Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-31 / 26. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 31, SZOMBAT Segély helyett munkaesély Jánoshalma Miniszter adta át a munkaügyi kirendeltséget A jánoshalmi munkaügyi kirendeltség átadásán balról: Czeller Zoltán polgármester, Nagy Ágnes, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója, Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, valamint Szűcs Ildikó, a kirendeltség vezetője KÉPGALÉRIA: BAON.HU Lemondanak tiszteletdíjuk egynegyedéről a képviselők Kiskőrösön együttes ülést tartott a képviselő-testület valamennyi bizottsága, ahol a jövő évi költségvetés tervezetét készítették elő. A tanácskozás felfogható volt a közgyűlés nem hivatalos, kibővített ülésének is. Hosszas vita bontakozott ki a szükséges megtakarításokról, melyben több tízmilliós tételként jelentkezett a közalkalmazottak étkezési hozzájárulásának megkurtítása. Elhangzott olyan javaslat is, hogy a juttatást teljes egészében meg kellene vonni, de erre nincs erkölcsi alap, ha a képviselők nem a saját tiszteletdíjukon kezdik a spórolást. Ezért tehát először erről döntöttek. Az indítványok tíz- és ötvenszázalékos csökkentés között szóródtak, végül 25 százalékban állapodtak meg. A közalkalmazottak étkezési hozzájárulását ezután havi 9 ezerről 6 ezer forintra mérsékelték. A döntés nem végleges, mert erről a képviselő-testületnek kell hivatalos közgyűlésen határoznia. Az idei költségvetés tervezetét azonban a fenti változásokkal terjeszti elő Domonyi László polgármester. ■ Bálái F. István Megszűnt végre a luxusadó - eddig sem sokat hozott Megszűnt a luxusádó, így a kecskeméti önkormányzat is hatályod kívül helyézte az errőTfe'zó- ló rendeletet. A luxusadóról szóló törvényről az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az sérti a jogállamiság elvét. Úgy gondolták ugyanis, hogy egyes településeken előfordulhat, miszerint a helyi képviselő-testületek a törvény alapján olyan önkényes rendeletet hoznak, amely csak a saját bevételi forrásaik szempontjából rögzíti az ingatlanok értékhatárait. Az alkotmánybírák egyéb kivetnivalót is találtak. Szerintük ezek együttesen a jogállamiságra különösen veszélyes állapotot eredményeztek. A kecskeméti testület kimondva- kimondatlanul, de örült annak, hogy megszabadult a luxusadórendelettől. A bevétel ugyanis mindössze évi kétmillió forint volt. ■ T. V. A szociális rendszer drasztikus átszabására nem kerülhet sor, ez ugyanis éhséglázadásokhoz is vezethet - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter.---------------------------------n _______ Se bestyén István- A rendszerváltás legnagyobb hibája volt, hogy tömegek veszítették el munkahelyüket, és távolodtak el véglegesen a munka világától. Ezért ma össztársadalmi szempontból is az egyik legfontosabb szolgáltatást a munkaügyi kirendeltségek nyújtják- fogalmazott a szociális és munkaügyi miniszter tegnap Jánoshalmán, ahol átadta Délalföldi Regionális Munkaügyi Központ új kirendeltségét. Szűcs Erika megjegyezte: a térségben tudomása szerint nagyon magas az alacsony képzettségű, hátrányos helyzetű munkanélküliek száma. Rajtuk nemcsak az új kirendeltség, hanem a tavaly év végén elfogadott, Út a munkához program is segíthet. Mint kifejtette: ennek lényege, hogy a munkaképes segélyezettek nem segélyt, hanem úgynevezett rendelkezésre állási járulékot kapnak, amiért cserébe vállalniuk kell, hogy közmunkában vagy képzésekben vesznek részt. Ezzel ösztönöznék ar álláskeresőket, hogy ne a segélyre várjanak, hanem visszailleszkedjenek a munka világába. Kérdésünkre a miniszter elmondta: az