Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-19 / 15. szám

4 PN-POSTA PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 19., HÉTFŐ A vékony fácska délceg fenyővé fejlődött - ez lett a veszte 2003 karácsonyára vásároltam egy gyökeres, csinos kis fenyő­fát, melyet egy műanyagedény­ben tartottam. Vízkereszt után a fenyőfácska kikerült az udvarra, s maradt a vödörben, mert az élet úgy hozta, hogy el kellett hagynom az otthonomat. Emele­tes házba költöztem albérletbe, a fenyőfának az egyik ismerősöm udvarában találtam menedéket. Végre 2004 októberében beköl­töztem új otthonomba. Közelgett a karácsony. A kis fenyőről meg­feledkeztem, de ő üzenetet kül­dött nekem. Elmentem érte és ha­zahoztam: szépsége megfakult, ágai megnyúltak, ritkává váltak, de élt. Feldíszítettem és megint együtt töltöttük a karácsonyi ün­nepeket. Ahogy beköszöntött a ta­vasz, a még mindig élő fát végre elültettem az utcai ablakom alá. A szomszédok mondták: kár fárad­ni vele. Nem lesz belőle semmi. De én azt gondoltam, amíg van benne élet, van esélye. ■ Azt gondoltam, amíg van benne élet, van esélye. Lőporos puska, kard, pisztoly - ezek elengedhetetlen kellékei azoknak a rendhagyó történelemóráknak, amelyeket a Kiskun Huszár Hagyományőr Egyesület tagjai tartanak. A gyerekek megnézhetik, sőt, kézbe is vehetik a korabeli fegyverek rekonstrukcióit. A kecskeméti civil szervezet pénteken a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában járt, ahol az 1848-49-es szabadságharc eseményeit elevenítették meg bemutatójukon. Az egyesület kecskeméti és környékbeli iskolákban is tart ingyenes rendhagyó órákat. Érdeklődni lehet a 20/969-5775-es telefonszámon. Felvételünkön Vajda Rudolf és Kun Atti­la, az egyesület alapító tagjai tartanak fegyverbemutatót. Locsoltam, ápoltam és beszél­tem hozzá. Megköszöntem a ka­rácsonyokat, melyeket széppé tett nekem. Láss csodát! A fács­ka új hajtásokat hozott, növeked­ni kezdett és élénkzöld színben ragyogott. Tökéletes formát ala­kított ki magának, öröm volt rá­nézni. Mondták Is a szomszé­dok: azt sem hitték volna, hogy életbetumarad, nem hogy ilyen szépséggé fejlődik. Közeledett 2008 karácsonya. A ritka ágú, vékony fácskából délceg fenyőfa lett az évek alatt. Talán ez lett a veszte. Valaki ka­rácsony előtt, az éj leple alatt, kí­méletlenül kivágta. Amikor reg­gel kinéztem az ablakon, csak a fa csonkját láttam. Ennyi maradt belőle. Éreztem a fenyőfa fájdal­mát: annyi viszontagság után végre boldogan ragyogott min­denki örömére. Aztán egy pilla­nat alatt vége lett egy „ember” keze által. Bizonyára gyakran jár erre ez az „ember”. Már régen el­tervezhette tettét. Megkérem: ha ismét erre jár, és a fenyő üres helyére tekint, lássa a hiányt. Talán az ő szíve is belesajdul tettébe. És akkor ta­lán a következő karácsonykor megkímél egy élő fenyőfát a ha­láltól. V. Sarolta Megbénultam a félelemtől megtörtént A baleset mérlege: nyakcsigolyatörés és totálkáros autó Szeretem az év végi ünnepeket. Ha akarnám, sem tudnám ma­gam kivonni a karácsony szere­tetteljes, csendes, majd szilvesz­terig egyre vidámabbá váló han­gulatából. így volt ez most is. De­cember 31-én éjfélkor őszinte szívvel kívántam családtagjaim­nak, barátaimnak boldogabb jö­vőt, s kezemben pezsgőspohár­ral köszöntöttem az új esztendőt, melyről hittem, hogy a bajok el­lenére jobb lesz, mint az előző volt. Az ember javíthatatlan re­ménykedő. Az ünnepi hangulat hatása so­káig meg szokott maradni ben­nem. Ezen az sem változtatott, hogy január 2-án halaszthatat­lan tennivalóm akadt a mun­kámmal kapcsolatban. Az el­múlt napok derűjével, bizalmá­val feltöltődve ültem kocsiba. Kecskemétről Jakabszállás