Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-06 / 4. szám

14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 6., KEDD Sáncolják (?) a gondokat röplabda Szeretnék becsülettel befejezni a bajnoki idényt A kép - remélhetőleg - csalóka: az elmúlt hónapok gondjai és nehézségei ellenére sem fogott padlót Kecskemét tradicionális sportága, a röplabda Tegnap délelőtt eldőlt: Williams nem kell az Univer kosarasainak Amint arról hétfői lapszámunk­ban már beszámoltunk: Zsoldos András vezetőedző úgy döntött, hogy nem tart igényt a sérült Mike Dale pótlására érkezett Jason Williams játékára. Tegnap délelőtt összeült az Univer Kecskemét élvonalbeli férfi kosárlabda-egyesület veze­tése, hogy eldöntse: maradjon vagy se az amerikai légiós. Nos a klub elfogadta Zsoldos András vezetőedző javaslatát, és úgy döntött, hogy megköszöni az edzetlen állapotban lévő ameri­kai látogatását, és nem tart igényt a szolgálataira. Az Univer holnap a Sopron, 10-én, szombaton pedig a Zala­egerszeg ellen játszik a legjobb nyolc csapat közé kerülés szem­pontjából döntő fontosságú baj­noki mérkőzést. Jó hír, hogy ezen a két meccsen teljes értékű játékos lesz a sérüléséből fel­épült Molnár András. Mike Dale tegnap elkezdhette a rehabilitá­ciót, mert műtött térde megfele­lően gyógyul. ■ R. I. Pekingi olimpia: plázát építenek a baseballstadionból Bár a helybéliek bíztak a meg­maradásában, mégis bevásárló- központ épül a pekingi olimpia baseballmérkőzéseinek otthont adó stadion helyén. A 29 millió dolláros költségve­téssel megépült, tizenötezer fé­rőhelyes Vukoszung aréna - melyet a szervezők eleve ideigle­nes helyszínnek építettek - lesz az első elbontott ötkarikás léte­sítmény. „Tavaly márciusban itt játszott bemutató mérkőzést az MLB-s Los Angeles Dodgers és a San Diego Padres, de az amerikai profi liga bérleti díján kívül nem volt más bevételünk a stadion­ból. Évi egy-két esemény miatt nem tarthattuk meg” - indokol­ta a döntést Kuo Csin-csiao (Guo Jinjiao), a telektulajdonos cég ügyvezetője. Kínában mindössze néhány tucat nézőt vonzanak a hatcsa­patos baseballbajnokság mécs­eséi, a válogatott pedig az utolsó, nyolcadik helyen végzett az au­gusztusi olimpián. ■ A közelmúltban interjút közöltünk Ujhidy Tibor­ral, kecskeméti sportveze­tővel, aki a városi sportfi­nanszírozás miatt tradici­onális klubok megszűné­sétől tart. Szerinte ilyen a férfi röplabda is. Rajtmár István- Valóban a megszűnés fenye­geti a Kalo-MÉH Kecskeméti RC-t is? - kérdeztük Breszkó Andrást, a klub szakosztályve­zetőjét.- Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, de mindent elköve­tünk azért, hogy a város egyik je­lentős hagyományokkal rendel­kező sportága megmaradjon.- Mi okozza a nehézségeket?- Úgynevezett imázsváltás mi­att névadó szponzorunk az ősz­től a kecskeméti labdarúgókat támogatja. Másik fontos támoga­tónk cége külföldi kézbe került, rá se számíthatunk jelenleg.- A tervezett városi sportfi­nanszírozásból sem marad a röplabdára.- Nem foglalkozunk ezzel, hi­szen Zombor Gábor polgármes­ter úr elmondta: mindent meg­tesz annak érdekében, hogy a város továbbra is támogassa a férfi röplabdát, és ne fenyegesse a megszűnés ezt a népszerű sportágat.- Milyen összegből gazdálkod­tak eddig, mennyiből jelenleg, és ez mire elegendő? a kecskeméti röplabda- utánpótlásnevelés évtizedek óta követendő példa a sport magyar képviselőinek köré­ben. Még a Dunszt-Beregszá- szi szakemberduó dolgozta ki a felmenő rendszerű, az álta­lános iskola alsó tagozatában kezdődő és az iskolai oktatás­ra épülő képzést. A képzést,- Az elmúlt bajnokságban 26- 28 millió volt a költségvetésünk. Ebből az összegből indultunk nemzetközi kupában, és lettünk bajnoki ezüstérmesek. Volt egy külföldi játékosunk is. Főszpon­zorunk támogatásának elmara­dása miatt jelenleg 20 milliós a költségvetésünk, visszaléptünk a kupából, természetesen nincs külföldi röplabdásunk sem.- Mekkora volt a városi támo­gatás összege?- Az elmúlt év első félévére melynek eredményeként válo­gatott és élvonalbeli játékosok sora nevelődött Kecskeméten. Mesteredzők, szövetségi kapi­tányok sora tanulta a szak­mát a hírős városban. Jelen­leg 6 utánpótláskorú csapat működik a sportiskola kerete­in belül, hat edző irányít 120 ifjú tehetséget. 6,5 milliót kaptunk. Ekkora ösz- szegben reménykedünk most is. Akkor tisztességgel be tudjuk fe­jezni a bajnokságot.- Az alapszakaszban az élen végeztek, remek eredmény!- Köszönet ezért a játékosok­nak, akiknek többsége munka és tanulás mellett röplabdázik, valamint a Kalo-MÉH tulajdono­sának, Gillich Tamásnak. Mi, a klub vezetői mindent megte­szünk az anyagi háttér kialakítá­sáért - mondta Breszkó András. Breszkó András: befejezni az évet! Ágfalvi megsérült, mégis sikerrel kezdte az új évet a Bajai Bácska Megnyerte az Eger elleni bajno­kiját a Bajai Bácska, ám a meg­sérült Ágfalvit kórházba kellett vinni tegnap este. A csapat leg­jobbjának elveszítését társai re­meklése feledtette a tabella má­sodik helyén álló vendégek el­len. Fej fej mellett haladtak a csa­patok az első félidőben, majd a harmadik negyed elején Ágfalvi rosszul esett. Ezután 6 pontos előnyre tettek szert a vendégek, amit egy 14 pontos hazai sorozat követett. A negyed végére 10 pont fölé nőtt a bajai előny, a já­tékrész végén Radnóti triplája a _ dudaszóra ment be. Az utolsó negyed elején ka­paszkodott az Eger, reményeiket egy újabb Radnóti-hárompontos lohasztotta. Két perccel a vége előtt már 93- 79 állt táblán. Innen már csak kozmetikai változtatásra fu­totta az Eger erejéből, megérde­melt sikerrel kezdte az évet a Bácska. BAJAI BÁCSKA-EKF HÉSZ EGER 94- 88 (29-29,21-21,25-17,19-21) Baja: Hosszú 29/15, Kancsár 15/6, Kovács P. 21/15, Radnóti 23/15, Ágfalvi 2. Csere: Szabó A., Szabó Á. 2, Kati 2. Edző: Pump Gábor. ■ K. T. Szávav Agnes: most kedvezett a pontszámítás Az évzáró ranglistán még 28. soltvadkerti Szávay Ágnes - a pontszámítás sajátosságának köszönhetően - a 25. helyről kezdheti a 2009-es esztendőt a női teniszezők világranglistáján. Párosban Szávay Ágnes a 63. helyről tíz lépést visszafelé ha­ladva, hetvenharmadikként kez­di meg az idei menetelését. Az év első rangsorában - csak­úgy, mint a tavalyi utolsóban - a szerb Jelena Jankovic áll az élen. A WTA honlapja szerint meg­változott a rendszer, mindenki magasabb, a korábbihoz viszo­nyítva csaknem dupla pont­számmal áll, s a jövőben az ed­diginél többet lehet gyűjteni a tornákon (a Grand Slam-győ- zelemért például 2000 jár, az e heti, brisbane-i viadal bajnoka pedig a 2008-as 140-nel szem­ben már 280 pontot kap). ■ Országos hírű a kecskeméti utánpótlás-nevelés A Qualisport a harmadik helyen halad afrika race A sárga Scania profi módon küzdi le a köves-homokos terepet Börtönbe kell vonulnia a világbajnok jégtáncosnak Rendkívül szoros eredmények születtek a kamionos kategóriá­ban az Africa Race 5. napján, szombaton, amikor a mezőny folytatta a száguldást Marokkó­ban. A futamon elindult négy egység közül az első hármat mindössze 7 perc 43 másodperc választotta el egymástól. A leg­újabb sivatagi terepralis viadal karavánjának a pihenőnap előtt El Boujerifből Agadir festői váro­sába kellett eljutnia: a táv össze­sen 626 kilométer volt, ebből 195 kilométert gyorsaságiként teljesített a mezőny. A legjobb időt a De Rooy- csapat kötelékébe tartozó Hans Bekx futotta DAF-jával. A hol­land pilóta 4 óra 54 perc 35 má­HM A Qualisport sárga Scaniája továbbra is jól bírja az afrikai nehéz terepet sodperc alatt tudta le a napi ada­got, 3 perc 45 másodpercet ver­ve főnökére, az Ivecóval verseny­ző Jan de Rooy-ra. A dunaszent- benedeki Qualisport triója 7 perc 43 másodperces hátránnyal 3. lett, miután az Unimoggal ver­senyző Giacomo Vismara két­órás időbüntetés miatt a máso­dikról a negyedik helyre csú­szott vissza. Összetettben Bekx vezet 20 óra 26 perc 59 másodperces idő­vel, őt de Rooy követi 12 perc 37 másodperces hátránnyal. A Qualisport csapata 1 óra 15 perc 9 másodperces hátránnyal őrzi a harmadik helyet, míg Vismará- ék lemaradása 3 óra 26 perc 25 másodpercnyire nőtt. ■ S. 1. A korábbi, felfüggesztett ítéletet megváltoztatva a fellebbviteli bí­róság letöltendő börtönbünte­tésre ítélte a bolgárok világbaj­nok jégtáncosát, Makszim Szta- viszkit, aki 2007 au­gusztusában ittasan halálos közlekedési balesetet okozott. A büntetés időtarta­ma nem változott, két és fél év. A balesetben Sztaviszki a dzsipjét vezetve összeütközött két másik autóval a Fekete-ten­ger partján lévő Primorszko mel­lett. A karambol következtében egy 24 éves férfi életét vesztette, egy 18 éves nőt pedig súlyos sé­rülésekkel szállítottak kórházba, és négy hónapot feküdt kómá­ban. A sportoló véralkoholszint­je jóval - körülbelül a kétszere­sével - a megengedett határér­ték felett volt. A börtön mellett a 31 éves ver­senyzőnek - aki­nek jogosítványát négy évre bevon­ták, valamint ezt követően is öt évig csak próbaidővel vezethet - kártérítést kell fizetnie az el­hunyt családjának és a kómába esett nőnek. Sztaviszki 1996 óta alkotott duót Albena Denkovával. A vi­lághírű jégtáncpáros 2006-ban, Calgaryban szerezte első vb-ara- nyát, majd 2007 márciusában, Tokióban megvédte címét. ■ ■ Dzsipjét vezetve összeütközött két másik autóval

Next

/
Oldalképek
Tartalom