Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-13 / 10. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 13., KEDD Megemlékezés A doni áttörés 66. évfordulója alkalmából a harcokban elesett, a nagy hidegben megfagyott, és a háború zűrzavarában eltűnt hősökre, áldozatokra emlékeztek tegnap Kiskunfélegyházán. A sportcsarnok előtti kopjafánál Rácz Szabó Zoltán verset, Szikora István nyugállományú őrnagy és Juhász István nyugalmazott tanár, Kiskunfélegyháza díszpolgára pedig ünnepi beszédet mondott. A kopjafa, illetve az Öreglaktanya falán elhelyezett emléktábla megkoszorúzása után az esemény a Felsőtemető második világháborús hőseinek emlékművénél folytatódott. Itt Ficsór József polgármester meggyújtotta a tábortüzet, majd Geszler Péter káplán mondott imával egybekötött beszédet a béke fontosságáról, majd koszorúzással zárult a rendezvény. Csak ennyit ér az életünk? szén-monoxid A mérgezés elkerülhető egy egyszerű riasztóval Nem létező olaj után igényeltek vissza adót Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt állítanak bíróság elé Kecskeméten 5 férfit és egy nőt. Az ügyészség szerint a vádlottak még 2005- ben csaltak ki, illetve próbáltak kicsalni jogtalanul 8,4 millió forintnyi jövedékiadó-visszatérí- tést a vámhivataltól. Ismert, hogy a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után jövedékiadó-visszatérítés jár a termelőknek. A vádirat szerint ezt használták ki a vádlottak, akik közül azonban 2005-ben senki sem foglalkozott mező- gazdasági tevékenységgel azokon a földterületeken, amit a visszatérítéshez szükséges nyomtatványokon feltüntettek. A fiktív bevallások elkészítésére és benyújtására minden esetben a másodrendű vádlott, a 47 éves, kecskeméti G. J. kezdeményezésére került sor. Ezeket azután postán adták fel a vámhivatalnak, és mellékletként ■ Négyen nem első alkalommal kerülnek bíróság elé. csatolták a gázolajbeszerzésről szóló számlákat is. Csakhogy a számlák is fiktívek voltak, azaz ténylegesen meg sem vásárolták az üzemanyagot. A vádlotti kör egy része foglalkozott a hamisítással, a többiek pedig az adataikat adták a visszaigényléshez. Utóbbiak a számlájukra érkezett összegeket felvették, és néhány tízezer forintos közreműködői díjért átadták a hamisítóknak. Az ügyészség úgy véli, hogy ténylegesen 6,6 milliót sikerült jogtalanul megszerezni a Vám- és Pénzügyőrség Jövedéki Központjától, további 1,8 millió forint kifizetése azonban időközben meghiúsult. A vádlotti kör négy tagja nem első alkalommal kerül bíróság elé. Volt, akit emberrablás, mást sikkasztás, hivatalos személy elleni erőszak, csődbűntett, illetve csalás miatt ítéltek már el. ■ Noszlopy • Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke január 15-én, csütörtökön délután 3-tól 4 óráig a tiszaalpári, este 6 és 7 között pedig a lakiteleki polgármesteri hivatalban tart képviselői fogadóórát. A hétvégén újabb tragédiákat okozott a szén-mono- xid. Habár a biztonság csak pár ezer forintba kerülne, úgy tűnik, az ön- gondoskodást még tanulnunk kell. Magyarvári Annamária A balesetek túlnyomó többsége télen történik, amikor a fogyasztók használják fűtőkészülékeiket, de nem gondoskodnak azok megfelelő állapotáról, a kellő szellőztetésről és a légutánpótlásról - mondja Süveges Zoltán, a Filantróp nonprofit kft. főmérnöke. - Pedig itt éppen a prevención lenne a lényeg, vagyis a tüzelőberendezés és a kémény egységének rendszeres karbantartásán. Ezzel sok baj megelőzhető lenne. Valószínűleg a fogyasztók közül sokan nem tudják: 5 évente kötelesek a gáz-tüzelőberendezé- seket ellenőriztetni, függetlenül az általunk végzett kötelező közszolgáltatástól, a kéményellenőrzéstől. Szerintem ennyivel mindenki tartozik magának és a családjának - fogalmaz a szakember. A szén-monoxidot nem véletlen emlegetik „csendes gyilkos”- ként. Ez a gáz észrevétlenül öl, és mire a mérgezést elszenvedő alany felfogja, hogy baj van, addigra már késő: nem tud segítséget hívni. A helyzetet bonyolítja, hogy az enyhe szén-monoxid-mér- gezés tünetei tökéletesen megegyeznek egy átlagos influenza tüneteivel: szédülés, fejfájás, hányinger, fáradtság- és levertségérzet. Kecskeméten is rendszeres gond, hogy a kiértesítések és felszólítások ellenére a háztartások mintegy tíz százalékába nem jutnak be a szakemberek. Ez éves szinten mintegy 3600 be- vizsgálatlan kéményt jelent a megyeszékhelyen. Ilyen esetekben marad a levelezgetés, a felszólítás, végső esetben a szabálysértési bírság, ami - lássuk be - nem túl hatékony. Vagyis a kéményseprők tapasztalatai is azt mutatják: igencsak gyerekcipőben jár a tudatos és öngondoskodó fogyasztói magatartás.- Nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki csak szén-mo- noxid-mérést kérne - mondja Németh András gázszerelő. - Megrendelőim többnyire valamilyen meghibásodás miatt hívnak, ha szerelni kell a készüléket, vagy beüzemelni egy újat. Ilyenkor természetes, hogy a munka végeztével szénmonoxid-mérést végzek, ez benne van a szolgáltatásban. Úgy hagyom ott a készüléket, hogy nyugodtan tudjak aludni én is, a fogyasztó is - mondja a szerelő. Úgy tűnik, a magyar fogyasztók nem fordítanak kellő figyelmet saját maguk és szeretteik védelmére. Pedig a biztonság alig pár ezer forinttal megváltható lenne:- A szén-monoxid-mérgezés elkerülhető már egy egyszerű, elemmel működő riasztó felszerelésével is. Ezek a készülékek hang- és fényriasztással jeleznek. Általában hat-nyolc ezer forinttól indul a berendezések ára, de a komolyabb készülékek sem kerülnek húsz-harminc ezer forintnál többe. Ha hozzáteszem, hogy ezeknek a készülékeknek az élettartama (a helyiség pára- tartalmától függően) 2-4 év, akkor gyorsan kikalkulálható, hogy mibe kerülne éves szinten egy család biztonsága. Mégsem jellemző, hogy gondoskodnának az ilyen berendezések beszerzéséről az emberek. Tavaly talán még nagyobb volt a kereslet, mint az idén - mondta megkeresésünkre egy szerelvénybolt eladója. Jakabszállás előadás szorongás, pánikbetegség, fóbia a címe a ma 17.30-kor kezdődő előadásnak. Az ingyenes rendezvény az iskola aulájában lesz. (P. S.) Kecskemét tej Nyolc és fél ezer liter tej folyt szét, amikor tegnap reggel kisodródott és az árokba borult egy tejszállító tartálykocsi a Halasi út kivezető szakaszán, a hobbik környékén. A teherautóban ülő két ember megsérült, a mentősök kórházba vitték őket. A műszaki mentés idejére az útszakasz fél pályáját lezárták. (M. Gy.) Kunszentmiklós könyv január 16-án, pénteken mutatják be a helyi Balogh Mihály: Tiszteletpéldány - Baráth Ferenc és Molnár Ferenc találkozása a Budapesti Főgimnáziumban című kötetét. Az érdeklődőket 18 órára várják a Varga Domokos ÁMK Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtárába. A könyvről a szerzővel Sitkéi Béla újságíró beszélget. (P. S.) Lajosmizse AKÁC Egy tanya melletti akácosból ismeretlenek kivágtak és elvittek 35 akácfát. Utána befeszítették a tanya ajtaját, és onnan még egy kályhát és két fóliát vittek el. A kár 450 ezer forint. (M. Gy.) Tiszakécske bemutató Légy győzelmek tanúja! címmel a magyar királyi 7. Zrínyi Miklós honvéd gyalogezred történetét feldolgozó kötetet mutatják be az érdeklődőknek, csütörtökön 16 órakor a városi könyvtárban. A kötet szerzői: Babucs Zoltán, Maruzs Roland és Szabó Péter hadtörténészek. Emléket kívánnak állítani azoknak a honvédeknek, akik a 7. gyalogezredben szolgáltak és harcoltak a második világháborúban. A könyvet lllésfalvi Péter hadtörténész mutatja be. (Sz. T.) Tompa SOROZAT Őrizetbe vett a rendőrség egy 43 éves férfit, aki élettársával pénteken betört egy lakatlan házba, és onnan két gázpalackot, vaskályhát, kályhacsövet, valamint talicskát vitt el, 60 ezer forint értékben. Szombaton egy betegszállító gépkocsiban lévő pénztárcából loptak el 80 ezer forintot. Vasárnapra virradóra pedig valamelyikük egy házból elektromos kerékpárt, segéd-motorkerékpárt, gázpalackot, kávéfőzőt, autós rádiómagnót és két telefont vitt el, 135 ezer forint értékben. (M. Gy.) Szén-monoxid-mérgezési tünetek a koncentráció függvényében: Koncentráció-térfogat (%) Emberi