Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-16 / 13. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 16., PÉNTEK NŐI MAGAZIN 5 Nagy sikerű Márakegény címszerepét játssza Sára Bernadette Gyöngyi bevállalta: 40 kiló mínusz egészség Legfontosabb, hogy gondoskodó szeretettel figyeljünk magunkra Márai Sándor Eszter hagyatéka című művével tér vissza a hírős városba Sára Bernadette. Az elő­adás premierje a Kamaraszín­házban, január 24-én lesz.- Jól ismerem Márai életútját és munkásságát, hiszen a fér­jemmel, Cseke Péter színház- igazgatóval négy éven át jártuk az országot a Márai-versekből és prózákból összeállított estünk­kel - mondta el a színház hon­lapján olvasható interjúban Sára Bernadette. ■ Csak egy nő láthat bele igazán egy másik nő lelkének mélységeibe.- Csodálója lettem Márainak, rengeteget olvastam tőle. Az Esz­ter hagyatéka egészen lenyűgö­zött, s az az ötletem támadt, hogy jó lenne a történetet monodráma­ként bemutatni. Sokat gondol­kodtunk azon, hogyan lehetne ezt megoldani, de később arra ju­tottunk, hogy megsínylené az előadás, ha a többi, szintén na­gyon érdekesen és élesen meg­rajzolt figura hiányozna belőle. Majd rátaláltunk Pataki Évára, aki dramatizálta a művet, és Szalma Dorottyra, aki a kecske­méti rendezés feladatát elvállal­ta. Meg kell mondanom, nagyon örültem, hogy két nő foglalkozik Eszter történetével, mert úgy ér­zem, csak egy nő láthat bele iga­zán egy másik nő lelkének mély­ségeibe, csak ő értheti meg iga­zán annak tetteit, gondolatait. A művésznőt jelenleg a fővá­rosi Karinthy Színház Dollárpa­pa című előadásában, illetve a Turay Utazószínház „Tombol az erény” című vígjátékában láthat­ja a közönség. ■ Bera Linda Vivien Westwood tervezi az új Szex és New York-részt Bár a mozifilm premierjéről 10 perc után kivonult, Vivienne Westwood nagy rajongója a Szex és New York sorozatnak. Olyannyira, hogy előállt a második mozifilm maga írta forgatókönyvével. S hogy miért nem bírta az elsőt? Egyetlen emlékezetes vagy izgalmas ruha sem volt benne - nyilatkozta. ■ Tegye fel a kezét, akinek nem rejtezik a tarsolyá­ban egy tuti fogyókúrás módszer! Bányai Gyöngyi saját bőrén tapasztalta meg, hogyan lehet meg­szabadulni 40 kiló feles­legtől. A Petőfi Népe olva­sóinak el is mesélte. Mezei Klára Könyvében többször hasz­nálja a fogyókúra kapcsán a pszichowellness kifejezést. Mit jelent ez a szó?- Jóllétünk - aminek követ­kezménye az ideális testsúly is - a gondolkodásunkban kezdődik. Ezt szerettem volna találóan megfogalmazni. Ha haszontalan szokásainkat hasznosakra cse­réljük, sokat javíthatunk az éle­tünk minőségén. A pszicho­wellness a gondolkodásunkból fakadó jóllétet jelenti.- Önre nézek, és alig hiszem el, hogy 40 kiló pluszt cipelt. Hogyan szabadult meg tőle?- Másfél év kellett hozzá és néhány új szokás. Elhatároztam, hogy soha többé nem fogyókúrá­zom. A túlsúly nem betegség, hogy kúrálni kellene, hanem tü­net, ami felhívja valamire a fi­gyelmünket. Vajon mi késztet egy embert arra, hogy többet egyen, mint amennyire szerve­zetének szüksége van? Milyen hiányt akar pótolni az étellel? - az okok mélyen rejtőzhetnek. El­kezdtem magam figyelni és ren­geteg mindent észrevettem az életemben, melyek igencsak megértek a változtatásra. Ami a legfontosabb: abbahagytam a ro­hanást, és szóba álltam magam­mal. Most is azt ajánlom, hogy aki túlsúlyos, azzal kezdje a vál­tozást, hogy gondoskodó szere­tettel figyel önmagára. Lefogyni persze csak úgy lehet, ha keve­sebb kalóriát veszünk magunk­hoz, mint amennyit a szerveze­tünk felhasznál. Kemény dolog. Ügyesen kell kialakítanunk ét­kezési szokásainkat, hogy csök­kenjen a súlyunk, és ezt ne bün­tetésként éljük meg. Nekem leg­jobbnak a 90 napos diéta tűnt. Ezt vettem alapul, ebből alakítot­tam ki a négynapos ciklusokból álló, ételtársításra figyelő étke­zési szokást. Kijelöltem magam­nak napi három evésidőt: kizáró­Felvételünk illusztráció Nehéz ellenállni a jó falatoknak. Az egyik legfontosabb kérdés: milyen hiányt próbálunk pótolni az lag akkor ettem, és emellett el­kezdtem rendszeresen mozogni. De a legfontosabb felismerés mégis az volt, hogy a helyes táp­lálkozás és a mozgás szükséges ugyan, de nem elegendő a siker­hez.- Látogást tett a híres-hírhedt „ország pszichiáterénél”. Mi­ért ment el Csernus doktor­hoz? Megérte-e? — Úgy éreztem, szükségem van a kíméletlen őszinteségére. Ha kiállom nála a próbát, hitele­sebb leszek önmagam előtt. Örü­lök, hogy nemcsak álmodoztam arról, hogy elmegyek hozzá, ha­nem „bevállaltam”. Sokat tanul­tam magamról abban a hatvan percben.- Minél több fogyókúrás könyv van a piacon, mintha annál több lenne a kövér em­ber. Ön szerint miért?- Rengeteg kiadványt - jót és rosszat - megvesznek az embe­rek, hogy magukon segítsenek. A baj az, hogy itt meg is állnak. Azt gondolják, hogy a pénzükért automatikusan jár a siker. Meg­maradnak az intenzív álmodo­zás fázisában. Kifogásokat és bűnbakot keresnek, áldozatnak érzik magukat. Pedig csak ak­kor javíthatunk az életünkön, ha felelős felnőtt módjára képesek vagyunk szembenézni helyze­tünkkel. És ha valami nem jó, akkor elhatározzuk a változást: kitűzzük a célt, és lépésről lépés­re megtesszük, ami tőlünk telik. Enélkül a legjobb könyv is csak írott malaszt.- Hogyan lesz az álmodozás­ból cél?- Először is tudnom kell, hogy miért szeretnék fogyni. Ha a mi­értre nem tudok megfelelő erejű választ adni, akkor kár erőlköd­ni. Döntő, hogy meg merjem ma­gamtól kérdezni: mi az az ok, Baján született, jelenleg egy Baranya megyei kis faluban tanít JURAS gyöngyi, Baján született 1959-ben. Diplomát szerzett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen. Tanárként dol­gozik egy Baranya megyei kis faluban, Egerágon. Házas, két egyetemista fiú (Mihály 22 éves és Ferenc 20 éves) édesanyja kedvencei: könyv: Coelho Az alkimista; idézete: „Az emberek utaznak, hogy csodálkozzanak a hegyek magasságán, a tenger óriás hulláma­in, a folyók hosszú kanyarulatain, az óceánok mérhetetlen kiterjedésén, a csillagok mozgásán az égen, és csodálkozás nélkül mennek el ön­maguk mellett. ” (Szent Ágoston) Gyöngyi másfél évvel ezelőtt... ...és ma ami eddig túlevésre késztetett. Ha maradunk annál az önbecsa­pásnál, hogy a levegőtől hízunk, akkor felejtsük el az egészet. Ke­vesen mérik fel, hogy a cél eléré­sével valamit mindig el is veszí­tünk. Érdekes kérdés, hogy a fo­gyással mit vesztek. Például ha eddig a túlsúlyom azt jelentette, hogy elrejtőzhetek a tolakodó pillantások elől, akkor ezután számolnom kell az eddig távol 'maradt udvarlókkal.- Könyve alcímében útikala­uzként említi az ideális test­súlyhoz Vezető túrát. Bennem ez az elnevezés egy szép uta­zás képzetét kelti, holott a fo­gyókúra mint olyan egyálta­lán nem kellemes... Vagy mégis?- Az ideális testsúlyhoz nem fogyókúra útján jutunk. Ez a könyv sem erről szól. Sokkal in­kább arról, hogy ha gondoskodó szeretettel figyelünk magunkra, észrevehetjük, hogy mit kellene változtatnunk az életünkben. A túlsúly csupán következmény: szinte kiált, hogy észrevegyük végre önmagunkat. Csiszolatlan gyémántként születünk, és éle­tünk során - ha vállaljuk ennek nehézségeit - kicsiszolhatjuk az ebben rejlő briliánst. Széf, Vacsoracsata - már az oviban is ez lehet a téma rózsalevél A gyermek egészséges fejlődését veszélyezteti a válogatás nélküli esti tévézés Négyéves kislányom, Hajnal ér­deklődő, kommunikatív gyerek. Óvodai mindennapjait azonban beárnyékolja, hogy gyakran kí­vül reked a gyerekek beszélgeté­sein. Nincs televíziónk. így ami­kor a gyerekek a Széf, vagy a Va­csoracsata előző esti adását be­szélik meg, Hajnácska csak hall­gat. Kérdésem: kiközösíthetik-e a gyerekek egyik társukat azért, mert hiányzik a televízió jelentet­te közös élmény? Jó, ha az esti műsorokat is végignézik a kicsik? Válaszukat előre is köszönöm: Tóth Orsolya Olvasónk levelét Csabai Gergelyné Rózsa óvodapedagó­gushoz továbbítottuk. Kedves Orsolya! Nem baj, ha kislánya nem tud bekapcsolódni a tévéműsorok értékelésébe. Arra biztassa, hogy ne is igyekezzen részt ven­ni az ilyen beszélgetésekben. Ke­ressen olyan játszótársakat, akikkel van közös témája. Re­mélhetőleg, reggelenként nem tart sokáig a tévés beszámoló a csoportban és az óvónő más té­ma felé tereli a gyerekek érdek­lődését. Attól ne féljen, hogy a kislányt emiatt nem fogadják be. s Az óvodásokra nem jellemző a | kiközösítés. A kicsik most tanul- g ják meg a társas kapcsolatokat. | Ez a kapcsolatteremtés néha f zökkenőkkel jár. A zsörtölődő- 2 sek, ahogy jönnek, el is múlnak. Csabai Gergelyné Rózsa Esténként eszébe juthat egy az­napi sérelem, de emiatt nem kell aggódni. Ez a szocializáció vele­járója. Nagyon szomorú dolog vi­szont, hogy sok óvodásnak a tv jelenti az élményt. Köztudott a televízió káros hatása a kisgyer­mekre, mégis gyakran korlátla­nul nézhetik az óvodások a mű­sorokat. Tudom, hogy a mai fia­tal felnőttek ragaszkodnak a tévéhez, videóhoz, DVD-hez. De a gyermekvállalással felelőssé­get is vállaltak. A felnőtteknek szóló műsor nézését nem szabad megenged­ni! Olyan ingereket kap, amit nem tud feldolgozni. A jelenlegi esti tévéműsorok többségét nem­csak gyermekeknek, de még fel­nőtteknek sem ajánlanám. Arra kérem a kedves szülőket, hogy tudatosan válogassák meg mikor és milyen műsort nézhet meg a gyermek. Az óvodás még a neki szóló műsorokat se nézze egyedül! Legyen mellette felnőtt, aki segít a látottak megértésében. Sajnos, már a tévémesékben, rajzfilmekben sem bízhatunk meg feltéüen: A természeti filme­ket ajánlom, ezek bővítik ismere­teiket, olyan információkat adhat­nak, amit a hétköznapi életben máshonnan nem szerezhet meg. Nyolc órakor már ágyban a gyerek helye saját gyermekük egészséges fejlődését veszélyeztetik, ha megengedik az esti tévénézést. A kisgyereknek legkésőbb 8 órakor ágyban a helye. Ez azt jelenti, hogy csendben, nyu­godt környezetben aludni tér, hogy másnap kipihenten me­hessen az óvodába. Arra is kell vigyázni, hogy a másik szobából ne hallatszódjanak át a zajok, hangeffektusok, mert ezek is zavarják a nyu­galmát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom