Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-04 / 283. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. DECEMBER 4., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KORKÉP Adventi készülődés sok-sok ajándékkal gong rádió Pénteken ereszkedik alá a Nagytemplom tornyából a Mikulás Több ezer ember ünnepét teszi fényesebbé az az adventi adomá­nyozási akció, amellyel a Gong Rádió munkatársai immár ha­gyományosan készülnek a kará­csonyra. A megye egyik legna­gyobb karitatív megmozdulásá­ról Tőzsér Judit ügyvezető igaz­gatóval beszélgettünk.- Hányán tehetik ki jelképes csizmájukat az ablakba a Gong Rádió segítségében bízva?- Nagy örömmel mondhatom, hogy idén, amikor igen sok családnak és közösségnek len­ne szüksége segítségre, a Gong Rádió Mikulása minden eddigi­nél több ajándékkal a putto­nyában készülődik nagy útjá­ra. Hosszú az intézmények és magánszemélyek névsora, akikhez szeretnénk eljuttatni az adományokat. Az elmúlt he­tek, hónapok kitartó szervező munkájának köszönhetően örömteli várakozással nézünk az elkövetkező napok elé. Első­ként pénteken Mikulás napi ünnepségsorozatunkat rendez­zük meg. A Gong Mikulás a rá­dió munkatársaival együtt visz ajándékot az S.O.S. Gyermekfa­lu, a Faragó Béla Gyermekott­hon és a Platán Otthon lakói­nak, a Mozgáskorlátozottak Egyesületének, a Juhar és a Nyíri utcai tartós nevelésben részesülő gyermekeknek, a Napsugár Gyermekotthonba, az idősgondozó szolgálatnál élő időseknek, a Máriavárosi Autista Iskola, a Csongrádi úti sajátos nevelést igénylő gyer­Tőzsér Judit mekeknek, a Lajosmizsei Álta­lános Iskola, a Humán Rehabi­litációs Egyesület, valamint a megyei kórház gyermekosztá­lyán tartózkodó beteg gyerme­keknek.- Kecskeméten kívül is sokan hallgatják a Gongot. Ők is szá­míthatnak meglepetésekre?- Igen, az idei karitatív akci­ónk már nem korlátozódik Kecs­kemétre. Ezúttal a vidéki stúdi­ók településein élő időseket, mozgássérülteket, betegeket is megajándékozzuk: Kecelen 260, Gyömrőn 300, Solton 160, Csongrádon 150 és Nagykőrö­sön 400 embernek szeretnénk örömet szerezni. A Gong Miku­lása az elmúlt évekhez hasonló­an gyümölcsöt és édességet oszt szét, a kecskeméti és a vidéki helyszíneken összesen 3000 gyermeknek és felnőttnek.- A Gong Rádió szervezésé­ben szokott a Nagytemplom tornyából leereszkedni a Mi­kulás. Idén mikor érdemes a templom köré gyűlni azoknak, akik látni akarják?- A rádió 13 éve tartó hagyomá­nyos rendezvénye most sem ma­rad el pénteken fél 5-kor már mindenképpen érdemes lesz fi­gyelni a templom tornyát, hiszen a Gong Mikulás felbukkanását biztosra ígérhetjük. Több száz gyermek részvételére számítunk.- Milyen meglepetések várha­tók az adventi hónap második felében?- Az elmúlt években szép ha­gyománya alakult ki ennek az időszaknak is. A szentestét meg­előző napon, december 23-án, déli 12 órakor az Aranyhomok> Szálloda Kft.-vel, a Fornetti Kft.- vel, illetve az I. Kecskeméti Lions Klubbal közösen a Gong Rádió gulyáslevessel, friss, meleg ke­nyérrel, süteménnyel, szaloncu­korral és meleg, téli ruhákkal kedveskedik a Táncsics utcai hajléktalanszállón élő embertár­sainak. Természetesen, mint az év folyamán, segítünk rászoruló, hátrányos helyzetű családokon is. A napokban Szentkirályra egy 8 tagú családnak vittünk élelmiszer csomagokat, ruhákat, takarókat, a lajosmizsei tanyavi­lágban pedig egy idős, egyedül élő néninek segítettünk, szintén élelmiszerrel. ■ HIRDETÉS Lajstromba veszik a települések különlegességeit- Értékmentés, önvédelem és üzlet, abban az értelemben, hogy a termelők megélhetését je­lenti. Ha nem ismerjük meg sa­ját értékeinket egy-egy települé­sen, kisebb és nagyobb térségek­ben, akkor senki sem fog megvé­deni bennünket - hangsúlyozta Bányai Gábor, megyei közgyűlé­si elnök a hungarikumok védel­mének fontosságát. Ezt példázva elmondta: a megyeházán csak környékbeli ásványvizek kerül­nek az asztalra. Erről azon a fó­rumon beszélt, amit egy rendez­vénysorozat részeként tartottak tegnap este a bajai városházán. Kistérségenként rendeznek találkozókat a következő hóna­pokban, hogy lajstromba vegyék a településekre, tájakra jellemző specialitásokat, amelyek jellem­zik az adott területet. Szellemi, természeti, tárgyi értékekre pró­bálják ráirányítani a figyelmet. Ennek a munkának az alapja az az országgyűlési határozat, amit ötpárti egyeztetést követő­en fogadott el a Parlament. Ez egyebek mellett a hagyományos mezőgazdasági termékek és élelmiszerek gyűjteményének bővítését is előirányozta.- Puskás, gulyás és 1956, ezek alapján azonosítják be Magyar- országot a világban - osztotta meg tapasztalatát Lezsák Sán­dor, az Országgyűlés alelnöke a hallgatósággal. Véleménye sze­rint mindenki az érdekeit akar­ja érvényesíteni, az országok kö­zött a negyedik világháború zaj­lik a gazdaságban. Ehhez egye­di, azonosítható termékek, fel­mutatható értékek kellenek. Ezek brüsszeli elismertetése tá­mogatást is eredményezhet. Hangsúlyozta: szintenként kell meghatározni a helyi, a megyei és a Kárpát-medencei örökséget. A most folyó gyűjtőmunka révén könnyebben lehet majd azokra a kérdésekre válaszolni, hogy ho­vá vinne vendéget, mit mutatna meg büszkeségként az ember. Imre Károly, a Megyei Közmű­velődési Intézet igazgatója sze­rint az elkészítendő értéktérké­peknek hasznosítható, szemé­lyes információkat kell tartal­mazniuk, ezek a nem feltétlenül anyagi természetű javak segítsé­get nyújthatnak egy-egy terület fejlődéséhez. ■ K. T. ALDI tájékoztató Exkluzív velúr fürdőköntös* 100 % pamutból, bársonyosan puha. velúr hatású 7 999 Ft/db külső rész és puha, frottír belső, elegáns szegéllyel a galléron, CRYSTALLIZED™ Swarovski kövekkel díszítve, méret: S - XL DISSIMIO Női melltartó* törülközők, duopack* méret: kb. 50 x 100 cm \sl/ DISSIMIO Elegáns női vállas ing* , különböző fazonok, méret: 36 - 46 MY HOME STYLE Bambusz szőnyeg* különböző modellek, stabil és strapabíró, méret: kb. 170x230 cm 6 999 Ft/db motion Női pulóver* , /( _ méret: 36 - 46 OMBIA Luxus manikűr-/ 6 999Ft/késziet pedikűrkészlet* minőségi Solingen eszközökkel SÍLCAPA Női vastag harisnyanadrág, duopack* méret: 36-46 motion Alkalmi női nadrág vagy szoknya* méret: 36 - 46 LCD asztali óra* elemekkel együtt, méret: kb. 10x10x8 cm (szé x ma x mé) 1999 Ft/db MY BATH STYLE Zuhanyfüggöny* beépített rögzítáréndszer. méret; kb. 1|80 X 200 cm (szé x ma) TOVÁBBI AJÁNLATAINKAT Ija az ALDI üzleteiben! Nö. szatén hi.ön,ha- 1 Illatos gyertya üvegben- ™ ™*?Lrab 39 n betétdíjasok. Az át mindennemű adót magában foglal. A termékek dekor, nak Ugyanazt a terméket eltérő csomagolásban is áruljuk, de egy adott ■g elférhetnek a fotón látottaktól, az esetleges helyesírási Ili. nyomdahibákért tétben ezen termékek csak korlátozod számban állnak rendelkezésre. Ezek a i nem várt magas kereslet következtében már az értékesítés első napján elfő AID. I www.aldi-hungary.hu Ajka, FŐ út 31. • Balatonlefle, Rákóczi Ferenc út 295. • Bonyhád, Deák Ferenc u. 10/B • Budakeszi, Szőlőskert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Budapest, XVI. kér., Bökényföldi út 102. • Cegléd, Pesti út 93. Debrecen, Kishatár út 9. • Debrecen, Ozmán u. 1. • Dunaföldvár, Füzes sor 2-4. • Dunaújváros, M6 Autópálya, Dunaújváros centrum lehajtó • Esztergom, Dobogókői út • Fót, Fehérkő u, 5. Gárdony, Szabadság út 21, • Gyula, Bicere u. 15/A • Hajdúböszörmény, Külső-Szobosztói út 2/B • Halásztelek, Korbuly u. 1. • Hódmezővásárhely, Kaszap u. 31. • Jászberény, Nagykátai u. 22/C • Kalocsa, Bátyai út 5/A. Karcag, Kisújszállási út 90. • Kazincbarcika, Hadak útja 9. • Keszthely, Tündérlak út 2. • Mohács, Pécsi út 53. « Mosonmagyaróvár, Királyhidai út 63. • Nyíregyháza, Káliói út • Nyíregyháza, Pazonyi út 40. Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Op Pápa, Cet# út 71 • Pécs, Árnyas u. 25. • PHbcsaba, Fő út 2. • Siklós. Harkányi út 59. • Siófok. Attila u. 74. • Szentes, Csongrádi út 65. • Székesfehérvár, Szent Flórián krt. ti. Szombathely, Szent Gellért u. 49. • Törökbálint, Süssen u. 1. • Veszprém, Domyai Béla u. 5. • Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. Az tiszaalpáriak a kécskei orvosi ügyeletre voksoltak Jövőre a tiszakécskei orvosi ügyeleti rendszerhez fog tartoz­ni Tiszaalpár. Erről legutóbbi ülésükön döntöttek a képvise­lők. Néhány hónap óta - próba jelleggel - már ezt az ügyeletet veszik igénybe a település lakói. Bodor Ferenc polgármester szerint jobb megoldás lenne, ha helyben tudnák megvalósítani az ügyeletet, de az ÁNTSZ előírá­sai és az orvosokra vonatkozó munkaügyi előírások nagyon szigorúak. A helyieken kívül nem sikerült elegendő orvost és ápolót találni, akik részt venné­nek az ügyeletben. A helyi ügye­let több mint tizenhatmillió fo­rintba, a Kiskunfélegyházához való csatlakozás pedig több mint ötmillióba kerülne, míg a tisza­kécskei ötszázezer forintból megoldható. A döntés meghozatalakor ez sokat nyomot a latba. Természe­tesen az alpári orvosok is részt vehetnek az ügyeleti rendszer­ben. ■ Sz. T. A mélységet már elértek, am még nincs meleg víz Egyelőre eredménytelenül kutat­nak termálvíz után Baján. Októ­ber elején láttak munkához a szakemberek a Baja-Szeremle út­vonaltól délre, mintegy 1,3 kilo­méterre, a Ferenc-csatorna part­ján. Korábban Székelyhídi And­rás, a munkálatokat felügyelő Bajavíz Kft. ügyvezetője elmond­ta, hogy a kútfúrás célja 1800 méter. Hozzátette: reményei sze­rint már az aljzat előtt elérik a meleg vizet. Az eredeti szerződés november 20-ig szólt, naponta 50-100 métert lehet fúrni ebbe a talajba. Ám a kutatás azóta is tö­retlen lendülettel zajlik. Révfy Zoltán polgármester tegnap arról számolt be: leértek a kijelölt mélységbe, de egyelőre nem buk­kantak melegvízre. Ugyanakkor újabb eszközök segítségével foly­tatják a munkát. Szeretnék ugyanis végre biztosan megtud­ni, vajon rejt meleg vizet a föld mélye, vagy sem Baja környékén. Talán még idén kiderül. ■ G. Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom