további egy évvel bővített ki. Ezt követően azonban az üzemelte­tőnek jogában áll újra felhasz­nálnia a területet. Több száz ér­tesítőt küldtünk ki, tavaly - ha­lottak napján - pedig a sírokra helyezett matricákkal hívtuk fel a rokonok figyelmét a határidő szűkösségére. Az újraváltási költség a temetési hely méreté­től és kategóriájától függ. Né­gyes sírhellyel számolva ez az összeg harminc- és negyvenöt- ezer forint között mozog. ■ Emléktábla áll majd az exhumáltak közös sír­ja mellett. A Kecskeméti Köztemető 1964-ben nyitotta meg kapuit. Az akkori rendelet szerint száz évre lehetett megváltani a csa­ládi kripták feletti jogot. Mára ez a határidő hatvan évre mó­dosult, de még így sincs olyan kripta, amit újra kellene válta­ni. Gondoskodni kell azonban a kiürítésre váró kis katolikus temetőben nyugvó sírokról is. Itt még sürgetőbb a helyzet, hi­szen az üzemeltető május elsején végleg megszünteti a kertet.- Az ottani sírok többsége öreg és sérült - ezáltal nehezen azonosítható -, a nyilvántartás pedig megsemmisült - mutat rá problémáikra Herczeg Anikó. Eddig 25-30 család jelezte, hogy szeretné exhumáltatni NyihánfarilsJlwint LEJÁRT \ SÍRHELY A jelzéssel ellátott sírkövek figyelmeztetnek az idő múltára szeretteit. Azokat az elhunyta­kat, akikért senki nem jelent­kezik a VG Kft. egy közös sír­ba helyezteti, amely mellé egy emlékfalat állíttat. Feltüntetik rajta azokat a neveket és dátu­mokat, melyek olvashatóan megmaradtak. INÉZŐPONT: 3. OLDAL Már a világhálón is lehet keresni tavaly november óta működik Kecskeméten egy internetes sír­helykereső program, melynek segítségével bárki könnyedén ráta­lálhat elhunyt szerettei pontos nyughelyére. Mindössze a nevet és az elhalálozás évét kell megadni a koztemetokecskemet. hu weboldalon. A köztemető ügyfélszolgálatán is kihelyeztek egy mo­dult, hogy a szolgáltatás azok számára is elérhető legyen, akik ott­honaikban nem rendelkeznek internettel. Bácsalmás TÉNFERGŐK Tucatnyi felnőtt és hét gyerek lépte át ille­gálisan a magyar határt hétfőn. A határőrizetért felelős hatóság jár­őrei találtak rá a koszovói cso­portra. A zöldhatáron át érkezet­teket elfogták. Baja TÉRSÉG Ma fél 10-től a Petőfi-szigeti vízitelepen ülésez­nek a bajai kistérség polgár- mesterei. A társulási tanács összegzi a tavalyi munka ered­ményét, tárgyal az idén megva­lósítandó területfejlesztési és idegenforgalmi projektekről, va­lamint a társulás 2009-es költ­ségvetéséről. (K. T.) Kiskunfélegyháza lopás Tete­mes kárt okoztak azok a tolva­jok, akik egy mezőgazdasági szaküzlet árukészletét dézsmál­ták meg. Fél kilométernyi mű­anyag csövet, jelentős mennyi­ségű fóliát és hat mázsa műtrá­gyát vittek el a kereskedés udva­ráról. A rendőrségtől származó információink szerint a kárérték megközelíti a kétmillió forintot. Kiskunfélegyháza vélemény Megszületett a szakértői véle­mény egy tavaly novemberi csa­ládi veszekedés ügyében, amely véres fordulatot vett. Férjét szúr­ta meg karján egy asszony - nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva. A rendőrség vizsgálata során szakértői véle­ményt kértek, ennek alapján életveszélyt okozó testi sértés gyanújával folytatódik a büntető- eljárás. Kiskunhalas termékdíj Pénte­ken 10 órai kezdettel értekezletet tartanak a Kiskunhalasi Művelő­dési Központban a Duna Borré­gió Szőlészek és Borászok Egye­sülete szervezésében. A téma a termékdíj lesz, melyről felkészült szakemberek tájékoztatják a résztvevőket. (A. T. S.) OrgOVány TEHÉN Egy marhatartó vállalkozó hat tehenét lopták el hétfőn. Az állatokat az istállóból kötötték el. A rendőrség informá­ciói szerint mintegy hatszázezer forint kárt okoztak a gazdaság­nak a tolvajok. Vaskút védelem Öt település ­Vaskút, Gara, Bácsbokod, Bácsborsód, Bácsszentgyörgy - polgári védelmiseinek tartanak ma képzést a rendezvényterem­ben. Hatvanöt fő elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhet a 9 órakor kezdődő rendezvé­nyen. (K. T.) Akció a Sfcil-Coop összes üzletében 2009. febr. 12-tól - febr. 18-ig Napgyöngye 100% napraforgó étolaj, 1 I Bőrös sertéskaraj, -tarja Bőrös sertéscomb, -lapocka Bőrös császárszalonna Füstölt főtt császárszalonna Füstölt főtt tarja Tyúk mell nélkül Csirkecomb far-háttal Friss csirkemáj-szívvel Hosszú zsemle Somlói galuska, 260 gr Pusztaföl, 375 gr 20% Baba tusfürdő, 400 ml több féle Blend-a med fogkrém duopack, 2x100 ml 2 féle Oolfi kutyaszalámi, 1 kg Palacsintasütő; 25 cm Akció a készlet erejéig érvényes! 369, 779, 779, 729, 1049, 1329, 379, 479, 479, 9, 189, 139, 369 399, 199, 1099, Ft/db Ft/kg ■Ft/kg •Ft/kg ■Ft/kg ■Ft/kg ■Ft/kg ■Ft/kg •Ft/kg ■Ft/db Ft/db •Ft/db Ft/db-Ft/cs-Ft/db-Ft/db (íJteáM Találkozzunk mindennap! <y«aán Nem hiába írtak levelet a fogorvosok iparűzési adó A fogdoktorok befizetése is a praxiskeretet gazdagíthatja Ezentúl a vállalkozó fogorvosok által befizetett helyi iparűzési adó is az önkormányzati praxis­finanszírozási keretet gazdagít­hatja Kecskeméten. Azaz - ha erre áldását adja pénteken - ha­sonló „elbánásban” részesíti a fogorvosok iparadóját a képvise­lő-testület, mint korábban kollé­gáikét, vagyis a háziorvosokét és a gyermekorvosokét. Levelet írtak az esztendő ele­jén a területi ellátási kötelezett­ségű fogorvosok a kecskeméti városházának, hogy jelezzék: a különféle, számukra kedvezőt­len jogszabályi és finanszírozá­si változások következtében egy­re rosszabb a helyzetük. A pra­xisok bevétele csökkent, az ellá­3 3 'iHRPr ' “ Rendelés után levelet írtak tás komoly nehézségekbe ütkö­zik, az energia és a fogászati anyagok drágulását komolyan megérzik. Azt kérték tehát, hogy az önkormányzat különítse el egy támogatási alapba az álta­luk befizetett iparűzési adót, amire aztán pályázhatnának, vagy praxistámogatás címén jut­tassa vissza hozzájuk. Minthogy a város közgyűlése november vé­gén hozott egy határozatot, ami szerint a területi ellátási kötele­zettségű háziorvosokat és gyer­mekorvosokat 2009-től úgy tá­mogatja, hogy a praxisok finan­szírozására szánt 12,5 milliós éves keretet megtoldja a vállal­kozó házi- és gyermekorvosoktól előző évben befolyt iparűzési adóval, hasonló döntést javasol Zombor Gábor polgármester a fogorvosok esetében is. Vagyis a keretet a házi- és gyermekor­vosok 10 millió 651 ezer forint­ján túl toldják meg további há­rommillióval. Kecskeméten ugyanis jelenleg huszonhárom fogorvosi praxis működik területi ellátási kötele­zettséggel (ebből hat kizárólag iskolafogászati praxis), és tizen­kilenc működik vállalkozási for­mában. A polgármesteri hivatal adóosztályának tájékoztatása szerint a vállalkozó fogorvosok 2008-ra előírt és be is fizetett iparűzésiadó-előlege pedig 2 millió 999 ezer forintra rúg. ■ K. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom