Petőfi Népe, 2008. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-06 / 209. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. SZEPTEMBER 6., SZOMBAT SPORT 15 Spari-győzelem a rangadón asztalitenisz A soltvadkertiek két értékes skalppal tértek haza Fotónkon a kecskeméti színekben épp szerváló Molnár Zita a mérkőzés elején kicsit bizonytalankodott, majd belelendült és megállíthatatlan volt. Melyik arcát mutatja a bajai csapat a hétvégi hazai bajnokin? Óriási ziccert hagyott ki a Bajai LSE KALO-MÉH. Az NB II. Nyu­gati csoportjában négy forduló után all. helyen áll az együttes, pedig akár vezethetné is a táblázatot. Ehhez csak annyi kel­lett volna, hogy a múlt szom­baton, Dunaújvárosban legyőz­ze a pont nélküli házigazdákat. Nem sikerült. A számtalan kiha­gyott helyzet miatt 2-0-s vere­séggel tértek haza a kék-sárgák.- Ez a futball. Kimaradt féltu­catnyi helyzetünk, az újvárosi­ak háromszor jutottak el a ka­punkig, és két gólt szereztek. Ki­csit olyan volt a mérkőzés, mint a Pécs elleni bajnoki, de fordí­tott szereposztásban - értékel Goreüch Gábor, a Baja edzője. Két hazai győzelem, két ide­genbeli vereség. Eddig ez az újonc teljesítménye. Vasárnap 16.30-kor a Százhalombatta el­len javíthat mérlegén a Baja. A 12. helyezett vendégek az előző fordulóban a Kozármisleny ellen szerezték meg első győzelmüket. Gorétich Gábor szerint hig­gadt, fegyelmezett játékkal le­győzhető Százhalombatta, de eh­hez a helyzetkihasználásban so­kat keli javulnia csapatának. ■ Alonso rákapcsolt, a címvédőt üldözi a balszerencse A kétszeres világbajnok spanyol Fernando alonso (Renault) ér­te el a legjobb időt a Forma- 1-es Belga Nagydíj 2. szabadedzésén, Spában. Igaz, Alonso csak öt szá­zaddal előzte meg az első trénin­gen leggyorsabb brazü Massát. A vb-címvédő finn Räikkönen a kilences kanyarban nekicsapó­dott a gumifalnak, és elveszítet­te hátsó légterelőjét. A futam hol­nap 14 órakor kezdődik. ■ Az extra ligás női bajnok­ság tegnapi nyitó fordulójá­ban a Kecskeméti Sparta­cus hazai pályán 6:3-ra győzött a Soltvadkert ellen. Borbély Károly- Simán győzünk. Egy óra alatt vége - vélekedett több hazai szurkoló a kecskeméti Széche­nyi sétányon található csarnok bejárata előtt. Először úgy tűnt, hogy igazuk lesz: a Molnár Zita, Pergel Szandra kettős simán hozta (3:1) a párosok meccsét az Ambrus Tímea, Ambrus Kriszti­Erwin Koeman, a magyarok szö­vetségi kapitánya az eddigi há­rom barátságos mérkőzéshez hasonló játékot ígért a Puskás Ferenc Stadionban ma 19:45 óra­kor kezdődő Magyarország-Dá- nia labdarúgó-vüágbajnoki selej­tezőre. Mint mondta: elsősorban na duóval szemben, majd Pergel verte (3:0) Ambrus Beátát. Már­is lehetett fogni a krétát, és a zöld táblára felírni, hogy 2:0-ra vezet a Kecskemét. Na eddig volt sima a meccs a hazaiak részéről. Ma­darász Dóra ugyanis 3:2-re kika­pott Ambrus Krisztinától. De ho­gyan! A kecskeméti lány 2:0-ról állt fel, de hiába volt nála a pszi­chikai előny, az ötödik szettben 12:10-re elvérzett. Majd Molnár Ambrus Tímától (0:3), Pergel pe­dig Ambrus Krisztinától (1:3) szenvedett vereséget. Újra lehe­tett elővenni a krétát, és felje­gyezni: 3:2-re vezet a Vadkert. Innentől azonban nem sok ba­védekezésben kell javulni, s er­re nagy hangsúlyt fektettek az elmúlt egy hét felkészülése so­rán. Megjegyezte, hogy Rudolf Gergely és Torghelle Sándor be­hívásával bővült az együttes tak­tikai repertoárja. - Mennyit akar? - kérdezett vissza arra az bér termett az Ambrus testvé­reknek. Molnár először Beátát, majd Krisztinát győzte le, míg Tímeával Pergel és Madarász bánt el. Mind a négy játszma 3:0- ával ért véget.- A csapategységnek köszön­hetjük a győzelmünket, és an­nak, hogy Madarász Dóra kezd felnőni Molnár Zitához és Per­gel Szandrához. Dóra vesztett ugyan Ambrus Krisztinával szemben, de a Tímea elleni győ­zelmével sokat segített rajtunk. Dóra és Krisztina meccse nagy csatát hozott: Magyarország két óriási tehetségét láthattuk ját­szani! Meggyőződésem, hogy újságírói kérdésre a holland szakvezető, hogy hány ponttal lenne elégedett szombaton a dá­nok és szerdán a svédek elleni selejtezőn. - Egy-egy meccsen bármelyik válogatottat legyőz­hetjük, de hosszú távon nézve jelenleg mindkét csapat előt­pár év múlva mindketten a fel­nőttválogatottban fognak szere­pelni - mondta Türei Ferenc, a kecskemétiek edzője.- Az elején még frissek vol­tunk, és akkor Timi és Krisztina nagyon jól teljesített. De a játsz­mák megnyerése sokat kivett be­lőlük: fejben elfáradtak, képtele­nek voltak betartani a taktikai utasításokat. Leromlott a teljesít­ményük, és tudásuknak csak a felét tudták hozni. Annak viszont nagyon örülök, hogy két értékes skalppal - Molnáréval és Perge- lével - térünk haza - vélekedett a soltvadkertiek szakosztályve­zetője, Ambrus Ferenc. tünk jár. A lényeg, hogy a játéko­sok valósítsák meg, amit kér­tem, és akkor ez bizonyára pon­tokban is meg fog mutatkozni. Koeman kezdőcsapatot nem hir­detett. Annyit elárult, hogy fejé­ben már összeállt a pályára lé­pők névsora. ■ SPORTMŰSOR Vasárnap ASZTALITENISZ NB I-es férfimérkőzés: ATSK Szeged I.-Kecskeméti Sparta­cus, 11 órakor. NB Ill-as férfimérkőzés: lános- hida-Lakitelek, 14 órakor. AUTÓSPORT A szlalom-Eb záró futama: Kecs­kemét, gokartpálya. Szabad­edzés 8 órától, utána futam. A versenyen jelen lesz Túri Tamás többszörös ralibajnok, akinek Toyota Corolla WRC típusú autó­jába navigátorként beülhet egy - a helyszínen kisorsolásra kerü­lő - szerencsés néző. LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzés (a 3. fordulóból elhalasztott találkozó): Kecske­méti TE Ereco-Győr. Kecskemét, Széktói Stadion, 18 órakor. NB II. Nyugati csoport: Bajai LSE KALO MÉH-Százhalombatta, 16.30-kor. NB III. Alföld csoport: Újbuda- Kiskunfélegyházi HTK, 13 óra­kor. Hódmezővásárhely-Kecske- méti TE II., Adrenalin Izsáki Sár­fehér SE-Algyő, 16.30-kor. Az Izsákra és a KTE II.-re nehéz mérkőzés vár, viszont a Félegy­háza a sereghajtó otthonában megszerezheti őszi első győ­zelmét. Akker Tüzép megyei I. osztály: Solt-Nemesnádudvar, Akasztó- Kerekegyháza, Kalocsa-Dus- nok, 16.30-kor. Poli Farbe megyei II. osztály, Észak: Jakabszállás-Városföld, Kecskeméti LC-Pálmonostora, Nyárlőrinc-Lakitelek, Helvécia- Tiszaalpár, Csólyospálos-Kunfe- hértó, 16.30-kor. Stadler megyei II. osztály, Dél: Kelebia-Felsőszentiván, Gara- Érsekcsanád, Bácsborsód-Baja- szentistván, Szeremle-Szakmár, Császártöltés-Sükösd, 16.30-kor. Megyei III. osztály, Északi cso­port: Soltszentimre-Dunaegyhá- za, Apostag-Fülöpszállás, Ágas- egyháza-Kunadacs, 16.30-kor. TÖMEGSPORT 23. Nike Budapest nemzetközi félmaraton: Budapest, Városli­get, 10 órakor. Az előnevezések alapján 43 ország képviselői so­rakoznak fel a rajtnál. Bács- Kiskun megyéből legutóbb 142 futó vett részt a versenyen, kö­zülük Németh Géza, illetve Ko­vács Mariann volt a legeredmé­nyesebb. Az idén 162 versenyző nevezett a megyéből. Hétfő FUTSAL NB I-es mérkőzés: KTE Cucu FC-Colorspectrum Aramis (Bu­dafok). Kecskemét, Messzi I. Sportcsarnok, 20 órakor. ■ Koeman óvatos, még nincs kezdőcsapat labdarúgás Rudolf és Torghelle behívásával bővült a taktikai repertoár Bombaerős a Keleti csoport kézilabda Kiskőrösön alaposan átalakult a játékoskeret A férfi NB I/B Keleti csoportja 13 együttessel készülődött a szep­tember 13-ai bajnoki rajtra. A sor­solásban azonban már csak tizen­két csapat szerepel.- Mi is történt pontosan? - kér­deztük Bárány Zsoltot, a Kiskő­rös KSK edzőjét.- Másfél héttel ezelőtt a tavalyi bajnokság bronzérmese, a Tisza- fóldvár bejelentette, hogy anyagi okok miatt visszalép. Mivel a sor­solás már korábban elkészült, a szövetségben nem akarták felbo­rítani a mindenki által jóváha­gyott programot. így viszont min­den hétvégén két csapat szabad­napos lesz.- Hol tartanak a felkészülésben?- Egy hónapja kezdtük el az edzéseket. A keret folyamatosan alakult ki, jelenleg 17 tagú. Egy év kitérő után Csermák Gábor és Ko­vács Árpád visszatért Kőrösre. A dunaújvárosi ifjúsági együttesből két fiatal kettős igazolással került hozzánk, egy pedig véglegesen. A felbomlott Tiszaföldvárból leiga­zoltuk Varga István kapust, Tóth László jobbszélsőt, Krasznai Gá­bor átlövőt. látszottunk több elő­készületi meccset. Legutóbb a Dunaferr ificsapatát vertük 8 gól­lal és biztató játékkal.- Milyennek találja a Keleti csoport mezőnyét?- Bombaerősnek! Idekerült az élvonalból kiesett Nyíregyháza és Békés. A feljutásra pályázó FTC volt válogatottakkal erősített. A Miskolc keretét élvonalbeli játé­kosokkal töltötték fel, és akkor még nem is szóltam az Ózdról, az Orosházáról vagy a tavalyi ezüst­érmes Félegyházáról. A hat leg­jobb csapat közül bármelyik meg­nyerheti a bajnokságot. Boldog lennék, ha mögöttük a hetedik he­lyet sikerülne megszerezni. Leg­alábbis a keretünk képes lehet er­re. Kérdés, hogy a sok helyről ér­kezett játékosokból mikorra áll össze egy igazi csapat. Egy hét múlva a Balassagyarmat ellen szeretnénk „pontosan” kezdeni. Gond, hogy Horváth András eltil­tás, Nagy lózsef pedig sérülés mi­att nem léphet pályára. ■ Sz. E. Tabdi, Bucka dűlő 202. Tel.: 78/510-358, 102 mellék Asztali fehér: 17,Hői 50 Et/kg Asztali vörös: 17',Hői 50 Ft/kg Kékfrankos, Zweigelt: 18,1-től 58 Ft/kg -3 Ft/kg fokonként Fizetés: Vegyes fehér: 30 napon belül egy összegben Vegyes vörös: 50 % 3 hét, 50 % 2009. március Kékfrankos, Zweigelt: 50 % 3 hét, 50 % 2009. március szakképzett gyógyszerészeket és gyógyszertári asszisztenseket keres Kiskunhalason nyíló Pingvin patikájába! Jelentkezésüket várjuk a 62/550-532-es telefonszámon vagy az alias:« pingvinpalika.hu e-mail címre. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ-FEDETT USZODA-JACUZZI-SZAUNA­INFRASZAUNA-ÉTTEREM Nyitva: 9-20 óráig! Telefon: 76/441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Várjuk szeretettel a Petőfi Népe olvasóit is! KISKUNHALASON Nagy Sz. István u. 1. Tel: 77/422-590. Tel/fax:77/427-700 E-mail: halasthermal@emitelnet.hu wvyw.halasthermal.hu Várjuk felüdülni vágyó kedves vendégeinket csipke gyógyvízzel kellemes környezettel. A téli bejáró üzemel egész évben! NYITVA TARTÁS: hétfőtől csütörtökig 6.00-21.00 óráig, péntek-szombat 6.00-20.00-ig, 20.30-23.00 óráig éjszakai fürdőzés, vasárnap: 6.00-21 óráig. Minden hónap első hétfőjén szünnap! Várjuk a Petőfi Népe olvasóit is! Strand és Termálfürdő AMPINö

Next

/
Oldalképek
Tartalom