Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-19 / 296. szám
az utcán Pistike áll az utcasarkon egy póznának támaszkodva. Cigit szív, mellé jó nagyokat húz egy pálinkásüvegből. Arra megy egy szigorú vénasszony:- Nem kéne neked, kisfiam, inkább iskolában lenned?- Hogy a fenébe lennék iskolában, öreganyám, még csak ötéves vagyok! MESE Árkon-bokron túl, Ópe- renciás-tengeren is túl, de még az Üveghegyeken is túl lakik a kurtafarkú malac. Reggel felkel, kinyitja az ablakot, kihajol és így szól:- Hú, de rohadt messze lakom! bánásmód Válóperes tárgyaláson sírva panaszolja a feleség:- A férjem úgy bánt velem, mint egy kutyával! A bíró együttérzőn: - Megverte?- Nem, de azt akarta, hogy hűséges legyek! NYOMDA Kecskemét, 2000 Végvár u. 71. Megemlékezés A nagyszombati csata 160. évfordulójáról emlékeztek meg a kecskeméti Piarista Gimnázium dísztermében. Az ünnepi műsorban bemutatkozott a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület (felvételünkön), majd Kozicz János tartott előadást felelevenítve az összecsapás legjelentősebb szereplőit és pillanatait. A magyar történelem egyik legvéresebb csatájában háromszáz kecskeméti önkéntes nemzetőr küzdött az elnyomás ellen. A hősöket Péterné Fehér Mária mutatta be az érdeklődőknek, akik Mádai Norbert magángyűjtő 1848-as relikviáit is megcsodálhatták. (Bé.zs) Rekordáron keltek el a Micimackórajzok OZRflLE. pénzváltó Kecskemét. Dobó krt. 8. (Centrái Passage Üzlethóz) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 262.5000 269.5000 USD 180.0000 187.9900 GBP 280.0000 292.0000 CHF 169.0000 175.0000 SKK 8.4800 9.1800 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: december 18. Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Háromszázhetvenmillió forintnak megfelelő összegért kelt el egy gyűjtemény Ernest Howard Shepard rajzaiból, melyek A. A. Milne Micimackó mesekönyveihez készültek. A brit könyvillusztrátor eredeti művei összesen 1,3 millió fontot hoztak a Sotheby’s londoni árverésén. Az egyik leghíresebb mackós rajz, a Micimackó nyomokat keres a hóban, Malacka meg utánalódul című alkotás 115 ezer 250 fontért kelt el. A leütési ár szerinti sikerlista második helyére a Puff, puff, puff,... megy fel a lépcsőn című rajz került 97 ezer 250 fonttal. A mű Róbert Gidát ábrázolja, amint megy fel a szobája felé, kezében Micimackóval. A medvebocsot a lábánál fogva viszi a gazdája, és ezért a bábu feje beverődik minden egyes lépcsőfokba. ■ Egy pilótavizsga hiányzott, nem mert leszállni Egy pilóta nyolcvan utassal a fedélzeten a következőt mondta: - Vissza kell fordulnunk, ugyanis nem tanultam meg landolni ilyen körülmények között. A férfi Cardifflból repült Párizsba, ahol a Charles de Gaulle repülőtéren kellett volna letennie a,gépet. Azonban olyan sűrű volt a köd, hogy 700 méterre sem lehetett ellátni, ezért a megdöbbent utasok kénytelenek voltak elfogadni a pilóta döntését, hogy visszafordul. Az egyik utas elmondta: a pilóta azzal magyarázta a dolgot, hogy olyan végzettséget követel meg tőle a leszállás, amivel nem rendelkezik, ezért nem kockáztatja saját és utasai életét. - El sem akartam hinni a dolgot. Azt gondolnám, hogy egy pilótának minden lehetséges papírja megvan, sőt annál még egy picivel több is - nyilatkozta a 29 éves Cassandra Grant, aki 220 fontot (75 ezer forintot) fizetett ki a jegyért. Az utasokat ezt követően buszokkal Exeterbe szállították, ahonnan egy másik géppel vitték őket Párizsba. A társaság szóvivője elmondta, hogy a pilóta valóban adós még azzal a vizsgával, ami ahhoz szükséges, hogy extrém körülmények között is le tudjon szállni. ■ HIRDETÉS UTAZÁSOK, KONCERTEK, ÜDÜLÉSI CSEKK ELFOGADÁS, NEMZETKÖZI BUSZJEGYEK ÉS REPÜLŐJEGYEK KUNSÁG TOURS Utazási- és Jegyiroda a Kéttemplom köz 5. sz. alatt. § T: 76/508-734, 504-482 Eng. 253 cscszep ACÉLSZERKEZET 12 m fesztávú. 20/9568- 048.-----------------------------------------:—*1003319* »A LIG használt konyhaszekrény villanytűzhellyel, mosogatógéppel, elszívóval eladó. Ár: 240 E Ft Tel.: 30/9-580-851---- - *989*30* 8 HÍZÓK eladók, 370 Ft/kg. T.: 20/23-22- 846----------------------:----------------------*1003562* a MARUTIRA 4 db téli gumis kerék eladó. 70/235-57-31.--------------------------------------------->1003571* SMT bika eladó. Tel: 20/376-9749 a MOPEDAUTÓ dízel 2001. eladó. 30/361- 7484.---------------------------------------------*1003602* a NAPOS borjak eladók. 30/294-8285.-------------------------------------------------------------------------------*1003606* PERKINS motoros MTZ eladó. 20/9983-296.-------------------------------------------------------------------------------*1003325* a TRABANT 1.12010-ig érv. műszakival és Bianka gyökeres II. oszt. szőlővesszö eladó. 20/92-77-479. ——---------------------------:-----------*1003460* 8T-6 trágyaszóró eladó. 30/361-74-84.-----------—-------------------------------*1003388* BE TON villanyoszlopok eladók. 30/466-6616.--------------I---*1003611* a VÁLASZTÁSI malacok eladók. 20/23-22- 846.----------------------------------------■—*1003562* ZA LAKAR0S0N teljesen felújított, 3 szintes, 210 m!-es lakóház eladó. T.: 70/8660-646 — *1003405* 18.4X30-AS gumik eladók. 20/9582-449.---------------------------------------------------------------------------*1003583* 3,5 t német pótkocsi, 2,8-as kombinátor fogassal eladó. 20/475-3942.- —*1003586* a 4 db 150 kg bio mangalica hízó eladó. 20/9-533-993.-------------■*_—------------ —*1003475* II IH^ Bfl0N.hU ^nn Orvosi segítség: 20/594-57-61. Tucsan már 4.799.000 Ft-tól Használt autója akár 1. (fj) HYUflDHI www.hyundaihovany.hu 20 Snn~mfElkmár 6.499.000 Ft-tóh .000 Ft-tal** többet ér. A HATOSLOTTÓ VARHATÓ FŐNYEREMÉNYE EZEN A HÉTEN: 470 millió Ft azaz négyszázhetvenmillió forint www.szerencsejatek.hu HYUNDAI HOVÁNY Értékesítés és szerviz Kecskemét, Szent László krt. 68. Tel.: 76/502-800 A képek illusztrációk. ’A fent megjelölt ár a Tucson 2.0 DOHC Active 4WD és a Santa Fe 2.2 CRDi Active 4WD modellekre értendő. Üzemanyag-fogyasztás (változattól és forgalmi viszonyoktól függően) 5,9-14,417100 km. károsanyag-kibocsátás (változattól és forgalmi viszonyoktól függően): Co2 151-343 g/km. Új személygépjárművek vásárlásakor a magánvásárlók részére nyújtott szerződéses garancia részleteiről érdeklődjön márkakereskedésünkben. Garancia-ajánlatunk 2008. március 17-től visszavonásig érvényes. "Kiviteltől függően maximálisan adható kedvezmény. Ez a kedvezmény az indulóárral nem összevonható. <Ä> HYUnDOI SZUPEREXPRESSZ MEGNYITOTTUNK! MIN feketén