szervezetre kifejtett hatás 0,02 2-3 óra tartózkodás után fejfájás 0,04 1-2 óra után fejfájás 0,08 45 perc után fejfájás és rosszukét 0,16 20 perc után ájulás, 2 óra után halál 0,32 5-10 perc után ájulás, 30 perc után halál 0,64 1-2 perc után ájulás, 10-15 perc után halál 1,28 1-3 percen belül beáll a halál FORRÁS: PN-GYŰJTÉS ■ Egy szén-mono- xid-riasztó csak pár ezer forint, mégsem kapkodnak érte. Öt vásárlásból egynél nem adtak számlát Digitális gépek a radiológián kiskunhalas A röntgenezéshez sem kell már film A piacozó alkalmazottak és a boltokban dolgozók fele nem volt bejelentve. A büntetéseket ki is szabták az adóhatóság munkatársai. A decemberben indult és az új év első vasárnapján véget ért Csillagszóró II. ellenőrzési sorozat tapasztalatait most összegezték az ellenőrző hatóságok szakemberei. A dél-alföldi régióban 669 cégnél, vállalkozónál vizsgálták azt, vajon adnak-e nyugtát, legálisan alkalmaznak-e dolgozókat, s tudják-e igazolni a kereskedők az áru származását. Leginkább a számlaadásra - 459 eset - figyeltek az APEH-osok. Minden ötödik kereskedő elfelejtette, hogy nyugtát vagy számlát kötelező adni. De ahhoz képest, hogy a legelső, 2007-es Csillagszóró hadművelet során minden második üzletember hibázott, azaz feketén tette el a bevételt, az eredmény mégis csak jónak mondható. Az áruk eredetével sem volt különösen nagy gond, csak az adózók 7 százalékánál nem lehetett megállapítani azt, hogy honnan is származik az értékesítésre szánt termék. Az ellenőrzések során az APEH közel 28,5 millió forint összegű mulasztási bírságot szabott ki, és további intézkedésként 32 esetben rendelkezett üzlet- bezárásról. ■ B. Zs. A halasi Semmelweis-kórházat üzemeltető Hosplnvest Zrt. közel 300 millió forintból újítja fel a radiológiát. Az új, digitális alapú készülékeket már beszerelték a helyükre, az informatikai rendszer kiépítése, valamint a műszerek beüzemelése azonban még hátravan. Várhatóan februárban indul majd a rendelés az új radiológián - tájékoztatott Varjú József üzemeltetési igazgatóhelyettes. A kiskunhalasi kórházban a legkorszerűbb eszközöket fogják alkalmazni. Csak az elmúlt esztendőben összesen 440 millió forintot költött az üzemeltető a kórház fejlesztésére. Az új röntgengépekkel gyorsíthatok a vizsgálati eljárások, mert nem filmalapú, hanem digitális felvételek készülnek a vizsgálatok során. A kapott képek kiértékelése és az archiválás is a modern informatikai rendszeren keresztül történik. Mindez az orvosok és a betegek számára is könnyebbséget, és ezzel hatékonyabb gyógyítómunkát jelent. Eltűnik a leletértékelést végző orvosok közti földrajzi távolság is, hiszen a digitális felvételt az egymástól távol eső kórházak orvosai is láthatják, saját betegük leleteihez távolról is hozzáférhetnek. Emellett új ultrahangos készüléket, lélegeztetőgépet és laparoszkópot vásárolt az intézmény. A laparoszkópia olyan eljárás, mely lehetővé teszi az orvos számára, hogy megvizsgálja (bizonyos esetekben meg is operálja) a hasi szerveket, elsősorban a gyomrot, a beleket, az epehólyagot vagy például a petefészkeket. A laparoszkóp egy hosszú, vékony cső belsejében egy száloptikával, melyet összekapcsolnak egy videokamerával. Az or- • vos így a videokamerán keresztül pontosan látja a belső szerveket és azok esetleges kóros elváltozásait. ■ Pozsgai Ákos Tej mellett tejutánzatok a boltok polcain Pótolhatják-e az igazi tejet, tejtermékeket a növényi alapanyagból készült utánzatok? Szójaital, szójaföl, szójasajt helyett miért ragaszkodnak a gyártók a tejre utaló, megtévesztő elnevezésekhez? Lásd frisstej, frissföl és társai! Miről tudjuk, hogy valódi tejet veszünk vagy adalékanyagokkal módosított terméket? Egyebek között e kérdésekre is választ kaphatnak az érdeklődők ma 17 órától az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) kecskeméti szervezetének idei első fórumán, a Reile Géza utca 22. szám alatt. Az előadó Aradi László élelmiszer-ipari mérnök lesz. ■ B. Zs. ■ Orvosoknak és betegeknek is könnyebbséget jelent.