Petőfi Népe, 2008. november (63. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-26 / 276. szám

5 PETŐFI NÉPE - 2008. NOVEMBER 26., SZERDA BAJA Nagy falat, de nem halasztható a városújítás A Sugovica és Duna a polgármes­ter és a városvezetés szívügye, számos fejlesztés várható. A ma­gas partfal megerősítése évtize­des adóssága az államnak és a városnak is. Kiemelt projekt le­het a Regionális Fejlesztési Ügy­nökségnél 1,4 milliárd forintos bekerülési összeggel. A Sugovica hídtól a Hétház utcáig nyúlik az 1400 méteres, teljes partfal. Ter­vezése folyik, a következő akció­tervben 2009/2010-ben szerepel. Ha ez megvan, lehet gondolkoz­ni a Súgó egységes szemléletű rehabilitációjáról. Mert kotorni csak ezt követően lehet. Azzal együtt, hogy a Duna medre mé­lyül, komoly vízminőség- és élet­feltétel-javulás következhetne be, tudtuk meg Révfy Zoltántól. ■ A főtér felújítását követő­en elindulhat a történel­mi belváros fejlesztése. Következő nagy feladat a vá­rosrehabilitáció. A főtér felújítá­sát követően elindulhat a sétáló­utca (Eötvös), Tóth Kálmán tér, Bartók utca, Táncsics utca által határolt történelmi belváros fej­lesztése. A közösségi közlekedés fejlesztésébe tartozik a buszmeg­álló, a Csermák tér környékének rendbetétele körforgalommal. A Szentháromság tér 3. szám alat­ti épületbe tervezik a színpados, mozis kultúrpalota létrehozását. Sportcélú fejlesztésekben sem lesz hiány. Óriási feladat megter­vezni az uszoda bővítését a Pető- fi-szigeten, amely jelenleg is gőz­erővel zajlik. És ott a Vízisport­centrum is, mely a tervek sze­rint jövő tavaszra készül el. Ki­emelt jelentőséget kapott az el­múlt két évben a városkép: a zöldfelületek karbantartása és a város tisztán tartása terén sokat lépett előre az önkormányzat - mondta a polgármester. Kötvények révén fejlesztenek változás Csak annyit költ a városvezetés, amennyi a bevétel A korábbi ciklusokban több száz milliós hitellel tervezett az önkormányzat. Az idei nullás tervezés kész csoda és nagy ered­mény Révfy Zoltán polgár- mester szerint. Kellettek a tavalyi racionalizálási in­tézkedések. Ugyanakkor a kötvénykibocsátás révén hatalmas volumenű fejlesz­tések indulhatnak.- Szerettem volna minden téren a legjobbat nyújtani, mindent megvalósítani. Az elmúlt ciklu­sok és a mostani között az a leg­nagyobb különbség, hogy „egész pályás letámadást” alkalmazott az új önkormányzat a vezeté­semmel. Valamennyi önkor­mányzati működési területre megvolt a magunk elképzelése. Minden lényeges szférában - gondolok itt például a közokta­tásra, a közművelődésre, a szoci­ális ágazatra, a városüzemelte­tésre és különös tekintettel a vá­rosfejlesztésre - más szemlélet­ben és másképp fogtunk hozzá a munkához. Ez jól látszik a város szervezetrendszerének (cégek, intézmények) szerkezeti változá­sain is. Az első két évben alapve­tő módosításokat hajtottunk vég­re. Létrejött több új önkormány­zati gazdasági társaság és az in­tézményrendszer is komoly raci­onalizáláson esett át. Különösen a közoktatásban és a közművelő­désben történek változások. Mindennek célja elsősorban a költséghatékonyság és a hatéko­nyabb működés megteremtése volt. Megalapítottuk a Baja Mar­keting Kft.-t és a Baja Energetika Kft.-t, valamint a Baja Invest Zrt.-t - válaszolta a polgármes­ter, amikor az első évek legfonto­sabb terveiről érdeklődtünk.- A marketingvállalkozás lét­rehozásához az a felismerés ve­zetett, hogy a város a korábbi állóvízhez képest sokkal jobban el kell hogy tudja magát adni. Ennek hasznát az idegenforgal­mi bevételekből reméljük. Az ágazat hosszú távon érhet be, de már vannak eredményei. Nagy sikerként értékelem a városimázs-toplistán elért or­szágos ötödik (megyei első) he­lyet, ami egyértelműen a mi munkánk eredménye. És az ide­genforgalomban, városmarke­Baja legnagyobb attrakciója a halászléfőző-fesztivál Minden évben megtelik a belváros július második szombati nap­ján halat főző, evő és ünneplő emberekkel. tingben további fellendülést vá­runk.- Az energetikai cég alapítá­sát az indukálta, hogy a mindennapi életben, de főleg az önkormányzatok működésében az energiaköltségek teszik ki - a bérek mellett - a második legnagyobb tételt. Korábban semmiféle szervezet nem volt Baján, még egy városi energeti­kus sem az energiaügyek intézé­sére. A kft. a fűtőmű üzemelteté­sével és valamennyi önkormány­zati intézmény energiagazdálkodá­sának irányításával tulajdonképpen azt a feladatot látja el, hogy a városnak minél kevesebb energiaköltséget kelljen kifizetnie. A távhőszol­gáltatásban is kedvezőek a ta­pasztalatok. Év elején több alka­■ „Az idegenfor­galomban és a városmarke­tingben további fellendülést vá­runk.” Hobbija a horgászat és a sport dr. RÉVFY ZOLTÁN 1969-ben született, és 1987-ben érettségi­zett a bajai III. Béla Gimnázi­umban. 1993-ban jogi diplo­mát szerzett Szegeden, majd ügyvédként praktizált szülővá­rosában. 2002-ben lett város­házi képviselő, az ügyrendi bizottság elnöke, és a Fi­desz frakcióvezetője. 2006 őszén Baja pol­gármesterévé válasz­tották:■ négy jelölt kö­zül a szavazatok mintegy 60 százalé­kát megkapta. A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke. Hobbija a horgá­szat és a sport Fe­lesége főállású anya (szakmájá­ra nézve tanár); három gyer­meket nevel­nek. lommal emelkedett a gáz ára, de mi nem kényszerültünk ezt rá­terhelni a távhővel fűtő bajai la­kosságra. Megtehettük, megtet­tük. Persze a gazdaságos műkö­dés érdekében sajnos követni kell a központi gázáremeléseket.- A Baja Invest Zrt. létrehozá­sa is sikeresnek mutatkozik. Sok komoly pályázaton hirdették ki önkormányzatunkat nyertes­ként, melyben ennek a szerve­zetnek nagyon sok munkája és komoly érdeme van. Saját gyer­mekemnek tekintem, mert az én gondolatom volt, hogy a fejlesz­tési területet meg kell erősíteni. Korábban nem volt szervezeti rendszer a városban. Volt ugyan ilyen osztály a városházán, de bebizonyosodott, hogy az uniós fejlesztéseket nem lehet csupán hivatali szemlélettel intézni. Önálló szervezetre van szükség, ezt a sikeres önkormányzatok mintájára létrehoztuk úgy, hogy a polgármesteri hivatalban is kü­lön iroda segíti a működését. Rö­vid idő alatt több milliárd forint­nyi városi fejlesztést ért el ez a szervezet a nyertes pályázatok­kal, melyek megvalósításához most fogunk hozzá - mondta Ba­ja vezetője. Igazi központként kell működnie a Szentháromság térnek a jövőben Baján meghatározó jelentősé­gű a főtér. - Kiemelkedő érték­kel bír, és nagyon fontos a régi értékek megtartása. Ilyen a Szentháromság tér is. Nem kell rajta nagyot változtatni, érté­kében kell megőrizni. Európa egyik legnagyobb és legszebb tere ciklusokon és mindenféle pártpolitikán túlmutatóan ke­zelendő. Azt viszont szeret­nénk elérni, hogy igazi város- központként működjön, hogy autók helyett inkább emberek legyenek a Szentháromság té­ren. Meglehetősen nehéz fel­adat, mert kevés a parkolásra alkalmas terület - vázolta el­képzeléseit Révfy Zoltán pol­gármester. Hozzátette: másrészt ki kell csalogatni a térre az embere­ket, miközben globális tenden­ciának látszik a városközpon­tok kiürülése. - Ezt szeretnénk megfordítani Baján. Ne legyen minden hétvégén program, de amit megszervezünk, azok a rendezvények igazán színvo­nalasak legyenek! - hangsú­lyozta a polgármester. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET: dr. Révfy Zoltán (polgármester), Búcsú La­jos (alpolgármester), Fercsák Ró­bert (alpolgármester), Ágfalvi György, Bán Béla, dr. Barna Hed­vig, Brachinger Tamás, Dede ló- zsef, Fábián Sándor, dr. Gergely László, Gorondy István, Hajdú Miklós, Kajtár lózsef, Király ló­zsef, Márfai Péter, Nagy Attila, Nemes Gábor, Rausch Sándor, Sörös László, Vancsura Gábor Imre, Várhalmi Antal Miklós, Vízin Tamás, dr. Zöld László Csabáné. legyző: Sas Gábor. CIGÁNY KÉPVISELŐ-TESTÜLET: Balogh lózsef, Horváth Klaudia, Horváth Szilveszter (elnök), Ka­tona Mónika, László Lajos. HORVÁT KÉPVISELŐ-TESTÜLET: Filákovity Bertalanná, Marko- vics lózsefhé, Osztrogonácz ló­zsef, Páncsity Sándor (elnök), Sevaracz Adrienn. NÉMET KÉPVISELŐ-TESTÜLET: Glasenhardt lános, dr. Knáb Er­zsébet, Manz Alfréd, Manz ló­zsef (elnök), Striegl István. SZERB KÉPVISELŐ-TESTÜLET: Ápity Milos (elnök), Ápity Mir- jana, Csility Márk, Sokacz Du- sica, Tomasevity lózsef. Beutazta Bácskát, hajóval bejárta a Ferenc-csatornát megemlékezés Száz esztendeje hunyt el Baja híres szülöttje, Türr István, a bátor katona, a béke élharcosa Idén emlékeztünk meg Baja nagy szülötte, Türr István halálának centenáriumáról. „Emlékezetét hirdeti ez a kő Türr Istvánnak, a halálra ítélt osztrák császári had­nagynak, a piemonti magyar lé­gió parancsnokának, a badeni, a török, a cserkesz szabadságharc önkéntesének, a marsalai ezer halhatatlan egyikének, Garibaldi tábornokának, Viktor Emánuel altábornagyának és hadsegé­dének, a minden harcban bátor katonának." Majd pedig: „Kettős koszorú illeti őt, aki a szabadság katonájából a béke munkásává lett.” Ha kilátogatunk a Duna és a Sugovica találkozásánál álló Türr-kilátóhoz, az emlékmű már­ványtábláján olvashatjuk a felira­A fővárosban is megkoszorúzták a Türr-emlékműveket a bajaiak, a dele­gációt Révfy Zoltán polgármester vezette. tot, melyből idéztem. Ennél szeb­ben nem is lehet összefoglalni en­nek a rendkívüli személyiségnek világraszóló jelentőségű mun­kásságát. jómódú polgárcsalád hét gyer­meke közül ötödikként született 1825-ben. A ül. Béla Gimnázium elődjében tanult. Apja halála után kimaradt az iskolából. Kü­lönböző foglalkozások kipróbálá­sa után, 17 esztendősen beállt ka­tonának. Amikor kitört a háború Ausztria és Piemont között, Türr ezredes Garibaldi vadászcsapa­tában harcolt. Súlyos sebesülésé­ből való felgyógyulása után kulcsszereplője lett a Marsala ki­kötőjében partra szálló „Ezek­nek. Garibaldi első hadsegédévé, tábornokká, Nápoly és környéke katonai kormányzójává nevezte ki. A háborúk borzalmait megis­merve tért vissza Magyarország­ra a kiegyezés után. Idegenből is figyelemmel kísérte hazája sor­sát. Hazatérése után azonnal a gazdasági és kulturális viszo­nyok tanulmányozásába kezdett. Látta az ország elmaradottságát. Beutazta az egész Bácskát, ha­jóval bejárta a Ferenc-csatornát. Kiváló diplomáciai érzékével, fej­lett európai országokban szerzett tapasztalatait felhasználva kiesz­közölte a leromlott csatorna fel­újítását. Ami most is közvetlenül érint bennünket: kikotortatta a Sugovicát, megásatta a baja-bez- dáni tápcsatornát - mi Ferenc­csatornának nevezzük -, és a Sugovicát a tápcsatornával ösz- szekötő Türr-átvágást. A Dunát a Tiszával összekötő teljes Ferenc- csatorna rekonstrukciós munká­latai 1875 novemberére befeje­ződtek. Részt vett a Panama-csa­torna előkészítő munkálataiban, majd a Korinthoszi-csatorna megépítésében. Szót emelt a nép­művelésért, és az európai béke­mozgalmak élére állt. A polgárosodásért, hazája fel- emelkedéséért fáradozott 1908- ban bekövetkezett haláláig. Szü­lővárosa mellszoborral, utcanév­vel, múzeumának, középiskolá­jának, kilátójának, Duna-hídjá- nak róla történt elnevezésével tiszteleg nagy fia emléke előtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom