Petőfi Népe, 2008. augusztus (63. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-04 / 181. szám

4 KECSKEMÉT PETŐFI NÉPE - 2008. AUGUSZTUS 4., HÉTFŐ Perzselő Több száz résztvevő gyűlt össze szombaton 10 órakor a Perzselő dombfutásra Kecskeméten. A IUSTITIA Sport- és Kulturális Egyesület szerve­zésében a futókat Kecskeméten a Benkó Zoltán Szabadidőközpontba várták. Három távból választhattak a résztvevők, korcsoport alapján: 830 mé­ter, 2,6 kilométer, illetve 5,2 kilométer. A pálya füves és betonos volt, vegyesen. A célban minden résztvevőt frissítő várta. Perre mehetnek a telekért óvodabővítés A város ingyen adná a területet, de nem az övé Többen mehetnek a műkertvárosi vadasparkba is az olimpia idején- Két hétig folyamatos fesztivál lesz a Műkertben az olimpia ide­jén - tájékoztatta lapunkat Bog- dándy Ferenc, a városrész ön- kormányzati képviselője. - Az a célunk, hogy a családok gyerme­kestől jöhessenek, s míg a fel­nőttek egy sör mellett nézik a ki­vetítőkön az olimpiát, a gyere­kek játékokkal szórakozhassa­nak, felügyelet mellett. Autókkal ezért tilos lesz behajtani a vadaspark előtti területre au­gusztus 9-étől 24-éig. Megfelelő parkolóhelyekről a Mártírok út­ja túloldalán gondoskodunk. Re­mélem, hogy a vadaspark forgal­ma is fellendül ebben az időben, mert a különböző rendezvénye­ket és a tombolákat összekötjük magyarázta a képviselő. Egész nap sütés-főzés, sörsá­tor és számítógép-használat vár- I ja a vendégeket. Aki maga is sportolni vágyik, olimpiai futás­ban, falmászásban vagy tizen­egyesrúgásban veheti fel a küz­delmet az ellenfelekkel, a kevés- ] bé harciasak lekvárt főzhetnek J vagy kerámiát égethetnek. A vadaspark előtti területen egész napos műsorvezetés várja a ven­dégeket a jelzett időben.« B. F. I. Sport a könyvekben, kövek és kavicsok - Olvass velünk! A kecskeméti Katona József Könyvtárban az augusztus töb­bek között az olimpia jegyében zajlik. Az olvasóteremben több­féle könyv lesz található a nagy sporteseményhez kapcsolódó­an. Emellett Olimpiai nyomke­reső mottóval holnaptól isme­retterjesztő játékot hirdetnek - nem csak gyerekeknek. Bár nem az olimpiához kötődik, de érdemes megtekinteni a hol­nap nyíló időszaki kiállítást is a könyvtárban: Miklóstelep 125 éves címmel tárlat látható a ho­moki szőlőtermesztésről. Emel­lett szerdán 14.30-tól folytató­dik az Olvass velünk! gyerek- program, ahol irodalmi műve­ket olvasnak fel, és hozzá kö­tődő játékokkal ismerkedhet­nek meg a részt vevő gyerekek az adott témához kapcsolódó­an. Ezúttal a kövekről, kavi­csokról lesz szó. ■ S. H. Perre megy a város egy magánszeméllyel, ha nem tudnak megegyezni egy közös tulajdonú ingatlan hasznosításáról. Magyarvári Annamária Az említett telek egy 3932 négy­zetméter nagyságú beépítetlen te­rület a Fáklya utca, Győzelem ut­ca és a Szent-Györgyi Albert utca között, s osztatlan közös tulajdo­nát képezi az önkormányzatnak, valamint egy magánszemélynek. A kecskeméti önkormányzat le­mondott elővásárlási jogáról a Balaton utca 24. szám alatt talál­ható (volt pártház) épületének esetében. Erről döntött a közgyű­lés csütörtöki rendkívüli ülésén. Az összesen 6364 négyzetméter nagyságú terület és a rajta talál­ható 2435+97 négyzetméteres felépítmény egyébként a Bács- Kiskun Megyei Önkormányzat tulajdonát képezi. A megyei köz­A testület már egy 2007-es hatá­rozatában döntött arról, hogy a fenti ingatlanon meglévő tulajdo­ni hányadának és egy szomszé­dos önkormányzati tulajdonú in­gatlannak az össze­vonásával kialakuló új ingatíanból 1000 négyzetméternyi te­rületet a Magyaror­szági Baptista Egyház részére in­gyenesen átad. Az egyház a terü­letet a már működő óvoda bővíté­sére hasznosítaná. A megvalósu­láshoz azonban telekhatár-rende­zésre és a közút nyomvonalának gyűlés az ingatlant versenytár­gyaláson értékesítette, az adás­vételi szerződést 2008. július li­án írták alá a STOP INGATLAN- INVEST Kft.-vel. A szerződésben az ingatlanra a befektető bruttó 420 millió forintos vételi ajánla­tot tett. A Balaton utcai ingatlant kül­ső szakértő is megtekintette, be­csült értékét a jelenlegi funkció megtartása mellett nettó 365 megváltoztatására is szükség len­ne. Noha az önkormányzat és a magánszemély között már egy éve zajlanak a tárgyalások, eddig nem sikerült olyan megoldást ta­lálni, melyet mind­két fél elfogadna. En­nek egyik oka, hogy a magánszemély nem hajlandó térí­tésmentesen átadni a szükséges területet az önkormányzatnak - annak ellenére sem, hogy a köz­út kialakításával a tulajdonában maradó ingatlan értéke jelentő­sen nőne. Ez utóbbi információt millió forintban jelölte meg. Az elővásárlási jog gyakorlását a szakértő csak abban az esetben javasolta, ha az önkormányzat továbbra is irodaként használná vagy bérbe adná az épületet. Er­re azonban a szakértői vélemény szerint csekély az esély, mivel az irodapiac erősen telített. Eh­hez a napirendi ponthoz Szécsi Gábor is hozzászólt. Hangsú­lyozta: mivel az épület a szakér­erősítette meg Falu György fel­szólalása is, aki elmondta:- Egyértelmű, hogy a tervezett közút kialakításával erős érték- növekedés következne be az in­gatlanon, mely így építési telek­ké válna. A társtulajdonos azonban hajt­hatatlan: továbbra is ragaszkodik a pénzbeli ellenszolgáltatáshoz. A városatyák ezért most úgy dön­töttek: ha a tárgyalások a közeljö­vőben sem vezetnek eredményre, bírósághoz fordulnak, és polgári peres eljárásban kérik a közös tu­lajdon megszüntetését. tői véleményezés szerint bérbe­adással nem - vagy csak nagyon nehezen - hasznosítható, így ő a vételi jogról való lemondást java­solta a közgyűlésnek. A döntéshez minősített több­ség kellett, de ez bőven megvolt, hiszen a testület 21 igen, 0 nem és 4 tartózkodással a vételi jog­ról való lemondás mellett hatá­rozott. ■ Magyarvári Annamária Az alapítás után új székhelyet kapott a humán szakközépiskola Új székhelye lesz a jövőben a frissen alakult kecskeméti hu­mán középiskolának - erről is határozott csütörtökön a város közgyűlése. Az új intézmény a városi szakképző iskolák átszer­vezését követően ugyan csak alig egy hónapja, 2008. július 1- jén jött létre, a közgyűlés már most módosított az iskola alapí­tó okiratán. Erre azért volt szük­ség, mert az eredeti alapító ok­iratban az intézmény székhelye­ként a Humán Középiskola Szé­chenyi István Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Iskoláját jelöl­ték meg, a Nyíri út 32. szám alatt. ■ Ha a tanév megkez­dődött, tilos az átszer­vezés. A városvezetés eredeti elkép­zelése az volt, hogy a humán kö­zépiskola gazdasági szervezete ide, a vendéglátó-ipari intéz­mény udvarán található, haszná­laton kívüli épület termeibe köl­tözik. Ehhez azonban a helyisé­geket fel kellett volna újítani. A végleges létszám és a feladatok áttekintése után azonban kide­rült: a közös igazgatású közokta­tási intézmény gazdasági appa­rátusa megfelelő szervezéssel a Szent-Györgyi Albert Egészség- ügyi Szakközépiskola épületé­ben, a Nyíri út 73. szám alatt is elhelyezhető. A alapító okirat módosítása egyébként azért is volt sürgős, mert a közoktatási törvény értelmében a székhely- változtatás átszervezésnek mi­nősül, amit tanítási év közben nem lehet. Az új humán szakkö­zépiskola székhelyének megvál­toztatását korábban már az isko­la nevelőtestületi értekezlete is kezdeményezte. ■ M. A. Foglalkozások a Szórakaténusz Játékmúzeumban Ezen a héten is folytatódnak a mű­helyfoglalkozások a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumban. Holnaptól vasárnapig a papírjá­tékkal ismerkedhetnek meg a gyerekek. A foglalkozások 10-től 12 óráig, illetve szombaton 14.30- tól 16.30-ig tartanak. ■ S. H. Uj gazdája lesz a Balaton utcai háznak ingatlanfejlesztés A városi közgyűlés lemondott az elővásárlási ]ogról ■ A társtulajdo­nos is jól járna az ügylettel. KECSKEMÉTI ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Kovács Laura Mária (anyja ne­ve: Lakatos Mária) Lajosmizse, Balogh Varjú Rita (Varjú Orso­lya) Mezőtúr, Orlov Ferenc (Mi- zsei Marianna) Nagykőrös, Varga Levente Ákos (Takács Eleonóra) Helvécia, Csép Bian­ka (Nagy Judit Katalin), Füstös Dániel (dr. Ágó Zsuzsanna), Farkas Barnabás (Balogh Ani­ta), Barra Levente (Péntek Ber­nadett), Zsíros Zoltán Tamás (Varga Katalin Rózsa), Várnai Zsóka (Balázs Zsuzsanna) Nagykőrös, Ujfalusi Luca (Var­ga Dóra) Tiszakécske, Gáspár Iván (Nagy Nikoletta), Kresz- nerits Ákos (Marosa Mónika) Izsák, Tóth Adél (Hardi Berna­dett) Tass, Harangozó Dóra (Major Mária) Ballószög, Peté­nyi Máté (Virág Annamária) Kerekegyháza, Palincsár Le­vente László (Fölföldi Anikó), Vincze Szabolcs Márió (Zips Mónika Anna) Helvécia, Ko­lompár Krisztina (Ajtai Teré­zia) Tiszakécske, Tőkés Lili (Balogh Edina), Szentmiklósi Dávid (Muzslai Melinda) Izsák, Gulyás Nimród (Zana Zsuzsan­na) Nagykőrös, Pólyák Virág Enikő (Nagy Enikő), Szigeti Mirella Mia (Banyári Anett) Kiskőrös, Szőllősi Gréta (Szől- lősi Adrienn) Ágasegyháza, Cserjés Emese (Huszár Móni­ka) Szabadszállás, Cserjés Bog­lárka (Huszár Mónika) Szabad- szállás, Kovács Milán (Csávás Viktória), Pigniczki Tamás (Bartus Hajnalka) Tiszaug, Ko­csis Zsófia (Püspöky Kriszti­na), Varga Zoltán Bátor (Papp Szilvia), Vastag Balázs Zoltán (Baksa Mária) Tass, Kovács Marcell (Hegedűs Mónika), La­kó Virginia (Lakó Katalin), Tor- gyik Kinga (Patai Erika) Sza­badszállás, Nyírády Jázmin Nó­ra (Hartman Zita), Vicsik Atti­la Olivér (Nagy Valéria Tünde) Dunaföldvár, Pántlika Patrik Attila (Sallai Erzsébet) Kiskun­félegyháza, Hubina Bálint (Mártinké Ágnes) Kiskőrös, Ke­resztes Martin Dávid (Zana Zsuzsanna), Magyar Mirjam Hanna (Sváb-Kovács Mónika) Lakitelek, Pénzes Kevin (Far­kas Szabina), Drozdik András Levente (Rózsi Terézia), Antal Emma (Virág-Nagy Tímea) Izsák, Komáromi Lili (Mészá­ros Tímea) Ágasegyháza, Kop- jás Maja (Nagy Bernadett), Far­kas Zoltán (Szelestyei Györgyi) Fájsz, Kolcsár Kitti (Kása Kata­lin Emőke), Bronz Meredisz (Faragó Nikolett). Házasságot kötöttek: Nagyhegyesi Szabolcs és Hajba Judit, Rehák László Attila és Krizsán Krisztina, Antal Ta­más és Pulai Mária Cecília, Si­mon László és Dóri Orsolya, Dánfy László és Bánó Judit, Urbán István és Liscsinszky Olga, Fülöp István András és Szalai Anita, Táncos Balázs és Túri Judit, Kovács Attila és Góbor Mónika, Kara Gábor és Holbusz Hajnalka, Dienes Im­re és Varga Anikó, Vecsei Zsolt és Holczer Mónika, Micsinai Róbert és Szabó Éva. Meghaltak: Kneisz István (Izsák), Molnár Mihály, Székely József Károly, Varga István (Tiszakécske), Benke Józsefné Langó Margit (Szabadszállás), Pál-Szabó László Illésné Perjési Anna (Kerekegyháza), Pogány Sán­dor Ferencné Nagy Jolán, Kecskeméti György, Varga Jó­zsef István, Csortos Ferenc (Ti­szakécske), Sutus Mihály, Ko- csák Istvánná Kállai Magdol­na Julianna, Seres Ferenc, Czégány László (Kerekegyhá­za), Parrag Jánosné Varga Má­ria Anna, Tóth Istvánná Lász­ló Erzsébet (Jászszentlászló), Fekete János József, Nagy Má­ria (Cegléd), Berényi József Mihályné Szilvái Terézia, Vö­rösmarty Lászlóné Lénárt Irén (Lajosmizse), Gyuris József (Kerekegyháza), Petró Imréné Kiss Zsófia (Izsák), Csontos Jó- _ zsef (Helvécia), Virág Mihály (Kiskunfélegyháza). Szalmafonatok és szép kosarak kiállítása Augusztusban a kecskeméti Er­dei Ferenc Kulturális és Konfe­rencia Központban „a hónap al­kotói”: Csáki Ildikó szalmafonó, és Kanalas János kosárfonó népi iparművész, akiknek kiállítását péntektől láthatja a közönség. Csáki Ildikó köztisztviselői mun­kája mellett két évtizede foglal­kozik szalmafonással, munkáit több alkalommal országosan is elismerték már. A Tiszaalpáron élő Kanalas János fűzfavessző­ből készített használati tárgyait, bútorait is számos rangos kiállí­táson csodálhatták meg az ér­deklődők. Augusztus 13-áig megtekinthető ifj. Durkó Zsolt festőművész tárlata is. ■ Sebestyén Hajnalka

Next

/
Oldalképek
Tartalom