Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-25 / 250. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2008. OKTÓBER 25., SZOMBAT KECSKEMÉT Újdonság lesz: közteriiletesek is használhatnák a traffipaxot Bankból a Termostarhoz horváth attila Nem halasztható tovább a távhődíj emelése Gazditalálkozó és görénysimogatás a vasárnapi örökbefogadáson Kecskeméten tartotta országos konferenciáját a héten a Közterület-felügyelők Országos Szövetsége. Idei második közgyűlésükön az elmúlt időszak kapcsán felmerült változtatásokat és az aktuális problémákat vitatták meg.- Tanácskozásunk középpontjában ezúttal az a kezdeményezés áll, melynek alapján közterület-felügyelőink is traffipaxolhatnának Kecskemét utcáin - mondta Molnárné Gon- di Eta, a kecskeméti közterületfelügyelet helyettes vezetője. - A helyi rendelet megalkotásával a város úttörő szerepet játszhatna a magyar közlekedési morál megreformálásában. Az a jogszabály ugyanis, amely ezt lehetővé teszi, már májusban megszületett, de az országban még sehol sem alkalmazzák. Közgyűlésünk feladata meghatározni azokat a feltétel- és eszközrendszereket, melyekkel hatékony munkakapcsolat alakulhat ki a közterület-felügyelet és a rendőrség között. ■ Új módszerek kellenek az egyre cselesebb illegális szemetelők ellen is. Kecskemét rendőrkapitánya egyéb problémákra is kitért:- A beszerelés óta eltelt két év után elmondható, hogy ténylegesen csökkent a bűncselekmények száma ott, ahol térfigyelőrendszer működik -tájékoztatta az egybegyűlteket Kassai László. - Jelenleg tervezési szakaszban vannak a további fejlesztések, ám ezeknek sajnos komoly anyagi vonzata is van. A továbbiakban elmondta: nagy gondot fordítanak az illegális hulladéklerakók felkutatására is. Új módszerekkel próbálkoznak, hiszen az elkövetők egyre cselesebbek. Egyre ritkábban marad olyan jel vagy bizonyíték a kommunális szemétben, melynek alapján azonosítani lehetne a szabálysértőt. A háromnapos országos találkozó résztvevői megismerkedtek egy új típusú közúti sebesség-ellenőrző berendezés működésével is. Ez a rendkívül hatékony, infravörös technikán alapuló műszer azonban még csak a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkáját segíti. ■ Bajáki Zsanett Első munkanapjait tölti a kecskeméti Termostar Hő- szolgáltató Kft. élén a társaság újonnan kinevezett igazgatója. Horváth Attila az önkormányzat jelöltjeként került a vezetői pozícióba, október 15-étől. Barta Zsolt- Milyen szakmai múlttal pályázta meg az igazgatói állást?- kérdeztük tőle.- Hosszabb ideig voltam a Termostar felügyelőbizottságának elnöke, így ráláttam a gazdasági folyamatokra. Épületgé! pész-, illetve közgazdászvégzett- I ségem van, ezért úgy éreztem, hogy felgyorsíthatom a társaság fejlődését. Ráadásul ismerem a távfűtött tömbök problémáit, hiszen a Széchenyivárosban nőttem fel, ennek a területnek ön- kormányzati képviselője is voltam a korábbi ciklusban. Ezt megelőzően ugyan az OTP-nél dolgoztam, de az eredeti szakmámtól sem távolodtam el. Kon- j ferenciákra jártam, folyamato- I san frissítettem az ismereteimet.- Ön az önkormányzat igazgatójelöltje volt, a végső döntést azonban a tulajdonosi taggyűlés - melynek a Démász is tagja - hozta meg. Milyen konkrét feladatot kapott?- Azt kérték, hogy tekintsem át a vállalat struktúráját, s végezzek egyfajta átvilágítást. Ez alapján készítünk majd egy tervet, mely megalapozza a további fejlődési lehetőségünket. Közelkép: HORVÁTH ATTILA 1968-ban született Kecskeméten 1990-ben végzett Pécsett, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán 1990-től a Helvéciái Állami Gazdaságnál dolgozott 1992-1995 között a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán tanult 1994-től a bankszakmában dolgozott, 2008. OKTÓBER 15-ÉTŐL fl Termostar Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. Családos, két fiú édesapja. Az új Igazgató korábban - a felügyelőbizottság elnökeként - rálátott a cég ügyeire.- Az idén négy gázáremelés volt. Mennyivel fizetnek majd többet novembertől a távfűtött lakásokban élők?- Erről várhatóan csütörtökön dönt majd Kecskemét képvise- lő-testülete. Tény azonban, hogy az elmúlt évihez képest idén 28,6 százalékkal kerül többe az energiahordozó, ezért az emelés nem halasztható. Mindenesetre arra törekszünk, hogy a cég ne adósodjon el, de ügyfeleink is ki tudják fizetni a számlákat. Munkatársaink járják az otthonokat, hogy felszereljék a radiátorokra a szabályozószelepeket, hiszen így a hőmennyiség egy része megtakarítható. Ezenkívül korábban a társaság négy gázmotort állított be, ennek köszönhetően az alapdí] nyolcadik éve változatlan. Míg Budapest sok lakótelepén 9-10 ezer forint az említett tétel, addig nálunk az alapdíj most is csak 3-4 ezer forint, a lakás méretétől függően.- A közelmúltban a világpiacon csökkent az olaj és a gáz ára is. Ennek kedvező hatása mikor jut el a Termostarhoz, illetve az ügyfeleihez?- Információim szerint valóban jelentős az árcsökkenés a világpiacon. Az importőr azonban több hónapos átfutással változtatja az árakat, ezért nyilvánvaló- Vannak-e tervek arra vonatkozóan, hogy a Termostar ne csak gázt használjon?- Ezen dolgozunk. Középtávú terveinkben szerepel egy biomassza-erőmű felépítése. Erre Svédországban, Jönköpingben láttam egy jó példát. Tanulmányi úton voltam, a vendéglátóink pedig bemutattak egy hőerőművet, ami a szelektív hulladékok elégetéséből nyeri az energiát. Jó módszer, ráadásul a károsanyag-ki- bocsátás is minimális. Színes programokkal vár vasárnap minden állatbarátot örök- befogadó és aktivista napja alkalmából a kecskeméti Mentsvár az Állatokért Alapítvány. Joó István viselkedési tanácsadó, a Cerberos kutyaiskola vezetője és csapata bemutatót tar- t, amelynek során menhelyes, mentett ebek bizonyítják be tudásukat. A program tiszteletbeli vendége Nick Árpád Guinness-rekor- der lesz, aki a kutyusok átadása mellett meglepetéssel is szolgál a vendégeknek. Aki most vasárnap sajátjaként visz haza egy magányos kisállatot, az nemcsak ajándékcsomagot kap, hanem - ötévesnél idősebb kutyák esetében - a szervezet a regisztráció, a chip és az oltások költségeit is magára vállalja. A nap folyamán szakmai tanácsadással is segítenének eldönteni, hogy melyik a legmegfelelőbb társ az örökbefogadó számára. Állatorvosi tanácsok, kutyakozmetika, fajtamegőrző előadások, gazditalálkozó, mini- póni- és görénysimogatás is szerepel a 10 és 15 óra között látogatható, ingyenes rendezvény programjában. ■ Bé.zs Reményt adtak betegtársaiknak az alapítók Jubileumi ülést tartott szerdán a kecskeméti megyei kórházban a Magyar ILCO Szövetség. A sztómával élőket tömörítő szervezet huszonöt évvel ezelőtt jött létre itt, a hírős városban. Az ünnepségen több alapító is jelen volt, ami reményt adhat azoknak, akik most esnek át béldaganatos műtéten. A rendezvényre eljött Ritter László professzor, a vastag- és végbélsebészet hazai atyja és Schmidt László, a szövetség orvos tanácsadója. Jelen volt Svébis Mihály, a kórház főigazgatója is, aki annak idején - fiatal orvosként - bábáskodott a szövetség alapításánál. Mint kiderült, ma már országszerte 37 önálló ILCO-egyesület működik, az orvostudomány fejlődésének köszönhetően pedig a sztómás beteg életminősége egyre javul. ■ T. V. Lobogószentelés Iskolazászlót avattak szerdán Kecskeméten, a Szent Imre katolikus iskolában. A nemzetiszín lobogót Farkas László érseki helynök szentelte fel. Az iskolazászlót ezentúl minden hónap utolsó péntekén ünnepélyes keretek közt levonják, az első hétfőn pedig Ismét felvonják. KÉPGALÉRIA: BAON.HU SZÜLETTEK: Nagy Zsolt Ferenc (anyja neve: Pék Hajnalka) Jakab- szállás, Nagy Levente Zoltán (Pék Hajnalka) Jakabszállás, Szalai Levente (Kontra Gabriella), Lővei Dániel (Gonda Ildikó), Vidéki Bo- tond (Hofmeister Renáta) Szabad- szállás, Magó Noémi (Kullai Mária), Rafael Sándor Hunor (Galamb Anasztázia), Tolnai Hanna (Konfár Andrea) Jakabszállás, Katona Bence (Gyulai Szilvia) Helvécia, Faragó István (Keserű Judit), Fehér Milán (Csonő Tímea) Nagykőrös, Horváth Ferenc (Duneczki Szilvia) Tass, Gara Nelli (Rendek Anita), Gara Lilla (Rendek Anita), Szabó-Győrfy Zalán (Győrfy Katalin), SzabőGyőrfy Csongor (Győrfy Katalin), Bérezi Tamás Zsolt (Bérezi Beáta) Lajosmizse, Nagy Gréta Csenge (Tormási Mária), Veszelszki Bianka (Lipták Éva), Szabó Lili (Csimma Ildikó) Tass, ANYAKÖNYVI HÍREK Matos Milán (Föcske Bernadett) Kalocsa, Gál Zsófia (Szalai Rózsa), Gaál Ferenc (Iszak Erika), Nyerges Ábel (Sipaki Mária) Ballószög, Rézműves Zsolt Rómeó (Rézműves Gyöngyi), Bende Dávid János (Sulák Tamara Piroska) Jászkara- jenő, Tóth Gréta (Fekete Irén) Kiskunfélegyháza, Vigh Ákos (Három Irén) Zagyvarékas, Kovács- Kalocsa Dávid (Kalocsa Ágnes), Vidra Mónika (Vidra Mónika) Lajosmizse, Jánosik Ágnes Borka (Laza Réka), Poczkodi László (Kordás Mónika Katalin) Orgovány, Szabó Lilien (Barna Anita), Horváth Kinga (Szenti Ildikó) Solt- szentimre, Molnár Zsófia Éva (Lengyel Éva Judit) Kerekegyháza, Bakos Levente (Szabó Kitti) Kls- kunmajsa, Hajagos Konor (Kúti Renáta), Oláh Bernadett (Tóth Erika) Lajosmizse, Palásti Boglárka (Földházi Bernadett), Dávid Ádám István (Kovács Zsuzsa), Tormási Viktória (Tóth Ágnes), Pulai Péter (Lendvai Klára), Házi Imre András (Kiss Adrienn), Fehér Liliána (Miczák Renáta), Bohó Anna (Dóra Ibolya Katalin), Pölös Máté (Vas Erzsébet), Pölös Tibor (Vas Erzsébet), Tőkés Jázmin (Kovács Csilla), Tokodi Áron (Szabó Anett), Gold- schmid Gréta (Gyulai Anikó). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Jeremiás Béla Árpád és Agyagási Anna, Méhész András és Tóth Andrea, Kovács Pál és Lakatos Erzsébet Gizella, Doró András és Varga Nikolett, Gabula János Zsolt és Pancza Rita, Dinnyés István és Kovács Edit, Fürj József és Fritz Ber- • nadett, Szili Gábor és Bazsó Zsuzsa, Jakab Dávid Zoltán és Megyeri Edit, Harangozó Márton és Mező Mónika, Szabó Zsolt és Brau- nitzer Klára, Kovács Péter és Danyi Csilla, Takács Tibor és Szabó Beáta, Bálint Szilárd és Berta Márta, Hegedűs Csaba és Palya Anita, Magyar Zsolt és Bódog Renáta, Barna Ferenc és Horváth Ildikó, Téglás Mihály és Alekszand- rova Alexandra Konsztantyi- novna, Ratkai Endre és Ralleanu Emília. MEGHALTAK: Szabó Sándor, Macska László, Szűcs Lajos, Járomi Csaba, Pálinkás János (Városföld), Farkas Mihály László, Nagy József István, Riva Sándorné Princz-Jakovics Katalin, Badari Elekné Pallagi Margit (Tiszajenő), Horváth Ernő, Elek Gyuláné Lajos Zsuzsánna Terézia (Helvécia), Szatmári Imréné Németh Mária, Balogh Ferenc József (Városföld), Kovács István, Barna Mihály Tiborné Kovács Margit, Bottyán Ferencné Hegedűs Terézia Mária, Kosa Károly Géza, Lugosi Sándor, Benkovics László. an hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a távfűtött lakásban élők is kevesebbet fizethessenek. Kecskeméten még mindig csak 3-4 ezer forint az alapdíj.