Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-10 / 212. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2008. SZEPTEMBER 10., SZERDA AkaSZtÓ ÜNNEPI FORGATAG Mária-napi búcsúra várják a helybelieket és a vendégeket a hétvégén Akasztón. A péntek este kezdődő háromnapos rendezvényen lesz utcabál, jó néhány koncert, kirakodóvásár, szüreti felvonulás, főzőverseny, mazso- rettbemutató, és többek között fellépnek Zoltán Erika és táncosai is. A szombati programokat este fél tízkor tűzijáték, a vasárnapi rendezvényeket pedig motoros felvonulás zárja. (M. A.) Dúsítok USZADÉK A Sárközi-csatorna dusnoki zsilipénél összegűit, jelentős mennyiségű usza- dékot kotrógéppel kiszedték, majd a napokban a vízügy kalocsai szakaszmérnökségének munkatársai elszállították a kijelölt deponálóhelyre. (G. Zs.) Kecskemét SZÍNHÁZ Szeptember 12-éig, azaz péntekig tartják fenn a régi bérlők helyét a kecskeméti Katona József Színház munkatársai. A bérletek hétfőtől péntekig 10-től 18 óráig válthatók meg a teátrum jegypénztárában. (R. J.) Kecskemét útszűkület csőtörés miatt hétfőn teljes szélességében lezárták Kecskeméten a Budai utcát az Erdősi utca és a Kaszap utca közötti rövid szakaszon. A Bácsvíz Zrt. tájékoztatása szerint egy 400 mm átmérőjű főnyomó vezeték sérült meg, melynek a helyreállítását azonnal megkezdték a szakemberek. Előreláthatólag az adott szakaszon útszűkületre az elkövetkező napokban is lehet még számítani. (S. H.) Kerekegyháza ZENE A Kerekegyházáért Baráti Egyesület minden zenét kedvelő érdeklődőt vár szeptember 12-én, pénteken este hét órára a művelődési házban. Ez alkalommal Tolcsvay Béla zeneszerző és előadóművész lesz a vendég. (P. S.) Kiskunfélegyháza borpince Hétfőn a volt borpincébe törtek be ismeretlen tettesek. Elvittek egy ülő- garnitúrát, egy laptopot, egy televíziót, valamint szeszes italokat. A kár 592 ezer forint. (M. Gy.) Kunadacs FEJBE vágták Kifosztás bűntette miatt ismeretlen tettesek ellen nyomoz a kunszent- miklósi rendőrkapitányság. Hétfőn hajnalban Kunadacson, egy tanyába jutva, az onnan kilépő sértettet fejbe ütötték a támadók, majd a házból 15 ezer forintot vittek el. (M. Gy.) A komédiás had Megkezdődtek az idei évad első nagyszínházi bemutatójának összpróbái a kecskeméti Katona József Színházban. A társulat Jókai Mór A komédiás had című színjátékát mutatja be Keresztes Attila rendezésében. A főbb szerepekben Hegedűs Zoltánt, Szokolai Pétert, Gidró Katalint és Sirkó Lászlót láthatja a közönség. PREMIER: OKTÓBER 3. Fogda a halasi rendőrbázison beruházás A volt kapitányság eladásával ötvenmilliós fejlesztés indul Kiskunhalason épül meg a megye harmadik - és egyben utolsó - rendőrségi fogdája, valamint előállító helyisége. A kiskunhalasi rendőrkapitányság még májusban költözött át a Keceli úti bázisra. A Szilády Áron utcai épületek azóta állnak üresen. Felújításuk egy korábbi felmérés alapján több százmillió forintba kerülne, ezért már kora tavasszal felmerült az értékes belvárosi ingaüan eladása. A jó fekvésű terület eladását megerősítette lapunknak a megyei fő- kapitányság. A volt székház rövidesen átkerül a Kincstári Vagyonigazgatóságnak, amely elindítja az értékesítési folyamatot. - Szakmai terveink nem lehetnek az épületekkel, mivel sokba kerülne a rekonstrukció. Az ingatlan eladása révén viszont szabad pénzforráshoz jutunk. Ennek egy részéből szeretnénk felépíteni Halason a megye harmadik és egyben utolsó fogdáját, előállító helyiségét. Mivel ez a legnagyobb megye, szükségünk van ezekre a létesítményekre, főképp az előállító helyiségre, mellyel nem rendelkezik a térség - nyilatkozta érdeklődésünkre Dávid Károly dandártábornok, megyei főkapitány. A rendőrségi fogda az előzetes tervek szerint 8-10 férőhelyes lesz, és mintegy 50 milliós beruházás keretében épül meg. A megyei főkapitányság szerint az objektum helyszíne a Keceli úti bázison lenne, ahol kijelölték annak helyét is. A kivitelezési munkálatok márjövőre elindulhatnak, amennyiben a volt székház épülete rövid időn belül gazdára talál. ■ h. a. A bodzásgazdák szürete a végénél jár gyümölcspiac Színezőanyagnak használják a fürtökben termő bogyókat Végénél tart a bodzaszüret, a szerződéses termesztők 70-90 forintos árakon értékesítették a termést. Múlóban a termelők bosszúsága is: vadbodzagyűjtők gyakran tévednek gyümölcsösükbe. Néhány évvel ezelőtt sok paprika- és kukoricafóld helyét vette át nemesbodza-ültetvény. Jelentősége az Európai Unióhoz való csatlakozáskor nőtt meg, a bodzát természetes élelmiszerszínezékként hasznosítják Nyu- gat-Európában. A Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezetében a szüret kezdetén még időnként azt tapasztalták, hogy akadozik a szállítás, de szeptember elején közölte a szövetkezet: tudják ütemezni a szüretet, minden termést piacra visznek. Bács-Kiskun megyében jelenleg mintegy 40-50 ültetvényen foglalkoznak bodzatermesztéssel. Akadnak kétholdas területek és negyvenhektáros ültetvények is - tájékoztatott Boldog János kunfehértói termesztő. A tavalyi kilónkénti 120-140 forintos csúcsárak idén 75-80 forintra estek, a biobodza pedig 120-ért ment. A bodzásokat is megkörnyékezik a nepperek, ám ők kiszámíthatatlanok. Könnyen előfordulhat, hogy néhány forinttal magasabb árért kockáztat a gazda, ám hoppon marad, a termés meg a bokron. ■ Zs. D. Pénteken torta, szombaton pacal, vasárnap meg mise és futballmeccs Ünnepük az őszt, illetve településüket a dunapatajiak a hétvégén. A Pataji Ősz rendezvényei pénteken kezdődnek: a múzeumban 17 órakor nyílik a pör- költtorta-kiáüítás. A tárlat azonban nem a különféle pörköltek, hanem a pörkölt cukorból készítendő alkotások bemutatását szolgálja. Este 6-tól a reneszánsz év jegyében ünnepi műsor, majd a református templomban a helyi öntevékeny zenei együttesek a régi muzsika kertjében barangolnak. Szombaton reggel a pacalfőzőverseny résztvevői már 8-kor kezdenek, délelőtt gyermekfoglalkozások, bemutatók, műsorok követik egymást. Fél egytől a népdalkor és hagyományőrző egyesület szolgáltatja a nótát az ebédhez. Délután 4-kor lép színpadra Szűcs Judith, este 7-től pedig a kalocsai színház az Indul a bakterház//d\ szórakoztatja a művelődési házba betérőket. Este a Limpi Band bálja várja az ünneplőket. Vasárnap fél 9-től amatőr asztaliteniszverseny zajlik az iskolában, a katolikus templomban 10-kor kezdődik az ökumenikus szentmise és terményáldás, délután 4-től pedig Duna- pataj-Miske labdarúgó-mérkőzést rendeznek. ■ K. T. Ablakfestés közben lezuhant Leesett egy két méter magas állványról egy 65 éves ember Kecskeméten. A férfi életét vesztette. A Rét utcában történt a baleset, ablakfestés közben. A boncolás során kiderül, hogy rosszullét következménye volt-e a baleset - tudtuk meg Mihályné Bornemisza Eleonórától, a rendőrség szóvivőjétől. ■ Baon.hu Beindítják a ringlispílt Kirakodóvásárral, vásári játékokkal, körhintával, céllövöldével ünnepük a búcsút Bácsalmáson a hétvégén. A szombati rendezvény helyszíne a Csajer lesz, ahová a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. ■ M. A. Drága lehet a fertőtlenítés, ha problémás a dokumentáció vegyszerügyi bírságolás A jogszabályalkotó növekvő szigora egyre nagyobb összegekkel mérhető Százezertől húszmillió forintig terjedhet a bírság, ha a veszélyes anyagok kezelésével kapcsolatos szabályokat nem tartják be az érintettek. Mától szigorúbb büntetést ír elő a kémiai terhelési bírság alkalmazásával kapcsolatos kormányrendelet. Ez a bekeményí- tés egyebek mellet tulajdonképpen az is jelentheti, hogy ha egy kisvállalkozó nem dokumentálja rendesen a felmosást, százezres bírságot kaphat a nyakába. Ez a változás nagyon sokakat érint, hiszen például boltban, fodrászüzletben vagy akár orvosi rendelőben a felmosáshoz használt Domestos vagy hasonló készítmény is olyan anyag, amit érint a jogszabály. Változott a büntetés alsó, iüetve felső határa. Dr. Molnár Ilona kecskeméti kistérségi tisztí főorvos lapunknak elmondta: ahol csak használják a veszélyes készítményeket, ott a szabályok be nem tartásáért mostantól minimum százezer, maximum tízmillió forintos bírságot lehet kiszabni. Szabályt sértő forgalmazók, illetve gyártók esetében a bírság alsó határa kétmillió, felső hatá- * ra pedig húszmillió forint. | A tiszti főorvos hangsúlyozta, 1 hogy a korábban érvényben lé- | vő szabályok csak a bírság te- J kintetében változtak. A kor- 1 mányrendelet betartásához Zsebre megy a dokumentálatlan vegyszerhasználat. ugyanaz kell, mint eddig: be kell jelentkezni az ÁNTSZ-hez, kockázati elemzést kell készíteni és be kell szerezni a biztonsági adatlapokat. Molnár Ilona elmondta: veszélyes készítmény mindaz, amin narancssárga alapon fekete színű, veszélyt jelző szimbólum van - halálfej, tűz, hal, fa. Attól függően, hogy a szimbólum mérgezőt, ártalmast, tűzveszélyest vagy környezetre veszélyes terméket jelöl-e. Molnár Ilona nem mulasztotta el figyelmeztetni az érintett vállalkozásokat, állampolgárokat: jó volna, ha nagyon komolyan vennék a szabályozást, és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos felelősséget, hiszen a jövőben az esetleges hanyagság igen sokba kerülhet. ■ Takács Valentina Agyonszabályozott az élet EDDIG IS TUDTAM erről a kötelezettségről, be is tartom - mondja Kiss Tünde kozmetikus.- Ugyanakkor a jogalkotók rá széről kissé igazságtalannak, túlzónak tartom a jogszabályt Egyébként pedig hiába van szó az unióval harmonizáló törvényről, utazásaim során sehol nem tapasztalom, hogy ennyire agyonszabályozott lenne az élet.