Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-17 / 294. szám

Négyesztendős betörőre csaptak le a zsaruk Sok mindent nem lehet elég ko­rán kezdeni, de talán mégsem sorolható ezek közé a betörés. A minap mégis egy négyesztendős betörőt füleltek le a rendőrök. Még szerencse, hogy a kis bajke­verő legalább fegyvert nem fo­gott a zsarukra. Az amerikai kisfiú nem a pénzre „hajtott”, hanem a játé­kokra: önfeledten játszadozott, amikor rátaláltak a rendőrök - írta az MTI. A biztonsági kame­ra felvételein helyi idő szerint hétfőn hajnali három óra körül érkezett a texasi üzlethez az ap­róság. Minden bizonnyal sejtet­te, mi vár rá a boltban. Megpró­bálta nyitogatni az ajtókat, és ta­lált is egyet, amelyik nem volt bezárva. Bement és nekiállt szó­rakozni a játékosztály árukínála­tával, a mozgásérzékelő néma ri­asztója pedig beindult. A helyi rendőrség közlése szerint a gyerek nyilvánvalóan elszökött hazulról a hajnali órán. A vegyesbolt közel van ugyan otthonához, de egy több­sávos úton is át kellett kelnie. A gyermekvédelmi hatóság az el­járás idejére átveszi a kis betö­rő felügyeletét, és rokonoknál helyezik el, mert szerintük a szülőkkel nem maradhat. HIRDETÉS Tel.: 70/363-58-93 Fax.: 78/412-792 | e-mail: janza@freemail.hu 2 ' :----—.r--------------­Halas Szépe 2008 A városi filmszínházban vasárnap este rendezték meg az I. Halas Szépe-versenyt. A döntőben tizenkét fiatal, csinos lány sétált végig a kifutón. A szépek legszebbje idén a szegedi Szőke Linda Kata lett, két udvarhölgye pedig pedig a tázlári Tóth Nóra és a kiskunhalasi Antóni Diána. □3311333333Wm ACÉLSZERKEZET 12 m fesztávú. 20/9568-048.----------------------------------------------------------------------- *1003319* AKÁC szőlőtámfa új és akác tűzifa eladó Bócsán. 30/518-4623.------ — *999911* a E LADÓ MTZ-550 homlokrakodóval, MTZ-80, Warinszky forgó-rakodó, Heston M-1300 kör­bálázó. 30/502-72-42.-------------------------------------------------------------------------------*1003202* GY ÖKÉR zöldség eladó. 70/232-1782.-------------------------------------------------------------------------------->1003308* HW-8011-ES pótkocsik javításra szorult álla­potban eladók. 20/286-80-88.-------------------I-----------------------------------------*1003303* B RÁBA 5 fejes Condor eke, IH eke, Ciklon 800 vetőgép, KSP gabonarakó, SPC kukorica- vető, EB-7 egytengelyes pótkocsik és kombiná- torok eladók. 30/289-49-50.-----------------—---------------------------------------------------------*1003327* TA KART fűszéna szállítva. 30/2785-439.-------------------------------------------------------------------------------*1003306* TRÁGYAHORDÓ farvilla eladó. T: 20/218-2186---------------------------------------------------------------------------*1003275* ÚJ, SZERKEZETI vascsövek eladók fóliaházak építéséhez. Zártszelvények is. Tel.: 06-30/93- 58-708------------------------------------------:-------------------------------------*964538* VW PASSAT 1.9 PDTDI9 éves. 30/249-6777.------------------ *1003287* a 8 DB választási malac, 1 db 30 kg-os süldő (húsjellegű) eladó. 76/350-167.-------------------—-*1003249* Mi nden várakozást felülmúl. Az új GLK-osztály. Ismerkedjen meg a vadonatúj, formabontóiul egyedi GLK-osztállyal, amelyben eddig elképzelhetetlen módon egyesülnek egy kompakt családi autó és egy vérbeli luxus- terepjáró előnyei. Dinamikus teljesítmény, lenyűgöző biztonság, páratlan kényelem, kompromisszumot nem tűrő dizájn és stílusvilág. Minden, amit egy Mercedes tői elvár. De teljesen másképp, mint a megszokott. Lz az új GLK. További részletek a márkakereskedéseinkben, www.mercedeshovany.hu Az esetleges nyomdahibákért nem vállalunk felelősséget! I zemanyag-fogyasztás: 6.9- 14,6 k 100 km, CO kibocsátás: 1K3-251 g/km. Mercedes-Benz Hovány Premium Automotive Kft. Bács-Kiskun és Békés megye egyedüli felhatalmazott Mercedes-Benz márkakereskedése. 