Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-25 / 250. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2008. OKTÓBER 25., SZOMBAT KECSKEMÉT Újdonság lesz: közteriiletesek is használhatnák a traffipaxot Bankból a Termostarhoz horváth attila Nem halasztható tovább a távhődíj emelése Gazditalálkozó és görénysimogatás a vasárnapi örökbefogadáson Kecskeméten tartotta országos konferenciáját a héten a Közte­rület-felügyelők Országos Szö­vetsége. Idei második közgyűlé­sükön az elmúlt időszak kap­csán felmerült változtatásokat és az aktuális problémákat vitatták meg.- Tanácskozásunk közép­pontjában ezúttal az a kezde­ményezés áll, melynek alapján közterület-felügyelőink is traffipaxolhatnának Kecskemét utcáin - mondta Molnárné Gon- di Eta, a kecskeméti közterület­felügyelet helyettes vezetője. - A helyi rendelet megalkotásá­val a város úttörő szerepet játsz­hatna a magyar közlekedési morál megreformálásában. Az a jogszabály ugyanis, amely ezt lehetővé teszi, már májusban megszületett, de az országban még sehol sem alkalmazzák. Közgyűlésünk feladata megha­tározni azokat a feltétel- és esz­közrendszereket, melyekkel ha­tékony munkakapcsolat alakul­hat ki a közterület-felügyelet és a rendőrség között. ■ Új módszerek kellenek az egyre cselesebb illegá­lis szemetelők ellen is. Kecskemét rendőrkapitánya egyéb problémákra is kitért:- A beszerelés óta eltelt két év után elmondható, hogy tényle­gesen csökkent a bűncselekmé­nyek száma ott, ahol térfigyelő­rendszer működik -tájékoztatta az egybegyűlteket Kassai László. - Jelenleg tervezési szakaszban vannak a további fejlesztések, ám ezeknek sajnos komoly anyagi vonzata is van. A továbbiakban elmondta: nagy gondot fordítanak az illegá­lis hulladéklerakók felkutatásá­ra is. Új módszerekkel próbál­koznak, hiszen az elkövetők egyre cselesebbek. Egyre ritkáb­ban marad olyan jel vagy bizo­nyíték a kommunális szemét­ben, melynek alapján azonosíta­ni lehetne a szabálysértőt. A háromnapos országos talál­kozó résztvevői megismerked­tek egy új típusú közúti sebes­ség-ellenőrző berendezés műkö­désével is. Ez a rendkívül haté­kony, infravörös technikán ala­puló műszer azonban még csak a Békés Megyei Rendőr-főkapi­tányság munkáját segíti. ■ Bajáki Zsanett Első munkanapjait tölti a kecskeméti Termostar Hő- szolgáltató Kft. élén a tár­saság újonnan kinevezett igazgatója. Horváth Attila az önkormányzat jelöltje­ként került a vezetői pozí­cióba, október 15-étől. Barta Zsolt- Milyen szakmai múlttal pá­lyázta meg az igazgatói állást?- kérdeztük tőle.- Hosszabb ideig voltam a Termostar felügyelőbizottságá­nak elnöke, így ráláttam a gaz­dasági folyamatokra. Épületgé­! pész-, illetve közgazdászvégzett- I ségem van, ezért úgy éreztem, hogy felgyorsíthatom a társaság fejlődését. Ráadásul ismerem a távfűtött tömbök problémáit, hi­szen a Széchenyivárosban nőt­tem fel, ennek a területnek ön- kormányzati képviselője is vol­tam a korábbi ciklusban. Ezt megelőzően ugyan az OTP-nél dolgoztam, de az eredeti szak­mámtól sem távolodtam el. Kon- j ferenciákra jártam, folyamato- I san frissítettem az ismereteimet.- Ön az önkormányzat igazga­tójelöltje volt, a végső döntést azonban a tulajdonosi taggyű­lés - melynek a Démász is tagja - hozta meg. Milyen konkrét feladatot kapott?- Azt kérték, hogy tekintsem át a vállalat struktúráját, s vé­gezzek egyfajta átvilágítást. Ez alapján készítünk majd egy ter­vet, mely megalapozza a további fejlődési lehetőségünket. Közelkép: HORVÁTH ATTILA 1968-ban született Kecskemé­ten 1990-ben végzett Pécsett, a Pollack Mihály Műszaki Főis­kolán 1990-től a Helvéciái Állami Gazdaságnál dolgozott 1992-1995 között a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán tanult 1994-től a bankszakmában dolgozott, 2008. OKTÓBER 15-ÉTŐL fl Termostar Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. Családos, két fiú édesapja. Az új Igazgató korábban - a felügyelőbizottság elnökeként - rálátott a cég ügyeire.- Az idén négy gázáremelés volt. Mennyivel fizetnek majd többet novembertől a távfűtött lakásokban élők?- Erről várhatóan csütörtökön dönt majd Kecskemét képvise- lő-testülete. Tény azonban, hogy az elmúlt évihez képest idén 28,6 százalékkal kerül többe az energiahordozó, ezért az emelés nem halasztható. Mindenesetre arra törekszünk, hogy a cég ne adósodjon el, de ügyfeleink is ki tudják fizetni a számlákat. Mun­katársaink járják az otthonokat, hogy felszereljék a radiátorokra a szabályozószelepeket, hiszen így a hőmennyiség egy része megtakarítható. Ezenkívül ko­rábban a társaság négy gázmo­tort állított be, ennek köszönhe­tően az alapdí] nyolcadik éve vál­tozatlan. Míg Buda­pest sok lakótelepén 9-10 ezer forint az említett tétel, addig nálunk az alapdíj most is csak 3-4 ezer forint, a lakás méretétől függően.- A közelmúltban a világpia­con csökkent az olaj és a gáz ára is. Ennek kedvező hatása mikor jut el a Termostarhoz, illetve az ügyfeleihez?- Információim szerint való­ban jelentős az árcsökkenés a vi­lágpiacon. Az importőr azonban több hónapos átfutással változ­tatja az árakat, ezért nyilvánvaló­- Vannak-e tervek arra vonatkozóan, hogy a Termostar ne csak gázt használjon?- Ezen dolgozunk. Középtávú terveinkben szerepel egy bio­massza-erőmű felépítése. Erre Svédországban, Jönköpingben láttam egy jó példát. Tanulmányi úton voltam, a vendéglátóink pe­dig bemutattak egy hőerőművet, ami a szelektív hulladékok elége­téséből nyeri az energiát. Jó mód­szer, ráadásul a károsanyag-ki- bocsátás is minimális. Színes programokkal vár vasár­nap minden állatbarátot örök- befogadó és aktivista napja al­kalmából a kecskeméti Ments­vár az Állatokért Alapítvány. Joó István viselkedési tanács­adó, a Cerberos kutyaiskola ve­zetője és csapata bemutatót tar- t, amelynek során menhelyes, mentett ebek bizonyítják be tu­dásukat. A program tiszteletbeli vendé­ge Nick Árpád Guinness-rekor- der lesz, aki a kutyusok átadása mellett meglepetéssel is szolgál a vendégeknek. Aki most vasár­nap sajátjaként visz haza egy magányos kisállatot, az nem­csak ajándékcsomagot kap, ha­nem - ötévesnél idősebb kutyák esetében - a szervezet a regiszt­ráció, a chip és az oltások költsé­geit is magára vállalja. A nap folyamán szakmai ta­nácsadással is segítenének el­dönteni, hogy melyik a legmeg­felelőbb társ az örökbefogadó számára. Állatorvosi tanácsok, kutyakozmetika, fajtamegőrző előadások, gazditalálkozó, mini- póni- és görénysimogatás is sze­repel a 10 és 15 óra között láto­gatható, ingyenes rendezvény programjában. ■ Bé.zs Reményt adtak betegtársaiknak az alapítók Jubileumi ülést tartott szerdán a kecskeméti megyei kórházban a Magyar ILCO Szövetség. A sztómával élőket tömörítő szer­vezet huszonöt évvel ezelőtt jött létre itt, a hírős városban. Az ün­nepségen több alapító is jelen volt, ami reményt adhat azok­nak, akik most esnek át béldaga­natos műtéten. A rendezvényre eljött Ritter László professzor, a vastag- és végbélsebészet hazai atyja és Schmidt László, a szö­vetség orvos tanácsadója. Jelen volt Svébis Mihály, a kórház fő­igazgatója is, aki annak idején - fiatal orvosként - bábáskodott a szövetség alapításánál. Mint kiderült, ma már ország­szerte 37 önálló ILCO-egyesület működik, az orvostudomány fej­lődésének köszönhetően pedig a sztómás beteg életminősége egy­re javul. ■ T. V. Lobogószentelés Iskolazászlót avattak szerdán Kecskeméten, a Szent Im­re katolikus iskolában. A nemzetiszín lobogót Farkas László érseki helynök szentelte fel. Az iskolazászlót ezentúl minden hónap utolsó péntekén ünne­pélyes keretek közt levonják, az első hétfőn pedig Ismét felvonják. KÉPGALÉRIA: BAON.HU SZÜLETTEK: Nagy Zsolt Ferenc (anyja neve: Pék Hajnalka) Jakab- szállás, Nagy Levente Zoltán (Pék Hajnalka) Jakabszállás, Szalai Le­vente (Kontra Gabriella), Lővei Dániel (Gonda Ildikó), Vidéki Bo- tond (Hofmeister Renáta) Szabad- szállás, Magó Noémi (Kullai Má­ria), Rafael Sándor Hunor (Ga­lamb Anasztázia), Tolnai Hanna (Konfár Andrea) Jakabszállás, Ka­tona Bence (Gyulai Szilvia) Helvé­cia, Faragó István (Keserű Judit), Fehér Milán (Csonő Tímea) Nagy­kőrös, Horváth Ferenc (Duneczki Szilvia) Tass, Gara Nelli (Rendek Anita), Gara Lilla (Rendek Anita), Szabó-Győrfy Zalán (Győrfy Kata­lin), SzabőGyőrfy Csongor (Győr­fy Katalin), Bérezi Tamás Zsolt (Bérezi Beáta) Lajosmizse, Nagy Gréta Csenge (Tormási Mária), Veszelszki Bianka (Lipták Éva), Szabó Lili (Csimma Ildikó) Tass, ANYAKÖNYVI HÍREK Matos Milán (Föcske Bernadett) Kalocsa, Gál Zsófia (Szalai Rózsa), Gaál Ferenc (Iszak Erika), Nyer­ges Ábel (Sipaki Mária) Ballószög, Rézműves Zsolt Rómeó (Rézmű­ves Gyöngyi), Bende Dávid János (Sulák Tamara Piroska) Jászkara- jenő, Tóth Gréta (Fekete Irén) Kis­kunfélegyháza, Vigh Ákos (Há­rom Irén) Zagyvarékas, Kovács- Kalocsa Dávid (Kalocsa Ágnes), Vidra Mónika (Vidra Mónika) Lajosmizse, Jánosik Ágnes Borka (Laza Réka), Poczkodi László (Kor­dás Mónika Katalin) Orgovány, Szabó Lilien (Barna Anita), Hor­váth Kinga (Szenti Ildikó) Solt- szentimre, Molnár Zsófia Éva (Lengyel Éva Judit) Kerekegyháza, Bakos Levente (Szabó Kitti) Kls- kunmajsa, Hajagos Konor (Kúti Renáta), Oláh Bernadett (Tóth Eri­ka) Lajosmizse, Palásti Boglárka (Földházi Bernadett), Dávid Ádám István (Kovács Zsuzsa), Tormási Viktória (Tóth Ágnes), Pulai Péter (Lendvai Klára), Házi Imre And­rás (Kiss Adrienn), Fehér Liliána (Miczák Renáta), Bohó Anna (Dó­ra Ibolya Katalin), Pölös Máté (Vas Erzsébet), Pölös Tibor (Vas Erzsé­bet), Tőkés Jázmin (Kovács Csilla), Tokodi Áron (Szabó Anett), Gold- schmid Gréta (Gyulai Anikó). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Jere­miás Béla Árpád és Agyagási An­na, Méhész András és Tóth And­rea, Kovács Pál és Lakatos Erzsé­bet Gizella, Doró András és Varga Nikolett, Gabula János Zsolt és Pancza Rita, Dinnyés István és Ko­vács Edit, Fürj József és Fritz Ber- • nadett, Szili Gábor és Bazsó Zsu­zsa, Jakab Dávid Zoltán és Megye­ri Edit, Harangozó Márton és Me­ző Mónika, Szabó Zsolt és Brau- nitzer Klára, Kovács Péter és Danyi Csilla, Takács Tibor és Sza­bó Beáta, Bálint Szilárd és Berta Márta, Hegedűs Csaba és Palya Anita, Magyar Zsolt és Bódog Re­náta, Barna Ferenc és Horváth Il­dikó, Téglás Mihály és Alekszand- rova Alexandra Konsztantyi- novna, Ratkai Endre és Ralleanu Emília. MEGHALTAK: Szabó Sándor, Macska László, Szűcs Lajos, Járo­mi Csaba, Pálinkás János (Város­föld), Farkas Mihály László, Nagy József István, Riva Sándorné Princz-Jakovics Katalin, Badari Elekné Pallagi Margit (Tiszajenő), Horváth Ernő, Elek Gyuláné Lajos Zsuzsánna Terézia (Helvécia), Szatmári Imréné Németh Mária, Balogh Ferenc József (Városföld), Kovács István, Barna Mihály Tiborné Kovács Margit, Bottyán Ferencné Hegedűs Terézia Mária, Kosa Károly Géza, Lugosi Sándor, Benkovics László. an hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a távfűtött lakásban élők is kevesebbet fizethessenek. Kecskeméten még mindig csak 3-4 ezer fo­rint az alapdíj.

Next

/
Oldalképek
Tartalom