felé tartottam az 54-es úton, amikor egyik percről á másikra minden megváltozott. Történt, hogy a 9-es és a 10-es kilométerszelvény között utolér­tem egy kisebb konvojt. Négy ko­csiból állt. Az első lassan ment, ezért lassítottam, indexeltem, s amikor szemből semmi sem jött, elkezdtem az előzést. Az előttem haladó, kék autó hirtelen vágott ki elém. Fékeztem és félrerántottam a kormányt. Az út­padka megdobott, megpördül- tem, és az árokba sodródtam. Egy drótkerítés állított meg. Ott maradtam az összetört kocsiban sebesülten, egyedül. A kocsik, melyek korábban előttem halad­tak, elhúztak. Legalább öt per­cig ültem ott az ijedségtől bénul- tan, rosszulléttel küszködve, nyakamban egyre erősödő fájda­lommal. Végül összeszedve ma­radék erőmet, előkotortam a te­lefonomat és kimásztam. Tőlem egy méterre autók jöttek-men- tek. Flosszú percekbe telt, mire végre az egyik megállt. Pedig lát­hatták: bajban vagyok. Ekkorra telefonon segítséget kértem a családomtól és hívtam a rendőr­séget. Szerencsére ők értesítet­ték a mentőket, mert mire oda­értek, már lehajolni sem tudtam. De ezzel még nem volt vége. A kórházba érve egy fiatalember hajtott fel a mentő után. Nyomdafestéket nem tűrű han­gon ordítozott, mialatt a mentő­sök maximálisan a munkájuk­kal (velem) törődtek. A trauma­tológián az orvos rögtön foga­dott, megvizsgált, nyakcsigolya­sérülést feltételezve a röntgenbe küldött. Megdöbbentő tapasztalatai­mat azóta sem tudom elfelejteni. Mi történt az emberekkel? Hová tűnt belőlük az a sok szeretet, együttérzés, amiről pár nappal azelőtt, az ünnepek idején olyan sokat beszéltek? Hogy lettek hir­telen ennyire közönyösek?! Vagy félnek? Értem én, nehéz időket élünk: Nyakunkon a gazdasági válság, sok a bűnöző az ország­utakon, a trükkös tolvajok... De könyörgöm, miért ez jut az ember eszébe, ha az út szélén egy összetört autót lát, mellette egy sérült embert? És mit gon­doljak a baleset okozójáról, aki, mintha mi sem történt volna, a helyszínről megállás nélkül to­vább hajtott. Pedig láthatta, hogy mi történt. Sajnos nem volt időm megnézni a rendszámát, ezért nagy segítség lenne számomra, ha egy szemtanú jelentkezne, mert a baleset következménye nyakcsigolyatörés és egy totál­káros autó. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek az önzetlen segítséget, még akkor is, ha ez a munkájuk! A szemtanúk jelentkezését a következő telefonszámon várom: 20/351-96-73. Köszönöm: Tóth Erika ■ Percekig ültem az ijedségtől bé- nultan. írja meg nekünk véleményét, hogy mások is olvashassák! PN-Posta című összeállításunk­ban a szerkesztőségünkhöz ér­kezett olvasói levelekből köz­lünk válogatást. Örömteli ese­mény történt környezetében? Bosszantják a lakóhelyén ta­pasztalható, sokakat érintő prob­lémák? Témaötlete van, amiről szívesen olvasna lapunkban? ír­ja meg a Petőfi Népének! CÍMÜNK: PETŐFI NÉPE 6000 KECSKEMÉT, SZÉCHENYI KRT. 29. E-MAIL: PETOFINEPE@AXELS.HU KÉRJÜK, LEVELÉRE ÍRJA RÁ: PN-POSTA A polgári öntudat és az ingyenes reklámújságok Hónapokkal ezelőtt kiragasztot­tam a postaládára egy matricát: nem kérek reklámújságot. A na­pokban megdöbbentő levelet kaptam. „Mi azért vagyunk, hogy információkkal lássuk el a pol­gárokat. Azért dobjuk be az újsá­gokat, hogy a polgárok tájéko- zóggyanak. Te talán nem vagy polgár, te..................” A követke­ző sorokban nem találni nyom­dafestéket tűrő kifejezéseket. Első lendületemben szemétbe hajítottam a kusza kézírású mocskolódást. Aztán úgy döntöt­tem, leírom a véleményem. Nem hiszem, hogy bárkit az tenne polgárrá, ha külföldi tulaj­donban lévő áruházláncok blikk­fangos reklámújságjait olvasgat­ja éjt nappallá téve. Azt sem hi­szem, hogy a polgári öntudatot azzal kellene edzenünk, hogy azonnal szemétté váló kiadvá­nyokat fogadunk be. S ezzel arra sarkalljuk gyártóikat, hogy még nagyobb mennyiségben ontsák, az előállítással és a végtermékkel is szennyezve környezetünket. És azt sem hiszem, hogy a pol­gári mivoltunkkal összeegyez­tethető lenne az efféle stílus. Ezt legfeljebb azok engedik meg ma­guknak, akik Márai, József Atti­la, Babits Mihály kötetei helyett gazdaságos reklámújságokat tartanak az éjjeliszekrényükön. Szép álmokat! Maradok tisztelettel, egy nyugdíjasként is polgár POG, a megbízható szervizes a pénztárgépek kötelező éves zárása folyamatos Érszűkület kisebb rizikóval ne kockáztasson! Katasztrofális következményekkel járhat A pénztárgép-tulajdonosoknak az egyik legfontosabb év eleji fel­adata a pénztárgépek leolvasta- tása, azaz a kötelező éves adó­memória zárás. A határidő be­tartása mellett árrá is figyelniük kell, hogy a megfelelő szakem­bert bízzák meg a munkával. A kecskeméti POG Kft. évek óta ügyfelei megelége- désére végzi a pénztárgép zárásokat. Ebben az évben is folya­matosak aleolva- j sások. Jól fel­készült szakem­bergárdával rö­vid időn belül, akár egy-két óra alatt telje-1 A leolvastatás határideje 2009. február 28. A vállalkozók számára az év eleji feladatok közül az egyik legfontosabb a pénztárgépek le­olvasása, mely minden pénz­síteni tudja a megrendeléseket, _ igény szerint akár a ■ helyszínen is. A POG ezúton is fel­hívja régi és leendő ügyfelei figyelmét arra, hogy a leolva­sásokkal kapcsolatban min­tárgép-tulajdonos számára kö- . telező. Február 28-ig emellett minden pénztárgépszalagra 20% kedvezményt adunk. denki körültekintően járjon el. Ezen időszakban gyakori, hogy szervizjoggal nem rendelkező, illegális személyek a POG szak­embereinek adják ki magukat. Ezért célszerű mindig ellenőriz­ni a szervizigazolványt. a MRttHW G* 01 [& IRODATECHNIKA BŐVEBB INFORMÁCIÓ ÉS BEJELENTKEZÉS: POG Kft. • www.pog.hu Kecskemét, Mária krt. 27. Tel.: 76/482-380 Vannak hasonló tünetei? Ha a következők bármelyikét észleli magán, veszélyeztetett lehet ér­szűkület szempontjából:- végtagokon jelentkező fájda­lom (pl. lábszárgörcs),- hideg kezek, lábak,- elszíneződött végtagok,- szédülés, fejfájás, fülzúgás,- féloldali bénulás,- beszédzavar, memóriazavar,- lassan vagy egyáltalán nem gyógyuló végtagsérülések. Nem kizárt, hogy érelmesze­sedés miatt vérellátási zavarok okozzák furcsa tüneteit. Ennek egyik leggyakoribb oka az érel­meszesedés, amely csak az arté­riákat károsítja, a vénákat nem érinti. A folyamatban nemcsak az erek rugalmassága változik, hanem belső falukon kis kidu- dorodások, plakkok jelennek 5) meg, kezdetben helyen- < ként, majd egyre na-1 gyobb számban. Az érel­meszesedés eredménye- "í képp: az erek beszűkülnek vagy teljesen elzáródnak. Van mód a fájdalom enyhí­tésére és az állapot javítására, ffl A SONOTERÁPIA hatékony módszer az érrendszeri meg-j betegedések kezelésében. Kecskeméten is elérhető az S eredeti Sonoterápia, ahol ala­csony frekvenciájú hanghullá­mok segítségével fájdalom és mellékhatások nélkül hatéko­nyan kezeljük az érszűkületet. csak ma És holnap a bejelent­kezőknek a szakorvosi vizsgá­lattal egybekötött számítógépes érrendszeri felmérés 6000 Ft helyett 4000 Ft-ba kerül! * ti! Bemer mágnes-terápiát is alkalmazuk, mely nem csak a vénás rendszer gyulladásos flf folyamataira van kedvező ha­tással, hanem a fekélyek záró­dására, a vér alakos elemeit íjf szétválasztva megakadályozza a vér sűrűsödését, rögösödését, fokozza a mikrocirkulációs vérellátást! a SONOTERÁPIA CENTRUM Kecskemét, Horváth Döme u. 8. Tel: 76/322-993, 76/505-087

Next

/
Oldalképek
Tartalom