Petőfi Népe, 2008. augusztus (63. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-14 / 190. szám

LfiUirAKMVE 2008. augusztus 14., CSÜTÖRTÖK A BI0K0ZMETIKUM0KR0L RÖVIDEN A kozmetikumot önállóan is kell tanú­síttatni, azaz meg kell, hogy feleljen va­lamely gyártó/tanú- sító ország ökológiai kozmetikai előírásai­nak ahhoz, hogy biokozmetikumnak nevezhessék. Nem elegendő, hogy a benne felhasznált nö­vények bioter­mesztésből származ­nak. alumínium vegyületek gyakori használata idegrendszeri károso­dást okozhat. De más típusú koz­metikumokban ezek az összete­vők sajnos még előfordulhatnak. Amennyiben az ökológiai ere­detű alkotók aránya meghaladja a 95%-ot, akkor jelölhető a ter­mék „ökológiai vagy bio kozmeti­kumnak” a magyar szabályozás szerint. Ebből az is látszik, hogy a tanúsított magyar biokozmetikumok akár ti­zennyolcszor annyi ellen­őrzött ökológiai eredetű komponenst is tartalmaz­hatnak, mint az import ter­mékek (pl. ECOCERT tanú- sítású). Becsüljük meg ezt a nagyobb biztonságot, mert egészséges szépüld sünket szolgálja! A tanúsított „naturkoz- metikumok” esetében (BDIH) gyakran látható, hogy egy-egy összetevőjé­nél szerepel, hogy ökológi­ai gazdálkodásból szárma­zik, de ettől a kozmetikum nem bio. Az első arc- és testápoló BIOKOZMETIKUM ter­mékcsaládot Magyarorszá­gon 2007-ben a jelenlegi jogutód BIOLA Natúr- kozmetikai Kft. fejlesztő- csapata kezdte engedé­lyeztetni, és BIOLA ökoló­giai kozmetikumok néven találják meg a fogyasztók ezeket a tanúsított biokozmetikumokat. Kap­hatók a biopiacokon, bioboltokban, gyógynövény szaküzletekben és a gyógyszer- tárakban is. Dr. Gyovai Viola MTA kandidátusa, oki. biológus A Biokontroll Hungária az EU-ban bevezetett feltétel- rendszerek figyelembevé­telével készítette el a ma­gyar feltételrendszert 2004-ben, amely részlete­sen tartalmazza, hogy mely anyagokat és eljárá­sokat tilos a biokozmeti­kumok készítésekor alkal­mazni, az egészséges bőr­ápolás érdekében. A tiltás nem véletlen, hiszen a ki­tiltott anyagok között van néhány, amelyik a bőr membránjának lipidjeinek az integritását károsítják, ilyen pl. az S.L.S. néven a tusfürdőkből ismert sodium laureth sulfate, az ásványi olaj és származékai tar­tósan lezárják a bőr pórusait, az AZ ELSŐ MAGYARORSZÁGON GYÁRTOTT ÉS TANÚSÍTOTT ARC- ÉS TESTÁPOLÓ BIOKOZMETIKUM TERMÉKCSALÁD BIOLA Natúrkozmetikai Kft SZAKMAI ÉS KERESKEDELMI INFO: 30/494-3910 e-mail: info@biola-naturcosmetics.com [intim Műszeres hallásvizsgálat Fülészeti vizsgálat Számítógépes hallókészülék programozás, állítás Elemek, tartozékok Hallást segítő, kiegészítő eszközök Szervizeltetés Fulillesztékek (uszodai, zajvédő) Modern programozható és digitális hallókészülékek széles választéka fludissima HALLÓKÉSZÜLÉK SZALON ÉS SZAKRENDELŐ Dr.SZEPES ANDREA fül-orr-gégész, audiológus szakorvos 6000 KECSKEMÉT,BOCSKAI SÉTÁNY TELEFON: 06/76-320-006 A pH CSODA - UJ BIOLÓGIA Az egészség új nézőpontból! Elsavasodás a testben élő mikroorganizmusok túlszaporodásához vezet, s ezek méreganyagai hozzák létre azokat a tüneteket, amelyeket betegségnek hívunk. LÚGOSÍTÁsTeNERGIZÁLÁS, HIDRATÁLÁSj BFsziÍpfr ZÖLD^ITAL^Á MEGOLDÁSl] TV reklámokból, műsorokból ismert média személyiségek, mg SPORTEMBEREK, stb. is ezt isszák. Az egészségi állapotban igen pozitív változások állhatnak 1 Önnek miért ne sikerülne? Kérem hívjon, keressen! Tel.: 30/354-7575, 76/491-402 E-mail: doktar@fibermail.hu Web: www.innerlightinc.com/194326 LKUirAKAVfc 2008. augusztus 14., CSÜTÖRTÖK 9 célszerűbb a helyi járatokat választani a parkolás azonban a repülőtér szomszédságában megoldott lesz A 44. számú főúton érkezők számára, a repülőtértől nem messze lesznek parkolók, ahon­nan úgyszintén VOLÁN buszok szállítják a helyszínre és onnan vissza a nézőket. A Cegléd irányából - a 441-es jelzésű úton - érkezők részére a repülőtér északi oldalánál, a bá­zis kerítésének közelében lesz­nek kialakítva a parkolók, ezek­ből gyalogosan tudják megköze­líteni a nézők a helyszínt. A „régi” 5. számú, valamint az 52. számú úton érkezők fi­gyeljék a parkolási lehetőségek­ről tájékoztató táblákat, és lehe­tőség szerint a legközelebbi par­kolóban helyezzék el autóikat. Természetesen a szervezők megfelelő területet is szabaddá tettek a rendezvényre gépjár­művel érkezők biztonságos par­kolására: közel 65-70 hektárnyi mezőgazdasági művelésű terü­letet béreltek a parkolásra, egyúttal biztosítva ezzel a város útjainak tehermentesítését is. Ebben az évben is több mint százezer látogatóra számítanak a rendezvény két napján. A jegy ára tartalmazza a parkolási díjat a kijelölt helyeken az ELŐZŐ ÉVEKHEZ hasonlóan a jegyárak az idén is tartal­mazzák a parkolás, illetve a tá­volabbi parkolókból a rendez­vény kapujáig és a parkolóba történő visszaszállítás költsége­it, a rendezvény erre kijelölt parkolóiban. Jó tanács: A parkolókban ér­téktárgyakat senki ne hagyjon a gépjárműben, csak saját fele­lősségére! Kecskemét, Csányi u. 1-3. PIRAMIS UDVAR (Malommal szemben) www.keleman.hu Tel./fax: 76/486-474 KELÉ MAN S___________I _________r1 Fé rfi Exkluzív Divatáru Szaküzlet „Minőség tetőtől talpig Te is ott leszel, mi is ott leszünk! Ez az a parádé, ahol nekünk is ott a helyünk! Baonpólóinkban, mosolyogva arra kérünk majd, hogy mosolyogj te is a fényké­pezőgépünkbe, hogy aztán a Baon.hu-n jól megnézhesd magad, meg, persze, másokat is, akik jól érezték magukat a Légiparádén. Ne feledd: Keresd magad a www.baon.hu-n! * DuMA-Tisza köze. BA0N.hu A BÁCS-KISKUN MEGYEI ONLINE * Csíííz! Mosolyogj ránk! Fotózunk! Kecskemét, Wesselényi u. 5. fszt. 3. Tel: 76/321-640, 30/768-2763

Next

/
Oldalképek
Tartalom