Petőfi Népe, 2009. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-10 / 34. szám
12 PETŐFI NÉPE - 2009. FEBRUÁR 10., KEDD KEGYELET / APRÓHIRDETÉS EMLEKEZES GYÁSZHÍR EMLÉKEZÉS „A múltba vissza nézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk." ß ” DR. BARANYI ERZSEBET halálának 1. évfordulójára. Szerető férjed és gyermekeid. „Nem ezt akartam, nem így akartam, szerettem volna még élni, de a halál könyörtelen volt, el kellett menni. Ha emlegettek, közietek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy özv. KISS JÁNOSNÉ Kiss Julianna életének 83. évében elhunyt. Temetése 2009. február 12-én, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. „Odakint a temetőben pihen egy szív csendesen, Családjáért rég nem dobban, messze vitted, Istenem. Telhetnek a hónapok, múlhatnak az évek, Akik igazán szerettek, nem felednek Téged." FARKAS PÁL jakabszállási autóboltos halálának 3. évfordulójára. Szerető felesége és családja. KÖSZÖNET KÖSZÖNET ■ KÖSZÖNET Köszönjük az Egyháznak és Baja Város Vezetésének MEZEI LAJOS temetésének páratlan megrendezését. Köszönjük a búcsúztató szavakat, az éneket, a verset. A Barátoknak, az ismerősöknek és mindazoknak, akik szerették, hogy elkísérték Őt utolsó útjára. Köszönjük a virágözönt, amivel szeretetüket és tiszteletüket fejezték ki halottunk felé. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BÖCKL HEINZ temetésén megjelentek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. A gyászoló család köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik DR. SZÉKELI IMRÉNÉ Meskó Gertrúd temetésén megjelentek, sfrjára koszorút, virágot helyeztek. Szerettei. GYASZHIR „Te egy drága kincs voltál, a legnagyobb, melyet Istenünk adott. Elmentél, időd lejárt, siratunk mindörökké, drága Édesanyánk." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. GERENCSÉR JÓZSEFNÉ Fülöp Veronika életének 94. évében csendesen elhunyt. Temetése 2009. február 13-án, 14 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. * «ii GYASZHIR Fájdalommal tudatjuk, hogy T 4 FARAGÓ JÁNOS ballószögi lakos, I életének 62. évében .'.ife elhunyt. ífjH Temetése 2009. február 1 2 i|9 én, 9.45 órakor lesz a J9 kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló testvérei. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAKULYA JÓZSEF I kerekegyházi lakos, életének 83. évében elhunyt. Temetése 2009. február 11-én, 15 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. A gyászoló család. 1 GYASZHIR „Nem fogyatkozik, aki mindig ad: magát - kifosztva egyre gazdagabb!" (Balássy László) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOMBAI MIKLÓSNÉ Baranyi Erzsébet Ilona hetényegyházi lakos, 56 éves korában elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása 2009. február 11-én, 11 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHIR „Csak az hal meg, akit elfelednek, I örökké él, akit igazán szeretnek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, SZABÓ JÁNOSNÉ Somogyi Viktória 88 éves korában csendesen elhunyt. Kívánsága szerint hamvasztás után szűk családi körben I elbúcsúztattuk. Gyászoló család. TEMETKEZÉS Ügyfél- szolgálati irodákíJviosgazdasági KftÖ HOUdK. Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498 329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481 319 Ügyelet 0 24 óráig 30/65-56-321 A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APR® U JÁRMŰ ADÁS-VÉTEL, bizományos, www.kismobil.hu------------------------- *J009148‘ HASZ NÁflTemezfelnik eladó. 20/455-3957.--------------------------------------•1010492H0BBI angol terepjáró. 1:30/320-6830---------------------------------------10102118 MERCEDES Atros 1840-es és Volvo FH12- es, 10 éves gabonás és jumbóspótkocsis tgk- k eladók. 30/2578-176. •1010530PLATÓS UAZ eladó. Érd.: 70/330-4524. GEPEK 8 KERTITOX permetező szivattyú sok tartozékkal eladó. Bort beszámítok. 30/9551-707.-------------------------------------------------------------------------------■10104628 LANDINI Ghibli 90 kitűnő állapotban eladó. 30/348-2363.-----------------------------------------*1009253* MI B diesel, 5 év műszakival, összkerekes eladó 30/260-9307-------------------------------------------------------------------------------*1010382* 8 MTZ 82-es, Fend 105 LE gyári homlokrakodóval, silózó pótkocsik, M1300-as körbálázó, fűkasza, rendsodró 7-es eladó. 20/418-3959 —---------------------------------------------------------------------------*1010724* NA GY teljesítm. fűkasza eladó. 70/453-7795-------------------------------------------------------------------------------■ 10107088 SZÁNTÓFÖLDI permetező 5-16 hl ár alatt 80 E Ft-tól, 6,51 pótkocsi eladó.20/495-5519-------—----------------------------------------------------------------*1010631400-AS Hondához ekefelszerelés eladó. 20/805-0026.-------------------------------------------------- *1010555* 800-AS szalagfűrész öntvény, jó állapotban eladó! T.: 70/2922-655-------------------------------------------------------------------------------»1010721_____ÁLLÁSTKÍNÁL______ AL KALMI fizikai munka! 30/515-0423.------------------------------------------------------------------------------*1011322ÁL LATGONDOZÁSBAN jártas munkaerőt keresünk. I: 06-20/482-3082-------------------------------------------------------------------------------*1010548* ÁR UHÁZ őrzésre Kecskemétre biztonsági őröket felveszünk. 30/502-4565.----------------------------------------------------------------------------*1010689* BI RKÁK mellé juhászt keresek. Érdeklődni: 20/9771-700.------------------------------------------- *1010507* ÉRETTSÉGIVEL rendelkező munkatársat keresünk telefonos munkára (órabér). 30/8285- 021-----------------------------------------;-------------------------------------*1010513* GY AKORLATTAL rendelkező virágkötőt keresek kecskeméti virágüzletbe. Érdeklődni: 20/932- 3384.-------------------------------------------------------------------------------*1010720* KÁRTYAVETÉS. Tel.: 20/353-0209 KECSKEMET és vonzáskörzetében heti 15 órás elfoglaltsággal akár 100 E Ft jövedelem. Ha szeretne jó csapatban dolgozni, hívjon! Érdeklődni: 06-20/214-6891. KECSKEMÉTI piacvezető ingatlaniroda értékesítési munkatársat keres alkalmazotti munka- viszonyba. Feltételek: kitűnő kommunikációs készség, gépírástudás, számítógépes felhasználói ismeretek. Előnyt jelent saját gépjármű. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a munka@ingatlanbazis.hu e-mail címen. <RTtz> MÉRŐTRANSZFORMÁTOR KFT KECSKEMÉT-KADAFALVA ► Betanított munkás munkakörbe könnyű fizikai munkára 3 fő munkavállalót keres Kecskemét-Kadafalva-Ballószög térségéből. Előzetes időpont-egyeztetés szükséges! Jelentkezni a 76/504-010 S telefonszámon lehet. s Magyarországi központú kereskedelmi cég sikerorientált munkatársat keres jó minőségű termékek forgalmazására. 06-70/453- 65-63.. 101Q63O* ADÁSVÉTEL AKAC és vegyes tűzifa ingyenes házhoz szállítással 8500-12 500 Ft/m. 06-20/298-0733, SPÓROUON A GÁZZAL! Vegyen kondenzációs kazánt! Ariston Clas PR 24 kW kombi 252.000 Ft bruttó Régi kazánját 20.000 Ft-ért beszámítjuk. Szerelvénybolt Kft. 6000 Kecskemét, Ceglédi út 38. Tel.: 76/501-463, 501-464 R www.szerelvenybolt.hu | AKCIÓS tűzifa eladó. 30/922-3104. CSAPÁGY, CSAVAR, SZERSZÁM L és B Hajtástechnika Kft. p Kecskemét, Bethlen krt. 60. Tel ./fax: 76/403-615 Mobil: 30/846-1448 lesb@hajtastechnika.t-online.hu HASZNÁLT cserép eladó. 20/805-0026. JÓ ÁLLAPOTBAN lévő üzemképes Termotéka 35ES típusú gázkazán eladó. Érdeklődni: 76/411-210, 20/466-6326.------------------------------------------------------------------------------>1010304* LA J0SMIZSÉN akác tűzifa kuglizva eladó! 1700 Ft/q T: 20/491-64-04------------------------------------------------------*1010058* SALGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok.hu 30/583-5001,30/455- 6432.-----------------------------------------------------*-------------------------*1007926* TŰ ZIFA 9 E Ft/m3-től szállítva 20/268-7223-------------------------------------------------------------------------------* 1010545* ÁLLAT 8 FEJŐSTEHENEK 25-30 l/nap eladók. 20/418-3959.-------------------------------------------------------------------------------*1010724* 8 MT tehenek eladók. 20/4737-103.-------------------------------------------------------------------------------*1010578* 8 NÉMET dog 1 éves eladó. 20/418-3959.-------------------------------------------------------------------------------*1010724* OKTATÁS B0LVÁRY Security Kft. biztonsági őr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ. 06022702 Tel.: 30/925-8127------------------------------------ *1009151* GY ÓGY- és svédmasszőr OKJ-s képzés indul március 6-án Kecskeméten. Gyakorlattal, jegyzettel 190.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/377-7797 www.2007kapos.hu--------------------------------------------------------------- >1009162* IN GATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés indul Kecskeméten, Részletfizetéssel 76.000 Ft, távoktatásban 66.000 Ft. 70/209- 0541 www.2007kapos.hu------------------------------------------*1009164* KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ, ruházati, ill. élelmiszer eladó OKJ-s képzések indulnak február 20-án Kecskeméten, 79.000 Ft-tól távoktatásban is. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/367-9217 www.2007kapos.hu------------------------------------------------------------------------------*1009159* L0 VÁRI nyelvtanfolyam indul Kecskeméten a Romani Shkola nyelviskolában 2008.02.13- án. 70/265-5656 www.romanishkola.hu--------------* 1007878.M ASSZÖRKÉPZÉS indul uniós bizonyítvánnyal februárban Kecskemét, Kalocsa, Kkhalason. Részletfizetés! 20/9762-111.-------------------------------------------------------------------------------*1008941* SZOLGÁLTATÁS ÉPÍTŐIPARI gépkölcsönzés Nagykőrösön Maros u. 46. 53/351-498, 30/519-4516-----------------------------------------------------------------------*1010705* ÉP ÜLETBONTÁST, alapásást, betonvágást töréssel, elszállítással vállalunk. Érdeklődni: 20/914-6733-------------------------------------------------------------------------------*1010690* JÓSSZALON! 76/412-612.-------------------------------------------------------------------------------*1008672* Okleveles gépészmérnök sikeres vezetői gyakorlattal, szakirányú képesítéssel, jogi és pályázatkészítési tapasztalattal vállalja Kecskeméten és környékén társasházak teljes körű kezelését, közös képviseletét. Szakszerű, korrekt ügyintézéssel és érdekképviselettel biztosítjuk a tulajdonosok nyugalmát, a gazdaságos vagyonkezelést. Elérhetőség, ajánlatkérés: szakalj@deerhome.t-onllne.hu, telefon: 30/588-0408. Bízzák profira társasházukat!. 1010686. LÁSZLÓ Árnyékolás, a térség árnyékolója! Műanyag nyílászárók, árnyékolástechnikai eszközök gyártása, szerelése, javítása. Folyamatos akciók! 30/224-3650, 76/410-254.-------------------------------------------------------------------------------*1009987* MASSZÁZS igények szerint. 20/217-0415.-------------------------------------------------------------------------------*1005191* MASSZÁZST vállalok. 70/245-8887.-------------------------------------------------------------------------------*1011318* TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT kedves, csinos Szilvia Kecskeméten ismerkedne. 70/673-6178.---------------- *1010914* AB SZOLÚT szép, csinos, formás 36-os ismerkedne diszkrét környezetben. 06-30/317- 8290------------------------------------------------------------------*1010576* ANGYALI, aranyos, ápolt, érzéki, szép arcú, igényes lány ismerkedne. T: 30/554-8042---------------------------------------------------------------------------—*1010416* ANIKÓ ismerkedne. 30/308-5564.-------------------------------------------------------------------------------* 1010632* Aranyos, kedves, 19 éves lány Kecskeméten partnerét keresi. Tel.: 70/307-8553.1010465. BARÁTNŐK ismerkednének. 70/549-5564.-------------------------------------------------------------------------------*1010583* CSINOS, formás Nóri 38-as ismerkedne. 06- 30/395-2268.------------------- *1010710* ÉR ZÉKI, tapasztalt, mindenre nyitott, különlegesen finom nő ismerkedne. 30/848-3447. —--------------------------------------------- »1010109* FÉ RFIAK! 40-től 55 évesig, társat kereső férfiakat várunk rendezvényünkre, 2009 február 13-án: www.jokor-est.hu. 20/479-14-57-------------------------------------------------------------------------------*1010678* FUVOLATANÁRNŐ ismerkedne. 70/651-7941.-------------------------------------------------------------------------------*1010638* KECSKEMÉTEN Kitty ismerkedne. 20/4411- 779.-------------------------------------------------------------------------------*1010575* KMÉTEN csajszi ismerkedne. 70/295-3996.------------------------------------------------------------------------------*1010583* KMÉTEN Jázmin ismerkedne. 70/643-1925.-------------------------------------------------------------------------------*1010048* KOLLÉGISTA lány társat keres. 70/354-6902.-------------------------------------------------------------------------------*1010601* RENDEZETTEN élő kecskeméti férfi 50/183 káros szenvedély nélkül keresi közös gyermeket akaró társát "Várok Rád" Kecskemét, Petőfi S. u. 11.-------------------------------------------------------------------------------*1009312* 65 ÉVES, fiatalos hölgy középvégzettségű, igényes élettársát keresi végleges kapcsolat reményében. 20/426-4728.--------— -----------------------------,--------------------*1010693* SZ ERETNÉD megtalálni igaz társamat. 59/158/58 fiatalos, vidám, házias nő vagyok. Káros szenvedélyem nincs. Hasonló adottságú, kecskeméti úr hívását várom. 30/255-9156.------------------------------------------------------------------------------->1010680* SZŐKE dúskeblü Heni ismerkedne 30/437-7146-----------------------------------------------------------------*1010098* 19 ÉVES Jenny várja partnerét. 30/589-3825--------------*------------------------------S-4—------------------------*1004409* 35 ÉVES nő ismerkedne! 06-20/462-14-54.-------------------------------------------------------------------------------*1007872* 44/172/67 csinos, fiatalos hölgy komoly kapcsolatot keres. 20/2235-784.------------------------------------------------------------———-—*1010422* UTAZÁS GYULÁN ápr. 5-18-ig üdülés eladó. 06- 20/937-4318. VEGYES »RÉGISÉGEK, műanyaghordók, háztartási- és varrógépek alkatrészei eladók. 76/324- 222.------------------------------------------------------------------------------*1008597* a ÚJ Textima kötőgép, telefon quarcból kézimunkához minták, tű stb. eladó. 76/324-222.-----------------------------------------------------------------------------*1008597* ME ZŐGAZDASÁG ÁRPA és kukorica eladó. 76/703-164.-------------------------------------------------------------------------------*1009995* »BIANKA, Cserszegi, Generosa, Kövidinka K8 származási igazolással 2009. őszi telepítéshez eladó. 30/240-9655.-------------------------------------------------------------------------------*1008692* »BURGONYA eladó. Érdeklődni: 30/4536- 388. *1004908* »CSERSZEGI, Chaselas, gyökeres vessző származási igazolással eladó. Érdeklődni: 30/240-9655.-------------------------------------------------------------------------------*1008892Csépán 10 ha Cabernet Sauvignon fiatal szőlő eladó. Érd.: 30/9325-800.. ,0,0089. » DKC3511, DK440, 391, 471 stb. kukorica vetőmagok, Neoma, Alexandra, Heliasol stb. napraforgó vetőmagok, 15 E Ft-tól eladók. 30/318-26-09.---------------------------------------------- *1007300* KÖNNYEN szerelhető nagy bálarakó, jó állapotban lévő rendsodró, nagy mennyiségű birkatrágya és 150 nagybála búzaszalma eladó. 30/416-4747.-------------------------------------------------------------------------------*1010523* 8 KUKORICA, búza, árpa, napraforgó eladó. 30/284-6081.-----------------------------------------------.------------------------------->1010241* * MUHARMAG eladó. Érdeklődni: 30/9759- 715.-------------------------------------------------------------------------------*1010060TERMEDEN paprikát, megéri! A feldolgozóipar 2009-re élénk érdeklődést mutat minden paprikafajta iránt, ezért a Bács-Zöldért Zrt védőáras szerződés megkötése után, igény esetén, mind szaporítóanyagot, mind tápanyagot biztosít. Érdeklődni: Szabó Ferenc: 30/349-9724 (Kmét), Molnár István: 30/606-5680 (Jhalma). Petőfi Népe" Hí" “■ * «ssaFg- .a» _____________________ HA TÉKONY HIRDETÉS a lehető legkisebb költséggel! Hirdetését a Petőfi Népében >4 Duna-Tisza köze családi napilapja naponta közel 120 ezren olvassák!* Hirdetési információ: 76/518-236 Forrás: Szonda Ipsos/GFK Hungária, Nemzeti MédiaAnalízis 2008/2-3. negyedév Ly5, Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Igazgató-főszerkesztő: .dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.145 FI: negyedévre: 6.435 FI: félévre: 12.870 R: egy évre: 25.740 FI Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft ), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és fekJolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.