Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-01 / 280. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. DECEMBER 1, HÉTFŐ SPORT 19 Forralt bor, tea és négy gól a Széktóiban labdarúgás Sallai Balázst már az első félidőben ki kellett volna állítania a játékvezetőnek Az utolsó tíz percet tíz emberrel játszó REAC egy ponttal távozott a Széktói Stadionból a hétvégi Liga Kupafordulóban. Borbély Károly A felnőtteket forralt borral, a gyerekeket teával várták az esztendő utolsó hazai meccsén a Széktói Stadionban, sőt még fizetniük sem kellett a szurkolóknak a belépésért. Jól jött a lélekmelengető a kora délutáni hidegben. Az ötödik percben pedig akár a forróság is elönthette volna a hazai hívek szívét, ha Montvai Tibor 4 méterről leadott fejesét nem hárítja hatalmas bravúrral a vendégek kapusa, Szántai Levente. Öt perccel később ismét Montvai volt az egyik főszereplő: Vlahovics jobb oldali szögletét követően az ötös jobb sarkától csúsztatott centikkel a jobb felső sarok mellé. A 29. percben azonban már „helyén volt” Montvai feje: Törnie bal oldali beívelése után 7 méterről a kapu bal sarkába bólintotta a labdát, 1-0. Nem várt sokáig az egyenlítéssel a REAC. A 32. percben Torma visszapasszolta a labdát Dancsnak, aki 11 méterről, jobbal kilőtte a bal alsó sarkot, 1-1. A második félidőre érkezett Csordás Csaba, Hegedűs Ádám és Vladan Szavics a hírős városi csapatba. Hármójukat meglátva többen vélekedtek úgy a lelátón, Montvai Tibor (jobbra) fejesét az 5. percben még hárította a vendégek kapusa, a 29. percben azonban már tehetetlen volt a REAC hálóőre, Kecskeméti TE-Ereco - REAC 2-2 (1-1) MAOYAR LABDARÚGÓ LIGA KUPA, 7. forduló. Kecskemét, 200 néző. Vezette: Iványi (Kormányos, Viczián). KTE: Velimirovics - Schindler, Gyagya, Némedi, Cikato - Menyhárt, Vlahovics (Szavics, a szünetben), Nagy S. (Nagy J., 80. p.), Rusvay (Csordás, a szünetben) - Törnie (Kormos, 37. p.), Montvai (Hegedűs Á., a szünetben). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics. REAC: Szántai - Kovács B., Pomper, Cseri, Jeremiás (Gasparik, 85. p.) • Kőhalmi (Kiss I, 56. p.), Erős, Kapcsos, Sallai - Danes, Torma (Nyerges, 71. p.). Vezetőedző: Nagy Sándor. Kiállítva: Sallai a 80. percben. Kitűnt: Gyagya, Némedi, Menyhárt, Montvai, illetve Cseri, Kapcsos, Erős, Danes. hogy most aztán jól megszórja a KTE-Ereco a fővárosiakat. Ehhez képest nem sokkal a második játékrész megkezdését követően Gyagyának kellett a gólvonalról kispárgáznia Kőhalmi labdáját. A 60. percben azonban már nem volt pardon a vendégek részéről: Jeremiás húzott el a jobb szélen, majd a bal oldalon érkező Tormához passzolt, aki laposan a kapu elé lőtt, érkezett Danes és becsúszva 5 méterről a kapu közepébe kotorta a labdát, 1-2. De nem ismert pardont Sallai Balázs sem. A REAC középpályása csak úgy bírt a remekül játszó Menyhárttal, hogy időközönként alaposan „megfaragta” a kecskeméti játékos lábát. Először a 17. percben csúszott rá kíméletlenül (már ekkor ki kellett volna állítani, de csak sárgát kapott), majd a 80. percben. A második esetnél újra villant a sárga lap, mehetett zuhanyozni. Menyhártot viszont nem hatotta meg különösebben a gyepálás: a 82. percben Némedi passzát követően kiugrott a jobbösszekötő helyén, majd 10 méterről kilőtte a jobb hosszú sarkot, 2-2. Tomiszlav Szivics, a KTE- Ereco mestere örült a mérkőzést követően. Na nem a dönteüen- nek - mert, mint mondta: ha játékosai jobban koncentrálnak a ziccereknél, akkor megvan a három pont -, hanem annak, hogy nem kell már az idén a REAC-cal játszaniuk. Sok volt az az öt meccs az őszi szezonban. Ismét nyert válogatottunk kézilabda Továbbra is százszázalékosak a mieink A magyar férfi kézilabda-válogatott továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti Európa-bajno- ki selejtezős csoportját, miután a negyedik játéknapon 34-15-re (17-11) nyert Finnország ellen Nyíregyházán. A magyar csapat nyerte, a finn pedig elveszítette első három összecsapását a