6000 Kecskemét, Szent László krt. 81. Tel.: 06-76/501-900 5600 Békéscsaba, Almáskerti Ipari Park 7. Tel.: 06-66/523-070 www.mercedeshovany.hu HUMORZSÁK praktikus Fiatal, csinos nő a cipőboltban az eladóhoz:- Teljesen lapos, sarok nél­küli cipőt keresek.- Az ilyen már nem divatos. Mihez kellene?- Alacsony, kövér milli­omoshoz! szép szavak - Drágám? Sze­retsz engem testestül-lelkes- tül?- Ühümmm...- És engem tartasz a vilá­gon a legszebbnek?- Ühümmm...- És szerinted gyönyörű az alakom?- Ühümmm...- Jaj, drágám, olyan szépe­ket mondasz nekem! békés válás Kovácsot megszó­lítja a szomszédja:- Látom, mégis kibékültél a feleségeddel, Józsi!- Miből gondolod?- Tegnap, kint az udvaron olyan egyetértésben fűrészel­tétek azt a darab fát.- Az nem fa volt, hanem a konyhaszekrény... kor A fiatalabb férj mindent megtesz, hogy felesége közele­dő negyvenedik születésnap­jának súlyát tompítsa. A ki­sebbik lányuk észreveszi a szándékot, és ő is megpróbál­kozik:- Anya, apa hány éves?- 39 - válaszolja az anyja.- És te hány éves leszel?- 40 - mondja letörten az anya.- Ne légy szomorú, anyu - szól a kislány -, te győztél! SÉRTŐ VALLOMÁS Az ügyvéd így szól a tanúhoz:- Kérem, hölgyem, hogy szó szerint ismételje el, mit mon­dott önnek a vádlott! A hölgy kicsit habozva szól: - De kérem, ha szó szerint el­mondom, az minden tisztessé­ges embert sérteni fog.- Akkor - szól az ügyvéd - egyszerűen csak súgja a bíró úr fülébe. NYOMDA • Kecskemét, pnnt 2000 Végvár u. 71. MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS A LEGJOBB ÁRAKON minden járműkategóriában! • személygépkocsi 12.310 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-ig 14.360 Ft • pótkocsi 3,5 t-tól 19.910 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-tól 20.440 Ft Személy, teher, nemzetközi szállító, lassú és különleges felépítményű járművek vizsgáztatása, szervizelése. Benzin, dízel, LPG zöldkártya, tanúsítás gázbiztonsági szerelésről, tehergépjármű tachográfok javítása és illesztése, sebességhatároló ellenőrzés, flottakedvezmények. Ünnepi nyitva tartás: dec. 20-án 7-15-ig, 22 és 23-án 7-16-ig, 29 és 30-án szünnap. KÉRI KFT. Szentkirály, Alsó 254/A Tel.: 70/331-1348 Kéri József 1 trotil uvTi i 16 iÍm ülni 4 W Csak áltattam magam, hogy elmúlt, pedig azért is nem tudtam senki mást szeretni, mert még magam elől is titok­ban az övé maradt a szívem. Ha minden barátod ugyanazt mondja, amit a szíved is su­gall, és csak a félelmeid tánto­rítanak el, légy úrrá maga­don. Ne hagyd magad eltánto­rítani. Az élet korántsem tökéletes, de (...) mégsem annyira re­ménytelen. Laurell Kaye Hamilton amerikai horror és sci-fi író 1963. február 19­MÉG TÖBB IDÉZETET TALÁL A WWW.BAOW.HU-N. Az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ (6000 Kecskemét, Deák tér 1.) pályázatot hirdet színpadi fénytechnikai eszközök, anyagok beszállítására A pályázattal kapcsolatosan érdeklődni lehet a műszaki osztályvezetőnél a 76/503-880-as telefonon. Pályázatokat 2008. december 19-íg lehet a műszaki * osztályvezetőnél leadni. s $9* KARÁCSONYI KABÁTVÁSÁR IZSÁKON! A Kovács butik december 16-17-18-án (kedd, szerda, csütörtök) hatalmas választékkal, rendkívüli árengedménnyel kínálja a női- és férfi kabátokat. Cím: Izsák, Bajcsy-Zs. u. 17. sz. alatti raktár. Nyitva: 8-12, 13-18 óráig. | (Információ: 30/955-0823) 3 A Pharmainvest Csoport gyógyszerészeket, gyógyszertári asszisztenseket keres Baján hamarosan nyíló Pingvin patikájába! Jelentkezésüket várjuk a 62/550-532-es telefonszámon vagy az allas@pingvinpatika.hu e-mail címre. 'Táplálékunk legyen az orvosságunk!” ( Hipftokra tész) Rendeljen 15 I O ­CSIRÁKAT! Házhoz visszük! A Barcelonában futballozó Alekszander Hieb lett az év játékosa Fehéroroszországban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom