Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-24 / 224. szám
ÉLETMÓD ÜTAZAS Habos-zenés bajor élmények sörfesztivál Két hétig tart még a szombaton kezdődött müncheni Oktoberfest A fesztiválon idén körülbelül 1600 pincérnő sürög a vendégek körül, és egyszerre akár nyolc-tíz korsó sört is képesek az asztalokhoz vinni Idén 175. alkalommal rendezik meg a sörrajongók legnagyobb ünnepét, a hagyományosan szeptember végén tartott Oktoberfestet. Wlcsek Anna Több ezer bajor népviseletbe öltözött sörrajongó lelkes ünneplése közepette nyitották meg szombaton Münchenben a 175. Oktoberfestet. A világ legnagyobb sörfesztiváljára idén a tavalyinál is nagyobb látogatottságot várnak. Az előzetes becslések szerint több mint hatmillió vendég csaknem hétmillió korsó sört fog legurítani a torkán az október 5-ig tartó vigasságon. Az egész világot, de főleg Európát megmozgató habos fesztivál története 1810-ignyúlikvisz- sza, amikor I. Lajos király feleségül vette Therese von Sachsen- t Hildeburghausen hercegnőt. A % király ekkor népünnepélyt rendezett a városban, és az évforduló környékén a németek azóta is ünnepelnek. A rendezvényt is minden évben a Theresienwiese (Terézia-rét) nevű területen tartják, ahol évről évre nagyobb sátrakat húznak fel. Gyakori kérdés az ünnepséggel kapcsolatban, hogy az Oktoberfest miért szeptemberben kezdődik. A válasz pusztán annyi, hogy az évek során a szervezők a hűvös októberi időjárás miatt csúsztatták egyre korábbi időpontra a megnyitót. Ezért ma már a fesztivál mindig szeptember végén kezdődik, és október első hétvégéjén ér véget. Az első hordót minden évben a város polgármestere üti csapra, az első korsó sört pedig a tartományi miniszterelnök kapja. A rendszer a korábbi évekhez hasonlóan működik most is. A fő- és a melléksátrakban a különböző német sörfőzdék vonultatják fel legfrissebb főzeteiket. Az óriási korsókkal azonban óvatosan kell bánni, mert az Oktoberfest idejére minden sörfőzde erősebb, magasabb alkoholtartalmú nedűket készít. A tradicionális bajor sörfajták mellett idén is kóstolható lesz több fajta barna, illetve ízesített sör, amelyek közül a németeknél a citromos az abszolút kedvenc. Idén 14 óriássátor várja a látogatókat, amelyekben egyszerre csaknem tízezer embert tudnak leültetni. Mivel a korábbi években többször előfordult, hogy a zsúfoltság miatt egy-egy .helyszínt ideiglenesen le kellett zárni, ezért ma már kivetítőkön lehet figyelemmel követni az aktuális látogatottságot. Emellett természetesen számos kisebb sátor és Itthon is lesz sörfesztivál AKIK NEM AKARNAK egészen Münchenig utazni egy korsó finom sörért, elég csak a fő várost célba venniük. ízletes söröket hazánkban sem nehéz találni. Október 3-tól 5-ig ugyanis a Lurdy Kiállítás és Vásárközpontban is sör- fesztivált rendeznek. A kiállítók több mint 1400 négyzet- méteren vonultatják fel a hagyományos, az új és a különleges ízvilágú folyékony kenyereiket. A programok között látványos kiállítások és játékok is várják az érdeklő dókét. egyéb vendéglátóhely is a látogatók rendelkezésére áll. Idén körülbelül 12 ezer ember dolgozik azon, hogy minden a lehető leg- zökkenőmentesebben történjen. Több mint 1600 pincérnő hordja a többkilós korsókat, nagyjából másfél másodperc alatt csapolnak tele egy korsó sört. Aki pedig a mulatozás és a sörivás mellett egyéb programokra Éjjel nem mérik a sört A sörsátrak munkanapokon délelőtt tíz órától este fél tizenkettőig vannak nyitva, az utolsó korsó söröket fél tizenegykor lehet kikérni. Hétvégén a sátrak egy órával korábban nyitnak. A hivatalos korsóméret egy liter, amelyért idén 8-8,30 eurót kérnek. Az ásványvíz literenként 6,18 euróba, a limonádé 6,71 euróba kerül ez évben. A legapróbb szuvenír idén is a mézeskalács szív lesz, amelyért 3,8 eurót kell fizetni A hatéves kor alatti gyermekek szülői felügyelettel sem tartózkodhatnak este nyolc után a sátrakban. is benevezne, annak mindenképpen fel kell keresnie a szintén hagyományos óriáskereket és a krinolint. Az ötven méter magas óriáskerékről fantasztikus látvány nyílik nemcsak a mulatozó tömegre, de a városra is. A krinolin nevű körhinta mellett pedig egész nap egy fúvószenekar játszik élőben. Az óriási érdeklődés miatt a A korsók egy liter űrtartalmúak városi szálláshelyek már hetekkel ezelőtt bejelentették, hogy minden férőhelyük elkelt. Ennek ellenére továbbra is rengetegen kelnek útra, hogy leguríthassanak legalább egy korsó müncheni sört. A helyi tömegközlekedés és a rendőrök természetesen felkészültek erre, de az autóval közlekedők fokozott rendőri ellenőrzésre számítsanak. Utazás a sörváros felé akik vonattal szeretnék elérni a sör fővárosát, már 2750 forinttól válthatnak jegyet a München felé tartó közvetlen járatokra. Autóval a távolság Hegyeshalomtól 518 kilométer, amely alig öt óra alatt érhető el. Münchenbe sajnos diszkont légitársaságok nem indítanak járatokat, így a repülő jegy a fesztivál idejére két fő nek csaknem százezer forintot tesz ki. Sok utazási iroda indít azonban buszos utakat, amelyek két-három éjszakára szállást is biztosítanak néhány tízezer forintért. HIRDETÉS Ha HÉVÍZ, akkor Hunques t HoteCs í Natt ért rá nyaralni vagy csak egy kis pihenésre vágyik? m ti i; n o ti í s r h o t 11 PANORÁMA ' fí f v i i AKCIÓ! HUNOUCST HOTEL HELIOS M ÉV j Z ***•£ ajánlata: (Érvényes 2008.10.01 -10. 23.) Indián nyár délben leves büfé, félpanzió, fürdőjegy a gyógytóra vagy gyógymedencékhez: már 9.700 Ft-tól/fő/ éj. E-mail: fiotelpanorama@hunguesthotels.com www.hotelpanorania.hunguesthotels.com ajánlata: (Érvényes 2008.10.07 -10.23.) Relax "7" 45.000 m2-es természetvédelmi parkban. délben leves büfé, félpanzió, termálfürdő és wellness részleg használat. Ajándék: 1 só- és 1 zeneterápia, 1 aromafürdő vagy 1 frissítőmasszázs / lő. már 10.400 Ft-tÓI / fő / éj. E-inail: hotelhelios@hunguesthotels.com www.hotelhelios.hunguesthotels.com Üdülési csekket elfogadunk. • Egészségpénztári tagoknak extra kedvezmény! Az árak az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák. Szobafoglalás: Tel.: 06(83)342-895, 06(83)-341-074. fax: 06(83)340-485 Éjszakai túra és bogyókeresés hétvége Programok a Zselicben és a Mecsekben Két programmal is készülnek a Duna-Dráva Nemzeti Parkban azoknak, akik a természetben töltenék a hétvégi szabad óráikat. Szombaton este a Magyar Csillagászati Egyesület, a Meteor Természet- barát Turista Egyesület és a Nemzeti Park Igazgatóság közös túrát indít a zselici égbolt megtekintésére. A túra célja a zsebei éjszaka bemutatása és csillagos természetfotók készítése. A kirándulás kezdőpontja Kardosfa, végpontja a simonfai Zsebe turistaház. A túra két szakaszból áll: egy 6 kilométer hosszú körtúrából, amely Kardosfára tér vissza, valamint egy 13 kilométeres gyaloglásból a Zsebe turistaházig. A szervezők a résztvevőknek szállást tudnak biztosítani a jelentkezések sorrendjében. Aki nappali túrára vállalkozna, annak érdemes arra az erdei kirándulásra jelentkeznie, amelyen a természet adta kincseket mutatják be a résztvevőknek. A Boszorkánykonyha - bogyók, füvek a Mecsekben nevű program szintén szombaton lesz, időtartama körülbelül három óra. A pontos indulási időpontról később tájékoztatják a jelentkezőket. Érdeklődni az éjszakai túráról a 06-70-377-3386-os telefonszámon, a boszorkánykonyháról pedig a 06-30-377-3388-as számon lehet. ■ ■ A hideg beköszöntővel a kullancsok még nem bújtak el, védekezni kell ellenük. HÍBSÁV Életmód rovatunk heti oldalainak témái kedd AUTÓ & MOTOR ► SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS A Bababörzén minden egy helyen megtalálható használt és új holmik a Bababörzén. Nadrágkosztümök sokféleképpen. Müber Attila kaszkadőrnek tanul, és Lídiában próbál szerencsét. Nyársra tűzött ételek a legújabb FANNYBAN. Ismét Európa legjobb repülőtere a müncheni negyedszer választották meg az európai utazók Európa legjobb légikikötőjének a müncheni repülőteret. Ezzel egy időben röppent fel a hír, miszerint London legnagyobb repülőterét, a Heathrow-t a város polgármestere bezáratná, és helyette egy másikat építtetne a Temze partján. Svájci és olasz járatok indulnak Budapestről két légitársaság is új járatokat indít a közeljövőben. Októbertől hetente négyszer a harmadik legnépszerűbb svájci városba, Genfbe repülhetnek a magyar utasok, míg jövő februártól Mbánóba is lehet jegyeket váltani menetrendszerűen közlekedő járatokra. Korzikán tengeri kalózok fosztogatnak kiraboltak egy kikötőben horgonyzó jachtot tengeri kalózok Korzikán. A fegyveres banditák támadása eddig szokatlan volt a francia partoknál, ezért most nagy erőkkel folyik a nyomozás az ügyben, és a kikötőkben fokozottabb ellenőrzést rendeltek el. Szüreti vigadalom lesz Szigligeten szombaton egynapos vigadalmat tartanak a Balaton partján, Szigbgeten. Délután háromkor felvonulás indul az Esterházy-pincétől a falu központjáig. A programok között természetesen szüreü bál, néptáncbemutató és borkóstolás is lesz. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.reggel.hu