Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-29 / 302. szám
5 PETŐFI NÉPE - 2008. DECEMBER 29., HÉTFŐ BŰNÜGYI KRÓNIKA bűnügyei és balesetei Bács-Kiskunban bírságot gyorshajtásért, elkezdődött a Zuschlag-per, megvédte magát a rablóktól egy házaspár Július: ELKERGETTE A RABLÓKAT Álarcos rablók támadtak meg egy idős jakabszállási házaspárt. Kovács Laci bácsi (75) a hálószobájukban késsel, vasvillával védte felesége és a saját életét. A támadás során az idős emberek csúnyán megsérültek ugyan, vérben úszott a szoba, de Laci bácsi elszántsága láttán megfutamodtak, és zsákmány nélkül menekültek el az álarcosok. LOPOTT A RENDŐR Ötvenezer forintot lopott el egy bajai baleset halálos áldozatától a rendőr. A főtörzsőrmester lebukott, a pénzt megtalálták az öltözőszekrényében. A bajai rendőr- kapitány feljelentést tett az ügyben, a zsaru pedig azonnal kérte a leszerelését. LÖVÉSEK AZ ÉJSZAKÁBAN . Figyelmeztető lövésekkel próbáltak megállítani a zöldhatár közelében egy kivilágítatlanul közlekedő, vélhetően cigarettát csempésző Lada Nivát a bácsalmási határrendészek. A kocsi az egyik járőrt elsodorta, majd a sötétben elmenekült a helyszínről. A sofőr másnap feladta magát. Augusztus: KECSKEMÉTI BOMBARIADÓ Bombariadó miatt zárták le a kecskeméti ipartelepen átvezető Kiskőrösi út egyik szakaszát. Az út melletti MÉH-telepek egyikére vasanyagot szállító fémgyűjtők ugyanis gránáthoz hasonló tárgyakat szórtak el. Több ilyet is találtak a rendőrök, akik a mintegy 400-500 méteres útszakasz lezárása mellett döntöttek, egyúttal riasztották a budapesti tűzszerészeket. Amíg ők nem érkeztek meg a helyszínre, addig a lezárt útszakaszra árut szállító kamionokat sem engedték be. DROG A KECELI DISZKÓBAN Öt eszméletlen, életveszélyes állapotban lévő fiatalt szállítottak kórházba mentőhelikopterekkel és rohamkocsikkal a keceli diszkóból, valamint a diszkó parkolójából. A kábítószer-túladagolás gyanújával elvitt fiatalokat a kalocsai, a kiskunhalasi és a budapesti kórházak fogadták. Néhány nap múlva egy Bács-Kis- kun megyei nő bugyijában 5,5 gramm kokaint találtak a vámosok Hegyeshalomnál. Kiderült, hogy a nő szülei keceliek, ő pedig Kisszállásról származó barátjával Kiskunhalason él. SZERELMI DRÁMA A TANYÁN Késsel szúrta többször is szívtájékon válófélben lévő feleségét egy férfi a lajosmizsei tanyavilágban. Majd öngyilkosságot kísérelt meg: saját magát is meg- szurkálta szívtájékon. A kecskeméti kórházban mindkettőjük életét megmentették. Szeptember: MINDENÁRON HITEL Nyomozást indítottak hamis munkáltatói igazolásokat kiállító ismeretlen tettesek ellen Baján. Több olyan munkáltatói igazolást is benyújtottak ugyanis jelentős, többmilliós banki hitel- kérelmekhez a városban működő egyik pénzintézethez, amelyek vagy fiktív munkahelyeket jelöltek meg, vagy olyan céget, ahol nem is dolgozott a hitel- igénylő. Szerencsére még a hitelek kiadása előtt felfedezte a bank a hamisításokat, így nem nyújtottak kölcsönt, azonban feljelentést tettek a rendőrségen. HÁROM NAP, HÁROM RABLÁS Egy kecskeméti pénzváltótól vittek el 5 ezer eurót, majd egy játéktermet raboltak ki a városi rendőrkapitányság közelében. A rablót néhány órán belül elfogták. Elvitte a bevételt Kecskeméten, a petőfivárosi Vízöntő utcában lévő élelmiszerüzletből egy bukósisakot viselő férfi. A kezében lévő, fegyvernek látszó tárggyal követelte a pénzt, amit a fenyegetés hatására átadott az eladónő. A rabló több mint 100 ezer forintos zsákmánnyal távozott az üzletből. Október: ITTAS CSERBENHAGYÓ KISKŐRÖSÖN A zebrán gázolt el egy 12 éves kisfiút egy nyugdíjas nő Kiskőrösön, majd elmenekült a baleset helyszínéről. Az őt üldöző rendőröknek több kilométerrel arrébb sikerült csak leszorítaniuk az útról, ám ekkor a szemmel láthatóan ittas asszony nekik támadt. Ezért megbilincselték, vérvételre kísérték, végül őrizetbe vették. A gázoló egyébként nyugdíjazását megelőzően a kiskőrösi rendőrkapitányság szabálysértési előadója volt. Az agyrázkódást szenvedett, és szerencsére csak kisebb zúzódásos sérüléseket szerzett kisfiút a mentők a kiskunhalasi kórházba szállították, ahol több napig gyógykezelték. CSONTOK A HAMUBAN Két embert, két felnőttet égettek el Balotaszálláson - állapították meg a szakértők abból a hamuból, amit két német férfi tanyájának udvaráról szedtek össze a rendőrök. Az előzmények: október elején eltűnt a 73 éves és a 39 esztendős német férfi, az udvarukon talált, kihunyt máglyahamuból pedig emberi csontokat, szöveteket, bőrdarabokat szedtek össze a bűnügyi technikusok. A rendőrök nem sokkal később elfogták, a nyomozási bíró pedig előzetes letartóztatásba helyezte a bűncselekménnyel gyanúsítható 20 éves B. Árpádot. A férfi részben beismerte a gyilkosságot, de csak egyet. Állítása szerint a fiatalabb német végzett az idősebbel, tűzre rakta, és ő akkor ért a tanyára. Összevitatkozott a fiatalabb némettel, meg is ütötték egymást, majd ő a lángoló ember mellé tette a „gyilkost”. Ezután kirámolta a lakást, és Szegedre vitte taxival a holmikat. CÉLKERESZTBEN AZ ATM-EK Mintegy 40-45 millió forint volt abban a bankautomatában, amit bűnözők akartak elvinni a helyéről az OTP lajosmizsei fiókjának előteréből. Elszakadt a drótkötél, és ott maradt a szekrény a tízmilliókkal együtt. Alig két nap pal később Szánkon és Soltvad- kerten is próbálkoztak, ám ezeken a helyeken sem jártak szerencsével. Október 22-én viszont a Pest megyei Albertirsán már sikerült, ami korábban nem: az ismeretlen tettesek a bankautomatával távoztak a településről. A Bács-Kiskun megyei rendőrök a négy támadást követően, bravúros nyomozás után, az országban elsőként fogtak olyan bűnözői csoportot, akik ATM automatákra „szakosodtak”. NINCS ZUSCHLAG-ÜGY? Megkezdődött Kecskeméten a Zuschlag-per. Bilincsben vezették a felfegyverzett smasszerek a tárgyalóterembe Zuschlag Jánost, aki szerint továbbra sincs Zuschlag-ügy. Az összesen 119 oldalas vádiratot mintegy 5 órán keresztül olvasta fel dr. Német Zsolt kecskeméti vezetőügyész-helyettes. A vádiratot összesen 9 fiktív társadalmi szervezet 72 pályázata köré csoportosították. Az ügyészség szerint ezek révén szerzett jogosulatlanul 70-75 milliós állami támogatást Zuschlag és Katus, valamint 14, szabadlábon védekező bűntársuk. A tárgyalássorozatot februárban folytatják. November: MEGVERTE, FOJTOGATTA, ELGÁZOLTA Kilencéves kisfiát akarta mindenáron megszerezni a feleségétől a két éve elvált F. András Bátyán. A magából kivetkőzött, feldühödött férfi ezért hat órán belül kétszer is megtámadta asszonyát. A második támadásnál azonban csupán hajszálon múlt, hogy életben maradt F. Andrásné Ildikó. A férfi megvárta a boltból visszafelé tartó nőt, rátámadt, majd a közelben parkoló gépkocsijába próbálta betuszkolni. A nőnek sikerült a kocsiból kiugrania és elfutnia, de a férfi kocsijával utánahajtott és elütötte. A férfi néhány óra múlva önként feladta magát a kalocsai rendőrségen. PÉNZVÁLTÓS CSAPDA Csapdába került a pénzváltónál az a rabló, aki bombával fenyegetve akart Kecskeméten 5 ezer euróhoz jutni. A fejét sapkával, az arcát pedig sötét napszemüveggel takaró bűnöző a kezében papírlapot tartott, amelyen az állt, hogy „Bomba van nálam 5000 euró”, de a pénztárosnő nem vesztette el a lélekjelenlétét. Egy gombnyomással bezárta az ügyféltér ajtaját, a támadó pedig nem tudott kimenekülni a golyóálló üveglapokkal körbevett helyiségből. Ä helyszínre riasztott rendőrök elfogták a 23 éves fiatalembert. December: IRÁNY A BÖRTÖN Bűncselekményt akart elkövetni egy tiszaalpári férfi, hogy a fia mellé kerülhessen a börtönbe. Cs. Árpád - akinek 18 éves fia nem sokkal korábban követett el fegyveres rablást a barátjával Kiskunfélegyházán - bement a közelükben lévő sörözőbe, hogy rablás miatt őt is letartóztassák. Magával vitte 3 éves fia műanyag pisztolyát, amivel a bevételt követelte a pult mögött álló asz- szonytól. A rendőrség őrizetbe vette, de végül nem teljesült az apa vágya: nem csukták börtönbe. LEESETT A LÉPCSŐRŐL Életveszélyes fejsérüléseket szerzett egy 18 éves fiatal férfi Kecskeméten. A Malom központ Bling-Bling nevű diszkójából biztonsági emberek vezették ki a bevásárlóközpont lépcsőházába, ahol - egyelőre tisztázatlan körülmények között - lezuhant a lépcsőről. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egyelőre életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoz az ügyben. KABÁT A KÉMÉNYBEN A szerb határ melletti Madarasról az ország másik felébe, Gyöngyösre menekült az az 51 éves férfi, aki korábbi barátnője, 0. Andrea házának kéményét egy kabáttal dugaszolta be. A véletlenen múlt, hogy a 31 éves nő és 9 éves fia, valamint 10 esztendős lánya nem fulladt meg szén- monoxid-mérgezésben. A keceli diszkóból öt eszméletlen fiatalt kellett kórházba vinni, kábítószertúladagolás miatt. Kovács László és felesége vasvillával, késsel szállt szembe a rablókkal. Két férfi égett el egy balotaszállási tanyán. A feltételezett gyilkost elfogták. Egy volt rendőrségi alkalmazott gázolt el a zebrán egy 12 éves fiút. Lajosmizsén a bankjegykiadó volt a célpont, de a drótkötél nem bírta el.