Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-06 / 4. szám

2 Bácsalmás statisztika Tavaly decemberben több mint száz fő­vel emelkedett a regisztrált mun­kanélküliek száma - tudtuk meg a munkaügyi központ helyi kirendeltségén. Ez mintegy nyolc- százalékos emelkedésnek felel meg a korábbi időszakhoz ké­pest. Jelenleg 1583 állástalant tartanak nyilván. (J. J.) Izsák BETÖRÉS A kiskőrösi rendőrkapitányság nyomozói ke­resik azt az ismeretlen tettest, aki vasárnap reggelre Izsákon betört egy Madách Imre utcai la­kásba, és onnan 400 ezer forint készpénzt lopott el. (M. Gy.) Kiskunhalas pályázat a Berki Viola Közalapítvány idén is pályá­zatot ír ki a 60. életévét 2009- ben betöltött vagy annál idősebb hivatásos képzőművész támoga­tására. A 200 ezer forintos támo­gatás elnyerhető egy részletes szakmai önéletrajz és fotókkal il­lusztrált művészi bemutatkozás benyújtásával, melyből kiderül a pályázó tevékenységi köre, eddigi szakmai életútja, valamint jöve­delmi viszonyai is. A pályázatot február 28-áig kell eljuttatni a Halas Galéria címére. (S. I.) Kiskunfélegyháza kórus Ének lő Félegyháza címmel vízkereszti kórusfesztivált tartanak ma este 6 órakor a Szent István-temp- lomban. Az eseményen, melyet a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesülete rendez, fellép a TKIKI Batthyány-iskola 6. és 8. zenei osztályának kórusa, a Móra-gim- názium vegyes kara, a Cantati Giovanni és a Vox Cumana Ka­marakórus, valamint a Kiskun­félegyházi Zenebarátok Kórusa. Vezényel: Kis Szabó Rita, Kiss- Fekete Vilmos, Molnár Elvira, Nagyné Mészáros Erika és Szat­mári Imre. (Sz. A.) Solt MAZDÁK A kalocsai rend­őrkapitányság folytat nyomo­zást ismeretlen tettesek ellen, akik vasárnapra virradóra egy kft. solti telephelyéről elvittek két Mazda E2200 típusú, fehér színű, áruszállító kisteherautót. Rendszámuk: HNT-272 és HNT-274. A bűncselekménnyel okozott kár 2 millió 520 ezer fo­rint. (M. Gy.) Városföld véradás Pénteken 9 órától véradást rendez a város­földi Klubkönyvtár a Magyar Vö­röskereszttel karöltve. Áldozzon egy órát az életéből, életet ment­het! - hívják fel a figyelmet a szervezők. (S. H.) MEGYEI KÖRKÉP W'IMir l'T'fflmilllll ilfTUK PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 6., KEDD Az épület első és második szintjén alakítják ki a 12 lakást. A jelenlegi tervek szerint a tetőtérben irodák is helyet kapnak. Tizenkét luxuslakást ala­kítanak ki Kecskemét pa­tinás épületében, a volt sajtóházban. A szerkezet­kész ingatlanokat nettó 380 ezer forintos négyzet­méteráron kínálja a tulaj­donos. Rákász Judit Nagy alapterület, exkluzív kivite­lezés és környezet - ezt kínálja a beruházó azoknak, akik ingat­lant vásárolnak a belváros arcu­latát meghatározó épületben. A legkisebb lakás kétszobás, 79 négyzetméteres, míg a legna­gyobb - amelyben nappali plusz két szoba kap helyet -,171 négy­zetméter. Az előbbi irányára 36,2 millió forint, míg az utóbbiért 77,8 milliót kell fizetni. A 171 négyzetméteres lakásokból kettő Hétfőre virradó éjjel megszűnt a várakozás a röszkei határátkelő­nél. A hétvégi forgalomtorlódást a szabadságukról, elsősorban is gazdára vár. Ezeket az épület sarkán, a jelenlegi Libri könyves­bolt fölötti részen, az első, illetve a második emeleten alakítják ki.- Tegnap kezdtük meg az ingatlanok értékesítését mondta el kérdé­sünkre Óvári Csaba, a sajtóházi lakások értékesítésének vezetője, a Duna House Ingatlaniroda munkatár­sa. - Műemléképületről Van szó, ennek megfelelően a felújítás szi­Ausztriába és Németországba visszatérő szerb vendégmunká­sok tömeges jelentkezése okoz­ta. Több alkalommal órákat kel­gorú szabályok szerint, az erede­ti terveknek megfelelően kezdő­dött meg. A homlokzatot néhány évvel ezelőtt újították fel, azon­ban ekkor nem tör­tént meg a nyílászá­rók cseréje. Most ezt is végrehajtja a kivi­telező: az eredeti ter­veken szereplő abla­kok pontos másai kerülnek a je­lenlegiek helyére. A fiettó 380 ezer forintos négy­zetméterenkénti árért szerkezet­lett vesztegelniük a Magyaror­szágra belépőknek. Tegnap dél­után újabb egyórás várakozás alakult ki a belépő oldalon, míg készen vehetik át a tulajdonosok az új ingatlanokat. Tehát a bur­kolás, a festés, a fürdőszoba és konyha kialakítása az új tulajdo­nosra vár.- Ez lehetőséget nyújt arra, hogy ki-ki a saját ízlésének meg­felelően alakítsa ki a lakását. Ar­ra is lehetőség lesz, hogy a nagy belső tereket a funkciónak meg­felelő választófalakkal tagolják- tette hozzá Óvári Csaba.- Valamennyi lakás az utcafront­ra néz, korszerű padló- és falfű­téssel, valamint központi klíma- rendszerrel felszerelve. A terve­zésben részt vevő szakemberek hosszú egyeztetést folytattak a parkolás megoldásáról. Ideális lett volna, ha az udvarban sike­rül megoldani a parkolást, azon­ban ezt a jelenlegi szabályok nem tették lehetővé. így a parko­lás csak az utcai parkolókban oldható meg. a határátkelőhely kilépő oldalán a forgalom folyamatos volt. Ér­demes lesz hétvégén is a tompái átkelőt igénybe venni. ■ G. Zs. ► Folytatás az 1. oldalról A példátlan helyzet azért áll­hatott elő, mert a kormány a szükséges kétharmados parla­menti többség nélkül szervezte át a közigazgatási hivatalokat megyeiből regionálissá. Ezt az Alkotmánybíróság kétszer is ha­tályon kívül helyezte. Az Országgyűlésnek legutóbb december 31-éig kellett volna in­tézkednie az alkotmánysértő ál­lapot megszüntetéséről, de a pár­tok nem mutattak készséget a megegyezésre. A regionális köz- igazgatási hivatalok törvényes­ségi ellenőrzési jogköre így meg­szűnt, államigazgatási hivatal­ként viszont megmaradt a többi hatáskörük. így például az építé­si vagy a kereskedelmi igazga­tásban, valamint szociális és gyámügyekben továbbra is eljár­nak a régióban, valamint meg­maradt a törvényességi felügye- I leti joguk a területfejlesztési ta­nácsok felett is. ■ Nem intézkedtek az alkotmánysértés megszüntetéséről. Siket Judit nem foglalt határo­zottan állást abban a kérdésben, hogy így kihez fordulhatnak azok a polgárok, akiknek jogát vagy jogos érdekét érinti egy tör­vénysértő önkormányzati hatá­rozat. Vélelmezte azonban, hogy esetleg az ügyészség segít majd rajtuk. (A törvénysértő önkor­mányzati rendeletet az Alkot­mánybíróságnál támadhatja bár­ki.) Kérdésünkre dr. Szemők Szi­lárd, Bács-Kiskun megyei fő­ügyészhelyettes elmondta, hogy álláspontjuk szerint sem az ön- kormányzati, sem az ügyészségi törvény nem adott számukra sem korábban, s nem ad most sem lehetőséget arra, hogy a „nem hatósági ügyben” hozott önkormányzati határozatokat vizsgálják. Felvetődhet, hogy az érintett állampolgárok közvetlenül indít­sanak pert a jogellenes önkor­mányzati határozat hatályon kí­vül helyezéséért. Dr. Balogh Zol­tán, a megyei bíróság kollégium- vezetője megerősítette, hogy „asztalon van” a kérdés. Új és váratlan helyzet lévén rövidesen összeül a polgári és közigazga­tási kollégium, hogy kialakítsa az álláspontját. ■ Bálái F. István Korb tervezte a New York-palotát is a történelmi városközpont gyöngyszemét Korb Flóris épí­tész tervezte, akinek a nevé­hez fűződik többek között a budapesti New York-palota építése is. A kecskeméti épü­letet 1912-ben adták át. A pa­lotát 2006-ban adta el a Kincstári Vagyonigazgatóság az ingatlanhasznosítással foglalkozó Huszár 99 Kft.- nek. Vendégmunkásroham a déli határon ■ A parkolás csak az utcai parkolókban oldható meg. Luxuslakások a sajtóházban ingatlan Júliusban vehetik át a tulajdonosok az ingatlanokat Alkotmányos lyuk az államigazgatás átalakulása következtében Égből érkezik a segítség légimentés Kecskeméti szakember a bázis vezetője A nyomozók az ünnepek 5*“? tfblávaJ alatt iS jól dolgoztak Móra Ferencnek ► Folytatás az 1. oldalról- Az ország elméletileg teljes „légimentős” lefedettsége akkor valósul meg, ha elkészül a pápai és a szekszárdi mentőhelikop­ter-bázis is. Erre várhatóan idén vagy legkésőbb 2010-ben kerül­het sor. A négyfős, általában ötnapos folyamatos munkarendben egy­mást váltó mentőcsapatok Szen­tesen egész évben szolgálatot tel­jesítenek. A csapat mentőorvos­ból, mentőszakápolóból, pilótá­ból, és repülőgép-technikusból áll. Amikor nincs bevetés, a fran­cia Ecureuil AS 350-es helikopter 225 négyzetméteres fűthető han­gárban áll, a személyzet pedig pi­henőszobákban tölti az időt. Baján és a város környékén az elmúlt közel két hét során hat betöréses lopás történt. A nyo­mozók az ünnepek alatt is ered­ményesen dolgoztak, két eset­ben - egy hercegszántói ház- és egy bácsszőlősi tanyabetörésnél - rövid időn belül gyanúsította­kat állítottak elő. A többi ügyben jelenleg is folyik a nyomozás - tudtuk meg Putnik Zoltán sajtó- referenstől.- Két gépkocsit törtek felt Ba­ján. Mindkét esetben az utastér­ben hagyott értéktárgyakat vit­ték magukkal az elkövetők. Rá­leltek a kollégák egy kisteher­autóra, amit szenteste tulajdo­nított el Bajáról. A riasztóval vé­dett járművet egy dunántúli fő­útvonal mentén, nyitva találták meg. A bonyhádi tulajdonos rö­vid időn belül viszontláthatja járművét. Ereje teljében lévő garázdát ál­lítottak elő Bácsalmáson újév­kor. Az egyik vendéglátóhelyen poharakat és biliárddákót tört össze, majd megvert két sze­mélyt. A kiérkező járőrök fékez­ték meg, és a helyi őrsön előállí­tották. - Ugyanakkor eltűnt sze­mélyről is érkezett bejelentés az újév első napján. A17 esztendős személy körözését elrendeltük. Gyermekotthon lakójaként ki­menőjéről nem tért vissza. Neki korábban több alkalommal is volt már hasonló eltűnési ügye - mondta a sajtóreferens. ■ G. Zs. Kiskunfélegyházán a Móra-em- lékév kapcsán az író nevét vise­lő közművelődési egyesület dí­szes Móra utcanévtáblával kíván megemlékezni nagy fia születé­sének 130., és halálának 75. év­fordulójáról. A díszes tábla költ­sége azonban hétszázezer forint, melynek előteremtése csak köz­adakozásból látszik megvalósít­hatónak. Az adományokat január 15-éig átutalással, illetve csekken is be lehet fizetni - csekkek a városi könyvtárban kérhetőek -, vagy a városháza aulájában felállított urnába is be lehet dobni az ado­mányt. A tábla felszerelését a Móra utca sarkán július 19-ére tervezik. ■ Sz. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom