Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-05 / 208. szám
4! KTE-Ereco - Győri Élű Soproni Liga NB l-es labdarúgó-bajnokság, a 3. fordulóból elmaradt mérkőzés Kecskemét, Széktói Stadion - 2008. szeptember 7., 18 óra Nem akarta elhinni, hogy gólt kaptak Alempijevics szerint a Győr nem bunkerfocit, hanem támadó futballt játszik majd, és ez kedvez csapatának. Borbély Károly Az Újpest elleni találkozón sokak véleménye szerint a Kecskeméti TE-Ereco egyik legjobb játékosa a középpályás Alek- sandar Alempijevics volt. Ugyanakkor több médiában is a közepesen játszó labdarúgók közé sorolták a meccs végeztével.- Nem foglalkoztat, nem is figyelem, hogy hányas osztályzatot kapok az újságban. Az Újpest elleni mérkőzésen éreztem, hogy nem nyújtottam gyenge teljesítményt, főleg védekezésben. Támadásban lehettem volna jobb is. Kicsit zavar, hogy a KTE színeiben még nem szereztem gólt, pedig már próbálkoztam többször. Remélem, mihamarabb beáll a lábam a góllövésre - mondta Alempijevics, aki nehezen emésztette meg, hogy háromszor is a fővárosiak kapujába találtak, mégis vesztesként hagyták el a Szusza Ferenc Stadiont.- Nagyon fájt, amikor a találkozó vége előtt két perccel bekaptuk a negyedik gólt. Nem is nagyon akartam elhinni, azt hittem, rosszul látok. Sokat hibáztunk azon a meccsen, három gólról csak mi tehetünk. A fiatal, húszesztendős játékos eddig csupán hazájában, Szerbiában futballozott. Ott is csak egyetlen klubnál, a Partizán Beogradnál. Kecskeméten kóstolt bele a magyar labdarúgásba.- A szerb bajnokságban sokkal harciasabbak a játékosok, keményebb a futball. Valamint a győzelemhez szükséges pluszt könnyebben, vagy inkább hamarabb teszik hozzá a pályára lépők, mint Magyarországon - mondta eddigi tapasztalatait a két nemzet futballja közötti különbségekről. A Győr elleni mérkőzést bizakodássál várja Alempijevics, és logikusan meg is indokolta, hogy miért: - Az eddigi csapatok, akikkel itthon játszottunk gyengébbek voltak az ETO-nál, beálltak véldekezni. A győriek biztosan támadóbb futballt játszanak, mint - mondjuk - a Nyíregyháza. Nyílt meccset várok és remélem, egy góllal többet lövünk ellenfelünknél - tette hozzá a KTE-Ereco középpályása, akinek legnagyobb vágya, hogy egyszer magára öltse a Manchester United mezét. Ugyanakkor elismeri: addig még bőven van mit tanulnia. Aleksandar Alempijevics (elöl) szerint a szerb bajnokságban harciasabbak a játékosok, mint az itteniben. Vezetőedző: TomiszlavSzivics yi I °\ xm* llitf* o, o \QSltf*'CS Vezetőedző: Egervári Sándor o ÖLí ‘**0$ .1 wontfo .r-tí l 0 i o jjj ; 1 afcflNÁCS o . ^VtoM'vGS Q •**•%*£» j6sdiS»*w o o »»#•*** o I 6 , Kecskeméti TE-Ereco-Győri ETO Vezeti: Mészáros István (Viszokai László, Kiss Zoltán) JEGYÁR, diák, nyugdíjas: 1000 Ft, 14 éves korig ingyenes felnőtt: 1500 Ft A labdarúgó NB I. állása SÉRÜLT (KTE): (Győr): Lovrics (talpcsonttörés) Gyagya (térdsérülés) Bank, Kiss M. (mindkettő combsérülés) Eugene (műtét után lábadozik) 1. Debrecen 6 4 2 0 12-3 14 2. Újpest 6 4 1 1 10-8 13 3. Haladás 6 42 11-3 12 4. Vasas 6 42 9-9 12 5. MTK 6 3 1 2 13-11 10 6. ZTE 6 3 1 2 10-9 10 7. Győr 5 32 10-8 9 8. Nyíregyháza 6 2 2 2 7-6 8 9. Paksi FC 6 2 2 2 12-12 8 10. Bp. Honvéd 6 2 2 2 9-9 8 11. Fehérvár 6 2 1 3 5-6 7 12. Kaposvár 6 1 2 3 8-10 5 13. Diósgyőr 6 1 2 3 8-11 5 14. KTE-Ereco 5 1 1 3 7-9 4 15. REAC 6 1 1 4 9-15 4 16. Siófok 6 1 0 5 1-12 3 TÁMOGATOK: Ereco I p MizsePack* Ét m Minfiscqhrn partner j^j KREFER HE1BL 1 Piroska qqÜMÖ/cSSZÖVf) ^CSKE^ QUÜMÖlcSHehtáf okker tüzép AUTÓ Bátort Ingatlankezelő és Kereskedelmi Kft ftfmSMUíjoa fü PHOENIX MECANO § I«— — m| Tormási TtOÍÍO Autóház Lakodalmas és Vendégház 'Sffiiíi Cjtfütuö/csHekfár m Consol Trade □min FITNESS LJf-sHN/EPtzAi Otp an Hk.'tPt MUIIIKIR MÉDIAPARTNEREK: B 0N.hu A bAcs-kiskw* mmt okunc 3 ouno KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓ fnálunk a szurkoláshoz rí okker tüzép I HAJRA KTE! ÉPÍTŐANYAG-CENTRUM