igényfelmérések alapján úgy tűnik, hogy a jelenlegi segélyezettek 50 százaléka közmunkában, 20 százalékuk a most átadott jánoshalmi munkaügyi kirendeltséghez további három település - Boro- ta, Kéleshalom és Mélykút - tartozik. A térségben az átlagnál magasabb, 10 százalék körüli a munkanélküliség. A kirendeltség hét munkatársa pedig képzésben vehetne részt az áprilisban induló program révén. - Nem ismerem pontosan a jánoshalmi igényeket, de úgy látom, itt is szükség van például az utak felújítására. Érdemes lenne a városnak egy olyan megállapodást kötnie a közútkezelővel, hogy a közmunkások tartanák rendben a környékbeli közutak környezetét, cserébe pedig a közútkezelő a városi útfelületeket újítaná fel - adott ötletet lapunkon keresztül a miniszter. Hozzátette: lehet akár óvodai dadus, iskolai 1385 álláskereső és több mint 300 vállalkozó személyre szabott ellátását fogja végezni. A kicsi, de európai színvonalú iroda számára az önkormányzat - a felújítás fejében - 10 évre ingyen biztosította az ingatlant. pedellus vagy közösségi szervező alkalmazásában is gondolkozni, vagyis-olyan - magas képzettséget nem igénylő - feladatok közmunkával való ellátásában, melyekre eddig nem volt pénz. Közgazdászok szerint hazán^ hosszú távú pénzügyi stabilissá érdekében a költségvetés radikális „átszabására”, többek között a kiadások 1000- 1300 milliárd forintos csökkentésére lenne szükség. Ez viszont súlyosan érintené a szociális ellátórendszert is a segélyek, nyugdíjak, vagy akár a családi pótlék terén. Szűcs Erika elképzelhetetlennek tartja a drasztikus megvonásokat.- Tudom, hogy milyen nyomorban él számos család ma, Magyarországon. Jóllehet, sok esetben ez az érintettek hibája is, azzal nem érünk el semmit, hogy ezt a fejükre olvassuk, vagy elvonásokkal sújtjuk őket. Meggyőződésem, hogy ez a lépés éhséglázadásokhoz és a társadalmi feszültségek további éleződéséhez vezetne - fogalmazott. Baja ÉLETKÉPEK Kedden 17 órakor nyílik Hajdú Mónika Életképek című fotókiállítása a Magyar- országi Németek ÁMK-jának Iskolagalériájában. Megnyitót mond, és az alkotó munkásságát méltatja Sándor Edit képzőművész. A tárlat február 27-éig tekinthető meg, 8 és 17 óra között. (G. Z.) Baja ELFOGTÁK Rendőrségi őrizetbe került egy 27 éves bátmonostori férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy - tavaly november és ez év január 10. közötti időben - Baján több személygépkocsit is feltört. A járművekből különböző tárgyakat lopott el. (M. Gy.) Dusnok pala A kalocsai rendőr- kapitányság keresi azt a tettest, aki egy kft. dusnoki telepéről ellopott négyezer palatáblát és ötven méter földkábelt. A kár eléri a hárommillió forintot. (M. Gy.) Kecel PUNTO Csütörtök reggelre egy családi ház nyitott udvarából a tolvaj elvitte a KYZ-411 rendszámú, Fiat Punto típusú, lezáratlan tehergépkocsit. A bűncselekménnyel okozott kár félmillió forint. (M. Gy.) Kecskemét mese Kereken száz ifjú mesemondót várnak ma a Katona József megyei könyvtárba. Az intézmény erre a napra Meseország kacsalábon forgó kastélyává változik, ahol Meseország királya (Kriston Vízi József), királynője (Ramháb Mária) - a Bölcsek Bölcsének (Kriza Ildikó) tanácsára - odaítéli a birodalom címeit és rangjait. A 9 órakor kezdődő meseverseny immár a sorozat harmadik próbatétele lesz. (R. J.) Nagykőrös GYALÁZAT Egyenként félmillió forint értékűre becsült kovácsoltvas kerítést loptak el a református temetőbeli két sírról ismeretlenek. A muzeálisnak számító díszeket még az első világháború előtt készítették, pótlásuk lehetetlen. A rendőrség keresi a tetteseket. (M. J.) Szabadszállás PATIKA Rozsnyay Mátyás, a város nagy hírű gyógyszerésze nevét viseli a Kálvin téren nyílott patika. Nyitva tartását és a másik patika munkarendjét figyelembe véve csaknem folyamatosnak mondható a városban a gyógyszerellátás. Az éjjeli készenlét alatt ugyan zárva az üzlet, de behívással kiszolgálják a sürgősen gyógyszerre szorulókat. (M. J.) ■ Tudom, hogy milyen nyomorban él számos család ma, Magyarországon. Borota, Mélykút és Kéleshalom is idetartozik A jó ár és a minőség garantált burkolatok Trendi és hagyományos stílus is helyet kap Minden héten egyes termékek még kedvezőbb áron A szalonba mindig érdemes kínálnak akciós áron. Palatínus Fürdőszobaszalon ZALAKERÁMIA MÁRKABOLT Kecskemét, Vacsíhegy 1. (Ceglédi út vége) Tel: 76/412-272 betérni. Hetente más-más terméket J * Zárt ülés a Tó Hotelről és a Mercedes-telekről A kecskeméti Palatínus Fürdőszobaszalon igényes, minőségi árukészletéből valamennyi vásárlói igényt teljesíteni tudnak. A több ezer darabos árukínálatuk a burkolatoktól és burkolási segédanyagoktól a szanitereken át csaptelepekig és hidromasz- százsokig mindent felölel. A palettáról kiemelhetjük a népszerű Zalakerámia termékeket, az üzlet márkaboltként is működik. Nagy sikere van még az olasz és spanyol burkolatoknak, melyek egyre több vásárlót vonzanak. A modern trendi irányzatok mellett azonban a hagyományos színvilágú és stílusú termékek is helyet kapnak a szalonban. A vásárlók szakmai tanácsokat is kérhetnek, a bemutatóterem munkatársai mindenkor készségesen, naprakész szaktudással segítik a döntést. A szalon egy éve az egri központú Palatínus-cégcsoport tagja. Vásárlóik számára így piacképes árakat garantálnak a kiváló beszállítói kapcsolatok és a korrekt együttműködés eredményeképpen. ▲ Közel egy órán át tartott tegnap a képviselő-testületi zárt ülés Kecskeméten. Az egyik érdekes téma az volt, hogy ismét gazdára vár a kecskeméti Tó Hotel. A korábbi vevőjelölt Vitapress Kft. - övék egyébként a Szent- királyi Ásványvíz is - elállt vásárlási szándékától. így a város képviselő-testülete tegnap zárt ülésen úgy döntött, hogy újabb pályázatot ír ki az értékesítésre. A minimális ár nettó 607 millió forint. Legutóbb is ennyiért akarták eladni a Tó Hotelt. Akkor a Vitapress jelentkezett vevőként. Úgy tervezte, hogy a területen ötcsillagos, 220 szobás szállodát épít, ám információink szerint nem találtak ehhez finanszírozó bankot. A zárt ülés másik érdekes témája volt, hogy meghívásos pályázatot írtak ki annak a területnek az értékesítésére, ahol a Mer- cedes-gyár épül majd. Ez lényegében technikai kérdés, hiszen a mintegy 450 hektár már a város tulajdonába került, viszont a helyi rendelet szerint azt csak pályázat keretében lehet továbbértékesíteni. A meghívásos pályázatnak az a lényege, hogy az önkormányzat maga dönti el: kinek vagy kiknek ajánlja fel a lehetőséget. Tehát nem pályázhat bárki. Mint ahogy korábban megírtuk: a területért valószínűleg hétmilliárdot fizet majd a Daimler. ■ T. V. Tasskertesben kicsi a piactér, de legalább van Élelmiszer-árusításra újabb piacteret nyitottak Kunszentmik- lóson a közelmúltban. A tass- kertesi városrészen élő emberek már régen kérelmezték az ön- kormányzatnál: engedélyezzen náluk is kirakodóhelyet. A kérés meghallgatásra talált: hatósági nyilvántartásba vették zöldség és gyümölcs árusítására a Szabadság utca 6. szám alatti ingatlan udvarát. A mindössze negyven négyzetméteres területen keddet és csütörtököt jelölte ki piacos napoknak az önkormányzat. A Bankos Károly utcai élelmiszerpiac és a Szél utca mögötti zsibpiac pedig kedden, pénteken és vasárnap tart nyitva. ■ M.J.