Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-15 / 242. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. OKTÓBER 15., SZERDA FÉLEGYHÁZA, KÉCSKE ÉS KÖRNYÉKE 5 HÍRSÁV Bugac JUBILEUM Harmincöt éve alakult a bugaci Kálmán Lajos Népdalkor és Citerazenekar. Az évfordulóra nagyszabású ünnep­séggel emlékeznek október 25- én, a helyi művelődési házban. Kiskunfélegyháza kiállítás Söreg Dénes szobrászművész al­kotásaiból nyílik kiállítás október 27-én, délután 5 órakor a szak­maközi művelődési házban. A tár­latot Rosta Ferenc, a Móra-gimná- zium igazgatója nyitja meg. Kiskunfélegyháza előadás Nagy Attila, a Kecskeméti Piaris­ta Gimnázium igazgatója tart elő­adást október 21-én, kedden reggel fél 9-kor a Constantinum Intézményben. Kiskunfélegyháza vendégváró Lelki egészségünk címmel Pop­per Péter professzor beszél majd a szerétéiről, a lelki békéről, saját élményeiről és még sok minden másról október 30-án, csütörtö­kön délután 5 órától a szakmakö­zi művelődési házban. Kunszállás TALÁLKOZÓ A moz­gáskorlátozottak kunszállási cso­portja október 29-én, szerdán dél­után tartja következő összejöve­telét a Petőfi Faluházban. születtek: Molnár Brigitta (anyja neve: Hekkel Angéla Gyöngyi), Szécsényi Vivien (Bartucz Judit), Barna-Pap Lara (Bagi Szandra), Vincze Barna­bás Zoltán (Lovas Hajnalka), Czakó Panna (Gál Katalin Vero­nika), Búza László Kevin (Ferkovics Gyöngyi). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Szabó Mária - Palotás Róbert, Vetró Mónika - Szűcs Ferenc Gábor. meghaltak: Foki Ferencné Vi­déki Veronika, Tóth Józsefné Rácz Piroska, Pázsit József, Fe­kete János - Kiskunfélegyhá­za, Kádár András - Gátér, Ko­vács Ferenc - Szánk. Móricz Zsigmond Szakképző Iskola felvételt hirdet burkoló szakképzésben szakmai elméleti tárgyak oktatására (heti 12 órában). Felvételi követelmény: felsőfokú szakképzettség (pályakezdő is lehet). Jelentkezés: Tiszakécske, Erkel fasor 10. $ Érdeklődni: 30/383-8867 S Csábító lehetőségek sora börze Bemutatkoztak a város középfokú oktatási intézményei A szakhatóságok nem hagyták jóvá a baromfi- üzem bővítését A szervezők, résztvevők örömére rendkívüli érdek­lődés jellemezte a félegy­házi gimnáziumok, közép- és szakképző iskolák múlt heti iskolabörzéjét. Szász András A város és a környező települé­sek végzős általános iskolásai­nak tartottak iskolabörzét az el­múlt héten a félegyházi szakma­közi művelődési házban. Az ese­ményre a legtöbb diák osztályfő­nöke társaságában érkezett, de voltak, akiket szüleik kísértek el. A résztvevőket Kapus Krisz­tián, az önkormányzat művelő­dési, oktatási és vallásügyi bi­zottságának elnöke köszöntötte. A gimnáziumok, középiskolák ezúttal alaposan kitettek magu­kért. A tanárok, diákok szóbeli tájékoztatójukat szórólapokkal, prospektusokkal, rövid, az adott intézmény kínálta lehetőségeket bemutató filmekkel, rögtönzött szakmai bemutatókkal, kis aján­dékokkal egészítették ki. A ke­csegtetőbbnél kecsegtetőbb in­formációk dömpingje némiképp megnehezítette a fiatalok dolgát. Néhány nyolcadikos hirtelen nem is tudta feldolgozni a hallot­takat, és három-négy olyan in- 3 tézményt is megnevezett, ahol § szívesen folytatná tanulmányait. | Már délutánba hajlott az idő, | de az érdeklődők száma csak < nem fogyott, jöttek Félegy­házáról, Kunszállásról, Tisza- alpárról, a környező települések szinte mindegyikéről. Gulyás Ildikó, a házigazda szakmaközi művelődési ház Az iskolák rögtönzött szakmai bemutatókkal is kiegészítették a tájékoztatójukat. igazgatója kérdésünkre elmond­ta: a 2006-ban elindított iskola- börze-sorozatból évente hármat tartanak. Tavasszal a kicsiknek, ősszel előbb az általános, majd a középiskolások végzőseinek. Utóbbiakat november 27-én vár­ják a szakmaközi művelődési házba. Akkor a főiskolák, egye­temek mutatkoznak be s látják el információval a végzős gim­nazistákat, középiskolásokat. Másfél ezernél több új munkahely álláslehetőség Félegyházán minden adott az új üzem telepítéséhez Gyakorlatilag minden feltétel adott ahhoz, hogy Kiskunfél­egyházán építse fel magyaror­szági üzemét az indiai Apollo Tyres gumiabroncsgyártó cég. Ezt az elmúlt héten sajtótájé­koztatón jelentette be Garai Ist­ván, országgyűlési képviselő. A honatya alpolgármester el­mondta: a közelmúltban több alkalommal is találkozott az in­diai cég képviselőivel. A tárgya­lások jelenlegi állása szerint Félegyháza tűnik a legesélye­sebb helyszínnek a 75 milliárd forintos beruházás megvalósí­tásához. Ebben az autópálya és a főváros közelsége mellett az is közrejátszik, hogy a helyi kép­viselő-testület augusztus 28-ai ülésén elvi beleegyezését adta az indiai céggel való tárgyalá­sok megkezdésére. Tájékoztató­jában Garai István kiemelten szólt a kormányzat illetékesei­vel folytatott megbeszéléseiről, melyek során kérte: Félegyháza is kapja meg ugyanazokat az előnyöket, melyeket annak ide­jén Gyöngyös is élvezett. Kije­lentette: valamennyi megkere­sett személy, köztük Bajnai Gor­don gazdasági miniszter is tá­mogatásáról biztosította kezde­ményezését. Végezetül Garai István bejelentette: az indiai üzem már indulásakor ezerhat- száz ember számára biztosít munkahelyet. Tekintve, hogy a cég tervei között a gumiab­roncsok mellett gépkocsigyár­tás is szerepel, vélhetően a fog­lalkoztatottak száma idővel en­nél jóval több lesz. ■ Sz. A. Úgy tűnik, mégis meghiúsul a kiskunfélegyházi Zöldmező lakó­telepi baromfi-feldolgozó üzem tervezett bővítése. Mivel a leendő csarnokok és a lakóépületek köz­ti távolság kétszáz méterrel ke­vesebb a jogszabályban előírtnál, az Alsó-Tisza-vidéki Környezet- védelmi Felügyelet és az ANTSZ nem engedélyezte a beruházást. Mint arról beszámoltunk, a lakó­telepiek több alkalommal is tilta­koztak az üzem tervezett bővíté­se ellen. Legutóbb aláírásgyűjtés­sel nyomatékosították eltökéltsé­güket. ■ Sz. A. A megyében páratlan az új oktatórendszer Hétfőn, a kiskunfélegyházi Constantinum Intézményben átadták azt az új laboratóriumot, amely a megyében egyedülálló multimédiás oktatási rendszer­re épült. Az ünnepségen jelen volt a kidolgozó cég vezetője is, aki elmondta: a legújabb fejlesz- | tésen alapuló rendszer video- és hangátvitellel tökéletes oktatási feltételeket teremt az idegen nyelv és a közismereti tárgyak oktatásához, egyben segítséget nyújt a kompetenciaalapú fel­mérésekhez, röpdolgozatok írá­sához is. ■ Sz. A. Idén jóval több hallgató kérhet pénztámogatást Az előző évek gyakorlatától elté­rően, idén az államilag finanszí­rozott felsőfokú intézmények hallgatói mellett a költségtéríté­ses oktatásban részt vevő diákok is igényelhetnek ösztöndíj-támo­gatást a félegyházi önkormány­zattól. Az elsősorban szerényebb körülmények között élő fiatalok pályázataikat október 30-áig nyújthatják be a polgármesteri hivatal művelődési osztályán. A tanulmányi ösztöndíjra pályáz­hatnak a 2008 szeptemberében tanulmányaik utolsó évét meg­kezdő főiskolai és egyetemi hall­gatók is. «-ász „És mégis, mégis szakadatlanéi Szemközt a leáldozó nappal Mindaz, mi elmúlt, halhatatlan." (Pilinszky János: Keringő) IN MEMÓRIÁM FEKETE JÁNOS 1924-2008 Fekete János nyugalmazott peda­gógus, helytörténész, Kiskunfélegy­háza díszpolgára 2008. október 6- án rövid betegség után elhunyt. A város jeles személyisége 1924. április 3-án Kiskunfélegyházán szü­letett régi redemptus család hete­dik generációjának tagjaként. Diák­éveit is itt, a tanítóképzőben, tudós tanárok irányítása alatt töltötte. A tanítóképzős éveket követően ta­nított falun, tanyán, városban. Több éven át volt általános iskolai igazgató, négy évig a Kiskunfélegy­házi Járási Tanács Művelődési Osz­tályának vezetője, 11 éven át kultu­rális elnökhelyettes, majd a Bács- Kiskun Megyei Tanács szakigazga­tási területén dolgozott egyházügyi tanácsosként, s innen ment nyugdíj­ba 1983-ban. Jól megalapozott el­méleti és módszertani tudással, lel­kes elhivatottsággal végezte felada­tát, a gyermekek nevelését. Számtalan publikációja jelent meg különböző helyi, megyei na­pilapokban és országos folyóirat­okban. Néprajzi, névtani és város­történeti kutatásokat végzett. Honismereti és helytörténeti mun­kája nyomán a város történetének eddig ismeretlen fejezetei kerül­tek nyilvánosságra. Munkái közül kiemelkedik a Kiskun­félegyháza utcanevei c. monografi­kus mű, de szerzője az Olvasó­könyv Kiskunfélegyháza történeté­hez és a Kiskunfélegyháza helyis­mereti könyve c. könyveknek is. Szívügyének tekintette többek kö­zött a Petőfi- és a Móra-kultusz mél­tó ápolását, erősítését. Tagja volt több társadalmi szerve­zetnek, így a Honismereti Szövet­ségnek, a Petőfi Sándor Társaság­nak, a Magyar Néprajzi Társaság­nak, a Magyar Nyelvtudományi Tár­saságnak is. A Kiskunfélegyházi Közművelődési Egyesület alapitó tagja volt, 1997- 2003 között az elnöki tisztet töltötte be a szervezetben. Fekete János több mint fél évszáza­don át meghatározó alakja volt a he­lyi kulturális közéletnek: városunk múltját kutató tudományos munkás­sága és helyi társadalmunk jelenét formáló tevékenysége Kiskunfél­egyháza önazonosság-tudatának erősödését szolgálta. Kiskunfélegyháza Város Önkor­mányzata, az Országos Petőfi Sán­dor Társaság, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Alma Máter Társaság és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület saját halottjának tekinti. Temetése október 22-én, 13 órakor lesz a félegyházi Felsőtemetőben. NASZTEJ KFT. A 2008. évi földhaszonbér kifizetését 2008. október 20-án megkezdi. A kifizetés helye: a volt Kiskun-Agrár Ipari Szövetkezet irodájának pénztára. Idelye: munkanapokon 8.00-12.00-ig. Új bérleti szerződések megkötésére is van lehetőség. Érdeklődni a 76/463-344 § telefonszámon lehet, 2 HIRDETÉS Német gyártmányú, első osztályú új, modern bútorok az ország legnagyobb árukészletéből: szekrénysorok, varia bútorok, komódok, vitrinek, előszobafalak, könyvespolcok, íróasztalok, irodabútorok, cipősszekrények, kiegészítő bútorok stb. Árusítás okt. 15-től, amíg a készlet tart. Áraink 30-60%-kal gyári ár alatt. Várjuk vásárlóinkat, kis- és nagykereskedőket. Flipper Kft. 6500 Baja, Szegedi u. 121. Tel./fax: 79/422- 499; 30/912-5689; 30/433-4278; | import.export@emitelnet.hu ®

Next

/
Oldalképek
Tartalom