Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-09 / 287. szám

13 PETŐFI NÉPE - 2008. DECEMBER 9., KEDD HIRDETÉS Nagylelkű adomány a gyermekgyógyászatnak FORNETTi A társaság megduplázta a vásárlók forintjait, az ország ló kórháza kapott segítséget Az ország tizenhat kórhá­za kapott a gyermek- gyógyászatban nélkülöz­hetetlen támogatást a Fornetti a Szívbeteg Gyer­mekekért Alapítványtól. Az összesen 17,5 millió forintról szóló adomány­leveleket pénteken adták át az alapítvány képvise­lői a kecskeméti városhá­zán rendezett nagyszabá­sú ünnepségen. Munkatársunktól Gyermekek önfeledt nevetésétől visszhangzott péntek délelőtt a kecskeméti városháza díszter­me. Nem véletlenül, hiszen a rendezvény főként róluk szólt: a Fornetti a Szívbeteg Gyermeke­kért Alapítvány az ország tizen­hat kórházának adta át adomá­nyát. A vendégeket a Ciróka Báb­színház művészei szórakoztat­ták. Ezt követően dr. Gyenes Vil­mos gyermekorvos, gyermek­kardiológus, az alapítvány elnö­ke köszöntötte a résztvevőket. Egyebek között elmondta: a szer­vezetnek nagy örömet jelentett, hogy az első hazai szívátültetett gyermek családjának is módjuk­ban állt segíteni. Dr. Szabó Jó­zsef, a Fornetti Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: az alapít­ványt annak idején azért hozták létre, mert túl sok rossz tapasz­talatuk volt. Számtalan alapít­ványnak nyújtottak támogatást, ám ezeknél a pénz többnyire a fenntartásra ment el. Ezzel szemben a cég által létrehozott alapítvány úgy működik, hogy a működési feltételeket a Fornetti biztosítja, ezenkívül pedig a vá­sárlók adományait a vállalat a saját nyereségéből megdupláz­za. Tehát minden esztendőben kétszer annyit osztanak szét, mint amennyi az adományokból összegyűlt. A rendezvényen fel­szólalt Sárközy István alpolgár­mester is, aki hangsúlyozta: a Fornetti Alapítvány által nyújtott segítség már csak azért is külön­leges, mert ők nem a város költ­ségvetéséből kapott támogatás­ból jótékonykodnak, hanem úgy tevékenykednek, ahogy azt egy ilyen szervezetnek tennie kell. Végül a kórházak képviselőinek átadták az adományozó okleve­leket, az ünnepség pedig állófo­gadással zárult.- Az elmúlt négy évben össze­sen mintegy ötvenmillió forintot osztottunk szét az ország gyer­mek-egészségügyi intézményei, szervezetei között - mondta la­Az alapítvány célja segíteni, hogy a legkisebbek minél egészségesebbek és vidámabbak legyenek. púnknak dr. Gyenes Vilmos. - Az elmúlt egy esztendőben is örömmel tapasztaltuk, hogy tö­retlen a bizalom alapítványunk iránt. Az adományozók ugyanis látják, hogy felajánlásaik célba érnek, ami nagy szó a mai világ­ban. A személyi jövedelemadó egy százalékának és a Fornetti termékeket forgalmazó üzletek­ben lévő gyűjtőurnák tartalmá­nak köszönhetően - kiegészítve azt a saját adományunkkal - idén 16 pályázót tu­dunk támogatni, összesen mintegy 17,5 millió forinttal. Ugyanakkor az in­tézmények körében is egyre ismertebb alapítványunk tevé­kenysége, hiszen ez alkalommal közel harminc pá­lyázat érkezett. Igyekeztünk jó döntést hozni. Manapság ország­szerte ismert tény, hogy a kora­szülött-ellátás mindenütt szám­talan nehézséggel küzd, ezért az idei támogatottak közé több ko­raszülött-, és koraszülött-inten- zívosztály is bekerült. Az elnök végül hangsúlyozta: a jelenlegi gazdasági helyzet még az eddigi­eknél is nagyobb terhet ró az egészségügyre. Épp ezért jövőre is várják az adományokat, hi­szen ezzel együtt még több kis­gyereken tudnak valóban modern eszközökkel és ha­tékonyan segíteni a gyógyítók. Idén az egyik nyertes pályá­zó a szegedi Gyer­mekszívek Gyógyu­lásáért Alapítvány volt, mely kétmillió forintra pá­lyázott, és ezt az összeget meg is kapta. Dr. Katona Márta egyete­mi tanár, a szegedi gyermekkli­nika újszülött-intenzívosztályá- nak vezető főorvosa így nyilat­kozott: - A klinika alapítványán keresztül nyert támogatásból egy új ultrahangkészüléket vá­sárolunk. Rendkívüli segítség ez nekünk, hiszen a szívbeteg gye­rekek műtétjéhez szükség van az ultrahangos vizsgálatra, illet­ve így elkerülhető a szívkatétere­zés. Meglévő két berendezésünk cserére szorul, mert egyik 13, a másik 20 éves. Találtunk egy konstrukciót, melyben részletfi­zetéssel, kamatmentes hitellel hat év alatt kifizethetjük az új ultrahangkészüléket. Az induló részlethez hatalmas segítség a Fornetti Alapítvány támogatása. Egyébként már másodszorra nyertük el a segítségüket, koráb­ban ugyanis egymillió forintot kaptunk inkubátorra, a beren­dezést azóta is használjuk. A szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Anesztezio- lógiai Intézetének 3-as számú ál­talános intenzív osztálya szintén kétmillió forintot kért és kapott. - Mi hét darab infúziós pumpát vásárolunk a támogatásból - mondta dr. Pap Ilona klinikai fő­orvos, részlegvezető. - Nagyon jelentős segítség ez nekünk, hi­szen köztudott, hogy az egész­ségügyben a műszerpótlás néha akadozik. Az infúziós pumpa ma már a belgyógyászati típusú in­tenzív terápia egyik alapeszkö­ze, a mi osztályunknak pedig az egész régióban kiemelkedő sze­repe van. Egyébként ez volt az első alkalom, hogy pályáztunk az alapítványhoz, a kapott segít­ségért pedig nagyon hálásak va­gyunk. A kecskeméti megyei kórház első perctől kezdve min­dig pályázott az alapítványhoz, és minden alkalommal sikerrel.- Tavaly és tavalyelőtt is 1,2 millió-1,2 millió forintot kap­■ Az alapítvány népszerűségé­nek egyik oka, hogy az adomá­nyozók látják: a pénzük valóban célba ér. tunk, amit a koraszülött- és gyer- mek-intenzívosztály munkáját segítő testmelegítő és vérmelegí­tő berendezés, valamint felfek­vést megelőző légpárnás matrac vásárlására fordítottunk - nyi­latkozta Horváth Attiláné, a kór­ház sajtóreferense. - Idén mint­egy 1,8 millió forintos támoga­tást nyertünk, amit - az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan - a gyermekosztály műszerbeszer­zésére költünk. Hihetetlen nagy segítség nekünk ez a pályázati lehetőség, mert a műszerek gyorsan elhasználódnak, amor­tizálódnak, a pótlásuk pedig gyakran komoly anyagi nehéz­séggel jár. Azt hiszem, az alapít­vány tevékenysége országosan is kiemelkedő jelentőségű, hiszen támogatásukkal már na­gyon sok kisgyerek gyógyulását segítettékelő. a A Ciróka Bábszínház művészei minden résztvevőt jókedvre hangoltak. Az Univer férfi kosárlabdacsapat tagjai is szórakoztatták a gyerekeket. Dr. Szabó József, a Fornetti ügyvezető igazgatója. Tizenhat helyen tovább javulhat az ellátás Idén összesen tizenhat pályá­zó - ezen belül 13 intézmény és 3 kórházi alapítvány - ka­pott támogatást a Fornetti a Szívbeteg Gyermekekért Alapít­ványtól:- Semmelweis Egyetem I. Gyer­mekklinika NIC Osztály, Budapest- Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermek­kórháza, Budapest- Tolna Megyei Önkormányzat Balassa fános Kórház Gyermekkardiológiai Szakrendelés, Szekszárd- Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Álta­lános Orvostudományi Kar Aneszteziológiai és Inten­zív Terápiás Intézet, Szeged- Békés Megyei Képviselő-tes­tület Pándy Kálmán Kórház Gyermekkardiológiai Szak­rendelő, Gyula- Borsod-Abaáj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermek- aneszteziológiai és Intenzív Osztály, Miskolc- Zala Megyei Kórház Gyer­mekosztály, Zalaegerszeg- Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Gyermek- intenzív Osztály, Veszprém- Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Gyermekgyógyászati Intézet Intenzív Osztály, Debrecen- Bács-Kiskun Megyei Önkor­mányzat Kórháza Csecsemő és Gyermekgyógyászati Osztály, Kecskemét- KEMÖ Szent Borbála Kór­ház Csecsemő és Gyermek- osztály, Tatabánya- Gyermekgyógyász Bt., Sere­gélyes- Beteg Újszülöttekért Alapít­vány Perinatális Intenzív Centrum, Pécsi Gyermekkli­nika- Gyermekszívek Gyógyulásá­ért Alapítvány, Szeged- Kaposi Mór Oktató Kórház, Mosdós- Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Egészséges Újszülöt­tekért Alapítvány, Győr Az ünnepségen sok olyan kisbaba volt, akinek gyógyulását az alapítvány korábbi adománya segítette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom