Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-06 / 4. szám

Barack Obama Washingtonba költözött barack Obama megválasz­tott amerikai elnök feleségé­vel és két gyerekével Chica­góból Washingtonba költö­zött több mint két héttel a beiktatása előtt. Az ameri­kai fővárosban január 20-án rendezik meg az új elnök hivatalos beiktatási ünnep­ségét. Obamáék átmenetileg a Fehér Háztól nem messze fekvő elegáns Hay-Adam szállodában fognak lakni. Az utolsó orosz katonák is elhagyták Bajkonurt ÁTHELYEZTÉK az Utolsó 1500 orosz katonát a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről, mivel az az év elejétől teljes egészében civil létesítmény­ként működik. Az űrrepülő­tér hosszú éveken át a Szov­jetunió, majd Oroszország katonai objektuma volt. Nem tetszik a bukás az ombudsmannak A jogbiztonságot veszé­lyezteti, tehát módosítani kellene azt a rendeletet, amely a sokat mulasztó ta­nulók évismétlését írja elő - állapította meg az állam- -< polgári jogok ország- gyűlési1 biztosa egy szülői ■ panasz alapján. Szabó Máté szerint a hiányzás nem jelenti automatikusan azt, hogy a kisdiák nem teljesítette tanulmányi kötelezettségeit. Szabó Máté a buktatás ellen Nem várható gyors béke 3 PERCES INTERJÚ Teleki László: hír&háttér Három vezető háromféle választ ad a gázai viszályra A palesztin területeket Egyiptommal összekötő alagutakban elsősorban fegyvert csempésznek. Az izraeliek ezt is próbálják megakadályozni. Hiába az izraeli offenzíva, folytatódtak a zsidó állam elleni palesztin rakéta- támadások. A lapunknak nyilatkozó Nógrádi György szerint elhúzódó harcokra számíthatunk. Szabados Balázs Hasztalan követel tűzszünetet a fél világ a Gázai övezetben. Ha megvizsgáljuk, mit is akarnak a szembenálló felek, nem remény­kedhetünk megállapodásban. „A zsidó állam célja, hogy garan­tálja Dél-Izrael biztonságát, kato­nailag gyengítse a Hamászt, tud­va, hogy a palesztin iszlamistákat mint politikai szervezetet kikap­csolni most lehetetlen. Izrael egy olyan tűzszünetben reményke­dik, amely úgy biztosítja a nyu­galmat, hogy megakadályozza a csempészést, és szétveri az öveze­tet Egyiptommal összekötő alaguta- kat. Ebből számomra az követke­zik, hogy gyors fegyverszünet aligha lesz” - mondta el lapunk­nak Nógrádi György biztonság- politikai szakértő. A Hamász - amelyet megle­pett az izraeli hadsereg akciójá­nak időpontja és intenzitása - célja viszont katonai képességei­nek fenntartása, öngyilkos me­rénylők küldése és terrorcselek­mények elkövetése külföldön. Az iszlamista szervezet katonái talán egyetlen esélyként a pol­gári lakosság közé rejtőznek, ami nem nehéz feladat, hiszen a fél budapestnyi sivatagos terüle­ten másfél millióan élnek. De hogy lesz ebből megegye­zés? Jelenleg Izraelben hárman döntenek mindenről, ami nem egyszerű helyzet, hiszen hárman háromféleképpen látják a meg­oldást. „Szét kell verni a Hamászt, és ki kell kényszeríte­ni egy megállapodást” - véli művelet megindítása után két nappal is folytatódtak a zsidó állam elleni palesztin rakéta- támadások Gázából. Az Isz­lám Dzsihád iszlamista szerve­zet véres utcai harcokkal fenye­gette meg Izraelt. „Harcosok ezrei állnak készen az utcá­kon, hogy megtámadják és le­Ehud Barak védelmi miniszter. Tzipi Livni külügyminiszter sze­rint hagyni kell a Hamászt mű­ködni, de bármilyen csapásra iszonyú ellencsapással kell vála­szolni. Az ügyvezető miniszter- elnök, Ehud Óimért pedig úgy gondolkodik, hogy a 2006-os li­banoni rendezés sikeres volt, így Gázában is ugyanazt a monito­ringrendszert kell kialakítani. A katonai erő szempontjából - Nógrádi szerint - egy dolog külö­nösen fontos: mit változtatott a zsidó állam a 2006-os libanoni háború óta? Abban a háborúban az izraeli kommunikáció káoszba fulladt, hiszen minden parancs­nok nyakló nélkül nyilatkozott a győzzék az ellenséges fegyveres erőket” - jelentették be. A2 izraeli hadsereg december 27-én indított ojfenzívát a Gá­zai övezet ellen, hogy beszün­tessék vagy legalábbis csök­kentsék az Izrael elleni palesz­tin rakétatámadásokat. Azóta 527 palesztin vesztette életét, több mint 2500 megsebesült. fronton. Most kizárólag központi tájékoztatás lehetséges. A tartalé­kosok 2006-ban nem voltak felké­szítve, most igen. Akkor nem ké­szültek fel a hátország védelmé­re, ellentétben a mai helyzettel. Perez akkori védelmi miniszter civil volt, nem értett a háborúhoz, Barak pedig szakértő. A Közel-Kelet belső gyűrűjé­ben fegyverszünet lehetséges, de egy tartós béke kizárt - tette hozzá Nógrádi György, aki sze­rint egy valami adhat okot opti­mizmusra: Barack Obama ja­nuár 20-i beiktatása. Egy új ame­rikai kül- és biztonságpolitika ugyanis képes lehet megmozdí­tani az állóvizet válsággócokban. Segélykérő magyarok A MAGYAR Külügyminisztérium­tól kért segítséget két magyar család, hogy biztonságban el­hagyhassák a Gázai övezetet. A külügy a Palesztin Hatóság gal és a Gázai övezet határát ellenőrző izraeli katonasággal is egyeztet, hogy a családokat izraeli területen keresztül Jordániába szállíthassák. A Hamász rendületlenül lövi rakétáit A izraeli szárazföldi hód­kevés, de hangos romaellenes Idén egymilliárd forinttal több támogatás jut roma­programokra. Mire for­dítják ezt az összeget?- kérdeztük Teleki Lászlót, az MSZP roma­ügyekért felelős ország- gyűlési képviselőjét.- A szociális minisztérium cigánytelepek felszámolá­sára egymilliárd forintot, további 400 milliót ösztön­díjprogramokra kapott. Létrehoztunk egy 60-80 milliós kríziskeretet is. Az oktatási tárca 742 mil­liót költhet, a gazdasági minisztérium további 200 millió forintot használhat kis- és közepes vállalkozá­sok támogatására.- Az anyagi támogatás elősegítheti a romák in­tegrációját?- Nagy előrelépés, hogy a kormány kötelezővé tette 3 éves kortól az óvodát, és anyagi segítséget is nyúlt ehhez. Ezzel csökken a le­morzsolódás veszélye az ál­talános iskola első éveiben.- Változott-e az utóbbi időben a cigányság társa­dalmi megítélése?- Az értelmiség egyértel­műen szolidaritását fejezi ki a kisebbségek, így a ro­mák iránt is. Van azonban egy kisebb számú, de an­nál hangosabb szélsőjobb- oldali csoport, amely a ro­mák ellen emeli fel a sza­vát. ■ Boda V. Még nem biztonságos a jég a Balatonon fagy Rekordhideg Romániában, hóesés és káosz a németeknél Nem csalt a Fidesz az ajánlószelvényekkel „Ha marad a hideg időjárás, a hét második felében biztonsá­gossá válhat a Balaton jege, ad­dig azonban nem ajánljuk téli sportolásra” - mondta Nagy Jenő, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság megbízott vezetője. Mindenesetre annyira azért már megvastagodott a Ba­laton jégtakarója, hogy azt teg­nap nem tudta feltörni a menet­rend szerinti komphajó, ezért bi­zonytalan ideig szünetel a Szán- tód-Tihany közötti járat. Nem egyenletes a jég vastagsága a Velencei-tavon sem, korcsolya­pályát várhatóan csak a hét vé­gére jelölnek ki. Valóságos közlekedési káoszt okozott a hétfő reggelig tartó sza­kadatlan hóesés és a fagy Né­metország számos tartományá­ban. A hatóságok közlése szerint az ország északi és középső tar­tományaiban több autópályát le­zártak, másutt pedig óriási du­gók keletkeztek. Észak-Raj na- Vesztfáliában és Türingiában a leesett mintegy 30 centiméteres hó következtében több helyen megbénult a vasúti közlekedés is, ezrek csak késve vagy egyál­talán nem jutottak el munka­helyükre. A közép-romániai Bodzaforduló városban pedig mínusz 31 Celsius-fokot mutat­tak a hőmérők hétfőn kora reg­gel. Ezen a télen eddig ez volt a legalacsonyabb hőmérséklet a balkáni országban. ■ M. V. Németország útjain baleseteket és dugókat okozott a hóesés és a fagy Egyhangúlag elutasította a fe­rencvárosi választási bizottság a Fidesz ellen benyújtott panaszt, amely szerint a párt nem semmi­sítette meg a le nem adott aján­lószelvényeket. Bugár Zsolt, a vá­lasztási bizottság elnöke azt mondta: a panaszt jogsértés hiá­nyában utasították el, mivel jegy­zőkönyv rögzíti, hogy a Fidesz a szelvényeket megsemmisítette. A választási bizottság hétfői ülé­sén foglalkoztak a Hír TV koráb­bi felvételével, amelyen a szabad demokraták kerületi elnöke és kampányfőnöke fizetett volna az ajánlócédulákért, de a televízió nem küldte el a bizottságnak a korábban kért, vágatlan felvé­telt. „Nincs olyan lehetősége a bizottságnak, hogy - bármi is le­gyen a Hír TV felvételén - John Emese jelöltté nyilvánítását visz- szavonja. Politikailag vagy erköl­csileg meg lehet kérdőjelezni, hogy az SZDSZ-nek John Emese még a jelöltje, de erre nem a vá­lasztási bizottságnak, hanem a politikai közéletnek a dolga rea­gálni” - vélekedett a bizottság el­nöke. Ferencvárosban vasárnap tar­tanak időközi parlamenti válasz­tást, miután Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester lemondott mandátumáról. A kopogtató­cédulákkal kapcsolatos vissza­élések miatt eddig az MDF, a MIÉP és a Magyar Szociális Zöld Párt jelöltjét zárták ki. ■ V. M. röbb támo­gatásról számolt be

Next

/
Oldalképek
Tartalom