csoportban. A magyarok három alapemberük, Nagy, Eklemovics és Puljezevics sérülése ellenére már csütörtökön is simán, 34- 21-re nyertek Finnországban. Ez utóbbival ellentétben most köny- nyebben indult a meccs, a 8. percben már 5-2 volt az állás. Fokozatosan nőtt a különbség, majd negyedóra elteltével megtorpantak a hazaiak, és a nyolcgólos előnyből három lett, ami a szünetre megint „meghízott”. A fordulást követően két számjegyű lett a különbség (21-11), a finnek negyedóra után lőttek ismét gólt, ám a folytatásban sem okoztak sok gondot Fazekas, illetve Mikler kapusnak. Az Ebselejtezők sorozata márciusban folytatódik, ugyanakkor a magyarok csak júniusban lépnek legközelebb pályára, amikor is a szlovákokat fogadják. ■ Szávay Floridát választotta tenisz Ä saddlebrooki centrumban minden adott Szávay Ágnes hétfőn indul Floridába, a világranglista 28. helyén lévő magyar játékos három hétig készül a jövő esztendő versenyeire a saddlebrooki teniszcentrumban. A menedzsmenttől származó információk szerint Szávay - edzője - Ku- hárszky Zoltán társaságában utazik a tengerentúlra. A világhírű saddlebrooki teniszcentrumban minden adott a jó felkészüléshez: megtalálhatóak a füves, a kemény- és a salakborítású pályák is, ráadásul több ismert teniszező itt készül a következő idényre. Ott lesz többek között az amerikai James Blake és Andy Roddick. Szávay, aki december 29-én ünnepli huszadik születésnapját, az ünnepek előtt érkezik vissza Budapestre, majd az új év elején indul Hongkongba, ahol egy bemutatótornán vesz részt. Á magyar teniszező az idén - pályafutása legjobbjaként - áprilisban még a 13. volt a rangsorban. Ebben az évben 26 meccset nyert meg, emellett 25 alkalommal vonult le vesztesen a pályáról, sokszor már az első fordulóban. ■ Cseh csak a váltóban indul Nem indul egyéniben, csak a 4x50 méteres vegyes váltóban Cseh László a december 11. és 14. közötti rijekai rövidpályás úszó-Európa-bajnokságon. „A kerettagok teljes erőbedobással készülnek a klubjukban. A pekingi olimpia után ezúttal Cseh László nem indul egyéniben, csak a 4x50-es vegyes váltóban” - mondta az MTI-nek Kiss László szövetségi kapitány. A Kőbánya SC kiválósága már korábban jelezte: a számára három ezüstérmet hozó nyári ötkarikás játékokat követően a rövidpályás úszó-Európa-bajnok- ságon nem lesz „számhalmozó”, és majd edzőjével eldönti, milyen számokban szerepeljen. ftlRDETÉS ; t . r fy „,' t Unnál, ne /tn RRR aaÁt www.nrsuiuiinK.nu -te Vonal. 06 40 555 4*» Cleopatra vállalkozóként az Erste Kamatlépcső Vállalkozói Betétben helyezte el megtakarításait. így pénzéhez a futamidő lejárata előtt is kamatveszteség nélkül hozzájuthat Kamat az utolsó sávban: évi 18,0%, EBKWI: 10.9%'. ERSTE Nálunk Ón •* «UÄ. lekötött . egy kihagyhatatlan üzleti lehetőség adóamelyre azonnal le kell csapni. Ebben az esetben azonban a várt kamatoktól többste Kamatlépcső Vállalkozói Betét erre is kiváló megoldást kínál. más és biztonságos megtakarítási forma jdeálisan alkalmazkodik vállalkozása si igényeihez, hiszen lehetővé teszi, hogy Ön a futamidő lejárata előtt Is kamat- nélkül hozzáférhessen megtakarításához. történhet személyesen, vagy akár elektronikus rendszereken keresztül (Erste ti NetBank, Erste Vállalati TeleBank, Erste Electra. Erste Electra light), így cége mesen, íróasztala mellől is gyarapíthatja. a 4 havi futamidő utolsó sávjAra, a* EBKM a teljes futamidőre vonatkozik. Az Erste Kamatlépcső sávos forint lekötött betét 6 idősávval, amelyek egyenként 20 naposak. Az idősávok kamatai: 04-10.90%). A bank az el6Ő sáv letelte után fizet kamatot a lekötésben eltelt időtől függően a a ránt A betétet az Erste Banknál forint pénzforgalmi bankszámlával rendelkező mikrovallalatl vehetik igénybe. A betét részletes szerződési feltételeit a betétlekötési megbízás, a botéti s Szerződési Feltételek, valamint a banki Hirdetmények tartalmazzák. A bank a Kematváltoz- TatáS: nem teljés körű, á jolen hirdetés nem minősül nyilvános ajánlattételnek.